Ezt az útleírást a Magyarország és a Nagyvilág című folyóirat 1881 októberi számában találtam. Egy részletet emeltem ki nagyobb terjedelme miatt,de így is érdekes lesz, gondolom. Akkor még tutajoztak a Küküllőn és kiderül mit követtek el a szászok annak idején a Tábor negyedben. Érdekes a Jézus szíve kápolnáról és a Budvár hegyről készült rajz is, figyeljünk a részletekre. Az útleírás szerzője „Jenő”, és Édes Margitomnak írja.
Északra Szombatfalva, a hajdani „Szombat földe“ helyén. Cserepes födelű házaival, dús kertjeivel s kopár hegyeivel kellemes benyomást tesz. Háttérben az Ugron kastély s az Orbán Balázs báró fürdője, a „Szejke“.
Mégis, furcsa dolog az az idő. Mennyi változást, idéz elő. „Szombatfölde“ helyén ma Szombatfalva áll s Szombat unokái, az Ugronok nem rabonbánok már, hanem csak földesurak.
Nyugaton Budvár borongó fejével, lábainál a Küküllő kígyózó szalagja, hátán a fa szállitó tutajokkal, keletre Bethlen és Kadicsfalva Kadocsa vár romjaival. Elvinnélek én oda is téged, de hát ott nem látni semmit, csupán a regék érdekesek. Azokat pedig majd elmondom otthon „pipaszó“ mellett, a kandalló tüze előtt..
.jpg)
„Siralmas évek, bús emlékezet”
Ezen a hegyen tartá föl három iparos legény egy nagy oláh tábort. A névtelen hősök nevét elfeledték följegyezni, de a nép dalol róluk s neveiket én is tudom, hanem nem írom ide, engedem pihenni jeltelen sirukban a többi névtelen hőssel együtt és nem zavarom nyugalmukat.
Na de nem fürdői, hanem úti levelet írok – menjünk tovább.
Az ut erdős hegyek alján kanyarog tovább. A sárguló lombok hullanak, de az erdő mégse az őszi széltől, hanem a vadászok víg zajától hangzik. Az esti szellő arcomba vágja a port. Erről az jut eszembe: messze még Parajd, siessünk.”
Közzéteszi: Balázs Árpád