Szerző: admin

Vargha Mihály erdélyi szobrászművész fából készült nagyméretű alkotásait mutatja be az a kiállítás, amely Bálványok címmel szerda este nyílt Budapesten a Forrás Galériában a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria sorozatának keretében.

A december 9-ig látható kiállítás a szobrászművész elmúlt öt évben készült művei mellett néhány régebbi alkotását is felvonultatja.

A kiállító művész, Vargha Mihály a kortárs erdélyi magyar képzőművészet egyik legkiválóbb képviselője, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, aki muzeológusként az intézményi háttér megteremtésén túl a világban szétszórt erdélyi magyar alkotók műveinek összegyűjtését is szorgalmazza – hangsúlyozta Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke a kiállítás szerdai megnyitóján. Hozzátette: ebben a tekintetben küldetése egybecseng a Kárpát-haza Galéria legfőbb célkitűzésével, nevezetesen azzal, hogy felkeresse és felkutassa a világ bármely szegletében élő magyar képzőművészeket.

Az NSKI elnöke emlékeztetett arra, hogy Vargha Mihály a Jászvárosi (Iaşi) Képzőművészeti Akadémia szobrász szakán végzett 1988-ban, majd a Marmosim márványfeldolgozó üzem dolgozója lett Piskiben. Az Itt eltöltött három év alatt alkalma nyílt arra, hogy különböző kőfajtákkal dolgozzon és megfigyelje az anyagok megmunkálásának lehetőségeit.  Munkásságát a szülőföldhöz és a természethez hű ragaszkodás jellemzi – mutatott rá. Szász Jenő felhívta a figyelmet arra, hogy Vargha Mihály megrendelésre készült alkotásai mellett autonóm műveit főként fából készíti. Fatuskókat, ágakat, fűcsomókat emel művészi rangra, kifejezve általuk legbensőbb gondolatait, művészi elhivatottságát. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára a megnyitón hangsúlyozta, hogy „Magyarország csak akkor lehet erős, céljait csak akkor lesz képes elérni, ha identitását fenntartva, hagyományait megőrizve, kultúráját ápolva halad az értékek mentén”.

Vargha Mihály munkásságáról a művész egyéni honlapján tájékozódhat az érdeklődő: www.varghamihaly.ro, illetve – aki teheti ebben a három hétben – felkeresheti Budapesten a most megnyitott kiállítást a Kárpát-haza Gelériában.

A magyar hagyományok megőrzéséhez és ápolásához járul hozzá Vargha Mihály is, akinek alkotásai többek között a magyar identitás fontosságára hívják fel a figyelmet – mutatott rá, példaként említve a szobrászművész Gábor Áront ábrázoló szobrát Berecken, valamint II. Rákóczi Ferenc-portrészobrát, amely Sepsiszentgyörgyön, közterületen látható.

Vargha Mihály munkássága ékes példa arra, hogy a külhoni magyarság kultúrája és hagyományai művészeti alkotások  segítségével ismertté válhatnak a nemzetközi közvélemény előtt is – tette hozzá az államtitkár.

Stefanovits Péter képzőművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja elmondta, hogy Vargha Mihály fával dolgozó ezermester, aki mint intézményvezető tudományos tevékenységet is folytat, és kiadványokat is készít.

A kiállításon látható nagyméretű bálványai mint kultikus emlékművek régi fákból, bontott házak gerendáiból épülnek fel. „Vargha Mihály nem akar esztétizálni és szépet létrehozni, hanem tömegekkel és a tárgyak valóságos materiális felületével hat ránk” – hangsúlyozta a képzőművész.

Vargha Mihály 1961-ben született Kézdivásárhelyen. 1990 márciusában a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Képtárának (ma Gyárfás Jenő Képtár) vezetője lett, 2007-től a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. Tagja a Romániai Képzőművészek Országos Szövetségének, a Barabás Miklós Céhnek és a Magyar Művészeti Akadémiának.

Címképünkön Szász Jenő, az NSKI elnöke, Latorcai Csaba államtitkár és Vargha Mihály képzőművész. Fotó: Kovács Attila/ MTI

Élő Székelyföld Munkacsoport

Bálint Mózes nyugalmazott művezető a közelmúltban töltötte 80. életévét. Ebből az alkalomból életút-interjút készítettünk véle, amely a Székelyföld folyóirat novemberi számában jelent meg. Ennek apropóján szervez az Élő Székelyföld Munkacsoport lapszám-bemutatót és kis ünnepséget kedden, november 22-én 17.00 órától kezdődően a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében.

Vendégünk lesz Lázár László főszerkesztő, aki a folyóirat körüli műhelymunkáról és az általuk végzett kiadói tevékenységről beszél, valamint maga az ünnepelt, Bálint Mózes nyugalmazott művezető és Péter Péter mérnök-vállalkozó.

A rendezvényen bemutatjuk azt a(z egyelőre befejezetlen) kisfilmet, amely Szabó Károly operatőr-filmrendező közreműködésével készült, illetve vetített-képes előadást láthatnak majd a jelenlevők Bálint Mózes eddigi életének különböző helyszíneiről. Lesznek meglepetés-programok is, amelyek még a következő napok folyamán alakulnak és nyerik el végleges formájukat.

Az ünnepséget állófogadás zárja, amelyen meg lehet majd kóstolni Wine Princess Kft., a Ménesi borvidék, Arad-hegyalja, Balla Géza borait.

Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk!

A címkép Szabó Károly felvétele.

Élő Székelyföld Munkacsoport

Amint azt korábbi írásunkban is jeleztük, idén Agyagfalván tartották Az ekhósszekér nyomában nevet viselő amatőr színjátszó találkozót.

Ez is egy nagykorú rendezvénysorozat immár, hiszen most volt a tizennyolcadik. Mi is részt vettünk a szombaton megtartott program egy részén.

Összesen tizennégy társulat volt jelen. 

Idéntől egy újítást vezettek be, a fellépések szüneteiben ugyanis a Székelyudvarhelyi Nyugdíjasok Hagyományőrző Csoportja népdalokat és kórusműveket adott elő. A találkozó végén emléklapokat és az alkalomra készült tárgyakat adtak át a résztvevőknek. Volt közebéd, majd a reggelig tartó bál következett.

Az ekhós szekér nyomában című színjátszó találkozó moderátora Jakab Katalin volt. Az egybegyűlteket a község polgármestere, a helyi református lelkész és a Forrásközpont igazgatója köszöntötte.

Farkas Mózes polgármester külön kiemelte, hogy mindvégig személyesen is szívén viselte a találkozó ügyét, s mindent elkövetett, hogy a rendezvény sikeres legyen. Fosztó József tiszteletes az ekhós szekeret hagyományos módon értelmezte, azt mondta, hogy bele kell kapaszkodni, fel kell ülni rá, mert a színjátszás a magyar nyelv használatának egyik fellegvára, még akkor is, ha minden szinten igyekeznek azt ellehetetleníteni és korlátozni.

Jól érzékelhető volt, hogy a helyi és környékbeli vállalkozók is támogatták a színjátszó találkozót. Volt ott minden, ami szemnek-szájnak ingere, a kultúrház befűtve várta a vendégeket, úgyhogy a legjobb körülmények közepette lehetett figyelni az előadásokra.

Agyagfalva nem akármilyen falu. Jól lehetett látni a kultúrházban azokat az apró jeleket, amelyek arról árulkodtak, hogy itt a műkedvelés állandó gyakorlat. A helyi társulatnak tablói vannak az előtérben, amelyken láthatja az érdeklődő, hogy kik azok a helyi „művészek”, akik időről időre megörvendeztetik közönségüket. A nagyterem falain pedig körben ott a fotótáborok anyagából készült válogatás. Egészséges, önmagára igényes, a közösségi élet szinterein aktívan működő, lélegző településre nyertünk e fesztivál révén betekintést.

Mivel az Élő Székelyföld Munkacsoport a hagyományos falukép megőrzésével, értékmentéssel és -tudatosítással is szokott foglalkozni, ha már ott jártunk, kicsit körülnéztünk a faluban. Agyagfalvának vannak népi építészeti értékei, amelyeket jó lenne megtartani.

Túl a műkedvelésen és az újságíráson, most is szétnéztünk az utcákban. Agyagfalva mai építészeti képével egy következő írásunkban foglalkozunk majd.

A szerző felvételei.

Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport

A székelyudvarhelyi városházán tartották meg pénteken, 2016. november 18-án délután a székelyföldi magyar városok polgármestereinek első találkozóját. Gálfi Árpád polgármester Tusványoson vetette fel idén a találkozó  megszervezésének szükségességét és vállalta a házigazda szerepét – közölte az Élő Székelyföld szerkesztőségével a Polgármesteri Hivatal Sajtóosztálya.

A találkozón a tizennégy székelyföldi magyar városi polgármester közül, Csíkszereda, Erdőszentgyörgy, Gyergyószentmiklós, Kézdivásárhely, Kovászna, Nyárádszereda, Sepsiszentgyörgy, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Szentegyháza és Tusnádfürdő elöljárói, valamint Borszék képviselője voltak jelen.

Azt nem tudni pontosan, hogy Barót és Szováta polgármestere objektív, netán szubjektív okokból maradt-e távolt? Vajon mi lehet az oka annak, hogy ilyen kardinális jellegű egyeztetések alkalmával nem tőrekednek az elöljárók a teljes konszenzus megteremtésére? – kockáztattunk meg mi is egy szerkesztőségi véleményt. Esetleg az ‘önfeladás’ nevű tevékenység során ezen települések is odaírhatók Marosvásárhely mellé, a ‘veszteségek’ listájára?

A találkozó céljait a politikai hovatartozástól, pártszínezettől független együttgondolkodás, az önkormányzatainkat érő aktuális kihívásokra, problémákra való közös megoldáskeresés beindítása képezték, adott projektek, ügyek mentén történő együttműködések kialakításának, a közös fellépésnek a szükségessége.

„Nemcsak polgármesteri hivatalaink, városaink ügyes-bajos dolgainak intézése jelentik mindennapi feladatainkat. Nekünk, székelyföldi magyar városok polgármestereinek, az erdélyi, székelyföldi magyar nemzeti közösségünk sajátos, kisebbségi létéből fakadó gondjainak orvoslását is határozottan és hangsúlyozottan vállalnunk kell. Közösségi vezetőként ki kell állnunk jogainkért, meghatározó szerepet kell vállalnunk abban a munkában, melynek eredménye egy élhető, lét- és jogbiztonságot nyújtó Székelyföld, ahol a mi őshonos magyar nemzeti közösségünk jól érzi magát” – jelentette ki Gálfi Árpád polgármester köszöntőbeszédében.

Az első találkozó napirendi pontjait az egyre fokozódó, nemzetiségi jogainkat és közösségi szimbólumainkat érő jogsértésekkel és támadásokkal szembeni közös fellépésnek a lehetőségei, a Székelyföld fejlesztése érdekében megfogalmazható közös projektek körvonalazása, illetve a pályázható pénzalapok egyeztetett lehívási lehetőségeinek, valamint a találkozó rendszeressé tételének és formális keretei kialakításának megtárgyalása voltak.

A polgármesterek egyetértettek abban, hogy a magyar nyelv, illetve közösségi jelképeink használata a nyilvános térben törvényes, jogos és természetes, az ezekhez való jog biztosítását Románia több nemzetközi egyezmény ratifikálása által vállalta. Ennek megfelelően városaikban ezekkel a jogokkal következetesen élnek és élni fognak, s ugyanerre bíztatják a községi vezetőket is.

Egyetértettek abban is, hogy az olyan esetekben, amikor bárki ezeknek a jogoknak a csorbítására tesz kísérletet, határozottan fel kell lépni, s ezt összehangoltan, a jogvédő szervezetek segítségét igénybe véve célszerű tenni, gondoskodva arról, hogy ezek a perek szükség esetén jussanak el az Emberi Jogok Európai Bíróságára, illetve ezekről kapjon tárgyilagos tájékoztatást a hazai és a nemzetközi sajtó, a bukaresti nagykövetségek, illetve nemzetközi szervezetek.

A települések, illetve Székelyföld fejlesztésével kapcsolatosan megállapítást nyert, hogy szükséges a régiók újrarajzolása, Székelyföld fejlesztési régióként való megjelenítése. Az infrastrukturális beruházások vonatkozásában a jelenlévő polgármesterek az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely-Brassó szakaszának megépítését kérik, továbbá egy székelyföldi gyorsforgalmi út létrehozását a megyei jogú városok érintésével.

A rendezvényen egyöntetű véleményként fogalmazódott meg, hogy az elkövetkezőkben a kommunikáció és együttműködés megerősítése mellett a különböző fórumokon, egyeztetéseken való közös részvétel, az egységes fellépés és véleményformálás képezze a találkozók legfontosabb feladatait.

A jelenlévők elhatározták, hogy a következő városi polgármester-találkozó helyszíne Csíkszereda, időpontja pedig 2017. január 12. lesz.

Lőrincz Csaba felvételei

Azt mondják, hogy a posztmodern, mint irányzat és életérzés már lejárt, kifutott.

Nem tudni pontosan, hogy igaz-e az esztéták állítása, mint ahogyan az sem, hogy mikor beszélhetünk a posztmodern kezdetéről.

Nyilvánvaló, hogy másképp hat ez az irányzat zenében, a vizuális művészetekben, s másképp az irodalomban.

Ha a kezdeti időpontok nem is azonosak, de nagyon közeliek, hiszen a felgyorsult kommunikáció korában az áthallások és átfedések majdhogynem azonnaliak.

A kelet-közép-európai rendszerváltozások után minden ránkszakadt: demokrácia, konzumidiotizmus, liberalizmus, illiberalizmus, terrorizmus, kitágult, s ugyanakkor be is szűkült a világ.

Szóval: úgy is értelmezhető, hogy ez maga a posztmodernizmus, amikor minden együtt van, és ugyanakkor nincsen semmi. Itt tobzódik a tudatunk, az érzékszerveink körül a világ, annak minden értéke és silánysága, s mi már képtelenek vagyunk disztingválni, úgy válogatni, építkezni, hogy az jó és értékes legyen.

A posztmodern ezt az eklektikus valamit tálalja. Úgy viselkedik, olyan, hogy ezt a felemás, szedett-vedett állapotunkat tükrözi, hátha a torz kép látványa ráébreszt minket fantáziánk és szelektáló képességünk gyarló mivoltára, hogy aztán képesek legyünk valami másra is. Például a kiszakadásra, az elvonatkoztatásra.

Annak ellenére, hogy maró öngúny is van a posztmodernben, az ilyen szellemben születő alkotásoknak – ráadásul! – divatjuk is van, szeretjük – vagy legalábbis azt gondoljuk, hogy szeretnénk – magunkat látni ilyen miliőben. Fazakas-Koszta Tibor ezt már rég észrevette, s magas mesterségbeli tudással, erős szintetizáló képességgel adagolja elénk ezeket az „én-” és „önképeket”, hogy rádöbbenjünk talmi értékrendükre. Hátha majd egyszer megváltoznánk.

Fazakas-Koszta Tibor (1966) Korondon született. Székelyudvarhelyen és Marosvásárhelyen végzett művészeti tanulmányokat, majd 1990-ben Magyarországon telepedett le. Első egyéni kiállítása 1983-ban az Apolló Galériában Marosvásárhelyen nyílt, ezt követte közel harminc egyéni kiállítás, többek között az USA-ban, Magyarországon. Alkotásai megtalálhatók számos magyarországi és külföldi gyűjteményben: Németország, USA, Románia, Izrael, Japán, Belgium, Hollandia, Anglia, Svájc, Svédország, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Angola, Kanada.

Bernward Horn egyetemi tanár, designer, tűzzománcozást oktat a világ számos helyén Szingapurtól Boliviáig. Tagja a nemzetközi Senior Expert Service-nek.

Székelyudvarhelyen második alkalommal oktat.

Témái: rekeszzománc, champlevé, ékszertervezés.

Még lehet jelentkezni, be lehet kapcsolódni a műhelymunkába. Érdeklődni a 0723 205320-as és a 0266 218147-es telefonszámokon lehet.

Balázs Árpád kollégánk, aki egyre jobban belemélyed a székelyföldi sporttörténet kutatásába, pénteken Marosvásárhelyen, a Grand Hotel harmadik emeleti konferenciatermében mutatta be Székely csillagok című kötetét, amelynek helyi vonatkozása is van, hiszen kiemelten foglalkozik Simon László pályafutásával, aki a város egyetlen helyi születésű olimpiai érmese, s egész életével ide kötődő sportoló volt.

Simon László Montrealban szerzett olimpiai bronzérmet 1976-ban. 

Ugyanekkor köszöntötték a marosvásárhelyi sportélet két kiválóságát, Balló Ferencet és id. Gyarmati Ferencet is.

A sporttörténetnek, mint ahogyan más kulturtörténeti ágazatok művelésének is, számottevő hatása lehet arra, hogy itt, a Székelyföldön erősödjék a komfortérzetünk és az elődök cselekedetei, nagyszerű tettei beépülhessenek a következő nemzedékek emlékezetébe. Hiszen csak így lehet teljes az összkép. Balázs Árpád munkássága ilyen szempontból is úttörő és hiánypótló jellegű, amelyre érdermes odafigyelni.

Az MTV EUROPA-díjátadó gálája nemrég Rotterdamban, ha nem is kudarcba, de mindenképp botrányba fulladt. Elért a morális mélypontig.  A sajátos frizurák, hajköltemények, tetoválások felvonultatása mintha új divatáramlatok, életérzések megjelenését szentesítette volna. Ez volt, ami nálam is kiverte a biztosítékot, és nem voltam rest kissé belemélyedni a témába, hadd lám, mi állhat posztmodern korunk egyre hivalkodóbb jelensége, a testfestés mögött. Nyilván köze van ennek a szakadt farmer, kakastaréjos frizura, nyakkendős, csőnadrágos teniszcipős divathoz, megjelenési hóborthoz is.

A divattervezőknek persze jó üzlet, sőt erőteljes iparág, hiszen drága szórakozásról van szó. Nem véletlen, hogy a világ leggazdagabbjai között a divatszakma is ott az élvonalban. Manapság már az sem ritka, hogy valaki a tengerparton eleve a nappal barníttatja bele testébe az elképzelt és egy iszapréteggel rávitt mintákat. Aztán pedig olyan lesz, mint egy zebra, csak két lábon…

Maga a szó ‘tatu’ a tahiti nyelvben annyit jelent: nyomot hagyni. Szakemberek kutatása alapján kiderült, hogy ez a több mint ötezer éves kulturális örökség az idők folyamán sokmindent jelentett. Módszerei is átalakultak, folyton változnak. Volt, amikor a mágia részét képezte, ranghoz, törzshöz, valláshoz való tartozást jelentett. De a tetoválási láz kapcsán beszélhetünk megszégyenítésről, kivetettségről, megjelölésről, beazonosításról is, akárcsak manapság az állatok esetében. Több típusát is megkülönböztetik, a szerint, hogy amatőr vagy professzionális, orvosi vagy kulturális, netán kozmetikai testfestésről van-e szó.

Ami igazán szembeötlő, az a tetoválások okainak vizsgálata. Mondhatni, ahány ember, anyi tetkó, de mégis vannak trendek, jelenségek, amelyek eme önkínzás mögött állnak. Az emberek így fejezik ki, így érzik értékesebbnek önmagukat, eltérhetnek a „szokványostól”. Így hívják fel magukra a figyelmet: nem vagyok én egy „átlag”… Van, aki önbizalmát szeretné növelni egy drámai sorsforduló után (szeretett személy halála, válás, szakítás, betegség, műtét, csalódás stb.), van, akinek egy „mélyen belevésődött” emlék, mások pusztán akaraterejüket, egyediségüket hangsúlyozzák.

Aki tetováltat, úgy véli: ha ebben a kis dologban, kényelmetlen kínzásban legyőzte önmagát, a nagy dolgokban is képes helytállni. Van, aki szerint a bőrdíszítés egy bizonyos szint, amire el kell jutni, mások szerint ’jogom van a mássághoz’, ’a testem az enyém’, azt teszek vele, amit akarok… Van, aki csak a testét képes uralni, így ott különcködik, ott kompenzál, ahol tud, s ha nem tetszik a tetkó, két év múlva sajtreszelővel lekaparja.

Gyakori vélemény, hogy a tetoválás segít az önértékelésben, ezért ezek az emberek hirdetőtáblának használják testüket, akár nyíltan, akár eltakarva, különféle angol, arab, kínai jeleket, szimbólumokat égetve/festve a bőrbe. Szerelmük nevétől, kedvenc lovuk vagy kutyájuk monogramjáig, cipőmárkájuk logójától félelmetes szörnyekig, avantgard graffitikig szinte minden elképzelhető.

Egyre divatosabb a csillámtetoválás, a matricák, a lézeres megoldások alkalmazása is. A 18-30 közötti fiatalok csaknem 40 százaléka visel már valamilyen tetoválást. Állítólag 65 százalékkal a nők vezetnek, szemben a férfiakkal. Küzdősportot űző férfiaknál figyelték meg, hogy a ki-kisercenő vérhez mintha nem lennének annyira hozzászokva, mint a nők. Ráadásul kevesebb zsír van rajtuk, és mozdulatlanul tűrniük kellett, hogy egy ember, egy nő bántja őket.

Az sem ritka, hogy szülők viszik gyermeküket a kozmetikushoz, vagy a tetováló mesterhez, ezzel régi vágyukat is teljesítve. A gyerek ezzel jelzi, hogy felnőtté vált, dönthet magáról. Így jobban elfogadja önmagát. 

Ma, kedden délután 5 órától tartják a Székelyföld novemberi lapszámának bemutatóját a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében. Az est vendége Lövétei Lázár László főszerkesztőn kívül Bálint Mózes nyugalmazott művezető lesz, akivel 80. születésnapja alkalmából Simó Márton beszélgetett.

A Székelyföld folyóirat novemberi lapszámában jelent meg Simó Márton beszélgetése Bálint Mózessel, a legendás művezetővel, vagy, ahogy akkoriban mondták,”szekciófőnökkel”. – A megboldogult Matricagyár fénykorában mintegy 3500 dolgozót foglalkoztatot t– részletezte Simó Márton kérdésemre, hogy mi indította arra, hogy éppen Bálint Mózest faggassa.