Szerző: admin

  • Fölszállott a páva – középdöntö

    Fölszállott a páva – középdöntö

    Fölszállott a páva - középdöntö

    A pénteki utolsó, negyedik elődöntőből is hat produkció jutott tovább a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorban, ezzel kialakult a középdöntő mezőnye.

    A Duna televízióban élőben közvetített adásban a táncegyüttesek közül a Dusnoki Aprók Gyermek Néptáncegyüttes, énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriában a debreceni Kispendely Énekegyüttes, szóló és párostánc kategóriában Körömi Máté és Bíró Norbert, hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában a turai Farkas Gergő hegedűs jutott tovább.

    A zsűri szabadkártyájával a tordasi Gatyamadzag zenekar és a Szécsényi Gyermek Néptáncegyüttes került a középdöntőbe.

    A korábbi három elődöntőből szintén hat-hat produkció jutott tovább, így ott lesz a középdöntőben Gyúr Gabriella, Bognár Adrián, Bálint Róbert, Horváth Áron, a Jászság Gyermek Néptáncegyüttes, Poór Mária és Szuszai Hunor Sándor, a Csali Gyermek Néptáncegyüttes, Veres Hunor, a Sarjú Banda, Albert Csaba, Makula Zoltán, a Cickom Énekegyüttes, a Cifra Néptánccsoport, Erdélyi Luca, Molnár Bence, Ivánovics Viktor, Marton Bendegúz és Tomócsik Milán.

    A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a Nemzet Művésze; tagja Timár Böske táncművész, a Csillagszeműek művészeti igazgatója; Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa; Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes; Kocsis Enikő Harangozó-díjas táncművész, a Fitos Dezső társulat művészeti vezetője és Berecz István, az első Fölszállott a páva győztese, kétszeres aranysarkantyús táncos.

    A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza negyedszer megrendezett tehetségkutatójában a négy elődöntőt két középdöntő követi, a kategóriák győzteseit pedig a december 16-i döntőben választják ki. 

    Forrás: MTI

    Élő Székelyföld Munkacsoport

  • Fekete péntekek

    Fekete péntekek

    Fekete péntekek

    Milyen érdekes: Trump győzelme óta a nyugati világ minden médiája, minden megmondóembere, véleményvezére elmondta és megírta, hogy jön a „bunkók hatalma”, Úristen, vége a világnak, a primitív, vesztes tömegek fellázadtak és véget fognak vetni a fennálló világrendnek.

     
    De valamilyen rejtélyes okból ugyanezek mélyen hallgatnak, amikor a fekete péntek jelenetei tárulnak a világ szeme elé.

    Ahogy a szó szerint állattá változott tömeg megrohanja a bevásárló központokat, egymást taposva, üvöltve, verekedve, fröcsögve, éjszakákat sorban állva majd türelmét veszítve tódul, hogy hozzájusson olcsóbban valami sz…rhoz – nos, ez nem zavarja a kényes ízlésű elitet.

     
    Sőt: Ilyenkor boldog, mert látja, hogy a fennálló világrendnek megvan még az utánpótlása.
     
     
    Megöl a disznófejű Nagyúr,
     
    Éreztem, megöl, ha hagyom,
     
    Vigyorgott rám és ült meredten:
     
    Az aranyon ült, az aranyon,
     
    Éreztem, megöl, ha hagyom.
     
     
     
    Sertés testét, az undokot, én
     
    Simogattam. Ő remegett.
     
    „Nézd meg, ki vagyok” (súgtam neki)
     
    S meglékeltem a fejemet,
     
    Agyamba nézett s nevetett.
     
     
     
    (Vad vágyak vad kalandorának
     
    Tart talán?) S térdre hulltam ott.
     
    A zúgó Élet partján voltunk,
     
    Ketten voltunk, alkonyodott:
     
    „Add az aranyod, aranyod.”
     
     
     
    „Engem egy pillanat megölhet,
     
    Nekem már várni nem szabad,
     
    Engem szólítnak útra, kéjre
     
    Titokzatos hívó szavak,
     
    Nekem már várni nem szabad.”
     
     
     
    „A te szivedet serte védi,
     
    Az én belsőm fekély, galád.
     
    Az én szivem mégis az áldott:
     
    Az Élet marta fel, a Vágy.
     
    Arany kell. Mennem kell tovább.”
     
     
     
    „Az én jachtomra vár a tenger,
     
    Ezer sátor vár énreám,
     
    Idegen nap, idegen balzsam,
     
    Idegen mámor, új leány,
     
    Mind énreám vár, énreám.”
     
     
     
    „Az egész élet bennem zihál,
     
    Minden, mi új, felém üget,
     
    Szent zűrzavar az én sok álmom,
     
    Neked minden álmod süket,
     
    Hasítsd ki hát aranyszügyed.”
     
     
     
    Már ránk szakadt a bús, vak este.
     
    Én nyöszörögtem. A habok
     
    Az üzenetet egyre hozták:
     
    Várunk. Van-e már aranyod?
     
    Zúgtak a habok, a habok.
     
     
     
    És összecsaptunk. Rengett a part,
     
    Husába vájtam kezemet,
     
    Téptem, cibáltam. Mindhiába.
     
    Aranya csörgött. Nevetett.
     
    Nem mehetek, nem mehetek.
     
     
     
    Ezer este múlt ezer estre,
     
    A vérem hull, hull, egyre hull,
     
    Messziről hívnak, szólongatnak
     
    És mi csak csatázunk vadul:
     
    Én s a disznófejű Nagyúr.
     
     
    Így.
     
    Az „elit” gazemberek csordája, a fekete péntek meg a fennálló világrend boszorkányszombatja. De jön az Advent. El lehet látogatni üresen kongó templomokba is…

    Forrás: www.badog.blogstar.hu

    Bayer Zsolt

  • Dekódolt álmok

    Dekódolt álmok

     Dekódolt álmok
    Az örökös szerelmi álmok témáját vizsgálva romantikus könnyűzenei repertoárunk szinte kifogyhatatlan. Nemcsak a világzenében, hanem a magyarban is bőven találunk utalást szertefoszlott álmokra, rózsaszínű, netán beteljesületlen álmainkra is.

    Csak néhány idézet a felhozatalból: „Jó az álmodozás…”, „Álmodj királylány…”, „Álom volt csupán az életem…”, „Álomarcú lány…”, „Mindenkinek van egy álma…”, vagy épp az Edda szimbolikusan is értelmezhető zeneszövege: „Álmodtam egy világot magamnak/ itt állok a kapui előtt/ adj erőt, hogy be tudjak lépni/ van hitem a magas falak előtt…”

    Nem kell Krúdy Álmoskönyvét forgatni, s mégcsak Martin Luther King amerikai álomról elhangzott híres mondása („Van egy álmom…”) sem kell, hogy rabul ejtsen –, elég, ha a saját álmainkra gondolnunk. Titkolt, soha ki nem mondott gondolataink, megtörtént és meg nem történt események megszépülve, felnagyítva, olykor pedig eltorzítva jelennek meg álmainkban, és legtöbbször, ébredés után már nem is emlékszünk rájuk.
     

    Vannak azonban álmok, amelyekkel érdemes többet foglalkoznunk, s amelyeknek érdemes jelentőséget is tulajdonítanunk, hiszen hatásuk nem egyszer sorsfordító is lehet. Jelentésüket szeretnénk tisztázni, s ezért nem restellünk álomfejtő „szakembereket” is igénybe venni. Vizsgálgatjuk, mi, miért jött fel a tudatalattiból, és mit kezdjünk vele.

    A régmúlt időkben az emberek a természetfeletti világgal hozták kapcsolatba álmaikat. Az álomnak létmeghatározó üzenete volt. Istennnel való kapcsolatot jelzett, Isten üzenetét hordozta. A bibliai álmodók és álomfejtők egytől-egyig az isteni üzenetet igyekeztek kutatni, megfejteni, hiszen az álmok kinyilatkoztatása, ennek hordereje egy egész népre hatással volt. Gondolhatunk az ószövetségi nagyokra: álmot lát Ábrahám és Jákób, a gyermek Sámuel, Salamon király, Dániel és Ezekiel próféta.
     

    José de Ribera: Jákób álma – olajfestmény, 1639 körül
     
    Jézus születésekor pedig a nevelőatya, a titokzatos, hallgatag férj-jelölt: József, rövid időn belül háromszor is álmot lát. Amúgyis a különös gyermek fogantatása és születése foglalkoztatja őt éjjel nappal. Leköti teljes energiáját. Bizonytalankodik, tusakodik. Szűkszavú, nem beszél erről Máriának sem. A férfi értelem nehezen birkózik meg az isteni beavatkozással. Egyszerre érzi magát megalázva és tehetetlennek. Ki van szolgáltatva egy felsőbb erőnek. Kicsúszott kezéből az irányítás. Gyakorlatias férfiként nem tud mit kezdeni a csodával. Isten veszélyes vetélytárssá válik. Áthúzza emberi álmodozásait, terveit. De az Úr mégis megtalálja a módját, hogy hasson rá. Ha álmon innen nem tudta meggyőzni, megérteti az álmon keresztül.  Az álomvilág és a valóság határán az egyszerű ácsmester nemcsak beéri az álommal, de sokra is viszi vele. Mert felébredve megérti, valójában mi is történik. Kritikus töprengése és önemésztő magatartása nem az ellenkezésben, hanem az Isten mellett mindenáron kitartó hűségben oldódik fel. Megérti Mária anyaságának titkát, különleges „fiának” nevét és küldetését, s emellett saját küldetését is. Vállalja a földi édesapa megbizatását. Mária mellett ő lesz a csendes, a megbizható társ. 
     
     Szent József, az egyszerű ács nevelőapa
     
    Mostantól komolyan veszi az álmokat, mert rádöbben, hogy a Mindenség Teremtője az álom nyelvén is szól(hat) hozzánk.

    József álma, s az ő reakciója igazi adventi biztatás. Arra is, hogy merjünk (nagyot) álmodni, és remélni. Hisz a remény nemcsak, hogy nem hal meg, de előbb-utóbb be is teljesedik. Azt meg fölöttébb jó komolyan venni, hogy álmaink segítenek feloldozni a józanság és a „realitás” földhöz ragadtságából. Egyfajta gyermeki lelkületet tartanak ébren. S azon túl, hogy pihentetnek és fertőtelenítik az agyat a káros ingerek, információk nyomásától, újjászületésre késztetnek. Mint a weboldal frissítése, olyan az álom az agynak.

    Álmainknak köszönhetően kreatívak, lelkesek, ha úgy tetszik idealisták maradunk. Isteni üzenetet közvetíthetnek. Ezért sem árt néha tényleg aludni egyet a nehéz döntések, a felelős feladatok, a nekikezdés előtt. 

     
    Olykor érdemes elengednünk a hűvös ész, a mindig kiszámítható komor felnőtt énjét. A gondok, a racionális tervek, elgondolások, értelmezések sokszor visszahúznának a földre. A sok rosszat látva, csalódásainkban megcsömörölve, túl könnyen legyintenénk megadóan: Minek? Úgysem éri meg! Mi hasznom belőle? Már hányszor csalódtam! Nem lesz ebből semmi…

    Az álom nyelvén viszont maga Isten lelkesít: Ne félj! Vágj bele! Indulj! Hallgass a benned lévő jóra! 

     
    Csináld meg! Kezd el megvalósítani, mert én veled vagyok!

    Álmainkban, mint Szent Józsefnél, a jobbik énünk érintkezésbe lép Istennel. Megsuhint a Szentlélek múzsája, inspirál, akár még egy szokatlan, valóságtól elrugaszkodott tettre is sarkall, ha van bátorságunk hallgatni rá és belefogni. József „tartalmas” adventi várakozása megteremti Karácsony feltételeit. Hozzáadja az emberi önrészt.
     

    Az ősmagyar mitológiában is fontos szerepe van
    az álomnak: álmot küldött a turulmadár,
    amiben Emese méhéből folyó ered, mely
    idegen földön szélesedik ki; ezt úgy értelmezték,
    hogy fiút fog szülni, aki népét új hazába vezeti
    – László Gyula: Emese a Turulmadárral

    Az ábrándozás, vagy a könnyelmű álmodozás lehet önbecsapás, kergethet illúziókat, de ha az álmainkban megszólaló, szóhoz jutó Istenre hallgatunk, annak mindig konkrét, pozitív, a mások javát is szolgáló következményei lesznek. Ne vessük meg az álmokat. Lehet, hogy Isten általuk érint meg.
    Hogyha hallgatunk az álomra, nyitott szemmel, valódi valóságérzékkel végbevitt tetteinkbből, a Karácsony után is hasznosítható gyümölcsök fakadnak. Mint Józsefnél. Valósággá válhat, amit Isten rólunk megálmodott.

    Sebestyén Péter
     

  • Meghalt Fidel Castro

    Meghalt Fidel Castro

    Meghalt Fidel Castro

    Életének 91. évében elhunyt Fidel Castro, a kubai forradalom “atyja” – jelentették szombat reggel hírügynökségek a kubai televízióra hivatkozva.

    Az állami televízió ennél több részletet nem közölt, így egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta halálát.

    “Azért vagyok itt, hogy elmondjam népünknek, Amerikában élő barátainknak és a világnak, hogy ma, 2016 november 25-én, 22 óra 29 perckor meghalt a kubai forradalom főparancsnoka, Fidel Castro Rúz” – jelentette be remegő hangon Raúl Castro a National állami tévében.Bátyja halálának okáról nem mondott semmit.

    Raúl Castro annyit közölt még, hogy fivére akaratának megfelelően helyi idő szerint szombat reggel elhamvasztják, és a temetést szervező bizottság részletes tájékoztatást ad majd a gyászrendezvényekről. A temetés időpontja egyelőre nem ismert.

    A CNN kubai tudósítójának elmondása szerint Castro halálhíréről a televízióban elhangzott bejelentésen kívül egyáltalán nem számolt be a kubai média, a rádiókban például zenét játszanak. Patrick Oppman elmondta: a legtöbb kubai, akivel beszélt Castro halálhírének bejelentése után, tőle tudta meg, hogy Kuba egykori vezetője elhunyt.
     
     
    Portré
     
    Fidel Alejandro Castro Rúz 1926 augusztus 13-án született Kuba keleti, cukornádtermesztő vidékén, egy tehetős, Spanyolországból Kubába emigrált farmer, és egy szolgáló gyerekeként. A katolikus iskolákban nevelkedett Castro a havannai jogi egyetemen végzett tanulmányai közben kezdett belefolyni a politikába.
     
    Forradalmár élete 1953-ban, egy kudarcba fulladt támadással kezdődött a Santiago városában található Moncada laktanya ellen, ami után öccsével, Raúllal együtt börtönbe került. “A történelem fel fog menteni” – mondta híressé vált védőbeszédében.

    A Commandante
     
    15 évig tartó börtönbüntetésre ítélték, de alig 19 hónappal később egy amnesztia részeként szabadon engedték, ami után Mexikóban menekült, ahol megismerkedett Che Guevarával. 1956 novemberében több tucatnyi fegyveressel tért vissza Kubába, ahol a Sierra Maestra hegységbe vette be magát, gerillaharcot indítva a négy évvel korábban katonai puccsal hatalomra került Fulgencio Batista ellen.
     
    A nép támogatását élvezve egyre nagyobb sikereket arattak, és kétévi harc után megdöntötték Batista uralmát: a “Comandante” (parancsnok) 1959. január elsején “szakállasai” élén bevonult Havannába.
     
     Che Guevara és Fidel a havannai bevonuláskor (Fotó: Getty Image)
     
    Fidel Castro 1959-től egészen 2008-ig Kuba első emberének számított: ő volt a fegyveres erők főparancsnoka és a miniszterelnök, 1961-ben ő lett a Kubai Szocialista Forradalom Egységpártja (1965-től Kubai Kommunista Párt) első titkára, 1976-ban az államfő és miniszterelnök. Vezetésével földosztást és szövetkezetesítést, nagyarányú államosításokat hajtottak végre. Castro 1961 decemberében bejelentette: Kuba a marxista-leninista útra lépett.
     
    Kapcsolata az Egyesült Államokkal
     
    Az államosítások miatt kiéleződött a viszony az Egyesült Államokkal, amely 1961 januárjában megszakította a diplomáciai kapcsolatokat, április 15-én pedig bombázta a kubai fővárost. Két nap múlva a Disznó-öbölnél 1300 kubai emigráns amerikai támogatással partraszállást kísérelt meg, de a támadás három nap alatt  összeomlott. 1962 februárjában Washington kereskedelmi embargót rendelt el Kuba ellen, válaszul Castro Moszkva támogatását kérte, és a szovjetek rakétákat telepítettek Kubába. A két szuperhatalomnak a világot az atomháború szélére sodró konfliktusa 1962 őszén békésen oldódott meg, Kuba pedig egyre jobban a Szovjetunióhoz és a kommunista ideológiához kötődött.
     
    Fidel és Hruscsov 1963-ban  (Fotó: Gettyi Image)
    Az Egyesült Államok bő évtizeddel később, 1975-ben lazított a szigetországgal szembeni embargón, 1978-tól lehetővé vált az emigránsok hazalátogatása, a családok egyesítése, 2014 decemberében pedig bejelentették, hogy Kuba és az Egyesült Államok a viszony normalizálására készül.
     
    Szocializmus vagy halál
     
    Kubában Castro alatt a szocialista gazdálkodás jegyében bevezették a gazdaság központi irányítását, a fő exporttermék cukrot a szovjet tömb vásárolta meg. Kuba kilépett az Amerikai Államok Szervezetéből, 1972-ben tagja lett a KGST-nek, és mind aktívabbá vált az el nem kötelezett országok csoportjában. 1975-ben katonailag is segítette az angolai felszabadító mozgalmat, 1977-ben pedig az etiópiai forradalmat.
     
    A szocialista világrendszer 1989-es összeomlása után Kuba elszigetelődött ugyan, de a “Líder Maximo” (“legfőbb vezető”) belső ellenzéke nem tudott  felülkerekedni. Castro továbbra is korlátlan hatalmú vezetőként állt országának élén, jelszava nem változott: “Szocializmus vagy halál”. A szovjet támogatás elmaradása miatti ellátási válságot ügyesen kezelte: az ellenzéket szigorúan kordában tartva korlátozott gazdasági reformokat vezetett be. Megengedte a dollár birtoklását magánszemélyeknek, elfogadta a magánvállalkozást, tűrte a külföldi tőke ellenőrzött behatolását.
     

    Castro a Guinness rekordok könyvébe is bekerült, 
    mint az az ember, akit a leggyakrabban akartak 
    meggyilkolni; 1959-es hatalomra jutása óta állítólag
    638 gyilkossági kísérletet követtek el ellene 
    (Fotó: Getty Image)
    Castro a valós vagy vélt ellenfeleivel keményen bánt el: több tízezerre teszik a megkínzott vagy kivégzett ellenzékiek és ellenállók számát, sokakat bebörtönöztek, újabb tízezrek lélekvesztőkön Floridába menekülve vesztették életüket. Hatalma azonban nemcsak a félelmen alapult: legendás volt meggyőző ereje, gyengéje volt viszont saját tévedhetetlenségébe vetett hite. Gyakran jelent meg a nyilvánosság előtt, és még idős korában is többórás beszédeket tartott.
     
      
    Castro és Ceausescu, 1972 májusában; a kubai diktátor
    1972 tavaszán világkörüli utat szervezett, amelyen végiglátogatta
    kelet-európai kollégáit (Fotó: www.historia.ro)

     
    2006. július 31-én jelentették be, hogy Castro súlyos gyomorműtéten esett át, ezért “ideiglenesen” átadta tisztségeit öccsének, a nála öt évvel fiatalabb Raúlnak, aki 2008. február 19-én lett hivatalosan az államtanács és a minisztertanács elnöke. Fidel lemondott főparancsnoki tisztéről is, utolsó posztját, a kommunista párt első titkári tisztségét 2011. április 18-án kényszerült feladni, e hivatalban is öccse követte.

     


    Fidel Castro Magyarországon 1972-ben  (Fotó: Getty Image)

    Fidel Catro 2012 februárjában tette közzé visszaemlékezéseit: a több mint ezer oldal hosszú, kétkötetes könyv, melynek az Idő gerillája címet adták, a diktátor gyerekkorától a kubai forradalomig és hatalomátvételig követi végig az eseményeket.
     
     Fotó: Associated Press
     
    A kubai vezetőnek 2012 őszén egyszer már halálhírét keltették, állítólag agyvérzést kapott, ám ekkor fotókkal bizonyították, hogy még él. Egészségi állapota miatt nem voltak gyakoriak a nyilvános szereplései (legutoljára augusztus közepén, a kilencvenediknek tekintett születésnapja alkalmából rendezett ünnepségeken lehetett őt látni), de szakértők szerint nagy szerepe volt élete utolsó szakaszában az amerikai-kubai kapcsolatok közelmúltbeli rendezésében.

    Egyik utolsó közéleti szereplése 2015 szeptemberében volt, amikor Ferenc pápával találkozott.
     

    Írásunk folyamatosan frissül!

    Források: www.hir24.hu, Wikipedia, MTI, Agerpres, www.historia.ro

    Élő székelyföld Munkacsoport

     

  • Testvérlátogatóban a keresztúriak (1.)

    Testvérlátogatóban a keresztúriak (1.)

    Testvérlátogatóban a keresztúriak (1.)

    A Székelykeresztúri Unitárius Egyházközség nyolc képviselője a Boston melletti Concord városában levő testvérgyülekezetet látogatja  meg a november 25. és december 6. közötti időszakban.

    „Tíz napra mentünk vendégségbe – írta levelében Tódor Csaba lelkész , az egyházközség különböző testületeit lépviseljük, tehát a nőszövetség, a keblitanács, az ifjúsági egylet, a kórus, a testvérgyülekezeti bizottság, a valláserkölcsi nevelési bizottság, valamint a lelkész-házaspár utazott most az Egyesült Államokba.

    Tódor Csaba lelkipásztor másfél évvel ezelőtt – aki akkor még Homoródszentpálon szolgált , amikor indiai hittestvéreikhez utaztak, egy igen érdekes és értékes útinaplóban számolt be ottani élményeiről, amely aztán a világhálós közlés után napvilágot látott az Élő Székelyföld Füzetek egyik tematikus számában is. Most, az amerikai utazás előtt arra kértük a lelkészt, hogy már a kint való tartózkodás idején próbáljon időt szakítani ránk, azaz az írásra, és számoljon be azon frissiben a látottakról-hallottakról.

    Tódor Csaba székelykeresztúri unitárius lelkész

    Ha minden a tervek szerint halad, akkor két-három napos késéssel, de még az élmények közvetlen hatása alatt osztja meg benyomásait az Élő Székelyföld olvasóival.

    2016. november 25., péntek

    Reggel van, Münchenben vagyunk a reptéren. Megyünk Concordba testvérgyülekezeti látogatásra. Az este 11 órakor indultunk el Keresztúrról. Úgy tudtuk, és ahhoz voltunk szokva a készülés alatti gondolataink által, hogy ma hajnalban indulunk Bukarestbe, mert délkor van repülőjáratunk. Ezt már augusztus óta így tudjuk, amióta elküldték a concordiak a foglalási kódot…

    A héten azonban a német pilóták sztrájkoltak. Béremelést kértek, s nagyon sok járatot töröltek emiatt. Ennek ittuk mi is a levét… 

    Sztrájk van, ember, s Bukarestbe kell menni!

    Nos, a mi kis csapatunk az indulás előtt kellett online becsekkoljon, hogy legyen jegyünk is, s a nagy táskáink is rendben legyenek. Ezt a Lufthansa szerint az indulás előtti utolsó 24 órában kell megtenni. Be is gyűltünk Keresztúron az irodába, mindenkinek a pasaportja/ útlevele kitéve az asztalra, de hát egy utolsó pillantást azért mégiscsak vetettünk rá mindannyian; többek számára ekkor jött az első transzatlanti repülés izgalmával járó készülődés, de azért mi, a rutinosabbak is kissé feszültek voltunk. S hát, azt írja a gép  mármint a kompjúter , hogy nem indul. – Ember, holnap nem indul a járatunk Amerikába. A piloták sztrájkolnak, s ezek a németek nem piskóták! Ezek kérik a 3.6%-os fizetésemelést, s euróban, ember, s az nem kicsi pénz. Mert azok nem annyit keresnek, mind maga  mondta egyik izguló társam ott az irodában, az asztal mellett. Abban a pillanatban egyet is értettünk a német pilótákkal, hogy hát akkor ne hagyják magukat, és hadd mutassák meg, hogy velük nem azt csinálnak, amit akarnak. – Sok pénzről van szó, ember, s nem is lehet, hogy ne kapják meg! Hát ott nem olyan menet van, mint itthon, ott minden más! Ne is hagyják, ami az övék, az az övék, s mutassák is meg, hogy velük nem nyeletnek le akármit, mint velünk. Na, hát holnap nem megyünk, mert igazuk is van…

    Erre írja az e-mailt Rodger, aki foglalta a jegyeket, a testvérkapcsolat-tartó, hogy hát, ember, nezd milyen a ‘thanksgiving day’ (a hálaadás napjának) reggele, hogy az ember arra ébred, hogy a járat, ami le volt foglalva, nem indul az erdélyi testvérekkel! Hamar egy szkájpos beszélgetés, s meg kell oldani a dolgot. Az irodában nagy csend lett, mert fölöttünk döntenek. Meg kell oldani a dolgot. Belépett Rodger a vonalba, s mondja, hogy várjunk, mert a papot is felkölti, s őt is bekapcsolja a videokonferenciába. Bekapcsolódik a pap is. Én mondom neki mindjárt, hogy jó reggelt, s kérdem, hogy vajon láttak-e jó nagy pulykát álmukban? Hát miért? – kérdi Rodger. A pap vigyorog. Hát, mondom, hogy ma van a thanksgiving, ember. Erre Rodger azt mondja, hogy most nem tud rám figyelni, mert telefonon közben beszél az utazási ügynökkel is, hogy valamit csinálni kell, mert holnap az egyórás nem indul Bukarestből. – Hát mi mit csináljunk? , kérdik a bajtársak… Inkább elmegyünk, s keresünk egy nagyobb táskát, mert a képkeretet az asztalos elmérte, és most nem fér belé a táskába az ajándék. Pedig a kocsi es meg volt próbálva. Olyan kocsival megyünk hajnalban, amelyikbe a nagy táska a képkerettel beléfér. – Pedig megmérte, ember, hogy nem figyelt oda, hogy ne szabjon akkora nagy keretet. Tudhatta volna, hogy a repülőre akármekkora csomagot nem lehet felvinni. Hát most akkor táska kell, más táska kell, egy nagyobb! De most kinek van akkora nagy marha táskája? Pedig meg volt mondva  hangzanak el ezek a fölöslegesnek látszó mondatok, de pótcselekvésnek kiválóan megfelelnek, hogy a nagyobb gondról eltereljék a figyelmet… – Na, lehet csekkolni, mondja egy idő után Rodger. A travel agent (utazási ügynök) azt mondta, hogy 6:05-kor kapott egy járatot, s oda áttett minket.

    Próbálom. Nem megy. Hajít ki a reptéri rendszer. Még egy szkájp, nem megy ez, Rodger!  Nem gond – mondja – még beszél valakivel, de kell mennie a dolognak… A Lufthansa nem válaszol. Hívták a bostoni irodát, az ottani gép hangja azt mondta, hogy ez a szám nem fogad hívásokat. Németországban nem állnak velünk szóba. Itthon sem. Szeben, sem Kolozsvár nem fogad. Vásárhelyen fapad sincs már… Csak ez a 6:05-ös járat lesz, van, s mást nincs mit tenni. Hamar veszem a telefont, s hívom a csapat legfiatalabb tagját, aki Kolozsváron elsőéves egyetemi hallgató, s aki az egyezség értelmében estére érkezik haza Keresztúrra, mert úgy tudja hogy (csütörtök) reggel indulunk. Hívom hát, s mondom neki, hogy a pilóták sztrájkolnak, a mi járatunk nem indul, úgyhogy mi éjjel tizenegykor már megyünk le Bukarestbe, hogy hallám mit tudunk intézni. Közben vacakol a vonal  Halló, ott vagy-e? – kérdem. Nagy a csend túloldalt. Rövid szünet után, elcsukló hangon mondja, mint egy kiábrándult zarándok, hogy még Kolozsváron van, s egy óra múlva indul haza valami online szervezett stoppal.

    Székelykeresztúr látképe

    Úgyhogy tizenegykor jöttünk el otthonról. Az út csúszott, és köd volt  a ház előtt, le a Gagy pataka mellett végig. Mentünk ahogy lehetett, azért nem olyan gyorsan, de kicsit szorongva, mint akik nem tudják, hogy reggel mi vár rájuk. Valóban nem tudtuk pontosan, hogy mi lesz, de esélyt kellett adnunk magunknak, hogy mindent elkövettünk az ügy érdekében.

    A reptérre megérkezve rögtön megkerestük a Lufthansa elhagyatott pultját. – Itt szoktak lenni, mondja egy egyenruhás.

    Útlevél, pasaport és ima éhgyomorra

    A nyolcból kettőnknek volt román vízuma. A többiek magyar útlevéllel és esztával jöttek. Olyan megható volt az eskü Csíkban (!), s most hirtelen ráerősített másik oldalról ez az élmény… Ketten voltunk renegátok, román vízummal, román útlevéllel. Amikor az autonómia, a zászlóügyek, a denea, s akkor mi a román vízummal… 

     
    Na, elkérték az útleveleket és a pasaportokat– Domnul Tudor Csoábö – hallom. – Prezent! – mondom gépiesen, mint a katonaságnál. – Hájdéc ünkoá! Jé ün régulö– Domnul Démétér Dominic. Fékété… cséj ku ösztá? Ösztá kum szé csitésté? Undé szkrije kö jé valabil? A lényeg, hogy két magyarnak nem volt foglalva az új járaton jegy Münchenből Bostonba… Elé hát az esemest s nyomjad esmen. Rodger bá’, baj van, mert kettőnek nincs jegye! Rodger írja, hogy legyek kemény, tartsak ki, mert a lufthanzás ügynök ezt a foglalást megoldotta, és kutya kötelességük, hogy jegyet nyomtassanak. Tartsunk ki, s mondjuk meg, hogy ezt Amerikából a Lufthanza embere rendelte és fizette. Minden rendben van, kell legyen jegy. Itt álltunk a pult előtt, s mások jelentkeztek be. Telt az idő, de nem mozdult semmi.

    Rodger közben odaát nekifogott imádkozni éhgyomorra. Írta, hogy közben a kezét is széttárta, a szívét is felnyitotta. Mindannyian tudtuk, hogy ez így is van. Már augusztusban tisztázva volt, amikor a foglalási kódot elküldte. Megjárta a fejünket, hogy itt a magyar útlevéllel van a gond. Meg volt mondva, s el volt beszélgetve, hogy magyar útlevéllel Bukarestbe nem szabad jönni! Még. Jobb lett volna, ejsze, ha Pestről szállunk fel. Immá’ mindegy. De vaj mind menyünk, vaj egy sem!

    Közben kérdi Rodger, hogy haladunk-e? Aztán úgylehet, az imának is megjött az ereje az indulás előtt negyed órával. Lett jegy is, s mindenhol előre kérezkedtünk, hogy ne késsük le a gépet. Amikor átmentünk az útlevél-ellenőrzésen, azt kérdi Misitől az egyik tiszt, hogy maga itt mit csinál? Misi pihent, hogy átjutott az ellenőrző ponton. Levetkőzött, s visszaöltözött. Most pihen. Az egy dolog, mondja a másik, de még van két perce az indulásig. Úgy megfutamodott a csoport, hogy Misi lemaradt. Mindannyian szaladtunk önmagunk elől. Az új világba talán. Jegy nélkül. Azt mondja az utaskísérő a gépen, miután megtudta, hogy egyházi küldöttség vagyunk, hogy legalább közelebb járunk Istenhez.

    Most itt ülünk Münchenben a reptéren. Várjuk a csatlakozást. A zsíroskenyér, s az árdé átjárta már a gyomromat, és pihenünk. Álmosak vagyunk mind ebben a nagy üvegdobozban. Kint pontosság és tisztaság. Mozdonyok nem püfögnek. Pisiszag sincs, a fényes padlócsempén zokniban állok. 

    Tódor Csaba

  • Testvérlátogatóban a keresztúriak (2.)

    Testvérlátogatóban a keresztúriak (2.)

    Testvérlátogatóban a keresztúriak (2.)

    A székelykeresztúri unitáriusok kis csapatát a müncheni repülőtéren „láttuk” utoljára. Aztán a hosszú és fárasztó, huszonkilenc órás repülőút után megérkeztek az Új Világba, arra a földre, amelyről azt tartják a lakói, hogy az a hely Isten ajándéka.

    Székelykeresztúr és Concord unitárius gyülekezetei közt a barátság több évtizedes. Él, virul, lélegzik, újabb kihívások, gondok és örömök közepette működik.

    A naplóíró lelkész gondolatai jóval túllépnek a jelen pillanaton; az élmények további gondolatokat szülnek, amelyeket értelmezni próbál Tódor Csaba, s a kételyeit, vívódásait vélünk is megosztja. Ismét üzenetet kaptunk az általa igen intenzíven megélt időből.


    2016. november 26., szombat
    (Történelem)

    A mai nap úgy indult, hogy egy könnyű lesz a tegnapi sok utazás után. Reggeli alatt elbeszéltük, hogy mindketten 1999-ben végeztük el a teológiát. Howard a Starr Kingen Berkeleyben, én Kolozsváron, de néhány évre rá én is tanultam a Starr Kingen. Tehát útjaink kereszteződtek, még mielőtt személyesen találkoztunk volna. Aztán következett a városnézés.

    Concord az a kisváros Boston mellett, ahol az 1775.április 19-én eldördült az az ágyú, amely az egész világon visszhangott keltett. A brit királyi csapatok és az itteni telepesek közötti csata kezdetét jelentette. Egy nemzet kétfelé szakadásának a kezdete volt. 

    Concord központja – John Warner Barber rajza 1840-ből

    A városi temetőt is meglátogattuk, ami nem csatatér, hanem valami más.

    A temetőhöz mi úgy vagyunk szokva, mint egy kerthez, ami a falun kívül esik, körbe van kerítve, s oda csak ritka alkalmakkor járunk el. Itt viszont azt láttuk, hogy a  lankás temető, ahogy itt nevezik a helyiek: egy park. A város egy parkja, ahol élők és holtak együtt vannak. Ez úgy történik, hogy a halottakat eltemetik, az élők pedig ide járnak sétálni, beszélgetni. Mintha egy civil parkban járnánk. Ez viszont egy különleges hely. Nagyon sok itteni írót, művészt és lelkészt temettek el ide. 

    Vendégek és vendéglátók a North Bridge nevű hídon, amely 1836-ban épült
    az 1775-ös függetlenségi háború kitörésének emlékére
     

    Az egyik naturalista, a másik transzcendentalista, a harmadik ökológus, a negyedik a szőlőfajtákat nemesített. A sírkövekre rá is vésették, hogy ki mit csinált, és mivel lehet azonosítani, mi az a földi dolog, ami rá emlékeztet, vagyis mi volt a legjellemzőbb, a leginkább maradandó tevékenység az életében. Van, akinél ceruzát hagytunk, mert a ceruzával kapcsolatos az élete. A másiknál pénzérmét hagytunk, mert az öt dollároson rajta van a Washingtoni háborús emlékmű, s ennek az oszlopcsarnokában van egy szabadsághős, amelyet egy concordi szobrász faragott meg. A concordi szőlőfajta termesztő epifátuma pedig az, hogy ő vetett, és más aratott. Igen, mert miközben ő  a legtökéletesebb szőlőfajtát akarta kitermeszteni, addig mások a tőle kapott oltványokból meggazdagodtak. De van sírja itt egy olyan zöldségárus nőnek is, aki olyasmit faragtatott fel a sírkőre, ami az egész temetkezési törvényt befolyásolta. Valami olyasmi van a kövön, hogy az ördög  volt ez az XY? (Who the fuck is Alice?) Gondolom, a kegyeletsértés határát súrolta az ő végakarata. Mellette egy olyan síremlék áll, amelyre azt vésték, hogy életével az őt ismerők életét megérintette…. Ez inkább illik egy sírkőre.

    A csatára visszatérve… Az adófizetési kötelezettségtől való mentesülés volt az egyik indító ok. A telepesek nem akartak adót fizetni a királynak. Ezen kívül a vallási környezet is meghatározó volt. Olyan értelemben, hogy megoszlott a népet. Volt aki a hagyományos keresztény elvek szerint akart élni tovább is az új világban, és volt aki ezen változtatni kívánt. Volt azonban a csatán és a vallási irányzatokon túl is egy közös vonás: itt van Isten országa. Hihetetlennek tűnt, hogy Isten egy ilyen szép világot teremtett az akkor ismert világ, Európa határán túl. Hogy ezt az ember fölfedezte, ez azt is jelenti, hogy kapott még egy esélyt arra, hogy még itt a földön  boldog legyen! 

     Ősz Concordban (www.talkingtree.com)
     
    (Vacsora)
     
    Nagyjából harmincan gyűltünk össze Darien házában. Ő először 2002-ben volt Erdélyben. Akkor még családoknál volt az elszállásolás. Mindenki hozta magával otthonról az elkészített ételt. Tipikus potlack-vacsora volt, amikor sokféle étel került össze. Volt spagetti húsos és vegetáriánus körettel, zöldség, fokhagymás kenyér. Természetesen rengeteg borféleség, üdítő, és sör. Igazán meg volt adva a módja a dolognak.

    A beszélgetéshez és az evéshez is hozzátartozott a történet. A testvérkapcsolat története. Ennek az a lényege, hogy a felszólalók közül többen is megjegyezték, hogy nem csak egy emberről szól.
     

    Ez a legújabb kori kapcsolat úgy kezdődött, hogy 1989-ben egy csoport Bostonból készült Erdélybe. Az indulást valamikor 1990 tavaszára tervezték. Utolsó percen behívták a csoportba a concordi lelkészt is. A derék amerikaikat közben felvilágosították arról, hogy Romániában nincs semmi gond, nincs üldözés, sem lehallgatás, és az emberek jól élnek. Akkor karácsony előtt kitört a forradalom, és a csapat úgy döntött, hogy azonnal indul. A lelkésznek egy kongresszusi képviselő közbenjárására soron kívül kész lett az útlevele. Amikor Bukarestbe ért, ott még égtek az utcán a tüzek, lángoltak a tankok és a barikádok. Aprószentek napja volt. A nagykövetségen egyáltalán nem örvendtek meg a küldöttségnek, és kísérőt állítottak melléjük. Kolozsváron a püspök fogadta, aki majd különböző egyházközségekbe vitte őket. Udvarhelyen találkoztak Tőkéssel, aki fegyveres őrizettel jelent meg. (Később Tőkés László itt, Concordban prédikált az unitárius templomban. A gyermek-istentiszteleten kapott egy szuperman ruhát, hogy adja át az akkor még kicsi fiának.)

    1989 decemberének végén nagy volt az öröm, elég ahhoz, hogy egy álom újra életre kellejen, valósággá váljék, és még mindig éljen a testvérkapcsolat formájában egy erdély és egy amerikai gyülekezet között.

    Ez a harmadik, és a legtovább tartó kapcsolat az 1900-as években kezdődő kezdeményezés folytatása. Akkor a világháború szólt bele, majd az ötvenes években a kommunizmus, s most újabban a forradalom. Mindenképpen puskapor szagja van a dolognak. És nem véletlen, hogy itt, Concordban is még mindig puskapor szag van, az 1775- ös szabadságharc miatt.
     

    Hagyományőrzők Concordban
    Nem is tudtam, hogy ennyi közös dolog van Erdély és Concord között, és hogy ez a kapcsolat hány lábon áll!

    Akkor, 1990 első napjaiban a küldöttség Keresztúron találkozott a gimnázium diákjaival is. És természetesen Báró Jóska bácsi és Gabi néni, az akkori lelkész es felesége ugyancsak részesei voltak a történetnek. Ez volt a hőskor, amiből még mindig él a mai kapcsolat. 

     
    Kellenek a mítoszok, a legendák, a történetek. Azok, a valamikori történések ma már értelmezhetők.

    Tény viszont, hogy itt vagyunk, és nem először. Annyira erősek a szálak, hiszen vigyáznak rájuk, nagyon sok ember dolgozik még mindig azon, hogy itt  Concordban legyen sajt, pálinka, szalámi az asztalon, ha idejövünk, mert tudják, hogy mi mit szeretünk.

    Holnap vasárnap, találkozni fogunk a gyülekezettel.

    Talán mégis van egy új fejezet, egy apró részlet, amire mostanig nem figyeltem föl.

    Otthonról mindenki okostelefonnal vagy táblagéppel jött. Ezeken a masinákon van Google-fordító. Csak bele kell beszélni, s a gép elkezd tolmácsolni. A nyelvi korlátok átjárhatóbbak. A beszéd nem könnyebb, csak szórakoztatóbb. 

     
    2016.november 27.,  vasárnap
     
    Délelőtt istentiszteleten vettünk részt, Howard, a lelkész prédikált. Erdélyről volt szó, a vallásszabadságról, a testvérgyülekezeti mozgalom történetéről.
     
    Concord unitárius-univerzalista
    temploma
    Nagyon szép volt, olyan mint egy mítosz az itt élők szemében és értelmezésében a mi történetünk. Valóban az is. A sok üldözés és szenvedés, a 20. század elején alakult szabadelvű vallások szövetsége, a testvérgyülekezeti mozgalom, mind-mind része ennek a történetnek. Az itteni emberek lelkébe nagyon mélyen belevésődött Erdély. A családok. Történeteket hallottunk aztán arról, hogy az elmúlt több mint két évtized alatt hány barátság köttetett. A nyelvi korlátok köré fonódik a legtöbb ilyen eset. Az itteniek nem tudnak magyarul, az otthoniak nem tudnak angolul. Mégis él a kapcsolat, van himnusza is. Kétnyelvű.
     
    Istentisztelet után a gyülekezeti teremben


    Én hiszem, hogy a mai embernek, a globalizált, technicizált embernek is szüksége van mítoszra.

    A mítosztalanítás korszakát éljük. Nem is csoda, ha akarjuk tudni a valóságot egy olyan korról, amelyben sokat eltitkoltak az emberektől.

    Vagy ki tudja? Nem értelmezés kérdése ez is?

    Arra kért egy nő, hogy tudjam meg, mi történt az általuk támogatott diákkal, mert az ösztöndíjat nem kaphatja, hiszen megszakította  a tanulmányait, de ők mégis aggódnak érte. Sok diákot támogattak.

    Vajon mikor nővünk fel oda, hogy a valóságot mondjuk? Hogy tényleg az kapjon ösztöndíjat, aki rászorul! És milyen kevés elég annak, aki segíteni akar! Nem vár el szinte semmit. Mégis, azért csak el kellene várni valamit azoktól a gyermekektől, akik ösztöndíjakban részesülnek. Vagy mégsem?

    Sokszor az az érzésem, hogy nem mindenkinek  való az unitarizmus. Fel kellene nőni hozzá.

    Két dologban biztosan megváltozott a kapcsolat. A technológia és a globalizáció erősen közbeszólt. Egy nagy falu lettünk. Két perc alatt már eljön a hír, ha valakinek gyermeke születik. Nem kellenek már a hosszú levelek, mert az arckönyvön (facebook) minden nap lehet csetelni (csevegni). Nem kellenek a hosszú írások, mert minden nap közlünk híreket magunkról. Igazából nincsenek is nagy történések, mert nem telik el elég idő a hírváltások között. A nagy történesekhez idő kell. Úgy vagyunk ezzel, mint a gyermek növekedésével. Akit látunk minden nap, azon nem vesszük észre a változást. Pedig az idő múlik minden nap.
     

    Mélyen érintett emberek, megváltozott életek várjak a folytatást, akik sokat jártak, sokat láttak, és együtt akarnak dolgozni… És akik kiábrándultak, kisodródtak ebből a folyamatból… Hányan vannak, Istenem?!

    Tény, hogy a kapcsolat felnőtté vállt. Áll a lábán. Járni akar, és időnként visszaszól. 

    A címképen az érkezés pillanata: Boston Logan Airport. A szövegközi felvételeket a székelykeresztúriak és amerikai vendéglátóik készítették. Az achív képeknél pedig külön megjelöliük azok forrását. 

    Tódor Csaba

  • Székely államférfiak kerestetnek

    Székely államférfiak kerestetnek

    Székely államférfiak kerestetnek

    Üde és hasznos színfoltja volt a romániai parlamenti választásokat megelőző kampánynak Kövér László magyar házelnök erdélyi körútja.

    Az elmúlt napokban – november 27. és 30. között – a magyar országgyűlés elnöke erdélyi és székelyföldi városokban tartott vitaesteket és sajtótájékoztatókat.

    Egyházi elöljárókkal, civilekkel, különböző magyar intézmények vezetőivel és munkatársaival szervezett tanácskozásokon és aktív, illetve lévendő politikusokkal folytatott nyilvános és informális beszélgetéseken próbált rendet teremteni a lelkekben és rávezetni a romániai magyar választópolgárokat arra, hogy december 11-én éljenek állampolgári jogukkal, s szavazzanak a lehető legtöbben az RMDSZ-MPP-koalíció közös képviselő- és szenátorjelöltjeire.

    Szükség is volt Kövér Lászlóra nagyon, mint moderátorra, mert a kampány itt erősen halvány.

    Át kell lépni az 5%-os küszöböt

    Soha nem volt nagyobb szükség arra, hogy 5% fölött teljesítsen a romániai magyarság a választásokon.

    Ma már a múlt ködébe vész az 1990-es szereplés, amikor az etnikai alapon szerveződő ernyő- és érdekvédelmi szervezet, a rendszerváltoztatás lázában létrehozott első politikai alakulat (1989. december 25.), a Romániai Magyar Demokrata Szövetség 7,2%-ot teljesített. Abban az időszakban az ellenzéki politizálást választva próbált szembehelyezkedni a baloldali pártokkal, de soha nem talált olyan – a román többséghez tartozó – politikai alakulatot, amellyel tartós szövetségre léphetett volna.

    A székelyudvarhelyi Városháza Szent István termében (2016. november 28.)
    – a szerző felvétele
    Amikor – úgymond a mérleg nyelveként – kormányerővé vált, ugyancsak nehéz helyzetben találta magát, mert sem itt, sem ott nem talált tartós szövetségest, akivel akár több cikluson átívelő programot lett volna képes kiépíteni és működtetni, egy olyan stratégiát, amely végső soron és maximálisan az országban élő magyarok javát szolgálná és megnyugtatóan teljesítené azokat a célkitűzéseket, amelyeket működési szabályzatában és stratégiájában rögzített valamikor (autonómiaformák, anyanyelvhasználhat helyi, megyei és országos szinteken, magyar nyelvű oktatás az alapfoktól az egyetemig, család-, gazdasági- és ifjúsági, nemzet- és külpolitika).

    Régi és új arcok. Régi/ új ismerősök – Kövér László társaságában.
    Kik lesznek méltók hozzánk és a feladatukhoz?
    – Ez a felvétel Biró Zsolt szenátorjelölt Fb-oldaláról került a sajtó
    birtokába (mi az itthon.ma portálról vettük)

    Az RMDSZ olykor a román baloldal pártjaival találta meg ideig-óráig azt a hangnemet, amely leginkább megfelelt a véle szemben támasztott eljárásoknak, de az illeszkedés, a folyamatos megalkuvás és a megfelelési kényszer a kis lépések politikáját jelentette, amely végső soron az egyet előre, kettőt hátra deffenzív magatartásmintában kristályosodott ki. Közös kormányzási kísérletek aztán a jobboldallal is voltak olykor, de azok sem hozták el a remélt eredményeket.

    A Szent István teremben, balról jobbra: Gálfi Árpád – Székelyudvarhely polgármes-
    tere, Zsigmond Barna Pál – csíkszeredai főkonzul, Biró Zsolt, az MPP közös listán
    induló szenátorjelöltje, dr. Veress László – az Országgyűlés elnökének irodave-
    zetője (Farkas Antal felvétele)

    A mioritikus tájhoz és a Dambovita partján űzött politikai kultúrához közeledve, mára kialakult egy olyan romániai magyar elit az RMDSZ berkeiben, amelynek egy része magas színvonalon gyakorolja a demagógiát, és közönséges megélhetési lehetőségként kezeli a szerepvállalással járó információkat és előnyöket.

    A honi választópolgár – sajnos – már nem nagyon érzékeli azokat a jogokat, amelyek kisebbségi létét/ sorsát törvényi keretek mentén megnyugtatóan rendeznék. Amióta Románia teljes jogú tagja lett az Európai Uniónak – Magyarország lobbierejének is köszönhetően, hiszen nyolc éven át regnáló baloldali kormányai folyamatos támogatásukról biztosították Bukarestet, de még a Fidsz-KDNP is adott olykor nekik előnyöket – új törvényekkel és kormányrendeletekkel semmisítik meg azt a jogkörnyezetet, amelyek fellélegzésre szolgáltattak volna lehetőséget. Ma már nemtelen eszközök bevetésétől sem riad vissza a többségi felső vezetés, s az erőteljes nacionalista felhangok ellehetetlenítik a normális létezést és a magyarságélmény zavartalan megélését. Sajnos.

    Olyan helyzetből kell felállni, amilyen gravitációs állapotból csak nagy nehézségek árán és az erők összpontosításával lehetséges.

    Az új pártok csak koptatják és megosztják az erdélyi magyarságot

    Teljesen magától értedődő és reális, törvényszerű válasz volt az erőtlen politizálásra a két új formáció, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrejötte. Ez a két kispárt sokkal radikálisabban fogalmazott meg bizonyos célkitűzéseket, úgy építkezett, hogy szembehelyezkedett az RMDSZ két- vagy többkulacsos, olykor átláthatatlan és izgága politizálásával. Konkrétumokat és radikális megoldásokat ígérve azonban mindkét párt hamar kiégett. Létjogosultságukat megtartandó teljesen magától értetődő, hogy közös választási platformon indulva, együtt keresse a megoldásokat az RMDSZ arra alkalmas elitjével. A szerényebb EMNP távolmaradása a mostani kampánytól azért nevezhető bölcsnek, mert jelenléte esetlegesen szavazatvesztést okozhat.

    Kövér László a mostani találkozók alkalmával – már amennyire személyesen tapasztalhattuk és más sajtóorgánumok, valamint a hírügynökségek jelentéseiből kiolvastuk – a választási szövetség hasznos voltát igyekezett kihangsúlyozni. Ő maga is félretette sértődéseit, többek közt azt a sérelmet is, amelyet Székelyudvarhely korábbi polgármestere okozott számára, amikor a tervezett Nyirő-temetés alkalmával (2012 május 27.) alaposan megszívatta őt és a hamvakat szállító bizottságot, de tulajdonképpen Udvarhelyszék népét is, hiszen az írónak itt máiglan erős a kultusza. Biztos, hogy vannak olyan emberek az RMDSZ vezérkarában, akikkel a házelnök szívesen szóbaáll, de elképzelhető, hogy néhány úriember társaságát nem kereste ezidáig, és később sem fogja.

    Mindenki hozzáadhat egy-egy keveset december 11-én – a szavazatok
    téglái alkothatják majd a feleépítményt (Farkas Antal felvétele)

    Csak együtt lehet, másképp nem is érdemes. És a sértődéseket félretéve, mert itt nem a politikai osztályról, hanem a kínjában a legkülönbözőbb világszegletekig földönfutó népről van szó, akit méltóságban kellene megtartani idehaza. 

    Új Ugron Gábor, új Orbán Balázs, új Bartha Mikós kell(ene) 

    A rendszerváltozás utáni időkben nem emelkedtek ki közülünk államférfiak. Talán Király Károly volt az egyetlen, akiben volt gerinc, s nem írta alá azt a román alkotmányt (1991), amelyet ma is használ az ország, s amelynek olyan 1-es pontja van amilyen. Valahogy nem látjuk saját véreink közt a Kós Károly-, a Kemény János-szerű egyéniségeket, akik toronymagasan világítanak.

    Adjuk meg a lehetőséget önmagunknak december 11-én, hogy a megválaszthassuk azokat, akik kiemelkedve világítanak majd. Esetleg. Hátha összejön. Ha rá sem hederítünk a hívásra, akkor nekünk annyi.

    (Egyébként ma, 2016. november 29-én, az egyik székelyudvarhelyi választási pannón két ismeretlen – román ajkúnak tűnő – jelölt transzparense virított. A hirdetőfelület másik sarkában pedig egy árva plakát, RMDSZ-MPP logókkal és rajta a négy helyi muskétással, akik közül háromról nem tudom elhinni, hogy képviseli az érdekeimet, ha megszólítom. S azt sem, hogy nekem világít.)

    Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport

  • Kiállítás Albert László munkáiból

    Kiállítás Albert László munkáiból

    Kiállítás Albert László munkáiból

    December 2-án, pénteken 17.00 órakor tartják Albert László retrospektív életmű-kiállítását Marosvásárhelyen a Bernády Ház Galériájában. A kiállítást Nagy Miklós Kund és Vécsi Nagy Zoltán nyitja meg, Demény Péter közreműködésével.

    Albert László 1926-ban született a Zsil-völgyében levő bányavárosban, Petrillán (Hunyad megye). Tanulmányait 1948 és 1955 között folytatta a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán, ahol Kádár Tibor, Ciupe Aurel és Miklóssy Gábor voltak a mesterei. Diplomaszerzés után (1955) Marosvásárhelyen telepedett le. 1970-ben részt vett a hajdúböszörményi művésztelepen. A hatvanas évek elején romániai magyar képzőművészetben egyike volt azoknak, aki elsőként kísérletezett, a szocreál formanyelvvel való radikális szakítással. Ekkori képei absztraktak, széles gesztusokkal, nyers színekkel készített széles gesztusú kalligráfiák. A hetvenes évektől kezdve egy sajátosan új, realista szemléletet fejleszt ki, amelynek korszerűsége a látótér dimenzió váltásában (a mikro- és makrokozmosz, a mélyvízi és légi felvételek látószöge), az újszerű technikai megoldásokban (fotószerűség, a találékony kisiparosi eszközhasználat) és a változatokban sorozatokat megvalósító módszeres kísérletezésben van.

    Bernády György Közművelődési Alapítvány
    Marosvásárhely, Horea u. 6.

    Élő Székelyföld Munkacsoport

  • Testvérlátogatóban a keresztúriak (3.)

    Testvérlátogatóban a keresztúriak (3.)

    Testvérlátogatóban a keresztúriak (3.)
    A concordiakkal ösztöndíjról beszéltünk. Itteni családok immár huszonöt éve segítenek erdélyi magyar gyerekeket, hogy tanulni tudjanak, arra érdemesnek mutatkozó középiskolába és egyetemre járó fiatalokat támogatnak.

    Teszik ezt csupán azért, mert hisznek abban, hogy a tanulás, a műveltség felemel.

    A tudás lehetőséget teremt, helyzetbe hoz. Felnyitja az elmét, tágítja a látást. Segít eligazodni a világban. Ennél több nincs benne. De ennél kevesebb sem. 

    Történeteket hallottunk arról, hogy az itteni családok mivel gazdagodtak azáltal, hogy adtak.

    2016. november 28., hétfő
    (Tudás és hazaszeretet)

    Elmondásuk szerint nagyon sokat kaptak. Nem egy esetben megtörténik, hogy a diákkal személyesen nem is találkoznak. Van eset, amikor utólag, sok év elteltével találkozik az itteni támogató az otthoni volt fiatallal, aki már azóta ügyvéd lett Londonban. Ki tehet arról, hogy elment, kiment, és az otthoni közössége semmit nem kap abból vissza, amit innen támogatásként kapott?

    Amint elmondták, hisznek a tudás és a műveltség erejében. A tudás és a műveltség pedig élni és érvényesülni akar. Lehet, hogy nemcsak a diák a hibás, mert otthon nem értékelik a tudását. Többet akar, jobban akar élni, mást szeretne. Ehhez nincs joga? Ki teremti meg az életet? A szülőföld szeretete?

    Tudom, hogy nincs igazam. De talán annyi mégis van, hogy én kétszer mentem haza. Kétszer dönthettem volna másképpen is. De úgy döntöttem, hogy hazamegyek. Mert otthon van dolgom. 

    Itt most egyébről beszéltek, mint a mi hazaszeretetünk. Azt mondták el, hogy a Concordiak gazdagodtak élettörténetekkel. Megismertek erdélyi családokat.

    Vajon kié a felelősség, hogy fiataljaink elmennek? Vajon a sokszor emlegetett hazaszeretet az életérzés, vagy csak elismételt üres beszéd?

    Sok történet van arról, hogy milyen jó nekik, az ittenieknek ez a kapcsolat.

    És miért jó nekünk? Felfogtuk a lehetőségét annak, hogy itthon fektessük be tudásunkat?

    Erről viszont mindenki maga dönthet. A tudás a tiéd, kedves fiatal barátom, azt teszel vele, amit akarsz, úgy adod át másoknak, ahogy akarod. 

    Itt. Amerikában mindent megszerveznek. Tesznek arról, hogy legyen pénz. Csapatban dolgoznak, hogy minden családot meggyőzzenek arról, hogy adni, támogatni érdemes.

    Elgondolkoztam azon, hogy ez vajon nem integráció? Az EU-hoz való csatlakozással nem írtuk alá saját integrációnkat és asszimilációnk lehetőségét is? Lehet. Kinézzük magunk közül, akik idegen nyelvűt, más vallásút vesz feleségül. Vajon nem félünk-e, amikor tiltakozunk, amikor nagyon hangosak és türelmetlenek vagyunk? 

     
    A tudás magasabb szférákba emeli az elmét. Az élet másfajta megélésének a lehetőségét váltja be. És nem aprópénzre váltja!
     
    Itt egy csoport dolgozik azon, hogy a 9, 10, 11, 12-es diákoknak legyen felelőse. Hogy legyen biztosítva számukra az ösztöndíj. Átlátható az elszámolás, hogy mennyi gyűlt össze. És otthon is van bizottság.

    De mi lesz akkor, ha csak integrálódásunknak vagyunk szigorúan elszámoltatható szemtanúi és elszenvedői?

    Európa nem csendes. Újra nem csendes. Vonul benne a nép, bódorog, nem kapja a helyét. Nem tudom, hogy mi lesz az átmenet vége, és nem tudom mit kell válaszolni annak, aki megkérdezi, hogy de miért maradjon itthon? Mit kell válaszolni? Miért vállaljon több gyermeket, amikor egyel is mennyi baj van!
     

    Képünk illusztráció
    Az indiánokat azért szerették Chicagóban, mert bírták a felhőkarcolók magasságát. Nem kellett őket kikötni. Bátrak voltak, bizonyítottak. Biztatták és jutalmazták őket. De ha egy mégis leesett? Eltemették. S aztán jöttek egyszer, de nagyon későre az alapvető emberi jogok is. Amikor már kisebbségbe kerültek az őslakók.

    Kinek építettek az indiánok? Miért jutalmazták őket, hiszen úgyis a fehér ember civilizációja következett!
     

    Furcsa volt Chaplin bánata. 

    A címképen Jean Louis Gerome Ferris képének részlete az első (1621) hálaadásról.

    Tódor Csaba

  • Paraliturgia Farkaslakán és Oroszhegyen

    Paraliturgia Farkaslakán és Oroszhegyen

     Paraliturgia Farkaslakán és Oroszhegyen

    A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és Hargita Megye Tanácsa a Márton Áron Emlékév eseményeinek sorában újra műsorra tűzte a szentes énekeket, népi imákat életre keltő Paraliturgia – szakrális magyar népköltészet a Kárpát-medencéből című, nagy népszerűségnek örvendő előadást.

    A Paraliturgiát Advent 2. vasárnapján, december 4-én, 16.00 órától a farkaslaki Római katolikus templomban hallgathatja meg a közönség, majd az oroszhegyi Római katolikus templomban 18.00 órától, közvetlenül a szentmise után láthatják, hallhatják a hívek. Előadják: Nagy Noémi Kriszta népdalénekes, Laczkó-Vass Róbert színművész, Szép András zongorista és Szép Gyula Bálint szólóhegedűs.

    A Kárpát-medencei szakrális magyar népköltészet ihlette előadást a 6. Kolozsvári Magyar Napokon mutatták be először a piarista templomban, 2015 augusztusában. Ezt követően Bonchidán a Bánffy-kastély kápolnájában, Szamosújváron, Balánbányán, Baróton, Gyergyószentmiklóson, Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Gyergyóremetén, Szentegyházán és a Csíksomlyói Kegytemplomban is osztatlan sikernek örvendett a bemutatót követő hónapokban.

    A Paraliturgia előadói: Szép András (zondorista), Nagy Noémi Kriszta (népdalénekes),
    Laczkó-Vass Róbert (színész, énekes), Szép Gyula Bálint (szólóhegedűs) 

    „Szentes énekeink, népi imádságaink és az ünnepi kalendáriumhoz kapcsolódó régi hagyományaink sajátos helyet foglalnak el a magyar szellemi örökség kincsesházában. Előadóestünk több különböző síkon eleveníti meg és fogja egy csokorba szakrális népköltészetünk legszebb alkotásait: az emberi életciklust misztikus környezetben, filmszerűen pörgeti végig. Dalaink a Kárpát-medence valamennyi magyarlakta tájegységére elkalauzolnak, áthallások, párhuzamok és profán ritmusok sorozatával játszadoznak. Szövegeik rendkívüli vizualitással, misztikus látomásokban bontják ki a földöntúli élményt, amelynek az egyszerű, vallásos ember az imádságban részese lehetett. Barokkos ikonográfiájuk úgy magasodik a hívő ember elé, mint a gyöngyöspatai életfa-oltár, és ugyanazt a szerepet töltik be, mint festett templomaink hézagos legendáriuma, melyet a gyönyörűség iránti vágyakozás színez jellegzetesen magyarrá” – vallják az előadók.

    Részlet a Paraliturgia egy korábbi előadásából – 6. Kolozsvári Magyar Napok (közzétéve 2015. augusztus 6-án), a kolozsvári piarista templomban tartott előadásról készült felvétel):

    A farkaslaki és az oroszhegyi előadások partnerei a Farkaslaki Római Katolikus Plébánia valamint az Oroszhegyi Római Katolikus Plébánia.

    Minden érdeklődőt szeretettel várunk! A rendezvényre a belépés ingyenes.

    A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont közlése alapján.

    Élő Székelyföld Munkacsoport