A fő kérdés az volt, hogy kié a gyülekezet, ki milyen arányban, mértékben vesz részt a döntések meghozatalában és kivitelezésében.
Az alkalmazottak egymás között megbeszélik, hogy a múlt héten milyen pozitív élmény érte őket. Aztán mindenki elmondja, hogy mi a programja arra a hétre.
Nagyon fontos, hogy különböző bizottságok dolgoznak, és ezeknek a vezetői fizetett alkalmazottak.
2016.november 29., kedd
(Gyülekezeti élet, programok, pénz)
Érdekesnek találtam, hogy otthon az egyházközség az önkéntes munkára van ráépítve. Itt is úgy volt, de az utóbbi néhány évtizedben, miután az emberek munkába járnak, kötött munka idejük van, akkor jönnek az egyházhoz, amikor szabadok, vagy van kedvük.
A programokért vagy a hitért jár valaki a templomba? Nem tudjuk, és nem is fontos. A lényeg az, hogy valamit kapjon. A bizalom nagyon fontos. Az egyházpolitika miatt veszett el az emberek bizalma az egyházban. És nyilván azért mert pénzről van szó. Ezek a pénzek viszont nincsenek elég nyilvánosan visszaszámolva a gyülekezeti tagoknak. A stáb tehát, a lelkész és az alkalmazottak azért vannak, hogy a gyülekezetet szolgálják.
Itt mintegy 700 fizető tagja van az egyházközségnek. Egy nagyon izgalmas feladat megtudni, hogy mit akar s gyülekezet. A papnak van egy hat személyes bizottsága, akik állandó kapcsolatban állnak az emberekkel. Folyamatosan tájékoztatják a lelkészt és a keblitanácsot, hogy mi van a gyülekezetben. Különben most is a második köre a megbeszélésnek arról szólt, hogy kiket kell meglátogatni, kinek van szüksége lelkipásztori gondozásra? Nos, ez a hat személy csak egy évig van megbízva, hogy ne legyen túl sok hatalma és befolyása.
Az alapvető kérdés, hogy mennyi pénz kell, és mire kell ez a pénz? És ki dönti el? A gyülekezet dönti el.
Március 1-től kezdődően egy hónapon keresztül arról beszélnek, hogy milyen gyülekezeti programokat fognak futtatni az elkövetkezendő esztendőben. Vagyis megvitatják, hogy a gyülekezet működésére, szellemi és fizikai tevékenységeire, a hitélet megélésére mennyi pénz kell. Kiszámítják, hogy ezekhez a tervekhez hány alkalmazott szükséges és nekik mennyi a fizetésük. Ezt követően másfél hónapon át reklámozzák, terjesztik ezeket a programokat, s ezzel párhuzamosan borítékokat osztanak szét a gyülekezet tagjai között, amelyeket visszagyűjtenek, hogy lássák konkrétan, ki mennyi pénzt ajánl föl. A felajánlásokat a pénztáros év közben követi. Mindez bizonylatokkal, igazolásokkal zajlik, hiszen az egyház javára befizetett összeggel csökkentendő az állam felé fizetendő adó. Otthon ez a jövedelem két százaléka, ami fölött mindenki rendelkezhet. A concordi gyülekezetnél a felajánlásokból befolyt összeg teszi ki a költségvetés 75-80%-át. A öbbi pénz külön adományokból, a helyiségek bérleti díjából, a szertartásokból, perselypénzből, befektetésekből jön be.
A költségvetés összeállításánál nagyon odafigyelnek minden részletre, hogy mennyi kiadás és mennyi bevétel lesz. És még valami: az elmúlt háromtól tíz évig visszamenően megnézik a felajánlásokat, és ezt már most novemberben elemzik, hogy majd jövőben, a márciusi program kampány idején nagyjából tudják, hogy mire számítsanak.
Ami nagyon fontos: ami tíz évvel ezelőtt igényként, prioritásként jelebtkezett a gyülekezetben, az ma már nem az. Az emberek igényei változnak, és csak arra áldoznak, aminek értelmét látják!
Nos, mi köze mindennek a hithez, az egyházhoz?
A gyülekezeti élet központi tevékenysége a vasárnapi és ünnepi istentisztelet. Itt történik a gyermekekkel való vasárnapi foglalkozás is. Itt énekel a kórus, és a gyülekezet tagjai itt tudnak bekapcsolódni egy közös vallásos, hitélményt nyújtó cselekedet-sorozatba, amit istentiszteletnek nevezünk.
Van egy bizottság, aki az istentiszteletek megtervezésével foglalkozik. Előre már egy évre tudják, hogy melyik vasárnap mi lesz. Az évnek van egy témája, és erre épül rá minden. A prédikáció, az énekek, a gyermekekkel való foglalkozás, az istentiszteletet követő beszélgetés.
Most természetesen a társadalmi változások a téma. Időszerű kérdések, amiben benne élnek. Amiről a mindennapok szólnak. Kimondják, megélik a saját problémáikat.
A kórus minden vasárnap énekel. Hivatásos orgonista van, hivatásos zongorista, és hivatásos karvezető. Az ének éppen annyira fontos eleme a liturgiának, mint a szavak.
Amikor ennek a megbeszélésnek is vége lett, akkor elmondtuk, hogy hát igen, de azt tudni kell, hogy minden kultúrafüggő, és hogy otthon nem lehet mindent megcsinálni. Nagyon élénk beszélgetés alakult ki arról, hogy mit jelent a gyülekezethez való pozitív hozzáállás. Ez nem olyan egyszerű, mert minden kultúrafüggő, azért otthon más. Itt könnyebb. Másnak mindig könnyebb. Nekünk nehéz, mert mi mások vagyunk. Azért egyezzünk meg, hogy az otthoni ember más. Azokkal nem lehet csak így.
Tódor Csaba