A britek kiszavazták magukat az unióból. Szabadulni akartak a többszörösen nyolckarú polip fojtogató fogságából, mert még van bennük egy kis életösztön. A jobbik részt választották – fogalmazhatnánk biblikusan. Elegük lett a mindent megengedésből, a migráns-ügyben látott tehetetlenségből, s behúzták a vészféket. Egyelőre még az sem zavarja őket, ha a kereszténység ellenes brüsszeli dominancia az angol nyelvet is ledöntené a piedesztálról.
Úgy tűnik, Nagy-Britannia jobban végiggondolta a kilépés velejáróit, mint a magát modernnek tartó Európa és a csatlós amerikai lobbi-elit rétege. Nem szorulnak sajnálatra, végnapjaikat számolgatva meg végképp szükségtelen siránkozni, hanem, ha már hoppon maradtunk nélkülük: eszmélődjünk.
Mi is a szabadság? Cél vagy eszköz? Legyünk szabadrabok, vagy istenítsünk? Mert Voltaire-nek is ez kellett, a szabadság (a testvériség s egyenlőség azóta ejtve), a forradalmak idején is ezért lázadtunk az elnyomók ellen, a kommunista elvtársak is az internacionalizmus szabadságának nevében fojtották vérbe, küldték fogságba a renitenseket.
Nyolcvankilenc decemberében is szabadnak éreztük magunkat. Aztán beléptünk az unióba, megnyílt a szabad munkaerőpiac, utazhatunk egzotikus helyekre, s még útlevél sem kell. Az álom valósággá vált. Rövid időre…
Ha istenítem a szabadságot, akkor betege leszek. Foglya maradok. A szabadelvűség oltárán feláldozom értékeimet, gyökereimet, egyéni és közösségi karakteremet. Azt, ami tartást ad. Mondhatom, hogy szabad vagyok mindentől és mindenkitől. De akkor istenné lépek elő: meghatározva jót és rosszat, átbújva a szivárvány alatt, elsöprök minden különbségtételt férfi és női kromoszóma, meghatározottság között. Attól kezdve már én parancsolok, enyém a hatalom. Sorsok, elvek, igazságok, eszmények, szabályok fölött rendelkezem. Felülbírálom és meghazudtolom az élet törvényeit, a kozmosz teljes statútumát.
Úgy hiszem, én döntöm el az igazságot. Pedig csak illúzióban ringatom magam. Az úgynevezett tolerancia nevében csak a bálványozott szabadságot, a másságot, a ferdeséget, a csillogó ürességet, a kamu ígéreteket, a valótlan, de jól csengő információkat, a tébolyult tévelyedéseket, a normálistól elütőt részesítem előnyben.
Különböznöm szabad – jelentem ki. Sőt mindent szabad, mert szabad vagyok. „Szabad országban, szabad emberként azt teszek, amit szabad”. Hát nem?
Mire való a szabadság? Mire jó? Önmagában érték? Mit ér felelősség és erkölcsi tudat nélkül? Le szabad ugranom a szikláról csak azért, mert így tartja kedvem? Megölhetem-e apámat-anyámat, megváltoztathatom a természeti és erkölcsi törvényeket csak azért, mert ehhez jogom van? Áthághatom a szabályokat büntetlenül, csak azért, mert képes vagyok rá? Miféle jog a szabadság? Mire jogosít fel? Miért kell elutasítanom mindent, amit nem én találtam ki, hanem egy nálam okosabb tekintély? Szabadság-e az, hogy mindig csak a rosszat választom, s nem a jót? Szabadon döntök-e akkor, amikor agyamat már rég átmosták a manipulatív féligazságok, tetszetős elméletek, felszínes bulvárhírek? Szabadság-e az, amikor úgy mondok véleményt, osztok észt, akár közösségi oldalon is, hogy közben nem tudok uralkodni érzelmeimen, nincs rendben a belső életem, és elborult tudattal, kívánságaim és ösztöneim foglyaként csapongok jobbra-balra?
Észre sem veszem, hogy az ész gőgje, a rosszra használt tudás máris bumerángként üt vissza ilyenkor.
Küldetésetek szabadságra szól… csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára! – mondja Szent Pál, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak. Nem tehetek meg mindent, amit jogomban vagy szabadságomban állna, egyszerűen azért, mert nem válik javamra…
Jézus Krisztus is szabadon döntött a megváltó kínhalál mellett. Hiszen ellent is állhatott volna. Hívhatott volna egy sereg angyalt, csodát tehetett volna, megleckéztethette volna Pilátust és bandáját, de minek?! Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlen ragaszkodnia kell, mint egy zsákmányhoz. Hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette magát, hasonló lett hozzánk, emberekhez.
Nigel Farag, a kilépésért kampányoló Egyesült Királyság Függetlenségi
Pártja (UKIP) vezetője a referendum utáni eufóriában
Nos, itt a szabadság titka.
Felismerni és szabadon megtenni a jót. Ez sokkal több, mint, valami erőszaktól, elnyomástól, kényszertől való mentesség. Szabadon, szeretetből, megtenni azt, ami mindenki javát szolgálja. Amikor mérlegelek a haszonelvűség és az önzetlen szeretet között, s az utóbbit választom. Még akkor is, ha engem ez pillanatnyilag megrövidít. Szabadon kiszolgáltatni magam annak, akit szeretek. Egyfajta engedelmesség, odaadás. Lemondva önző egóm kívánságairól, s talán az eszem diktálta érdekekről is.
Koncentrikus köröket képzeljünk el, amelyekben elhelyezkedik a szabadságunk. Ezek a szabadság fokozatai bennünk. Az átlagemberé, legtöbbünkké a külsőkör. Szabad vagyokvalamitől. Ide tartozik a társadalmi, politikai szabadság, sőt az egyén szabadsága is. Amikor nincs diktatúra. Nem a főnök parancsát hajtom végre, hanem szabadon felismertem, és teszem a kötelességem, mert a lelkiismeretem is azt diktálja. Szabadon beszélhetek, utazhatok, élhetek a véleményemmel. Szembeszegülhetek, van bátorságom kritikát megfogalmazni, nemet mondani, ellenállni. S ezért nem fosztanak meg szabadságomtól. Nem vagyok rabszolga, nem akadályoz senki a mozgásban. Nincs külső kényszer. Megvallhatom meggyőződésemet a nyilvánosság előtt is, nem ér ezért retorzió. Önálló egyéniségem van, vágyakkal, elképzelésekkel, tervekkel, s azok megvalósításában nem akadályoznak. Nem kell félnem a hatalomtól. Ezen a szinten szabadságomat semmi és senki nem korlátozza, legfeljebb mások szabadsága, jogai. Erre valók a törvények.
Talán mi kelet-európaiak mostanra léptük át ezt a küszöböt. Történelmi okaink vannak rá, hogy miért csak most.
Beljebb, a középső körben, vagy a felsőbb fokozatban szabadságom már nem(csak) külső vagy belső feltételekhez kötött. Szabad vagyok valamire, valamiért. Túlléptem már mások véleményén, az elvárásokon. Nem függök senki hatalmától, pénzétől, skatulyázott véleményétől, hanem belső függetlenségre tettem szert. Megállok a saját lábamon. Szabadon, szeretettel, teszem a jót. Nem kötelező, de szívesen szerzek örömet, meglepetést annak, aki hozzám tartozik. Szó nélkül megkínálom, segítek rajta, felszabadító érzés jót tenni neki. Ezen a szinten válok kreatívvá, leleményessé. Itt már belső felhajtó erőként jelenik meg a szabadság, identitást erősít.
Jóleső azt megtapasztalni, hogy mások hasznára lehetek noszogatás, kényszer, fizetség nélkül is. Ebben a szabadságban már képes vagyok felismerni azt, ami nemcsak nekem jó, hanem a másiknak is.
A legbelsőbb kör, vagy a legmagasabb fokozat pedig a krisztusi szabadság. Amikor nem a törvény miatt, nem a büntetéstől való félelemből teszem a jót, hanem örömmel, szabadon, a Krisztusban felismert igazság miatt. Engedtem a vonzásnak és követem. Elköteleződtem mellette. A testvért látom a másikban. Amikor nem a jó és a rossz között, vagy két rossz között választok, hanem a jó és a még jobb között. Amikor átélem, hogy engem szeretnek, s ez szárnyakat ad. Attól vagyok szabad. Ez a valamire való szabadság. A Lélek szabadsága.
A béklyóktól – bűnök, szenvedélyek, érdekek, lehúzó kívánságok, anyagi dolgok – megszabadult és felszabadult lélek szabadsága. Amely kihat a lelkiállapotra, pihenésemre, szórakozásomra és munkámra egyaránt. Mint, amikor táncra perdülök, dalolok, vagy éppen sétálok a természetben, átadva magam az élménynek.Ez a szabadság már nemcsak egyéni, személyesen megélt, hanem közösségi is. Egyetemes.Boldogsággal tölt el, hogy szabadságomban mások felszabadításában is eszköz lehetek. Szabadon, szeretetből szolgáljuk egymás javát. Részesülök a valahová, valakikhez tartozás szabadságában. S mást is részesíteni tudok benne. Itt már továbbléptema személyes ambíciókon, túlnőttem az egyéni vagy a szűk családi-vérségi szempontokon, megnyílok mások felé. Milyen különleges élmény egy jótékonysági koncerten, egy focimeccsen, egy világtalálkozón, egy nemzetközi konferencián, egy előre idegennek tűnő „ismeretlen” emberi csoportosulásban, misszióban felfedezni a közös egymásra utalságot, a méltóságot, a mélységesen emberi vonásokat. Milyen felhajtó erővel hat egy közösségi ügyért összeverbuválódott nagygyűlésen, tüntetésen részt venni.
Vajon hogy állunk ezzel Keleten és Nyugaton? Vajon a kulturális, társadalmi kötöttségek mennyire tesznek szabaddá azon túl, hogy meghatároznak minket?
A Brexit végeredménye Nagy-Britanniában
Az angolok megengedhették maguknak, hogy önállósuljanak, de mi még nem. Hiszen szükségünk van egymásra. Az angoloknak is szükségük van az EU-ra, nekünk is a többiekre, a briteknek is ránk. Együtt, közösen, együttműködve is szabadok lehetnénk. Csak ehhez a szabadsághozelőször valahogy kellene felnőnünk. Azt hiszem, ők még nem tartanak itt. Mi sem.
Ehhez a szabadsághoz,akárcsak a másik kettőhöz: nem elég a humanizmus. A gazdasági érdek is zsákutca. Ide valóságos szabadítóra, társra van szükség. S ez csak Krisztus lehet.
Sebestyén Péter
Egy Nagy-Britanniában élő magyarok számára létrehozott, jobbára EU-párti információs oldal www.hungliaonline.com, amelyen az ottani élet minden aspektusára vonatkozó hasznos tudnivalókat olvashat az érdeklődő.
.jpg)
.jpg)
.jpg)
