Először is tisztázzuk, hogy a 60 hungaricum jegyzékében a ’fröccs’ a 18. helyen szerepel.
A fröccs rövid ismertetője a következő: „A fröccs frissító, üdítő, szomjoltó tulajdonsága miatt lassan 200 éve töretlenül népszerű a fogyasztók körében. A fröccs több mint 50 féle fajtája – a bor és a szíkvíz arányának és mennyiségének változtatásával – a magyar gasztronómia szerves része. De napjainkban is születnek újabb bor-szikvízpárosítások. A fröccsnek Magyarország az őshazája, és a mai napig fellegvára, mivel a magyarországi borászatok és szikvízkészítő mesterek közös erővel szolgálják ki az egyre növekvő fogyasztói igényeket. A fröccs ma már divatos ital és olyan magára valamit is adó vendéglátós, aki ne tudna szolgálni vendégeinek igazi szódavízzel készült fröccsel.”
A minap Magyarországról jövet olyan útvonalat választottunk, amelyen viszonylag ritkán jártunk ezidág. Békésről jövet Méhkeréknél léptük át a határt, majd Szalonta, Belényes érintésével haladtunk át az Érchegységen Kisszedres, Rény felé.
A 75-ös úton haladva, hosszú kilométereken át kaptatókon haladva emelkedünk 1300-1500 méteres magasságig, majd – miután a 74A megyei útra térve tettünk egy kitérőt Topánfalva, Verespatak és Abrudbánya irányába is – Torockószentgyörgy és Torockó érintésével Marosújvár felé haladva, Marosludasnál fordultunk az E60-as országútra, amelyen aztán visszatértünk Udvarhelyszékre.
Mivel egy építészeti konferenciáról jöttünk, s annak napi programját Belényesnél elhagytuk, azzal a megfontolással választottuk jövet ezt a rövidebb, de annál nehezebb útvonalat, hogy szétnézzünk a vidéken. Ilyenkor erősen élnek az emberben a látottak és hallottak. Jobban fokuszáltunk a látványra, s fokozottan fájt, ha tájidegen építészeti „csodákat” láttunk.
Én személyesen soha nem utaztam ilyen útvonalon át a Nyugati-Kárpátokon. A középső szakaszon, a Mócföldön tulajdonképpen soha nem jártam. Pár éve Tordáról eljutottam Verespatakra és Abrudbányára – még abban az időben, amikor a Rosia Montana Gold Corporation (RMCG) hozzálátott a terjeszkedéshez és bányát szeretett volna nyitani Verespatakon, aminek az lett volna következménye, hogy az itt található építészeti örökség és a természeti környezet elpusztul. Egyébként az RMCG körül most nagy a csend, látszólag vesztésre áll, de a sűrűn váltakozó romániai kormányok környékén azért megtalálhatja azt a törvényes fogódzót, amelynek jóvoltából célt érhez. Azt olvastam, hogy az RMCG kanadai anyacége mindig érvényesítette az akaratát, bármelyik kontinesen, bármelyik országban akart bányát nyitani. Ha színesfémekről van szó, kivár, titokban építi a stratégiáját és végül nyertesen kerül ki a huzavonából.
De itt és most nem az RMCG miatt jártunk.
Csak nézelődtünk. Itt-ott megálltunk, fényképeztünk, majd mentünk tovább.
Látni lehet, hogy a tőke erősen dolgozik. Akárcsak oly sok helyen Romániában, itt is idegen anyagokból, rikitó színeket és elütő formákat használva végzi pusztító munkáját a posztmodern Európa. Mindenféle szervezőerőtől mentesen telepednek az utak mentére a benzinkutak és a mindenféle vendéglátó tevékenységet hirdető éttermek és panziók. Egyenesen az Avram Iancu-kultusz szomszédságába. Egy Árva Jankó szobor, egy üzemanyagtöltő-állomás, egy panzió, egy szocialista korból maradt romhalmaz, s így tovább…
A szem keresi még a hegyoldalakban a sajátos jellegű kis tanyákat, de már alig talál ilyet. Ahol több a pénz, ott utat marnak az erdőbe, patakmedrekre húzzák fel az ocsmány betonhídakat, hogy feljusson a hegyre a vendég, s már az autóból, mindenféle fáradság nélkül beléphessen a fogyasztás hegyi templomaiba.
Valóságos felüdülés volt Torockó és Torockószentgyörgy.
Mintha egy másik országba érkeztünk volna.
Az ottani épített örökségről egyébként szó esett a békési konferencián. Ismertük, ismerjük a jelenséget, amelyet a helyi magyar közösség, az egyházak, a hathatós magyarországi segítség és szakértelem segítségével itt véghezvitt az elmúlt huszonöt évben. Ez egy jóirányú fejlődés, hiszen az új objektumok, a bennük zajló tevékenységek jelzik az egészséges erdélyi, sőt: székelyföldi szellemiség továbbélését. Van ennek létjogosultsága a mai világban.
Étterembe is ellátogattunk, hiszen már késő délutánt mutatott az óránk.
Torockószentgyörgyön minden további nélkül nagyfröccsel is szolgálnak, ha kérjük. Mert az egy olyan hely.
Ahogy közeledtünk a Székelyföld beseje felé, egyre inkább átjárt az otthonosság érzete. Itt jól látni helyenként az építészeti szervezőerőt, egy másfajta szellemiséget, amely itt-ott még képes kivetkőzni a balkáni hevenyészettségből.
És most jöhet a spriccer.
Viszont az már hidegzuhanyként hatott, hogy Udvarhelyen, amikor nagyfröccsöt kértünk, akkor a kedves és kellemes helyi tájszólásban beszélő pincér figyelmeztetett, hogy „venniük kell egy félliteres ásványvizet!” Ásványvizet. Éppenséggel B…c feliratút, amelyet immár 210 éve palackoznak (Romániában!).
A módszer már hazai volt ezzel a felszólítással. Nemhogy a hungaricumról nincsen tudomásunk sokunknak, de kereskedőkként is valami mást képviselünk.
Így keletkezik a román nagyfröccs, amelyet letöltenek a torkunkon, ha kell, ha nem. És még fizetünk is érte. Pontosítsunk: fizetnünk kell érte.
Címkép: www.edelland.com
Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport