Budán, a Millenárison tartották a múlt hét végén, május 5. és 8. között a II. Székely Fesztivált, amely kiváló lehetőséget biztosított az itteni vállalkozások és termelők, valamint a kultúra legkülönbözőbb területein tevékenykedőknek, hogy közvetlenül bemutatkozzanak az anyaország lakosainak, idecsalogatva azokat is, akik ritkán járnak a Székelyföldön, esetleg valami furcsa véletlen, életrajzi baki vagy hiányosság miatt ezidáig nem látogatták meg e kies vidéket.
A vendégcsalogatás mellett, nyilvánvalóan, sok olyan vetület lehetett, amely kevésbé volt ismerős.
Mivel idén Kovászna megyét hívták díszvendégnek, sor kerülhetett a „kúriák földje” árnyaltabb bemutatására, illetve az ottani gyógyvizek, gyógyfürdők népszerűsítésére, azon új megvalósítások ismertetésére, amelyek szélesítik a kínálatot, mert – hála az ilyen téren mutatkozó kezdeményezőkészségnek – évről-évre tartalmasabb, minőségében is egyre jobb a felhozatal. Nem fölöslegesen mondják, hogy „a turizmus húzóaágazat”, mert valóban az tud lenni, ha szívvel-lélekkel fejlesztik és működtetik az azt kiegészítő vállalkozásokat.
Ismerős cégek vezetői mondják, hogy a pünkösdi időszakra – Maros-, Udvarhely-, Gyergyó- és Csíkszék területén – alig találni szabad kapacitást, a szervezők már hetekkel-hónapokkal korábban lekötötték a jobb helyeket, sok kiegészítő programot kínálva a somlyói búcsú zarándokainak, hogy kedvük kerekedjék a további utazásokhoz.
Adjuk meg a szellemnek is a maga táplálékát
A fesztiválra a székelyföldi kereskedők is vitték a reprezentatív mintát. Rendelkeznek már olyan tapasztalattal és kellő felszereléssel, tőkével ahhoz, hogy tudják mi lehet szemnek-szájnak ingere. És képesek az illúziót valósággá változtatni. Olyan ízkombinációkat tudnak ajánlani a betérőnek – például a „miccs-sör variáns” -, amely egyáltalán nem székelyföldi specialitás, de ismerik és szeretek az emberek. Ez a fele kiválóan működött a dolognak.
Amikor a sima anyaországi, vagy a tőlünk elcsángált magyar kielégítette a kulináris igényeit, szellemi táplálékra is szüksége lehetett a Millenáris területén. Csakhogy: a kulturális programok mostohagyermekei voltak a seregszemlének. Eltekintve a zenés-dalos-táncos produkcióktól, a decibeles „mű-székelykedéstől”, a többi mintha ott sem lett volna e három nap alatt. Nem működött hangosbemondó, nem létezett pontos műsorfüzet, amely, ha nem is kőtábla, de viszonylag helytálló tájékoztatást ad, és irányító-jelzések, hostessek sem hányódtak a területen. Ily módon néhány közönségtalálkozó, pódiumbeszélgetés, könyvbemutató elmaradt vagy érdektelenségbe fulladt.
Fejlődnie kell a szervezésnek
Ez volt a második székelyeknek-székelyekért szervezett fesztivál. A hagyomány mondhatni megteremtődött, de itt-ott van még csiszolgatnivaló rajta, hiszen a kirakaton és körítésen túl létezik az ilyen seregszemléknek hátsó, szellemi tartalma is, amely kitölti és igazi mintákkal díszíti az egész szövetét, másfajta dimenzió, amely akár sokkalta több is lehet, mint a motívumgyárosok, lacikonyhák tobzódása és már-már agresszív túlbuzgósága.
Több munkatársunk is jelen volt a Millenárison a múlt hét második felében, és a véleményeik egyeznek. Úgyhogy érdemes ezeket a hiteles információkat közzétennünk.
„Csak és kimondottan a jobbítás szándékával mondom: a szabadtéri színpad, meg egyéb kulturális programok eléggé összecsúsztak, a végén már senki sem tudott eligazodni a rendezvények menetrendjében. Javasolom, hogy a jövőben – a kiállítási csarnokban és a szabadtéren is – hangosbemondón tudassák az éppen induló programot, hogy az
is fölkaphassa a fejét, aki belefeledkezett az egyebekbe. Csütörtökön és pénteken lehettem jelen, az akkor szerzett
benyomásaim alapján írom le a véleményemet” – közölte szerkesztőségünkkel Gyöngyössy János (GyJ). Hasonlóan nyilatkozott P. Buzogány Árpád is, aki pénteken volt jelen, bár azt mondta, hogy van magánvéleménye is, de azt nem szánja a nyilvánosságnak, mert elképzelhető, hogy maga csak keveset látott, s a rendezvény többi része akár zökkenőmentesebb is lehetett.
Fekete Vince, a Székelyföld című folyóirat főszerkesztő-helyettese és Farkas Wellmann Endre költő hiába várta Szőcs Gézát, hogy közösen bemutathassák a Székely Könyvtár sorozatában megjelent új kötetét, a 45. sorszámút, amely a neves szerző válogatott verseit . Az egyébként eléggé ismert és markáns megjelenésű költőt az őrző-védő szolgálat emberei feltartóztatták a bejáratnál, s csak az ezer forintos belépő megfizetése után engedték volna be a Millennárisra. A sértődött vendég erre sarkon fordult és hazament. Az információt másik forrásból is ellenőriztük: valóban így történt. „Bocsánat, elfogult vagyok, Szőcs Géza szerzőként a kedvencem, még akkor is ha mostanában politikusként emlegetik, holott ‘csak’ költő és mint ilyen, egyike a kortárs nagyoknak. Gondolom róla van szó a belépőjegy kapcsán… Ha így van, akkor ismerve őt, nem az ezer forint miatt fordított hátat, hanem sértőnek találhatta, hogy meghívott státusza ellenére nem gondoskodtak a beléptetéséről. A kék belépőszalag nem csak egy kis gesztus a meghívottak irányában, hanem alanyi jogon jár mindenkinek, aki aktívan részt vesz a rendezvényen. Ezeknek maradéktalanul való kiosztásáról gondoskodni szintén a szervezők feladata.” (GyJ)
A jobbítás szándékával írtunk a rendezvény kevésbé fényes oldalairól is, csak azért – nyilván, amint ezidáig is tettük -, hogy teljesebb és valóban a miénk legyen, hitelessé változzék forrásaink bemutatása. Hogy ne érje szó a ház elejét.
Fotók: Albert Etelka Emese
Élő Székelyföld Munkacsoport
.jpg)
.jpg)
.png){kind=logo}
