Az este végig nézte a híradót, vagyis az egész műsort, hiszen az nyolc órától tíz óráig tartott, ott is figyelmeztették a lakosságot, hogy hideg levegő éri el a Kárpát-medencét. Megérkezett, mondta magában. Felkelt, felvette a háziköpenyt, mert a lakásban sem volt nagy meleg, odatette kotyogót a Wiener kávéval, s rágyújtott egy rövid BT cigarettára, és gondolkozott. Közben eszébe jutott, hogy mi lesz ha nem indul a Dacia a hidegtől, mert mostanában gyengélkedik az akkumlátora. Hamar fölhörpintette a kávét, bakancsba lépett, s úgy hálóköpenyestől le osont szép csöndben a második emeletről, hogy megjárassa a motort, hogy amikor fél hatkor indul a gyárba az üzemképes legyen. Fél öt volt, ránézett az órájára, beült a jégverem szerű Dáciába, és beindította a motort. Egy kicsit köhögött, de elindult. Rálépett a gázpedálra, megpörgette, de arra gondolt, mit szólnak majd a szomszédok, ha ilyen korán hajnalban hangoskodik. A hó pilinkézett, Márton gondolt egyet, sebességbe tette a kapcsolókart és megindult szép csendben ki a blokkok közül. Egye fene, kiszalad vele a Szejkéig, gondolta, mert a gyárfújásig még baj van. A Dacia végig szaladt a Lenin úton, hozta a formáját. Már a Szejkénél voltak, amikorra a benti levegő is elviselhetővé vált a kocsiban. Úgy döntött, hogy kimegy egészen az ülkei eltérőig, s ott megfordul…
Alig volt forgalom az úton. A kanyarnál, az útelágazásnál, ahogy letért az aszfaltról, furcsa hangokat adott ki a Dacia, Márton rátaposott a gázra, de a kocsi egyből megállt. Benzin volt bőven, ez csak dugulás lehet, vagy valami vacak benzint tankolt, talán vizeset. Pizsamában, hálóköpenyben ült az autóban.
Az óra ötöt mutatott. Az ingázókat szállító cérnagyári buszok egymás után érkeztek, s mentek tovább a város irányába.
Hálóköpenyben kiállni, s integetni, segítséget kérni, nevetséges volna – gondolta. Szerencsére szivar volt nála. Szívta is azokat rendesen sorba egymásután idegességében.
Ez is csak velem történhet meg, mondogatta szaporán. Egyszer csak Ülke irányából egy másik személyautó érkezett hosszúfénnyel. Megörvendett neki. Lesz ami lesz, gondolta, segítséget kér. Egy ismerőse volt. Mindjárt meg is állt. Betessékelte Mártonunkat az autóba, s meg sem állt hazáig vele.
Hatot mutatott az óra, amikor megszólalt a gyár dudája. Márton úgy lépett a gyárkapun, hogy még köszönni is elfelejtett. A kapunál csodálták is,mert nem szokott késni, csak később derült ki, hogy mi történt aznap vele.
Balázs Árpád gyűjtése