Az épületeinket megőrizni és fenntartani még szebb dolog. Azok a szakmai találkozók, amelyek elért eredményeket és terveket mutatnak be, megerősítik mindenkiben a hitet és a meggyőződést, hogy a szépért és a jóért sokat kell dolgozni, de mindenképp érdemes. Maguk a szervezők köre, az a szűk csoport, amely e kiváló kezdeményezést létrehozta, talán végigülte azt a háromnapos konferenciát, amelyet Szovátán, a Teleki Oktatási Központban tartottak április 1. és 3. között. Az előadók jöttek-mentek, az érdeklődő közönség is cserélődhetett, hiszen mi magunk is két alkalommal hallgattunk bele, ahogy időnk engedte, pénteken és szombaton voltunk jelen néhány órát, sikerült végigkövetnünk pár előadást és beszélgettünk ismerős építészekkel, illetve pár restaurátorral és művészettörténésszel is.
Az ilyen programok nem a sajtó számára készülnek, hiszen a látvány nem a konferencián, hanem a kinti világban, a felújított középületek és műtárgyak által nyilvánul meg. A média láthatja az eredményt, illetve azt is, ha a restaurátorok nem dolgozhatnak. Az épített örökség nemes teher, hiszen benne található az elmúlt évszázadok üzenete, és szép feladat, hogy a mindennapi karbantartáson és állagmegőrzésen túl mi is üzenni tudunk általuk a jövőnek, ha a feledatainkat elvégezzük. Másképp megszakad a folytonosság és méltatlanokká válunk, rossz sáfárokká leszünk, akiket kivet magából az idő.
Negyvennégy előadás hangzott el, és közben bemutattak pár olyan kötetet is, amelyek a restaurátori munkához, illetve azokhoz az épületekhez tartoznak, amelyekkel – mivel részei a Kárpát-medencében található értéktárnak – folyamatosan törődnünk kell, ha itthon akarunk lenni Erdélyben. Ilyen Fehér János munkája, Az olaszteleki Daniel-kastély és 17. századi falképei című kötete is, amely a közelmúltban jelent meg, egy magánkezdeményezésen alapuló felújítási munkálat része, dokumentálása, ha úgy tetszik.
A Daniel-kastélyban található falképek jórészt ismeretlenek voltak ezidáig, egy részük elpusztult, megsérült; különböző feljegyzések, leltárok, emlékírók munkái alapján sikerült rekonstruálni. A falképeket restaurálták, Gyöngyössy János pedig a megbízók számára „újraálmodta” a hiányzó freskókat is. Túl a köteten és a tudományosságon, jó tudni, hogy a tulajdonos, a Rácz-házaspár, miután megvásárolta az ingatlant, pénzt, energiát, fáradságot nem sajnálva, mindent elkövetett, hogy a kastély bekerüljön ismét a köztudatba. Több év alatt sikerült végigvinniük a teljes felújítási folyamatot, úgyhogy az épület ma kastélyszállóként működik, de ugyanakkor Erdővidék egyik kulturális központja is, amelyet egyre jobban megszeretnek a környék lakói és figyelnek az ott zajló eseményekre; kialakulni látszik a helyi és a szomszédos önkormányzatokkal, a civilekkel és a kulturális-szociális intézményekkel az együttműködési stratégia. Olaszteleken tehát egy pozittív jelenség tanúi lehettünk, ahol az értékes épület már nem teher, hanem valós és működő érték.
Sok esetben viszont az újfent visszavett épületekkel nem tudnak mit kezdeni az egyházak és az önkormányzatok. Hogyha csak a két Homoród-mentét nézzük, s az ott fellelhető, a római-katolikus, a református és az unitárius egyház tulajdonában levő épületeket, jól érzékelhető, hogy ezek bizony sok fejfájást okoznak.
Lövétén éppen most zajlik az egykori, évtizedekig üresen álló Népiskola felújítása, Homoródalmáson korszerűsítették ugyan az egykori kántori lakot, azt közösségi célokra kiválóan hasznáják, de az udvaron található – igen értékes kettős – sütőháznak és csűrnek nem találtak szerepet. Homoródszentmártonban létezik és működik a Dávid Ferenc Ifjúsági Központ, de a kihasználtsága nem teljes, nem is szólva arról, hogy ráférne egy komoly felújítás. Kúriák, hagyományos parasztházak vannak a község önkormányzatának kezelésében. Ezek közül több is végveszélyben van. Ilyen romos állapotú a homoródszentpáli Pap-Dimény kúria is. Homoródszentpálon egyébként több értékes épület tűnt el az utóbbi évtizedekben, a hagyományos településkép is majdnem elveszítette mára az arculatát, de még vannak itt-ott épen maradt házsorok, amelyekre vigyázni kell(ene); pozitívum, hogy az unitárius egyház tulajdonába visszakerült egykori óvoda – volt tanítói lakás – megújul és hamarosan közösségi házként fog üzemelni.
Furu Árpád építész, az Erdélyi Unitárius Egyház műszaki főelőadója egy igen hasznos kötettel jelentkezett, Útmutató az unitárius egyházi épületek karbantartásához, amelyet, amennyiben eljut a gyülekezetekhez, nagy haszonnal forgathatnak majd a lelkészek és kebli tanácsosok, saját maguk és közöséggük hasznára.
Készült a Bethlen Gábor Alap támogatásával
.jpg)
Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport