Nem tudom, hogy hány közkútja van ma a székely anyavárosnak, de száz évvel ezelőtt sem dicsekedhetett sokkal. Ha vízszűke van ma a városban, akkor a Bethlen-negyediek a közismert Csorgót keresik fel, a Tábor-negyediek a Lorántffy Zsuzsanna utcai kút forrásához mennek, továbbá a Szejkei főkúthoz, vagy az ülkei eltérőnél lévő forráshoz.
Nem nagy ez a választék a harmincötezer lelkes városban. Már az előttünk járók is azon keseregtek a múlt század végén, hogy városunk olyan szerencsétlen fekvésű ivóvíznek dolgában, hogy alig van pár olyan kútja, melynek vízét a városi emberek élvezhetik. „A kutak siralmas állapotban vannak” – írja a Székely Udvarhely című lap 1896-ban. Ezt a maiakról is megállapíthatjuk.
Volt egy kiváló szakembere a városnak dr. Solymossy Lajos személyében, aki már 1878-ban elvégzi Székelyudvarhely város vizeinek vegyi vizsgálatát. Mint írja, amit ma is tudunk, hogy a vizet nem lehet nélkülözni, víz nélkül nincs élet. Arra volt kíváncsi, hogy milyen állapotban vannak a város kútjai. A jó víznek, tisztának, átlátszónak és szagtalannak kell lennie.
.jpg)
A múlt század elején készült képeslapon jól látszik a Mihály-udvar előtti kút, amelyre
az idősebb udvarhelyiek közül még sokan emlékezhetnek
Ma alig van közkút a városban, vagy már nyoma sincs. Lássuk milyen kútjai voltak a városnak 1878-ban. Elsőnek a Barátok temploma előtti téren lévő kút vízét vizsgálta meg. Az öt méter mély kút vize ekkor 10° C hőmérsékletű volt, szín- és szag nélküli, az íze azonban nem kielégítő, írta feljegyzésében.. A kút a tér közepén helyezkedett el, közvetlen közelében emésztőgödör, vagy valamely hasonló szennyező „műtárgy” nem volt. Ennek ellenére nem ajánlotta ívásra. A kút ettől függetlenül még sokáig szolgálta a szomjazó embereket, s nem kizárt, hogy a továbbiakban tettek ennek tisztaságáért. Ma már a templom előtti kútnak nyoma sincs. A továbbikban tizenkét másik kút vízét vizsgálta meg, és rendezte táblázatba Solymossy tanár úr, ám végül a legjobb vizet a Szent István királyunk nevét őrző utcában találta meg a Királykútnál – ez ma József Attila utca.
Még emlékszem rá, ott állt a díszes, karos öntvényből készült kút az emelkedőnél, ahol elágazik az utca. Ki tudja melyik ócskavas telepen lelte halálát a vízkiemelő szerkezet mert em tud róla senki.
A Nagyküküllő vízét is vizsgálta és nagyon jónak találta, bár megjegyezte, hogy „a város malmától kezdve, amint tudjuk, tele van a Küküllő nyers bőrökkel rakva, hogy megázzanak, partjain folyt le a tímár mesterség legnagyobb része, s így a víz tele van állati hulladékokkal, és ennek következtében ammóniákkal” – ezért ívásra nem tartotta alkalmasnak.
A fontos kutak közé tartozott akkoriban a Csere utcai kút is, melynek az vize messze híres volt az emberek körében. Jómagam is sokszor oltottam szomjamat vele. A belvárosban, a Kossuth utcában két ismert kút volt, egyik a „Csillag“ nevű fogadó előtt, a másik fennébb a főispán háza előtt. A szakember véleménye az volt, hogy csak öntözésre alkalmasak, mert eléggé magas volt az ammónia-tartalom mind a kettőben.
A Kossuth Lajos utca alsó felében levő közkút
A „Szentimrének“ nevezett városrészben négy kutat is vizsgált, még pedig a szentimrei kettős kutat, a „Sándor- és a Kovács-kutat, illetve a Királyi kutat. „A kettős kút vize több védelmet érdemelne ahhoz, hogy vize iható legyen” – jegyzi meg, a Sándor- és a Kovács-kutak is sok ammóniákot tartalmaztak, ezek vizét leginkább tűzoltásra ajánlotta. Sajnos, ezeknek is üthetjük a nyomát bottal.
A Szent Imre utca lakói a kettős kút vizét használják, illetve már csak használták; mert az utcában folyó építkezések miatt a vizet annyira kimerítik, hogy délután csak piszkos, iszapos víz van azokban, olvasható 1896-ban.
Neves volt még a „Jézus-kút“, amely azon a kis, ahol a Bethlen Gábor és a volt Vár utca találkozott egykor. Vize meglehetős bő volt, naponta igen nagy mennyiséget hordtak el belőle ivásra s más háztartási célokra.
A vezetékes vízhálózat kiépítése fontos szempont volt a város peremén is, főleg aszályos időkben segített nagyon a gazdákon. A Székely Közélet írja 1923-ban, hogy a szombatfalvi gazdák közül többen is adakoztak az új vízvezetékre, amely teljesen kész, s „már ontja a vizet” a vízben szűkölködő gazdák nagy örömére és ez a városrész tűzbiztonsága szempontjából is felbecsülhetetlen.1935-ben a Brassói Lapok is megkongatja a harangot ivóvíz ügyben. Azt írja, hogy Székelyudvarhelynek nincs jó ivóvize! A kutak vize meszes, ivásra nem alkalmas. Tagadhatatlan, hogy a házhoz szállított,”borvíz“ aránylag nagyon olcsóba, naponként és korsónként kettő lejbe kerül. Ez azonban havonként hatvan lej és nincs minden család abban a helyzetben,hogy csak vízre ennyit kiadjon. Addig, amíg a kórház vízvezetéke rendelkezésére állott a közönségnek, a szegényebb néposztály is kitűnő ivóvízhez jutott, most azonban a kórház vezetősége vízhiányra hivatkozva, lezáratta a kutat. Sürgős és elsőrendű feladata lenne a városi tanácsnak, hogy a helyzeten változtasson, ami a kórház vízvezetékbe való bekapcsolódás által nem is jelentene előteremthetetlen összeget. – Vizet, vizet! – követeli a város, egyelőre még elég halkan, írja a Cenk alatt kiadott lap.
Ha a régi képeslapokat megnézzük, akkor a Felső-piac téren, a mostani Márton Áron téren is volt közkút, de a Mihály udvar előtt is. Sajnos még egy sem maradt legalább mutatványnak e régi díszes kutak közül. Az elődeink itt hagyták nekünk örökségül, mi pedig egyenesen az ócskavasba vittük. Unokáink már nem látják nem is tudják, hogy milyen egy közkút.
Gyermekkoromban sokszor kaptam házi feladatba szüleimtől, nagyszüleimtől, hogy töltsem meg a korsókat, borvízzel vagy forrásvízzel azon a kaszálón ahol éppen munka volt. Míg nagytata megverte a kasza élét, én rohantam friss vizet vinni a legközelebbi kúttól vagy forrástól. Olyan nem volt, hogy nem! Jó nagyot kortyolt belőle és mindig megköszönte, majd árnyékos helyre tette. Mindenütt volt egy tiszta ívízű forrás. Ezek a nevek még élnek emlékezetemben. Remélem még meg vannak, és az emberek vigyáznak rá, mert nagyapáinktól kaptuk kölcsön, hogy adjuk tovább!
BALÁZS ÁRPÁD