Blog

A PMP kereszténydemokrata konzervatív párt, amelyet Traian Basescu korábbi államfő javaslatára alapítottak 2013. július 23-án Romániában. A párt tagjai mérsékelt nacionalistáknak vallják magukat, nyilván, a hagyományos nemzeti és keresztény értékeket vallják magukénak, amelyből majdhogynem természetes módon szorítják ki a magyarokat, mintha őket ezidáig túlzóan sok joggal illették volna. A PMP politikusai, s maga a vezető sem riad vissza a ‘magyar kártya’ használatától, amely mindig alkalmas pillanatnyi tőke-kovácsolásra és az indulatok felkeltésére, a figyelem elterelésére. Mintha az országban demokrácia-plusz lenne. Igazi farizeus-magatartás köreikben az européer tetszelgés is.

A Szerk.  
 

Az évszázadok során az történt a koronkaikkal, ami az erdélyi románok 50 százalékával. Asszimilálódtak, felszívódtak a magyarságba, mint ahogyan történt ez végig a Nyárádmentén, Csík-, Gyergyó- és Udvarhelyszék területén is, főképp Erdély Magyarországhoz való csatolását követően, amikor 1867 után létrejött a dualizmus. Mert akkor, csakis akkor engedték meg az 1526-os mohácsi vész következményeként felszámolt Magyarországnak, hogy uralma alá hajtsa a Habsburg birodalom keleti részét. Erdélyről, Szlovákiáról, Szerbiáról, Kárpátaljáról (Máramaros északi részéről), Bosznia-Hercegovináról van szó.  

A magyar állam által kidolgozott asszimilációs technika révén Koronka román népe, fokozatosan, nemzedékről-nemzedékre elmagyarosodott, sőt – ahogy magukat szeretik nevezni – székellyé vált. Mindez nemcsak papíron zajlott le, hanem a kultúra és a nevelés szintjén, úgyhogy idővel a tudatuk, az altergójuk is megváltozott, kicserélődött, ellentétessé vált. 

Ily módon tömegesen magyarokká, úgynevezett székelyekké váltak az idők folyamán Koronka lakosai, s elfeledvén származásukat, manapság is fennen hangoztatják magyarságukat. Mivel 1990 után köreikbe – a városi zajból és zsúfoltságból kimenekülni óhajtó – többnyire marosvásárhelyi románok érkeztek a településre, akiket, akárcsak a jobbágyság idején, próbáltak megakadályozni abban, hogy belépjenek a helyi vezetési struktúrákba. Az önkormányzat minden szintjén akadályozták őket, sokáig nem jutottak képviselői helyekhez, s a község elöljárói úgy gondolták, hogy gyermekeik számára iskolai oktatás sem jár.

Az RMDSZ két évtizeden át egyeduralkodó volt, egészen addig, mígnem az emberek nyitottabbakká váltak, s a lakosság aránya is változott, hiszen ma fel-fele arányban magyar és román a népesség, és előbb egy, aztán két, ujabban pedig a románoknak három képviselőjük került be a községi tanácsba. Személy szerint Daniel Cheșa Elvira Oltean és Răzvan Popa képviselőkről van szó
 

A sorok között olvasva és a kiadott dokumentumok ismeretében, azt gondoljuk, hogy a megvalósulásig még sokat kell dolgozni. A polgármesteri hivatal és az iskola fontos pillére az ünnepség megvalósításának. Vajon az illetékesek megértik a rendezvény szervezésének célját és rendeltetését? A három román anyanyelvű tanácsos fontosnak látta, hogy levelet írjon Dósa Ibolyának, a községben levő Toldalagi Mihály Általános Iskola igazgatójának, akitől közreműködést és támogatást remélnek a román nemzeti ünnep sikeres megtartásával kapcsolatosan.

Minekutána az utóbbi 27 esztendőben a magyar kisebbség és annak vezetői románellenes propagandával fertőzték meg a kapcsolatokat, holott bár az egyetlen megoldás – ami most nagyon nehéz – a normalitás útján járni. Románia nekik is a hazájuk, s minden jó, mint ahogyan minden nehézség őket is a románsággal együtt érinti. Hogyha ezidáig a nehézségeket és a feszültségeket növelték Romániában, eljött az ideje annak, hogy a többség mellé álljanak és a közös haza javára cselekdjenek. Hogy úgy nekik, mint nekünk is jó legyen. Természetes, hogy a történelmi érzékenység okán nem kérhető, hogy teljesen azonosuljanak, de magától értetődőnek kell lennie annak, hogy kinyilvánítják tiszteletüket az új haza iránt. Akik pedig másképp gondolkodnának Romániáról és a románokról, azok tegyék csak nyugodtan szívükre a kezüket, s gondolkodjanak el azon, hogy vajon mennyi román vér folyik az ereikben. Énjük kisebb vagy nagyobb része kellene ösztönözze őket a Minden Román Nemzeti Napjának ünneplésére.

Várható volt, hogy az elhibázott katalóniai függetlenségi törekvések – amelyeket oly fennhangon népszerűsítettek és támogattak a romániai magyarság vezetői – az európai közösség államai és a nemzetközi szervezetek ellenállásába ütközve megtorpannak, s Barcelonában is rájönnek arra, hogy a gazdasági és a nemzetiségi célokat nem ezen az úton lehet elérni. Épp elég érv áll amellett, hogy megállítsa azokat a politikusokat, akik a szavazatokért mindössze üres illúziókat képesek cserébe adni honfitársaiknak. Mivelhogy olyan etnikai szeparatizmusról van szó (a székelyek köreiben – a Szerk.), amely nem az ország peremén, hanem a közepén levő területeken fogalmazódik meg, kimondhatatlan következményekkel járhat (a követelésük – a Szerk.). Épp ezért célszerű a józanság mentén gondolkodva megkeresni a közös pontokat, s a közeledés tényezőit erősítve haladni a legjobb közös úton. Olyan járt és járható úton, amelyet nemzettársainak mutatott nagy írójuk, az a kiváló Hajdú Győző is, akit övéi elszigetelnek, s akinek lánglelkét nem értik meg az irredenta falka tagjai, akik nem a romániai magyarság sorsáért küzdenek, hanem inkább saját magukat fényezik, önnön anyagi boldogulásukat hajhásszák azzal is, hogy álmokkal és értelmetlen légvárakkal szédítik félrevezetett híveiket.

Megjelent a marosvásárhelyi Cuvantul Liber 2017. október 26-i számában.

Ioan Cismaș

Érdemes elgondolkodni azon is, hogy a dualizmus korában a biztos egzisztánciát nyújtó államaparátusban – a közigazgatásban, a közellátásban, a hadseregben, az oktatásban – milyen szívesen álltak be és dolgoztak az akkori kezdő értelmiségiek, akik olykor a hatalmas országnak egy másik szegletéből kerültek állomáshelyükre, ahol megállapodtak és úgy szolgálták a kultúrát, a magyarságot, a rendszert, hogy annak máig ható nyoma van. Életpálya-modellek léteztek, s divat, nagy öröm volt magyarnak lenni, és székelynek is. Többen képesek voltak tanult székellyé válni és életreszólóan beilleszkedni itt, a végeken. Érdemes, és kell rájuk emlékezni.   

Hargita Nándor eredeti családi neve Scheffler volt, Budapesten született 1853-ban, és ott végezte közép- és iparművészeti iskolai tanulmányait. Külföldi tanulmányai után Trefort Ágoston, az akkori kultuszminiszter a budapesti felső ipari iskolához mintázó tanárnak nevezte ki. Mint dekoratív szobrász is nagyon előnyösen közreműködött a főváros monumentális építkezéseinél. Hét évi sikeres tevékenység után 1893-ban, az akkor alapított székelyudvarhelyi Állami Kő- és Agyagipari Szakiskolához nevezték ki igazgatónak.

A Székelyudvarhelyi Állami Kő- és Agyagipari Szakiskolát, 1893. október 8-án nyitották meg a mostani Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola Orbán Balázs utcai épületében, amelyet kifejezetten erre a célra építettek. Az újonnan kinevezett budapesti tanár hamar népszerű lett és nagy köztiszteletnek örvendett a Küküllő-partján levő Székely Anyavárosban. Nem kellett sok idő, hamar hirnevet szerzett az általa vezetett iskolának. Minden idejét az oktatásnak, a művészeti nevelésnek szentelte, az országos iparművészeti pályázatoknak majdnem mindegyikén részt vett.
 

Tagja volt a városi képviselőtestületnek, a megyei iparfejlesztő bizottságnak, a római katolikus egyháztanácsnak, a városi iskolaszéknek, a színügyí bizottságnak és a kisded-óvó felügyelőbizottságának. Az iskolában mintázást tanított.  Hargita Nándor számtalan kiállításon vesz részt egyéni plasztikai és rajzbeli munkáival is. Vitte jó hírnevét választott városának. Budapesten millenniumi nagyéremmel tüntették ki 1896-ban, a kiváló eredményes tanításért és helyes irányú vezetésért, míg Párizsban a Grand-Prixe-t nyerte el.

A Magyar Iparművészeti Társulat bírálóbizottsága 1907-ben a Könyves Kálmán műkiadó társaságnak képkeretre kiirt pályázati első díját ítélte oda Hargita Nándor szakiskolai igazgatónak és Gabrovits Kornél tanár közös tervének. Neki köszönhető, hogy az Aradon és Debrecenben rendezett székely iparkiállításokon vidékünk hangos sikert aratott. Az általa vezetett iskola pedig a kőfaragás terén, a stílszerű és nagyobb méretű sírkövek készítésében annyira kitűnt, hogy számos akkori előkelőség síremlékének elkészítésével bízták meg.
 

Hargita Nándor volt a kiállítás rendező bizottságának elnöke. Nagyobb szabású tervezetei, illetve munkái közé tartozik a Székelyudvarhely központjában emelt millennárís emlékoszlop. Egy napon volt az avatója a megyeházával. Az ő keze munkáját dicsérte az Udvarhely vármegye székházában elhelyezett és székelykaput imitáló, gazdag díszítésű márvány emléktábla is, rajta a székely kapuk ismert motívumaival, melynek időközben nyoma veszett. Az épületben még meglévő csipkés csempekályhák is bizonyára az iskolában készültek. Szobortervet készített, Orbán Balázsnak a székelykapuban üllő alakját mintázta meg, az 1900-ban elkészült tervet Székelykeresztúron szándékozott felállítani. A terve sajnos nem valósult meg. A Szejkefürdőre tervezett egy mellszobrot a legnagyobb székelynek, de ennek is nyoma veszett.
 

Balázs Árpád

Ám nem nehéz átlátni, hogy melyik a legerősebb tényező: a velenceiek – állításuk szerint – fejenként 4.000 eurót fizetnek be évente a központi költségvetésnek, a lombardiaiak pedig éppenséggel évente 6.000 eurót, ami a romániai egy főre eső GDP-nek felel meg.

A Foter.ro nyomán.

 Horaţiu Pepine

Azt hallani, olvasni, hogy Madrid és Barcelona között annyira elmérgesedett a viszony, hogy a spanyolok érvénytelenítik a katalóniai népszavazás eredményét és feloszlatni készülnek a katalán parlamentet. Van Spanyolország alkotmányában egy olyan passzus, amely leírja, hogy mit jelent az, hogy spanyol alkotmányos monarchia, mely tettek minősülnek államellenes cselekedetnek, s melyek a most fennálló államforma integritását aláásó veszélyek. Minden ország alaptörvényében találni ilyen bekezdéseket és alapelveket.

Nem is ezzel van a baj, hanem az EU hozzáállásával, amely belügyként kezeli, s az illető ország vezetésére bízza, hogy rendezze a regionális problémákat.

Ez a struccpolitika egyáltalán nem üdvös, hiszen ez az államszövetség, amelybe nagy reményekkel mi is beléptünk, főként annak egyik szerve, az Európai Bizottság, amely ugyan nem egy választott, hanem lojális emberekből álló, kinevezett testület, teljesen más szinteken, de folyamatosan beleszól az országok belügyeibe. Elsősorban gazdasági téren, de a menekültválság kapcsán is. 

Vannak olyan problémák, amelyeket a 27 vagy 28 szövetséges ország közös vezetése képtelen kezelni, vagy éppen maga az államszövetség okoz a nem éppen következetes kül- és belpolitikája révén. Egyszer ami biztos? az üzlet, az nagyon fontos. Az EU cégként kiválóan üzemel, benne a multik tarhálnak és szétverik a helyi struktúrákat, teleszórva konténerekből összerakott logisztikai központokkal a helyet, de úgy, hogy a szó szoros értelmében attól, amiatt koldulunk, s úgy járunk ezekbe a hipermarketekbe, mint elődeink a templomokba. Mintha a többi nem is lenne fontos. Mintha nem létezne olyan közösségi szoftver, amely összeköt és egyben tart. Egyébként nincs. Tényleg nincs.

A pénzen és a pillanatnyi anyagi érdeken túl nincsen olyan szövete az EU-nak, nem mutat fel olyan típusú kohéziót, amelyben élni kell és lehet. Biztonságban. Jövőképpel. Nyilván. Egy gyáva és önfeladó rendszernek nem lehet biztos a jövője. Ami biztos, az maga a homály és a dekadencia. Gondolni sem merek arra, hogy mi lesz itt húsz év múlva, mi lesz majd Nyugat-Európa híres metropoliszaiban, amikor ellepik őket teljesen azok a beilleszkedni képtelen hordák, amelyek most fejlődnek a tudatlanság szociális emlőin, s amelyek azonnal megteremtik – senkit sem kérdezve – azokat a gettókat és enklávékat, amelyekben a saját törvényen kívüliségük tobzódhat és működhet.

A legújabb híradások arról szólnak, hogy Lombardia és Velence nagyobb önállóságot szeretne Rómától elnyerni. Olaszország sem egységes és korántsem oszthatatlan nemzetállam, törésvonalak mentén jött létre másfél évszázaddal ezelőtt. Nagyobb gazdasági önállóságot és beleszólást kérnek a menekültügyi problémákba. Miért lenne ez a mai forma örök? A Római Birodalom sem maradt fenn az idők végezetéig, miközben benne Róma, az Örök Város megtelt a barbárok utódaival, akik teljes értékű polgárjoggal élhettek benne. Azt a birodalmat a multikulti verte szét, amelyet épp azért engedtek be, hogy fenntartsa ideig-óráig a struktúrákat. 

És magunkhoz visszatérve. Nem tűnik túl rózsásnak a helyzetünk. Érdemes ébren tartani a továbbiakban is a sajátosság gondolatát és a nagyobb autonómiaigényt. Nem lesz könnyű dolgunk, mert a többségi politikum elhatárolja magát az észak-olasz és a katalán gondoktól, megosztó és bomlasztó jelenségnek tartva mind a kettőt.

Egyébként Carles Puigdemont – még hivatalban levő – katalán elnök felesége Marcela Topor román, vagy ahogy elegánsabban fogalmaznak: román származású. Mi lesz – tegyük fel – fél év múlva, ha Puigdemont marad, s  Iohannis fogadja a katalán elnöki párt? A diplomácia teszi majd a dolgát, és szépen kisimulnak a nézeteltérések. Szép lesz minden az EU kékcsillagos ege alatt. De mi lesz velünk? Nem hinném, hogy Puigdemont eltűnne a politikai süllyesztőben, hiszen érdemei elvitathatatlanok.

Megjelent a Hargita Népe 2017. november 22-i számában.
 

A vásár egy teljes hétvégén át tart 

2017. november 10-11-12, péntek-szombat-vasárnap. Bepakolás péntek 10.00 és 15.00 óra között, fesztiválnyitás 15.00 órakor, hivatalos megnyitó 16.00 órakor, pénteki zárás 21.00 órakor. Szombaton és vasárnap nyitás 10.00, zárás 21.00 órakor. Bontás vasárnap 21.00 órától hétfőn hajnali 02.00 óráig.

Az árusítóhelyek egységes, sorban elhelyezett kecskelábas (180×80 cm) asztalok. Nincs jó és rossz hely. Aki a vásárlóként érkezik mindent körbe fog járni, mindenkivel egyenlő eséllyel találkozhat. Kérnek mindenkit, hogy csak általa készített, minőségi termékkel érkezzen és rendelkezzen az előállítás és forgalmazás minden engedélyével.

Amit hozni kell: asztalterítő, abrosz, cégtábla, hosszabbító, összecsukható szék. Továbbá kérnek a szervezők mindenkit, hogy mindhárom nap lehetőség szerint az alkalomhoz illő népviseleti ruhába öltözzenek.

A szervezők mindenkit arra kérnek, hogy a hátralévő napokban a Facebook-oldalon létrehozott eseményt minél többször osszák meg, értesítsék Budapesten élő vagy tartózkodó rokonaikat, barátaikat, ismerőseiket, hogy látogassanak ki a rendezvényre, amelyre a belépés ingyenes.

Részvételi feltételek

A kedvezményes kiállítói hozzájárulás mértéke a megyék által küldött termelők esetén 20.000 Ft, egyéb esetben 25.000 Ft a három napra. Kérik, hogy ezt az összeget november 5-ig a szervező, a Székely Összefogás Alapítvány számlájára fizessék be a jelentkezők.

Címképen: a Budapest Bálna – Unger András felvétele.

Felvetődött mostanában – hiszen védettnek minősülő területről van szó -, hogy sokkal célszerűbb lenne, ha a Madarasi-Hargita-csúcson (vagy annak közelében) az ott létrejött kopjafa-erdőt elköltöztetnék, esetleg létrejönne egy olyan szabályozás, amely meghagyná a ma álló emlékjeleket, de nem tenné lehetővé újak felállítását. Több alkalommal is tanácskoztak már erről az érintettek, a szomszédos önkormányzatok, a vállalkozók és a civilek képviselői, ám megoldás nem született.

Nyilvánvaló, hogy olyan konszenzusos rendezésre van itt szükség, amely hoszzú távon megfelelő lesz majd, s kielégít mindenféle elvárást, hiszen ott vannak egyszer a környezetvédelmi szempontok, aztán ott a szakrális jelleg, a szimbolika, illetve az esztétikai és a gazdasági érdek, hiszen a turizmus területén működő cégeknek minden egyes zarándok és turista potenciális bevételi forrást jelenthet. Úgy kell összehangolni az összetevőket, hogy az az embereknek is jó legyen, meg a környezetnek is, amelyet át kell majd adnunk az utánunk következő nemzedékeknek.

A sajtó ebben a témában is csak kibic, de hűséggel és tárgyilagossággal sokat segíthet a közösségünknek. Mi is tesszük a dolgunkat, felvállaljuk az információk közlését.

Itt olvashatják Asztalos Ágnes, a Hargita Népében megjelent Hova hoztál, indiántemetőbe? című riportját.

Csíkmadaras község honlapján www.csikmadaras.ro követhető a közvita. Véleményeket, javaslatokat a megadott elérhetőségekre lehet küldeni.

Virágh Szabolcs levelét minimális változtatásokkal, Csíkmadaras község honlapjáról vett fotókkal tesszük közzé. 
 

Forrás: www.rmdsz.ro

Kelemen Hunor

Vannak nagyok, akik nagyot alkottak, de példájukat inkább ne kövessük. A Márton Ároné viszont követhető. És azt se mondhatja róla senki, hogy könnyű nagyokat mondani a reverenda biztonságában, dehát az élet más, ott alkalmazkodni kell. Keresni a kompromisszumokat, tolerálni a másságot, bármi áron.
 

Elgondolkodom, hogy ez az alig tizennyolc éves fiatalember, érettségi után önszántából bevonul katonának, mert valamit tenni akar népéért, nemcsak önmagát keresi. Az első világháború kellős közepén találja magát, ahol felelősségtudatának, komolyságának, vezetésre termett személyiségének köszönhetően egyre nagyobb feladatokkal bízzák meg. Bajtársai élet-halál helyzetekben is számíthatnak rá, fegyverrel a kezében menti a hont és harcol. Előbb az olasz fronton majd az Ojtozi-szorosban védi hazáját, háromszor megsebesül, a román bevonulás elől az anyaországi hadszintérre vezénylik, aztán fogságba kerül, megszabadul, hazamegy, és egész nyáron kaszál, kapál, segíti a szüleit a földműves munkában. Amikor 1920 szeptemberében a brassói Shiel gyárban vasesztergályosnak jelentkezik, a szász igazgató nem veszi fel, csak azért, mert Márton Áron székely származású.
 

Bizonytalankodó, elkényelmesedett, a sok léha információtól elpuhult, csak a könnyebbik részt, olcsóbbik megoldást kereső, konfliktust kerülő, a „mamaszállón” burokba zárt fiataljainkat, pénzimádó, haszonelvű fogyasztókká butított felnőttjeinket milyen ügy, milyen inger, kinek a szembesítő/lelkesítő alakja kellene, hogy felrázza, hogy végre merjenek kockáztatni? Hogy ne féljenek életük nagy bevetésétől, mert az isteni áldás sem marad el… 
 

Úgy is kellene élni, mint ő. 

Sebestyén Péter