A két évvel ezelőtti választásokon egyik párt sem jutott be a parlamentbe, viszont miután a hágai Nemzetközi Törvényszék először ideiglenesen hazaengedte, majd minden vádpontban ártatlannak találta az ultranacionalista Vojislav Seseljt, támogatottsága hatalmasat ugrott. Emellett a mostani választáson azok is a szélsőjobboldalinak tekintett pártokat választhatták, akik esetleg csalódtak az SRS-ből 2008-ban kivált Szerb Haladó Pártban.
A voksoláskor Seselj még azt mondta, az lenne a célja, hogy a belgrádi parlament 250 mandátumának egyharmadát megszerezze, és így nélküle ne lehessen jelentős törvényeket elfogadni, ez nem valósult meg. Ugyanakkor az oroszbarát politikus így is borsot tud majd törni a kormányzó az Európa-párti jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) orra alá, és elemzők szerint hosszú parlamenti vitákra lehet majd számítani az európai integrációt vagy az alkotmánymódosítást érintő kérdésekben.
A SNS az élen
Bejelentette győzelmét az előre hozott parlamenti választásokon vasárnap késő este az eddig is kormányzó jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS).
Aleksandar Vucic, a párt elnöke a bejelentéskor a szavazatok 77 százalékos feldolgozottságára hivatkozott. Ez alapján a jobbközép SNS támogatottsága 50,9 százalékos. A második helyen – saját méréseik szerint – a párt eddigi koalíciós partnere, a baloldali Szerbiai Szocialista Párt áll 11,23 százalékkal. Az ötszázalékos parlamenti küszöböt emellett átlépte a Vojislav Seselj vezette Szerb Radikális Párt (SRS) 7,39 százalékkal, valamint az ellenzéki balközép Demokrata Párt (DS) 5,44 százalékkal. A többi párt nem lépte át az öt százalékos küszöböt, ugyanakkor 4,7 százaléka van a Boris Tadic volt államfő vezette hárompárti koalíciónak.
Aleksandar Vucic kiemelte, hogy a választás állása azt bizonyítja, hogy a lakosság támogatta az eddigi kormány reformjait és az európai integrációt.
A VMSZ tartja pozícióját
A nemzeti kisebbségi pártok néhány képviselője is biztosan bejutott a törvényhozásba. Ezekre a pártokra az úgynevezett természetes küszöb alkalmazása érvényes, vagyis annyi kisebbségi képviselő kerülhet be a parlamentbe, ahányszor az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot megszerzi egy nemzeti kisebbségi párt. Az egyetlen magyar párt, amely indult az országos választáson, a Vajdasági Magyar Szövetség volt, amely az eddigi öt képviselői hely megtartását tűzte ki célul.
A voksolás végleges eredményét április 28-án, csütörtökön hozzák nyilvánosságra.
Címkép: Szavazatszámlálás Szabadkán – Molnár Edvárd/ MTI
Forrás: MTI
Élő Székelyföld Munkacsoport