Szerző: admin

A pénteki napon Boston környékén élő magyarokkal találkoztunk, aztán kézműves gyermekekkel, akik a posztindusztriális korszakban fedezik fel az alkotó kéz használatában rejlő örömet.

Olyan családias együttlét következett vendéglátóinkkal, amely óhatatlanul eszünkbe juttatta a karácsonyt és a távolban hagyott otthonainkat.

Közeleg az amerikai tartózkodás vége. 

2016. 12. 2., péntek
(Boskola)

Ezzel a címmel tart előadást Almási István népzenekutató tart előadást a Művelődés Estek keretében, 2016. december 8-án, 18.00 órától, csütörtökön a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban.

A népdalokban voltaképpen két azonos értékű művészet, zene és költészet van egyidejűleg jelen.

Kodály Zoltán hasonlata szerint „A dallam és a szöveg kémiai nyelven szólva: vegyület, nem keverék.” Seprődi János pedig így vélekedett ugyanerről: „Két külön művészet ritmusáról van szó: egyik a zenéé, másik a szóköltészeté. Ez a kettő az énekelt dalban frigyre lép egymással. Az egyesülés mindkét félre nézve következményekkel jár […]”

Ezen gondolatok mentén fejti ki a témát a kiváló népzenetudós.

Az est házigazdája Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés folyóirat főszerkesztője.

Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várnak!

www.muvelodes.net

Ha nincs temploma az egyházközségnek, ünnepei és hétköznapjai akkor is vannak. Atyhában – bár nagy feladat hárul a tűzvész után a közösségre – töretlen a vallásos szellem. Azt is ki lehet jelenteni, hogy az alig kétszáz fős közösséget még inkább összekovácsolta a csapás, amely őket érte szeptember 18-án.

Vasárnap szentségimádáson is résztvehettünk. Előkerült a monstrancia és a füstölő – két olyan kegytárgy, amely túlélte a sajnálatos tűzesetet -, s felötlött ismét bennünk, hogy mennyi pénzre, mennyi mukára, s milyen sok időre lesz szükség, hogy az új templom felépüljön, s a különböző felszerelések, kellékek is a helyükre kerüljenek! Nehéz és embert próbáló feladat.

A plébánossal és a gondnokkal való beszélgetés során megtudtuk, hogy a gyűjtés messze túllépte a falu vagy a megye, sőt a Kárpát-medence határait is. Kanadában élő magyarok körében is gyűjtöttek az építkezésre. Atyha templomát tulajdonképpen a világ magyarsága építi példás összefogással.

 

 

 

A szerző felvételei.
Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport

A székelyudvarhelyi városháza vendégei voltak december 5-én délután Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke és Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke. A parlamenti választásokon együttesen induló két magyar szervezet elnöke annak a meghívásnak tett eleget, melyet a város elkövetkező időszakban történő fejlesztési projektjei támogatása érdekében intézett feléjük Gálfi Árpád polgármester.

Bő fél évvel ezelőtt, a helyhatósági választási kampányban azt ígértem a székelyudvarhelyieknek – áll Gálfi Árpád nyilatkozatában -, hogy a nagypolitikával nem kívánok foglalkozni, illetve a politikusokkal való együttműködésem során csak és kizárólag a város érdekeit fogom szem előtt tartani. Úgy gondolom, hogy az elmúlt időszakban az új városvezetés bebizonyította, hogy komolyan gondolja akkori ígéretét.

Ezt szeretném képviselni a továbbiakban is, és ez azt is jelenti, hogy meg fogok mindent tenni annak érdekében, hogy Székelyudvarhely a lehető legtöbb fejlesztési forráshoz jusson. Ez nem valósulhat azonban meg elzárkózás, bezárkózás vagy az együttműködés-képtelensége miatt. Ebből épp elég jutott az elmúlt időszakban a városnak, van is kárunk belőle bőven.

A meghirdetett nyitottság és együttműködés szellemében, a város érdekeiért folyamatosan kérni fogom a politika szereplőinek közbenjárását, a város igényeinek határozott felvállalását.

A fentiek jegyében került sor a mai találkozóra a december 11-ei választásokon részt vevő két magyar szervezet vezetőjével.

A vasárnapi parlamenti választások során képviselőket és szenátorokat fog küldeni, megválasztani a törvényhozás két házába az erdélyi, romániai magyarság. Amint nekem városvezetőként Székelyudvarhely érdekeinek képviselete, a város fejlesztése az elsődleges, akként a megválasztandó magyar képviselők és szenátorok az erdélyi magyarság, köztük a székelyudvarhelyiek, a mi érdekeit is kell és kötelességük képviselniük.

Ezért hívtam meg Székelyudvarhelyre Elnök urakat, hogy arra kérjem őket, vállalják fel és támogassák Székelyudvarhely fejlesztését. Vállalják fel és támogassák a rendelkezésükre álló parlamenti és egyéb eszközökkel annak a városfejlesztési koncepciónak a gyakorlatba ültetését, melynek kidolgozását az elmúlt időszakban szakemberek bevonásával elkezdtük, s mely véglegesítés előtt áll.

A városnak Budapest mellett, az anyaországi források mellett, nagyon fontos az is, hogy Bukarestből is le tudjuk hívni mindazon központi pénzalapokat, finanszírozási forrásokat, melyek minket megilletnek, s melyek szükségesek azért, hogy előre lépjünk.

A már említett városfejlesztési koncepció több fontos projektet is magába foglal. Ebből emeltünk ki öt olyan meghatározó fejlesztési tervet – a várost tehermentesítő észak- nyugat irányú terelőút elkészítése, a történelmi városközpont teljes körű felújítása, a Székelytámadt Vár teljes körű rehabilitációja, gyógyfürdő komplexum létesítése a Szejkefürdőn, valamint városi fedett uszoda és sportbázis építése – amelyeket egy városfejlesztési együttműködési megállapodásba foglalva a jelölteket állító két párt elnökével közösen írtunk alá.

Bízok abban, hogy a két magyar politikai szervezet elnökének aláírásával szentesített városfejlesztési megállapodásban foglaltak megvalósulásáért komoly munkát fog kifejteni a bukaresti képviselet, szívügyének fogja tekinteni Székelyudvarhely fejlesztését.

A közelgő választásokkal kapcsolatosan pedig Orbán Viktor miniszterelnök úrnak a nemrég lezajlott Magyar Állandó Értekezlet alkalmával megfogalmazott üzenetét emelném ki, melyben Miniszterelnök úr arra kéri az erdélyi magyarságot, hogy szavazzanak, a vezetőik működjenek együtt, és a bukaresti képviselet szempontját helyezzék az első helyre.

A két pártvezető a találkozó végén kézjegyével látta el a nyilatkozatot.

Történt mindez abban a reményben, hogy a politikum a következő négy évben igyekszik majd az itt felvetett ötleteket valóra váltani az udverhelyszéki választók érdekében. Ami hosszabb távon a székelység és a romániai magyarság anyagi és szellemi gyarapodását is szolgálja.

Élő Székelyföld Munkacsoport

Pezsgő-nyüzsgő város Köln. A reptéren 1994-től emléktábla hirdeti: illesse tisztelet a nagy elődöket. Konrad Adenauernek sokat köszönhetnek a németek, mert eme jeles államférfinak mélyen vallásos, katolikusként megélt hitéből táplálkozott hazája iránti elkötelezettsége. Jó lenne, ha ezt a mostani kancellár-asszony sem feledné.

A német metropolisban mikulás-motorosok százai vonulnak fel, keltenek adventi karnevál-hangulatot. A karácsonyi vásár javában zajlik, a dóm tér előtt, s benn is hömpölyög a tömeg.Sokféle ember megfér itt, és mindenki otthonra talál benne. Jó volt elvegyülni nekem is e tömegben, hála az ottani magyarok meghívásának, akikkel lelki napot tarthattam, és néhány napra érezhettem adventi vendégszeretetüket.

A templom – mondhatni annak – meghosszabbításaként, a pályaudvar közvetlen szomszédságában az Európa-szerte is egyedülálló, Rajnát átívelő vasúti híd állja az idők megpróbáltatásait, rajta három sávon, hat vágányon, percenként zakatolnak a személyvonatok a földrész minden irányába. A második világháborút követően építették újjá. Nem lehet betelni a látvánnyal, ahogyan egymást érik a szebbnél szebb, modernebbnél modernebb vasúti kocsik, mindenféle forgalmi dugó nélkül.

Köln évezredes műemléke, a kölni dóm tornya büszkén emelkedik ki, az amúgy visszafogott modernségű világváros épületei közül, de jelzi, hogy kis túlzással, szinte minden körülötte forog. Viszonyítási alap. Több mint hat milliós látogatottsága az Eiffel-toronyéval és a Lourdes-i barlangéval vetekszik.

Évszázados legendák, helyi kulisszatitkok elevenednek meg, ahogy a földi halandó átlépi ennek az impozáns épületnek a küszöbét. A gótikus katedrális közvetlen elődjét 870-ben szentelték fel. A mostani dóm alapjait Konrad von Hochstaden érsek (+1261) rakta le 1248-ban. A több mint ezeréves székesegyházban őrzik a világ egyik legrégebbi fából készült, épen maradt feszületét, a Gero érsek (+976) által adományozott keresztet. Az arany ereklyetartó, melyben állítólag a háromkirályok csontjait őrzik, egyfajta hadizsákmány volt Milánóból, miután az akkori érsek, Raynald von Dassel katonákat adott kölcsön a választófejedelemnek. De a festett ablakok is sokat tudnának mesélni. A háború idején még volt ereje, ideje egy kanonoknak, hogy kiszedje, és így a robbantásoktól megmenekítse.

Mesélik, hogy volt egy jótékony, jámbor hívő mecénás (Gotfried von Arnsberg), aki minden vagyonát a dómra hagyta. Ezzel annyira magára haragította családját, hogy sírjában sem hagyták nyugton. Az egyház aztán vasráccsal védte meg a szarkofágot, nehogy a feldühödött hozzátartozók kiszedjék a jólelkű rokon csontjait. Bemenet jobbról a turisták ma is elbámészkodnak e szokatlan sírhely fölött.

De a kölni dóm felszentelésének ünnepsége (1880-ban) sem volt akármilyen: a császár nem kelt ki a hintóból, mert nem ment eléje, fogadására a dóm plébánosa (Johannes Baudri segédpüspök).  Két makacs, elszánt vezető farkasszemet nézett egymással… Mígnem aztán csak a császárnak kellett megemberelnie magát, s megalázkodnia a főpap előtt. Nem is engedte oda temettetni a papot, mert az nem volt hajlandó egyetérteni birodalmi eszméivel.

Csak néhány impozáns, számszerű adat a nem mindennapi építményről, amely a világörökség részét képezi: tornyai 157 méter magasak, 144 méter hosszú a templomhajó.  A csaknem nyolcvan ár területet elfoglaló székesegyház évi költségvetése megközelíti a tíz millió eurót. A leírások szerint a katedrálisnak 11 harangja van. Az első, a 3,4 onnás Dreikönigenglocke (háromkirályok harangja) volt, amelyet 1418-ban öntöttek és 1437-ben szenteltek fel, és amelyet 1880-ban újra kellett önteni. Van két olyan harang is, a 10 tonnás Pretiosa és a 4,3 tonnás Speciosa, amelyek az 1448-as felavatásuk óta a helyükön maradtak. A legnagyobbat, a 24 tonnás Szent Péter-harangot 1922-ben öntötték. Ez a világon a legnagyobb szabadon lengő harang (a Kentucky állambeli Newportban található World Peace Bell nagyobb ugyan, de nem mozog szabadon).

A kölnvíz, az „ódkolon” története sem ma kezdődött. A Glockengassé 4711 házszáma immár évszázadok óta egy családi manufaktúra székhelye, ahol 1792-ben egy karthauzi szerzetes nászajándékként illatos vizet adott az ífjú Mühlensnek. A kísérletező kedvű Wilhelm apja vegyész volt, és sokáig gyógyszerként is reklámozta a franciákétől elütő, hamar divatba jött alkoholos illatszert. Innen datálják az azóta világhódító utat bejárt kölni „gyógyvíz” eredetét. Azóta a 4711 valódi márkanév lett. Nemcsak turistacsalogató, de valóban különleges illatesszencia. A bejáratnál egész nap csordogáló kölnivízben sokan megmosakszanak, hogy arcukon is hazavihessék ezt a különlegességet. A hagyomány szerint Napóleon, amikor elfoglalta, újraszámoztatta a város utcáit és házait, és az egyik katona  ezt a számot írta lóhátról a családi ház falára, amelyben azóta a csapból is szó szerint illatos víz folyik. A család mindmáig féltve őrzi a recept titkát, tölgyfahordóban érleli a zömében erős (citrusfélékből kivont) illóolajok-, levendula-, rozmaring- és alkohol-keveréket.

Köln városa nagy embereket, szenteket adott a világnak. Nagy Szent Albert, a szentéletű Adolf Kolping, Edit Stein, Johannes Duns Scotus, Szent Orsolya is kölniek. Kölni vértanúk egész sora adta életét hitéért.

Jó volt néhány napra kölninek lenni. És szuvenírként kölnivizet szorongatni kezemben a kölni dómban. Ez a barátságos, lélegző világváros a maga migránsaival együtt nemcsak a világ sokszínűségét mutatja meg, de az emberiség értékteremtő áldozatát, hitét, kitartását is.

A karácsonyváró hangulatban ez sem mellékes. 

Egy több mint hétszázezres nemzetiségnek komoly irodalma, komoly értelmiségi és polgári rétege van, amely megjelenik az élet minden színterén, s amelynek szüksége is van a kultúrára.

Ilyen volt Erdélyben és a hozzácsatolt részekben a német kisebbség is, amely azonban az utóbbi 98 évben majdnem teljesen eltűnt abból az országból, amely kézre vette Trianon után ezt a területet. Romániában – annak ellenére, hogy szász gyökerű államelnöke van – a németek már nem jelentenek komoly etnikai tényezőt, hiszen lélekszámuk nem éri el az alig kisvárosnyi 30 ezer főt.

A Székelyföld decemberi száma e LÉTEZETT irodalom, illetve annak utóbbi évtizedeinek áttekintésére tesz egy kísérletet. Sántha-Jakabházi Réka bevezető tanulmányt írt az összeállítás elé, amelyben összefoglalja az „ötödik német irodalom” rövid történetét. A fordításokat Szenkovics Enikő jegyzi – Hans Berger, Joachim Wittstock, Horst Samson, Balthzasar Waitz, Franz Hodjak, Dieter Schlesak, Johann Lippet, Karin Gündisch, Ilse Hehn, Ernest Wichner, Carmen Elisabeth Puchianu művei olvashatók az összeállításban -, ami azt jelenti, hogy nem egyszerű műfordítói fellángolásról van szó, hanem épp e munka által is körvonalazódik, hogy hosszú évek óta kutatja, figyeli a hazai német irodalom jelenségeit, azt a búvópatakot, amellyé vált ez a valaha virágzó literatúra. A műfordító másik nagy érdeme, hogy rövid életrajzot írt minden itt szereplő szerzőről, majd végül Ingaórába zárt idő címmel tanulmánynak is beillő esszével segíti az értelmezést.

Ez a kis hazai német irodalmi antológia tölti be a folyóirat tartalmának felét, de ettől függetlenül „működnek” a hagyományos rovatok is.

A folyóiratot hazai német képzőművészek alkotásai illusztrálják.

Élő Székelyföld Munkacsoport 

Bostonban is havazott. A vasárnap már az útra való készülődés és az elválás jegyében zajlott. Annyi biztos, hogy a concordi testvérgyülekezet meglátogatásakor az székelykeresztúri küldöttség igen bőséges és sokoldalú élményadaggal gazdagodott.

A közeli viszontlátás reményében vettünk búcsút Tódor Csaba lelkésztől, aki hétfőn kelt levelében próbálta összegezni az utolsó két nap alatt történteket.

Ez a napló – reményeink szerint – egy szubjektívebb és részletesebb élményösszegzéssel folytatódik majd, mihelyt immár idehaza sikerül vélük felvenni a kapcsolatot.

Akkor maradunk a szerencsés találkozás reményében. 

2016.december 4., vasárnap