Kiakadok a televízióban látottaktól, a rádióban is közvetített katonai díszszemlétől és nemzettársaim arcától. Teljesen kiábrándít az a félszeg öröm, amely erdélyi honfitársaimon mutatkozik attól, hogy őket most, egy évben egyszer, december 1-én figyelemre méltatják Bukarestben.
Természetellenesnek, már-már értelmezhetetlennek tartom, hogy görögkeleti pópák tömege jelenik meg a képernyőkön, annak az egyháznak a felkentjei, amely a Rómával egyesült görögkatolikusokat a temetőkbe száműzte hetven éve.
A Nemzeti Ünnepről és annak megtartásáról nem kérdezhetem magyar- vagy szerbajkú (fele)barátaimat. Mert – történemi szempontból értelmezve a valót – ehhez nekem semmiféle erkölcsi alapom, sem indokom nem lehet. Ebből pedig az következik, hogy nekünk csak részleges, csonka ünnepünk van. Sőt: sértő.
Idevettük magunkhoz a szerbeket, akiknek a fegyveresei 1918 után mindjárt olyan felfordulást okoztak, hogy a bánsági románságnak igen nagy erőfeszítésébe került, hogy életbe léptethesse a nemzetközi szinteken folytatott tárgyalások rendelkezéseit…
És mit kezdjek akkor magammal, ha folyton elvetem ezt a rosszul értelmezett hazafiságot? Elégedjek meg azzal, hogy jó és igazi hazafinak érzem magam, mihelyt átlépem a nyugati országhatárt? Értelmezzem úgy, hogy akkor vagyok igazi román, ha besszarábiai diákjaimmal beszélgetek? Hogyan érezzem, hogyan éljem át a maga teljességében román mivoltomat, ha a magyar, a német, egy angol vagy egy francia úgy néz rám, mint kihült levesbe hullott, hosszú, rusnya, vastag hajszálra?
Én még most is azt remélem, hogy politikusaink találnak egy olyan szép tavaszi napot, amikor majd mindannyian egymásra találunk. Mert – egyelőre – a Nemzet Ünnepét csak azok tartják, akik etnikailag is románnak vallják magukat.
Furcsa, hogy Európa egyik legjámborabb népének épp egy ilyen nap jutott.
Forrás: www.banatulazi.ro/1-decembrie-nu-e-o-zi-nationala/
Marcel Tolcea
(A szerző Temesváron élő egyetemi tanár, eszmetörténész, publicista.)
Fordította: Simó Márton
Élő Székelyföld Munkacsoport