Bejárva a Kárpát-medencét, a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület szervezésében érkező Hadnagy Jolán óvónő az Al-Duna székely magyar közösségeiben, Székelykevén, Kevevárán és Hertelendyfalván is megtartotta a Családmodell és gyermekvállalás a magyar népmesékben című tematikus előadását.
Az előadássorozat a Székelyföldön folytatódik. Hadnagy Jolán hétfőn, 2019. április 15-én, Korondon találkozik az érdeklődőkkel.
„Mese kell nekünk! Szépségét zuhogtató, végtelenbe áradó, csodálatos mese, ahol rajongó, hősi magyar lelkünk nagy világosságú tüzek mellett táborozhatik” – idézett az előadó felvezetőképp Tamási Áron Benedek Elekhez írt leveléből. Majd jöttek sorra a posztulátumok, illetve a lényeg meghatározása. Mondván: a magyar népmese nem azt közvetíti, hogy minden rendben van, hanem abban erősít meg, hogy minden rendbe hozható, de ehhez utakat kell bejárni. Ilyen utak, példák, kódok vannak a világ egyik, számszerűségében legnagyobb mesekincsében. A kis és nagy család (köz-ős-ség, nemzet) áldás, melyet megszerezni és megtartani kihívás, feladat. Személyes találkozásunkra és tematikus beszélgetésünkre Pancsova külvárosában került sor. A helyi, ugyancsak Tamási Áron nevét viselő székely magyar művelődési egyesületben.
Hadnagy Jolán négy gyermek édesanyja és kisnagymama, továbbá a farkaslaki művelődési egyesületnek és néptánccsoportjának a vezetője, három kórus oszlopos tagja, illetve óvónő. Tesz, alkot, bátorít. Gyermekeket és felnőtteket egyaránt. Magyar szellemiségben élni és gondolkodni. A magyar népmesék világára és azok erkölcsi üzeneteire építkező legújabb missziós tevékenységét 2018-ban, a külhoni magyar családok évének kikiáltott esztendőben kezdte meg. A tájolást a Magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatja a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által.
Hadnagy Joli – Kisnagymama, családanya, óvonő és közösségszervező
– A magyar népmesék nagyságára és csodájára az egészséges családmodell szemszögéből is rá lehet világítani. Mi több, népmeséink gyermekvállalásra is biztatnak bennünket, ami nemzeti megmaradásunknak éppen olyan fontos alappillére, mint az anyanyelvünk használata és a magyar kultúránk megélése. Támpontok ezek nemcsak nemzetünk és közösségeink erősítésére, hanem kis- és nagycsaládjaink, illetve önmagunk személyes boldogságának megteremtéséhez is. A magyar népmese utat mutat minekünk. Nem azt közvetíti, hogy a világban minden rendben van, hanem hogy minden rendbe hozható. Hogy érdemes elindulni az úton. Világot látni, fényt keresni. A társunkat megkeresni. A párunkat, a felünket, a feleségünket, és hogy fogadjuk az Isten áldását, a gyermeket! — nyilatkozta a helyszínelő újságírók kérdésére válaszolva Jolán óvó néni.
Kiemelte továbbá, maga az előadás több kritérium szerint is felnyitja a hallgatóság szemét, a feladat pedig mindezt minél több emberhez eljuttatni. A szavak ereje által életre kelteni a csodát, melyhez természetesen a magyar népmeséinkben is tisztán és érthetően megfogalmazott erkölcsi törvények betartására is szükség van. Az alázatra, a szolgálatra, az áldozatvállalásra és -hozatalra. A küzdelemre és az igazi értékek meglátására. Akkor is, ha ez utóbbi éppenséggel egy szemétdomb kellős közepéről szólít meg bennünket. A megszólításokhoz pedig szavak kellenek.
– A magyar népmesékben, mint egy természetvédelmi területen, megannyi, ma már csak elvétve használatos szavunk őrződött meg, melyek nélkül mindenképp szegényebbek volnánk. Jelenlétük és életképességük egyúttal arra is bizonyíték, hogy e mesék keletkezésük óta olyan szűrőkön mentek át, amelyek csak az igazi értékeknek kegyelmeztek meg. Nem lehetett akármit összemesélni. Lehetett egy kicsit színezni, helyhez alkalmazni. Lehetett gazdagabban előadni, vagy szűkíteni, de a lényeget mindig meg kellett őrizni. Így volt rendjén! Nyelvezetük pedig napjainkban is érthető. Vannak vidékek, ahol a nagyon idős emberek eddig még nem katalogizált népmeséket ismernek. Őket nemcsak érdemes, de kötelességünk is mielőbb megszólaltani. S mielőtt bárki is reám vetné az első követ, nos, meglátásom szerint a mai (mű)mesékből is lehetnek jó mesék, ha betartják mindazt a regulát, amelyet a magyar népmesék képviselnek.
A farkaslaki Hadnagyék immár másodízben járnak vidékünkön, jóbaráti szálakkal is szorosabbra fűzve a Székelyföldön és a Kárpát-medence déli szegélyein élő székely magyar közösségek lüktetését. Szavakkal, meséléssel, együtt énekléssel erősítve egymást. Lényegében ezt a Tamási-üzenetet tartalmazták az ajándékba hozott/kapott könyvjelzők is. „[…] erkölcsi törvény együvé tartozni azoknak, akik egyazon nyelvet beszélnek és egyazon nép gyermekei. És az erkölcsi törvényen túl megpróbáltatások idején erőnek is az egyetlen, ami véd és megtart: a jelszó, amit így hirdetünk: Mindnyájan magyarok vagyunk!”
– Az emberségünkben és magyarságunkban való megerősítésünkre igencsak jó szer a magyar népmese. Hiszen a szer-etet, vagyis a szeretet működik benne. Az Isten által teremtett világ tele van csodákkal, csak észre kell vennünk őket. Csoda a szerelem is, de a szerelem gyümölcse is az. A gyermekáldás. Általa Isten teremtő társává válhatunk. Mindezt személyes tapasztalatból vallom. Örömmel és boldogsággal többszörösen felvértezve, közvetlenül a családunkból fakadó példamutatásunkkal pedig másokat is bátorítani: merjük kérni az áldást és merjük elfogadni azt Teremtő Atyánk kezéből!
A gyakorlatba persze merőben nehezebb mindezt átültetni. Kiváltképp napjainkban, amikor a természetes körülmények között is fogyatkozó magyar közösségeinknek a fiatalok szülőföldről való elköltözésének tényével is farkasszemet kell nézniük.
Akárcsak itt, nálatok, úgy odahaza, Székelyföldön sem sokkal rózsásabb a helyzet. A mi fiataljaink is nekivágnak a nagyvilágnak. Feltett szándékkal, hogy megkeressék az életteremtéshez szükséges alapot. Miután hazatérnek majd oda, ahol születtek, ahol éltek gyerekként. Már így, pusztán kimondva is csodának tűnik, de tény és való, hogy az önmaguk által kitűzött gazdasági kezdőtőke megszerzése után egyre több fiatal költözött vissza Farkaslakára. Ausztráliából, Németországból… Nálunk a születések és a keresztelések száma évről évre meghaladja a temetésekét. Ami nagyon biztató. Van jövő. Van fiatalság. Van élet. Istennek hála, mégsem egyirányú utca ez a legújabb kori kirajzás sem. Valóban egyfajta missziós munka ez, melyet végzünk. Szellemi és erkölcsi kapaszkodót nyújtani minden pályakezdőnek, bármerre sodorja is szülőföldjétől az élet. Bátorítást adni. Nemcsak az általuk elképzelt úti cél eléréséhez, de a visszaút megtalálásához is.
Hadnagy Jolán farkaslaki óvónő előadását az anyaországban eddig Lengyeltóti, Somogyvár és Balatonboglár közössége élvezhette, de a sűrűje még csak ezután következik. Teljessé téve mindezt további egynehány magyarországi, felvidéki, erdélyi, székelyföldi helyszínnel is. Általában hétvégeken, hiszen a munkahét délelőttjein az előadó hölgyet az óvodásai körében találhatjuk meg, az azt követő órákat pedig családtagjai társaságában tölti a legszívesebben.
