Hogyha van karizmatikus alakja Székelyudvarhely (egykori) fémfeldolgozó- és gépiparának, akkor Bálint Mózes nyugalmazott művezető minden bizonnyal az.
Városszerte közismert és népszerű ember ma is. Nem csak a hajdani Gábor Áron Rt.-ben és a Matricagyárban eltöltött évtizedek emlékeiből él, hanem igen élénk szereplője a város kulturális életének.
Szülőfaluja sorsa, a moldvai csángók élete ma is komolyan foglalkoztatja.
Figyel, érdeklődik, gyűjt, elraktároz és összegez.
Bálint Mózes a közelmúltban töltötte be 80. életévét. Ennek apropóján több alkalommal is találkoztunk, felelevenítve gyermek- és ifjúkori emlékeit, illetve későbbi élményeit is.
Szétnézünk a tájon (Szabó Károly felvétele)
Még október legvégén mentünk el együtt Székelydályába. Ez a falu ma alig kétszáz lelket számlál. Van elemi iskolája, tanítója, temploma, papja, vegyesüzlete, működő közbirtokossága. Útja meg olyan, amilyen. A távbeszélést és internethasználatot lehetővé tevő antennahálózat kiépült már itt is. Kommunikálni viszonylag könnyen lehet, ám utazni kissé nehezebben, mert nincsen aszfalttal burkolt útja, a meglévő makadámút pedig folyamatosan javításra szorul, s a megyének, illetve Kányád községnek, ahová közigagatásilag tartozik, soha nincs erre elég pénze. Másik nagy fájdalom, hogy nincsen autóbuszjárata, mert a legutóbbi pár hónapos próbálkozás után kiderült, hogy nem kifizetődő…
Még csak az égei tetőn jártunk, amikor megálltunk egy pillanatra, s ki is szálltunk a gépkocsiból, hogy fényképezzünk és szétnézzünk a tájon. Mózsi bácsi az egykori búzaföldeket, a pityókáskertet emlegette. „A búza annyira jó volt, bőségesen termett – mondta -, hogy időnként még eladásra is jutott belőle. Híre volt a szomszédos településeken is a dályai búzának… Itt egyébként lenne egy darab földünk, kaszáltatjuk, de úgy látom, hogy egyik felét útnak is használják az atyafiak, mert így könnyebb nekik.”
Körülnéztünk a falut övező dombokon. Friss, hideg, de azért kellemes őszi délelőtt volt, épp felszállóban a reggeli pára. Látszott az a kert is a falu déli peremén, ahová édesapja annak idején minden gyermeke születésekor egy-egy sor gyümölcsfát ültetetett. Egy negyven áras kertről van szó, a telek nagyjából 15 méter széles lehet, így a gyümölcsfák legalább 50 méter hosszan sorakoznak.
A Bálint-családban hét gyermek nőtt fel, akik később mind a heten elköltöztek a faluból. Ahogyan lehetett, annak idején mindannyian továbbtanultak. Mivel Mózsi bácsi volt a legnagyobb, s az édesapa kuláklistára került az 1950-es évek elején, ő csak ipari szaklíceumot végzett, de a kisebb testvérek közül – amikor enyhült a rendszer – többen egyetemekre is eljutottak. Mózsi bácsi a munka mellett, autodidakta módon fejlődött szaktekintéllyé a fémiparban, akire az öreg mesterek és az ifjú mérnökök is hallgattak a gyárban.
Miközben közeledtünk a kertjük felé, gyalogosan, hogy kíméljük az autót, s több időnk maradjon nézelődni, felbukkant itt is, ott is egy-egy ismerős zug. Itt a szőlő volt nagyon finom, amott egy olyan benvalónál, ahol már sem ház, sem csűr, de kerítés sincs, kiváló vackort emlegetett. És szánkózni is ehelyt lehetett, lefelé a pallóig.
A kert manapság (Simó Márton felvétele)
A családfő, idősebb Bálint Mózes, hogy nevelni tudja gyermekeit, a gazdálkodás mellett sok egyebet is kipróbált. Malmot épített, amelyet belsőégésű motorral üzemeltetett. (Egyébként ebből származott a baj, a kulák-mivolt. Annyira népszerűvé vált a környéken a kis malom, hogy az itt őrölt puliszkalisztet más falvakból is nagyon keresték, s időnként szükség volt egy-két ideiglenes alkalmazott, napszámos munkájának igénybevételére, akiket a párt szerint nagyon kizsákmányoltak.) Mózsi bácsi kamaszkorában egyébként többször feladatul kapta a malom felügyeletét és az őrlést… Mivel nincsen gondozójuk a gyümölcsfáknak, azok elég gyatra állapotban vannak, ma már hetven-nyolcvanévesek, de helyi fajták, érdemes lenne oltani, magoncokat nevelni, csemetéket ültetni belőlük.
A hagyományos formák megtartásával újíttatták fel a házat,
amelyben életvitelszerűen lehetne lakni, illetve vendéglátás céljára
is hasznosíthatnák (Simó Márton felvétele)
A szülői házat a legkisebb, az egyetlen leánytestvér kapta, „váltotta meg”, és gyönyörűen felújíttatta,
„Néha jövögetünk ide, de inkább a gyermekek, az unokák. Az jön, akinek több ideje van, bár ide dolgozni kellene járnunk, mert a ház körül, a kertben is mindig akad munka. A földeket kézre vehetné valaki. Édesapám méhészkedett a sok egyéb mellett, a felszerelés egy része még ma is megvan, egyik öcsém tart itt két család méhet, de ezt is lehetne fejleszteni” – folytatta Mózsi bácsi, amikor már bent járunk az „össben”.
Hátul a csűrkert nem túl nagy, de arra bőven elég lenne, hogy a család részére a szükséges zöldségeket megteremje. A méhész-házikó még ma is áll. A kert végében pedig ott csordogál Dálya pataka…
Székelydálya mai temploma egy korábbi – feltehetően 12. századi – helyén épült a 14. században, a 14. század végéről valók a falfestményei, amelyekről – töredékes mivoltukban is – megállapítható, hogy a Szent László-mondakört dolgozzák fel, mint több helyen a környéken a hasonló korú és ízlésű freskók (amilyen Oklánd, Székelyderzs, Bögöz templomában van, illetőleg volt Homoródszentmárton 19. század végén lebontott templomában is).
A tökéletlen felvétel nem képes bemutatni a feliratot;
a kutatók viszont megrajzolták az 1993-1995-ben felbukkant rovást,
amely mintegy 9 m hosszúságban nyúlik el a templomhajó
külső (déli) falán
A dályai templom védett műemlék. Az utóbbi két és fél évtizedben jelentős összegeket költöttek a javítására és konzerválására, de ezek az összegek nem voltak elégségesek arra, hogy belső bútorzatát, illetve a teljes (1630-ban készült) kazettás mennyezetet is restaurálják. A külső falon található rovásírást sem fejtették meg. Dálya temploma – bár igencsak megérdemelné – nem került be a turisztikailag frekventált objektumok közé. Nyilvánvaló, hogy ehhez a megközelítés nehézsége is hozzájárult, Oklánd, Bögöz, Homoródkarácsonyfalva, sőt újabban már Székelyderzs temploma is könnyebben látogatható.
Mózsi bácsi a gyermekek karzatát hiányolta, amely a bejárattal szemközt, az egykori szentély fölött helyezkedett el, meg a szószékkel szembeni régi padsorokat, ahol a Bálint-családnak a második sorban volt a rendelt helye.
A Temető két részből áll: a faluhoz közelebb eső területből, amit ma is használnak, illetve az urak temetőjéből, amely jóval magasabban, a Szöllő-oldalban helyezkedik el, és ma már nehezen közelíthető meg a sűrű bokrok és gyomok miatt. Ide az „urakat”, a helyi elit tagjait, nagyobb (kis)birtokkal rendelkező tehetős embereket, hivatalnokokat, tanítókat, papokat temették hajdanán.
Jól látni a lassan-lassan földbe süppedő, igényesen faragott sírköveket, amelyekről már alig tud valamit a ma embere. Mózsi bácsi egy régen elhalt helyi lelkész síremlékéről készült felvételt vett elő, de már nem találtuk meg a körülbelül tíz éve fotózott követ.
Lőrincz József és Bálint Mózes (Simó Márton felvétele)
A temetőben találkoztunk Lőrincz József nyugalmazott magyar szakos tanárral, helytörténésszel, de ő sem tudott semmi biztosat a régi síremlékekről.
Egy régi emlék megmentéséről azonban van tudomásunk. Néhány éve a helyi református gyülekezet visszajuttatta Kornis Kata (1581-1637), Apafi Mihály fejedelem nagyanyja sírkövét Székelyderzsbe.
Bizonyára az egyház emberei gondoskodnak majd arról, hogy az itt felhalmozott értékekről tudomást szerezzenek az utánunk következő nemzedékek.
Mózsi bácsi is gyakran megkérdezi, ha találkozunk
az utcán: – Jó-e az irány?
.jpg)
Simó Márton felvétele
Aztán Udvarhely felé fordultunk.
Lassan eltávolodtunk a falutól, de az égei tetőről még egyszer visszanéztünk.
Eléggé elnéptelenedett, legyengült ez a falu is. De talán el fog jönni az idő, amikor valakik a ma élő fiatalok, vagy a későbbiek közül ide visszatérnek, s betöltik ezeket az életszereket, ahol annyi sok nemzedéken át éltek az elődeik.
Elgondolkodtunk azon, hogy jól tettük-e mindazt, amit tettünk? Vajon jó volt-e az irány?
Simó Márton felvétele
Mint mondottuk korábban, Mózsi bácsi október 19-én töltötte 80. életévét.
Sok terve, életkedve, tennivalója van.
Adja a Jóisten, hogy még rengeteg elképzelése valóra váljék!
Erről az „állapotról” mi külön megemlékezünk
Ez a mostani találkozás csak bevezetés volt.
Készült Mózsi bácsival egy hosszabb életút-interjú is a Székelyföld számára. Mihelyt kész lesz a novemberi lapszám, 2016. november 22-én, kedden, 17.00 órától, kis ünnepség keretében mutatjuk majd be a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében, ahol Bálint Mózes atyánkfia az elmúlt fél évszázadban, magányosan és családjával együtt sokszáz, talán többezer alkalommal is megfordult író-olvasó találkozókon, hangversenyeken, tárlatmegnyitókon vagy konferenciákon.
Minden ismerőst, egykori munkatársat, ismerőst sok szeretettel várunk!
Készült a Bethlen Gábor Alap támogatásával.
Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
