Blog

Hogy honnan ered ez a szokás? Május elseje, a régi római naptár szerint Fülöp és Jakab apostol ünnepe volt. Nekünk, magyaroknak különösen fontos szentek ők, hiszen mindkettejük képe szerepel a Szent Koronán.
 

Jakab és Fülöp apostolokhoz egyik térítő útjuk során csatlakozott egy szűz hajadon, akit e cselekedetéért a pogányok rágalmazni, mégpedig tisztátalansággal és szidalmazni kezdték. E rosszakaratú vádaskodásokat hallva az ártatlan leány igen elkeseredett, és az ő urához, Jézus Krisztushoz imádkozott, hogy tegyen igazságot. Jakab apostolnak a botját, a város főterének közepén a földbe szúrta, s arcát az ég felé fordítva Istenhez fohászkodott. Isten meghallgatta a leányzó imáját, melyet tiszta szívvel és csendesen mondott, s alig hangzottak esdeklő szavai, az apostol száraz botja hirtelen szárba szökkent, kizöldült, ágakat hajtott, az ágak végén zöld levelek jelentek meg és hamarosan virágba is borult. A nép látva a történteket, immár hitt az apostoli lelkületű leánynak. Ettől az időtől kezdve minden május elsején májusfát kezdtek állítani a legények az általuk kedvelt leányos ház kapujához…

1955-ben az Egyház, reagálva a munkásmozgalmi törekvésekre, május elsejét Szent József, a munkás ünnepnapjává nyilvánította, előbb május 11-re, majd május 3-ra tette át a jeles apostolok napját.
 

A május hónap nevéből eredő majális, vagyis a szabadban eltöltött májusi kirándulás, közös együttlét vált jellegzetes polgári hagyománnyá.

Időjárást-jósló nap is egyben, ha ezen a napon esik, akkor bőséges termés lesz az esztendőben. Ha május elseje előtti éjjel esik az eső, akkor is jó termés lesz.

Forrás: Harangozó Imre és Both Zsuzsa.

Címképen: Készülődés a zöldág-állításra Agyagfalván – Fotó: Fülöp Lóránd.

Hadnagy Jolán/ Tamási Áron Művelődési Egyesület

Az Edutus Főiskola, a MÜTF Oktatási Központ, a Szekler Teker Egyesület, a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság és Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala által szervezett Első Bejárható Székelyföld Program Konferenciáját és Képzését 2017. május 6. és 7. között tartják a MÜTF Oktatási Központban.

A rendezvény témája a Bejárható Székelyföld Program pilot-mérések eredményeinek bemutatása, szakmai képzés székelyföldi túravezetők számára, előadások a fontosabb magyarországi és erdélyi természetjárással kapcsolatos vezetőktől.

A programok nyilvánosak szakemberek és civilek számára egyaránt.

További információkért és részletek egyeztetése végett Füleki Juditot lehet hívni a +36 70 311 7736-os telefonszámon. 

8.30 – 9.00 Regisztráció, meghívottak fogadása a helyszínen

9.00 – 9.30 Köszöntők

 Dr. Ilyés Ferenc, ügyvezető, MÜTF Oktatási Központ

 Révész Máriusz, a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztéséért felelős kormánybiztos

 Dr. Geréb László, elnök, Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság

 Orbán Árpád, alpolgármester, Székelyudvarhely

9.30 – 9.40 Megnyitó

 Magyarország Házelnökének, Dr. Kövér Lászlónak köszöntő levele
 

PLENÁRIS ELŐADÁSOK
 

9.45 – 10.05 Természetjárás és ökoturizmus Erdélyben

Dr. Horváth Alpár, elnökségi tag, Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság

10.05 – 10.25 Az EuroVelo és a magyarországi biciklis úthálózat koncepcionális és finanszírozási kapcsolódása

Révész Máriusz, a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztéséért felelős kormánybiztos

10.25 – 10.45 Bejárható Magyarország, Bejárható Kárpát-medence

Dr. Gál András Levente, kuratóriumi elnök, Magyar Közigazgatási és Szervetfejlesztési Kutatóintézet Alapítvány

10.45 – 11.00 Kávészünet
 

ELŐADÁSOK
 

11.00 – 11.15 A Magyar Kárpát Egyesület bemutatása

Szőcs Ernő, elnök, Magyar Kárpát Egyesület

11.15 – 11.30 Az Erdélyi Kárpát Egyesület bemutatása

Dr. Kovács Lehel, elnök, Erdélyi Kárpát Egyesület

11.30 – 11.45 A székely megyék Leader térségeiben megvalósult és tervezett turisztikai beruházások

Dr. Mátéffy Mária, Csík Leader Egyesület

11.45 – 12.00 A Hazajáró küldetése és programjai

Moys Zoltán, alapító tag, Hazajáró-Honismereti és Turista Egylet

12.00 – 12.15 Az Élő Erdély Egyesület küldetése és programjai

Boda Szabolcs, ügyvezető, Élő Erdély Egyesület

12.15 – 13.30 Ebédszünet
 

ELŐADÁSOK
 

13.30 – 13.45 Biciklis kultúra és úthálózat Székelyföldön

Simon Szilárd, elnök, Szekler Teker Egyesület

13.45 – 14.00 Szakrális természetjárás az Erdélyi Mária Úton

Molnár Sándor, elnök, Erdélyi Mária Út Egyesület

14.00 – 14.15 Lovaskultúra és lovasközpontok Székelyföldön

Gáll Levente – Lutz Levente, Csíkmadaras

14.15 – 14.30 A székelyföldi hegyimentés infrastruktúrája és gyakorlata

Bertóti Zsolt – Székely Szilárd, Hegyimentők

14.30 – 14.45 Bejárható Székelyföld Program, a Geométer bemutatása

Nikl István, ügyvezető, Intermap Kft.

14.45 – 15.00 Turisztikai projektek pályázati lehetőségei Romániában

Dr. Kassay János, elnökségi tag, Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság

15.00 – 15.15 A Bejárható Magyarország Program a Leader térségekben

Pénzes Erzsébet, BMP szakmai műhely tag, Edutus Főiskola

5.15 – 15.30 Faluképvédelmi program a Csíki-medencében, Alternatív szálláshelyek túrázók számára

Rodics Gergely, ügyvezető, Pogány Havas Kistérségi Társulás

15.30 – 15.45 Kávészünet

15.45 – 16.30 Kérdések – válaszok

Moderátor: Dr Horváth Alpár, elnökségi tag, Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság

Akik válaszolnak:

Révész Máriusz, Dr. Kassay János, Dr. Ilyés Ferenc, Dr. Horváth Alpár, Simon Szilárd, Dr. Geréb László, Szőcs Ernő, Dr. Kovács Lehel, Gál Levente, Lutz Levente, Bertóti Zsolt, Székely Szilárd, Kánya József, Nikl István, Boda Szabolcs, Szabó Attila, Abelovszky Tamás, Pénzes Erzsébet

16.45 – 18.15 Terepgyakorlat, a DSzT – Geométer bemutatása

SzeklerTeker, Intermap Kft.
 

2017. május 7. (vasárnap)

9.00 – Kerékpáros túra a Dobói kilátóhoz.

A szervezők fenntartják egyes programpontos megváltoztatásának jogát.

Címképünk illusztráció.

Élő Székelyföld Munkacsoport

Mindhárom véd. Őrzi az inkognitódat. Nem látják az arcod. Nem érzékeli más, hova nézel, mire figyelsz. Jó a megtévesztésre. Álarcnak is.

Attól, hogy hősködsz, attól még sunyi vagy.

Takarózol a vallási kultúrákban eredetileg más funkciót betölteni hivatott viselettel. Nincs merszed nyílt sisakos támadásra. Nincs gatyád tiszta szemmel, nyílt tekintettel, felemelt fővel előállni: nézzétek, én vagyok! Tokkal, vonóval. Nem szégyellem. Nem bújok el az ujjam mögé. Vállalom magam, tisztességesen. Ahogy felnőtt emberhez illik. 
 

Milyen jól jön, hogy a média is harap az álságos ’emberi jogok’-maszlagjára, és kitakarja az arcod, nem engedi, hogy felismerjenek. A fotoshop kitakar, miközben te betakarod. Végülis ugyanaz: el tudsz bújni a tömegben. Behúzódhatsz a kapucni védelmébe… Gonosz rafinériádat még elfogadhatóvá is sminkeled: hogy „hát biztonság”, meg „szemérmes szégyenlősség”, „személyiségi jogok”s egyebek… De közben te ártani akarsz. Fittyet hányva más jogaira, a közösségre. Nem vagy tisztességes, nyílt és becsületes. Takargatsz valamit, rejtegeted, hogy aztán előnyödre váljék, a másik ellen… Visszaélsz barátaid, embertársaid bizalmával, és lóvá teszed őket.

Szerintem ez több mint úri huncutság, múló divat, menőzés. Ez inkább agyafúrt gonoszság, ostoba gerrinctelenség és feltűnési viszketegség, ami közben gyávasággal párosul.

Kell a szemüveg, ha süt a nap, hogyne kellene. De este miért akarod, hogy még az is sötétítsen? Aha, azért, nehogy felismerjenek. Hát így könnyű. Akkor a másik, aki rád néz, eleve vesztésre áll. Mit titkolsz előle?

Kell a fejkendő is, sapka meg sál, ha indokolt. Ha olyan az idő, vagy a kultúra iratlan szabálya ezt diktálja. Na de, ha nem?

És kell a kapucni is, hiszen egyházi ruhaként „látott napvilágot”. A csuha része volt, fejfedő gyanánt. A szerzetesek is azért használták, ha muszáj volt, hogy lenyírt fejük ne fázzon. Ne betegedjenek meg. Nem egymás ellen használták, fegyverként… Arról sajnos nem ők tehetnek, ha a filmek eleve a gonosz erők megtestesítőjeként reklámozzák, – mert ugye jobban sugallja a titokzatosságot… –, amikor szereplők szemükbehúzott kapucnival felismerhetetlenekké válnak és azonosulnak sötét árnyékukkal. Mint a csontváz-halál, a kaszával. Ma meg oda jutottunk, hogy a ruhagyárak, sportszergyártók is divatot kreáltak belőle. Eleve terroristaöltözetként népszerűsítik.

S akkor csodálkozzunk, hogy ha szemedbe húzod, eleve gyanússá válsz?…

Napszeműveged elrejti tekintetedet, így hamarább kitalálod szándékomat, mint gondolnám. És ki tudja, mit szorongatsz a kapucnid alatt?

Vajon meglepődnék, ha lerántanám maszkodat?

Sebestyén Péter

Vannak olyanok, akik valóban úgy gondolkodnak, hogy nekik szabad. Holott nem is jártak annyit erdőkben, mint én, s meg sem izzadtak az erdei munka miatt. És elég sokan! Azt tartják, hogy: „egyszer nekem legyen jó, aztán a többi nem számít”; „a gyermekemnek legyen, onnan tovább aztán már nem érdekes…” Ha az unoka, vagy a dédunoka palotáját elviszi a kopár hegyről lezúduló torrens-víz, azért már én nem vagyok, én nem lehetek hibás, mert mindent megtettem a magam idején, az egyebekért már nem lehetek felelős. Nekem van hagyatékom, amit a saját gyermekeimre testálhatok.”

A szentegyházi szégyenért mégsem lehet hibáztatni kizárólagos jelleggel az ottani embereket. Az új és gyenge rendszerben egyesek könnyen eltanulták a lopás, a törvénytelen megkaparintás művészetét a fejesektől, aztán a kór elterjedt lefelé. „Ha a másik csinálja, akkor én miért ne tegyem!?”

A szocializmus alatt is loptak, lopták elég becsületesen az édesapámra bízott erdőt is. És azelőtt is vitték a fát. De volt egy tűréshatár! Mértéke volt a becstelenségnek.

Azt a bizonyos limitet egyrészt a két ló és a harcsafűrész lehetőségei szabták meg. A Fiat traktorok és a láncfűrészek elszaporodása, meg az új rendszer törvénykezési rendetlensége szabadította rá a poklot Szentegyháza erdőségeire.

Ma már nem kell tartani semmitől, bátorság kell, kockáztatási készség, és mehetünk azonnal az erdőbe, ha megvan a kellő felszerelés.

A korlát másik fontos eleme, az erdők megmaradását szavatoló dolog az az erdőgazdálkodás volt, amellyel megbízták édesapámat is, s amelynek betartását elvárták felülről. A vágteret azonnal beültették, az apácalepkét írtották, s a beteg fákat eltávolították.

Mellesleg megjegyzem, hogy akkor tartottak a korrumpálhatatlan és erőskezű erdészektől.

Kisgyerek voltam még, amikor egyszer a Nyíren takartunk édesanyámmal. Megkérdeztem tőle lázadó fiatalként, hogy mire jó a vallás? Nagyon egyszerű, de átfogó, és ma is érvényes választ adott: – Valakitől félni kell, fiam!

Az erdő tuladonképpen egy templomhoz hasonlítható. A nálunknál nagyobb, mindent átölelő és meghatározó természet szentélye, amelyben olyan törvények vannak érvényben, hogy életünk és jövőnk csak akkor biztos, ha féljük őket.

 

 

 

Mindenkinek más a kedvence. De szinte biztos, hogy legalább egy kedves dala mindenkinek elhangzott, aki részt vett Sándor bácsi, azaz Kányádi Sándor zenés köszöntésén a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A legtöbb szót – azaz megzenésített szót – az esten a Kaláka Együttes kapta, és sokan velük együtt énekeltük a megunhatatlan sorokat. Közben odakint a zápor és a dörgés is verte a taktust, mintha az aranyat érő májusi eső is bőséges áldását szeretné szórni az ünnepelt fejére.

 

Prőhle Gergely, a múzeum főigazgatója egyszerre köszöntötte az ünnepeltet és társát, Magdi nénit, azon a helyen, ahol régi hagyomány megünnepelni a költő születésnapját. A főigazgató egy gimnazista kori élményét elevenítette fel, innen eredezteti ugyanis Kányádi-rajongását. Egy Mikes-házidolgozatot írt akkoriban, amikor egy este meghallotta a rádióban Kányádi Sándort verset olvasni, mégpedig a Vannak vidékek ciklusát. Amikor az Indián ének utolsó sorai hangzottak el, az olyannyira egybecsengett a mikesi élethelyzettel és az 1982-es magyar társadalom bénultságával, hogy Prőhlét egy életre megragadta e költészet sűrítettsége, és még dolgozatához is kiváló lezárásul szolgált. Kányádi Sándort nem csupán költőként, hanem a PIM társintézményeként működő Mesemúzeum alapító atyjaként is köszöntötte a főigazgató.
 

Böjte atya az egyszerűséget, a derűt, a humort és a közvetlenséget tartja
a Kányádi-életmű legnagyobb értékének 
 

A Két nyárfa felelgető sorainak zenéje vezette fel Böjte Csaba ferences szerzetes köszöntőjét. Böjte atya a „gyerekekhez lehajló jóságot, vidámságot” dicsérte Kányádi költészetében, hiszen a legtöbb versét biztos, hogy gyerekeknek írta – hangsúlyozta a szerzetes. Ez a játékosság és pajkosság még a nehéz, kommunista időkben is felül tudott kerekedni a bánaton, s hogy ezt miképp kell csinálni, annak épp Jézus Krisztus a legjobb példája, magyarázta az atya. Hiszen annyi baj közepette kisgyerekként őt is csak a játék vonzotta, hogy a többiekkel felszabadultan focizhasson. „Ha a Hargitán a kis patak nekimegy egy kőnek – folytatta egy másik hasonlattal Böjte Csaba –, nem áll meg az akadálytól, hanem csobban egyet, aztán megy tovább jókedvvel, derűvel. Ezt a jókedvet és derűt köszönöm meg Sándor bácsinak és költészetének. Aki meg tud bennünket nevettetni, a szívünkbe örömet tud csempészni, az áldott ember” – zárta köszöntését Böjte Csaba, amelyet a „Kárpát-medence legnagyobb élő költőjének” ajánlott. 

Az újabb Kaláka-muzsika után két kislány állt a mikrofonhoz, a Kányádi Sándor szavalóverseny résztvevői, Fábián Emese Zsuzsanna és Szilágyi Regina. Mivel mindketten ugyanazt a verset tanulták meg, így a Könyörgés tavasszal című költeményt együtt, azaz felváltva mondták el, amitől az egyébként is szuggesztív előadásuk az este legszebb produkciója lett. Ritkán hallani kilenc-tízéves gyerekektől ilyen színvonalas versmondást. A Kaláka előadásában felhangzó Ballag a folyó után csatlakozott hozzájuk Bartus Tünde is, aki a Nyári alma ül a fán című Kányádi-verset mondta el.
 

 Az Irodalmi Jelen sátrában dedikál a 2014-es Könyvhéten
 

Az is kiderült, honnan jöttek ezek a tehetséges gyerekek, amikor a mikrofonhoz hívták Dénes Irént, aki pedagógusként tevékenykedik a szilágysági Varsolcon, és a Kányádi Sándor Szavalóversenyek szervezője. Mint elmondta, immár 19 éve köszöntik Varsolcon a költőt – idén is megtartják, két hét múlva az eseményt. Ilyenkor teli torokból kiáltják mindahányan, hogy „Isten éltesse, Sándor bácsi!”, de olyan hangosan, hogy az Budapestig elhallatszik – mesélte a tanárnő. Ez az ujjongó köszöntés sosem maradhat el sem a megyei, sem az országos verseny alkalmával. Dénes Irén felkérte az ünnepeltet, hogy üzenjen pár szót a verseny résztvevőinek, diákoknak és pedagógusoknak egyaránt. „Szégyenkezve hallgattam a tanárnőt” – állt fel Kányádi Sándor, és elmondta: nagyon sajnálja, hogy még sosem tudott eljutni e versenyekre Varsolcra. De ez a rendezvény is igazolja számára azt, amit a Napsugárnál harminc éven át bizonyítottak: hogy nincs gyerek- és felnőttvers, csak vers. Kányádi Sándor hálásan megköszönte a varsolciak lelkesedését és jókívánságait.

Gryllus Dániel elmesélte, hogy amikor nyolc éve, a nyolcvanadik születésnap alkalmából közösen léptek fel a költővel Nagygalambfalván, a gyerekek, akikkel találkoztak, lépten-nyomon az Alma, almát énekelték el nekik – így aztán ezen az estén sem maradhatott el a nagy „sláger”. S bár a Kuplé a vörös villamosról sem mondható felnőttversnek, hiszen a gyerekek éppúgy megtalálják benne a nekik szóló üzenetet, mégis, e következő dal egy kicsit a nagyobbaknak szólt. A Dél keresztje alatt sem hiányozhat a Kányádi-estekről, ezt is meghallgathattuk hát.

 

A következő fellépőt, Havas Juditot úgy mutatta be Prőhle Gergely, mint aki „sok évtizede segít, hogy Kányádi Sándor költészete ismertté váljon”. Havas Judit felelevenített egy régi, az Egyetemi Színpadon rendezett irodalmi estet, ahol egyszer csak valaki szólt, hogy megérkezett a közönségbe vendégként Kányádi Sándor. Havas Juditot megkérték, hogy – bár nem az erdélyi irodalom volt akkor az est témája, hanem a felvidéki –, mondja el a vendég tiszteletére a Fekete, pirost. „Akkor is ilyen remegő inakkal álltam ki, mint most” – mesélte az előadóművész, aki ezúttal is ihletetten adta elő a „leíró költeményt”, melyet a költő a „kolozsvári Malomárok és Telefonpalota / közti járdaszigetről az ezerkilencszáz- / hatvanas-hetvenes esztendőkben csütörtök / és vasárnap délutánonként” szerzett.
 

Megköszöni Dénes Irénnek és a szavalóverseny résztvevőinek a születésnapi
jókivánságokat – Fotók: Irodalmi Jelen 
 

A műsor végén Prőhle Gergely köszönetet mondott a szervezőknek és a résztvevőknek, és kifejezte reményét: hátha az Arany-évforduló kapcsán sokat kapacitált Kányádi Sándor egyszer csakugyan részt vesz majd egy esten, amikor elmesélheti sok más mellett azt az élményét is, amit idefelé jövet elejtett, hogy milyen fantasztikus levelet írt neki Groza Péter Arany János 150. születési évfordulóján. S hogy egy kívánsága a főigazgatónak is lehessen a Kaláka-csemegekosárból, ő az Elveszett követre komponált dalt említette meg – „biztosan valami szakmai fantomfájdalom ez nálam”, jegyezte meg csupa humorral az egykor nagykövetként ténykedő főigazgató. Így hát együtt mulathattunk a kedves és „egyrímű” Kányádi-vers sorain, de hogy a tudósítónak is kedvére tegyenek – bár erről mit sem tudhattak –, a Fakatona lett a búcsúdal. Egyébként ezt maga Sándor bácsi is annyira kedveli – tette hozzá Gryllus Dániel –, hogy minden egyes új Kányádi-lemezüknél megkérdezi: a Fakatona ugye rajta van? Búcsúzóul a zenekar – hogy ne kelljen Enyedig menni egy kis borért, mint az elveszett követnek – átnyújtott az ünnepeltnek egy üveg jófajta bort a Kaláka Pincészetből. Egy borász barátjuk nevezte el róluk a pincéjét, s ha nem is pont ezt az itókát, de más fajtákat megkóstolhattak, akik ottmaradtak még ünnepelni a 88 éves Sándor bácsit.

Forrás: Irodalmi Jelen

Laik Eszter

 

 

A 36 km hosszú Gyimes-völgy a Csíki-havasok legkeletibb csücskében helyezkedik el, községei: Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk.

Az itt élő gyimesi csángók ősei csíki falvakból menekültek e vidékre, a korábbi századokban, hol politikai, hol gazdasági kényszerből. „A betelepülésre vonatkozó adatok a 17. századtól követhetők. Többen Moldovába telepedtek le, majd visszaszivárogtak a mai Sánclaka környékére és alulról felfelé népesítették be a Tatros völgyét és a patakokat. A Tatrosba futó patakok mentén szétszórt házcsoportok szerekbe, tizesekbe szerveződő egységeiből önálló települések jöttek létre. A 19. század derekán már mindhárom mai gyimesi település önálló közigazgatású község, külön bíróval, elöljárósággal.

A szétszórt település az emberek összeállásának régi titkait árulja el, a családi foglalás emlékeit őrzi. Egy-egy völgybe futó patak mellett egy család telepedett meg, s így a patakok legtöbbje az első települők nevét őrzi”. „A Tatros és mellékvizeinek vidékét a 17. században még nagyrészt a Moldvát Csíkszékkel összekötő kereskedelmi útvonal által keresztülszelt erdőrengeteg borította. A gyimesi csángók az azóta eltelt bő két és fél évszázad alatt az őket körülölelő tájat minden vonatkozásában kiismerték, s közben a vadont hegyvidéki kultúrtájjá alakították”. „Mivel kevés a szántóföld, a gazdasági élet alapját az állattenyésztés, a pásztorkodás, a fafeldolgozás, fakereskedelem és a háziipar képezi. Mind a Tatros völgyében, mind a „patakokban” nagykiterjedésű természetes kaszálók elsősorban a szarvasmarha-tenyésztésnek, míg a havasi legelők a juhtenyésztésnek kedveztek. A havasi legelők birtokbavétele fokozatosan történt: az „erdőlés” nyomán egyre több természetes kaszálót tudtak hasznosítani. A csángó életmód egyik sajátossága a kalibázás. Tavasszal a gyimesiek kiköltöznek állataikkal a nyári szállásra, majd ősszel, Szent Mihály napja körül hazaköltöznek a téli szállásra. Benkő Károly (1853. II. 62-68) említi, hogy a „Gijmes havasi falvakat több falu bírta: Csíkszentmiklós 1/5-ét, Borzsova 1/5-ét, Csíkszentmihály 1/5-ét, Szépvíz pedig 2/5-ét”.

A gyimesi ember az önellátásra rendezkedett be, különösen az épületek építése, az élelem, ruházat előállítása terén. Mindezt az őstermelés alapfokon ma is tudja biztosítani. Itt még fellelhetők a magyar népi kultúra korábbi rétegei, őrzik viseletüket, gyakorolják ősi gazdálkodási módszereiket.    
 

 A településszerkezet is sajátosan módosult: a völgyekben a hosszanti útifalu, míg a mellékvölgyekben, a patakokban a szórvány több változatával találkozhatunk. A gyimesi csángó ház a székelyház egyik típusa. A havason, az esztenán a házakat faragatlan gerendákból építik. A patakok mentén elszórt házak egy-egy tízest alkotnak (Rána, Ciherek, Ugra, Görbe, Boros, Sötét, Kápolna, Rajkók). A helyi identitástudat ma is erős: a gyimesi csángók nagy része tudja, honnan csángáltak ide. Nyelvjárásuk is a felcsíkiakéval hasonlítható. Gyimesben más mindenki jövevény, a benszülött a csángó. Sajátosan alakultak e vidék néprajzi hagyományai is. A vidék gazdag népi tánchagyományokban, mondavilágban és dallamkincsben. A parasztzenészek messzi földön híresek, egyik sajátos népi hangszerük, a gardon (teknő alakú, húros ütőhangszer) puhafából készül. A gyimesi csángó magyarok legfőbb szórakozási alkalma a tánc volt.A szakemberek közel 35 féle táncalkalmat és mintegy 30 táncfajtát tartanak számon. A táncrendből napjainkra a fiatalok is ismerik a magyarost, csárdást, németest, hejszát”.

„Gyimes a Székelyföld néprajzának múzeuma, vagyis, ami ott hamarabb eltűnt, elenyészett, itt változatlanul vagy átformálódva még tovább fennmaradt. A viseleti darabok, mustrák, a házak és bútoraik, növényismeret, párválasztás, a lakodalom némelyik mozzanata, a középkori keretezettségű katolicizmus, a pogány emlékeket felvillantó néphit, a ráolvasások, a táncok, balladák, keservesek, a hiedelmek nemcsak esztétikailag szépek, vagy más szempontokból érdekesek, nemcsak megborzongatják az embert, hanem a tudomány számára lehetővé teszik a népi kultúra múltjának tanulmányozását, pontosabban megértését.” 
 

A fotótáborban résztvevő fényképészek, a szűk időkeret szorításában, e „gazdagság” képi megjelenítésére törekszenek.

A címképen: Gyimesi legények – Balázs Ödön felvétele. 

A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont közlése nyomán.

 

 

A csíksomlyói hegynyeregben helyi idő szerint 12.30-tól (közép-európai idő: 11.30) tartandó szentmisét – melyet a Duna tévécsatorna ezúttal is élőben közvetít – Miguel Maury Buendía, a Vatikán bukaresti nagykövete, Románia apostoli nunciusa mutatja be, a szentbeszédet Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke mondja. A szentmisén jelen lesz Michael Anthony Perry, a ferences rend legfőbb elöljárója, Assisi Szent Ferenc 121. utódja a rend élén.

 

A ferences rend tájékoztatójában arra emlékeztetett, hogy 450 évvel ezelőtt azért gyűltek össze Csíksomlyón a katolikus hitükhöz hű székelyek, hogy segítséget kérjenek a hitükben való megmaradáshoz, és hálát adjanak Istennek és a Szűzanyának ezért a segítségért. Az 1567-es segítségkérés a protestánsok és katolikusok közötti erdélyi vallási villongások közepette történt.

 

Szűz Mária csíksomlyói kultusza azonban jóval régebbi a székelyföldi településen. Ez a kultusz a ferences rend megtelepedésekor, az 1440-es években már létezett. Erről IV. Jenő pápa is említést tett, amikor 1444-ben arra biztatta a híveket, hogy nyújtsanak segítséget az első csíksomlyói templom építéséhez. Ez a Mária-tisztelet gyarapodott az idők folyamán, és ennek volt a megnyilvánulása a 450 évvel ezelőtti első pünkösdi zarándoklat és fogadalomtétel is.

 

A Csíksomlyóra zarándokló székelyek ekkor „megfogadták, hogy nem valaki vagy valami ellen emelnek szót, hanem Istenbe vetett hitüket erősítik, ennek emlékére minden pünkösd szombatján egységesen elzarándokolnak a Szűzanya tiszteletére Csíksomlyóra” – idézte a zarándoklat történetét Urbán Erik, a csíksomlyói ferences rendház vezetője.

 

A ferences elöljáró szerint Csíksomlyó mára jelkép lett: elsősorban a székely nép katolikus hitvallásának a fellegvára, a pünkösdszombati búcsú pedig az újratöltekezés alkalma, nemcsak a székelyeknek, hanem a világon szétszóródott magyarságnak és minden jóakaratú embernek.

 

„Az idei csíksomlyói pünkösdszombati zarándoklat segítsen hozzá bennünket, hogy megújítsuk és megéljük, amit őseink megfogadtak, és azt, amit a Salvator-kápolna előtti kőkeresztre felvéstek: !” – áll Urbán Erik rendházfőnöknek a zarándoklatot meghirdető levelében.

Forrás: MTI

Kényádi Sándor szülőfalujában nagy hagyománya van a versmondásnak. Ahogy Sándor bátyánk is mondja: „a vers az, amit mondani kell”. Ezt itt szó szerint és komolyan veszik.

Részben a költő iránti tisztelet jegyében, részben a helyi pedagógusok hozzáállásnak köszönhetően szerveznek a községben évi rendszerességgel szavalóversenyeket.

Nagygalambfalván május 12-én, pénteken tartják a XV. Fától fáig, verstől versig regionális versmondó versenyt, amelyen részt vesznek Hargita és a szomszédos megyék legjobb versmondói, előkészítőstől nyolcadik osztályosokig.

Idén a Nagygalambfalvi Általános Iskola, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség, a VILLA GALAMB-RAK-TAVA Egyesület, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont szervezi a rendezvényt, amelyre 38 település iskoláiból jelentkeztek.

Bálint Hajnal igazgató és Zsidó Annamária magyartanár tájékoztatása szerint hetven előadó lép színre az idei versenyen.

A Feleki Miklós Művelődési Házban 9,00 órakor kezdődő rendezvényre a belépés ingyenes, eredményhirdetésre várhatóan 14.00 órakor kerül a sor. Amíg a zsűri az értékelést végzi, a templomkertben a nagygalambfalvi elemisek műsorát tekinti meg a közönség. 
 

A fotók a Forrásközpont archívumából valók.

A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont közlése nyomán.

A 17. század elején kialakult úri hímzést a magyar népi hímzés ősének tekintik. Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony sárospataki udvarában a kor legbefolyásosabb nemes családjainak lányai tanulták ennek a hímzésnek a fortélyait. A történelmi hagyományok nyomán a sárospataki Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely alkotói újraélesztik a legszebb hagyományait e kornak.

A kiállítás a mai hímző műhely legszebb munkáiból nyújt át egy gyönyörű válogatást. A tárlathoz Pocsainé dr. Eperjesi Eszter – a téma magyarországi legjobb ismerője – előadása csatlakozik.

További részletek ITT olvashatók.