Igen, minden bizonnyal megérdemlik. A körülményekhez és a zaklatásokhoz képest derekasan megállták a helyüket, merészen és egyenes gerinccel képviseltek bennünket. Kiálltak igazunkért, ám ezzel, első számú céltáblaként rájuk irányította a Hivatal mögötti titkos Hatalom a szekusraktárból ittmaradt, le nem írt, még nagyon hatékony, lassító hatású, sunyin mérgezett, késleltetett letartóztatású nyilait.
Legtöbbjük tisztán látta át a helyzetet, a helyzetét, és nyilvánossá tette a velejéig romlott rendszer röntgenképét, tudva, hogy a heveny „viralitás” némileg védelmezi a szerencsétlen jogvédőt.
Ja, de hoppá. Volna valami apró csengőszó is a dologban. Labdarúgó mérkőzéseken, amikor a védő játékos túlzott buzgalommal érvényesíti erejét és felkészültségét, ám a becsúszó szerelés mégsem sportszerűen sikerül: megkapja a sárga lapot. Az edző jól tudja, nagyszerű a fiú, de ha még egy sárgát kap, kiállítják, és a következő „mandátuma” likas lészen. Az pedig az egész csapat kára.
Persze vigyázni kell, mert üvegházi öregjeink már beültették kis kertjüket, sőt, a miénket is, rezedával. Ott grasszál néhány vadiúj diplomás gyerök, elszántabb és elvetemültebb, mint minden őse. Ezeknek nincs rühelletük. Nem is sejtik, mi az.
Nektek tisztességes személyeket kell találnotok, becsületes legényeket, akiknek még a cipőjük talpa is olyan, mint a Kányádi Sándor utcájában a sár: tiszta!
Nehéz feladat, de meg kell tennetek. Úgy álljatok félre, hogy ne ti, hanem ők fogják a kezeteket. Akik azért is alkalmasak a hütösségünkre, mert kevéssé rabjaik önnön indulataiknak. Hadd vigyék tovább a pompás székely zászlót! Huncutul: kerekdedre faragva a hegyét. Kacorbicsakkal; rövid a pengéje, de be jól kanyarít.
Ilyenek legyenek a jogaink.