![Bethlen Gábor szülőháza - a Veres-bástya](http://archivum.eloszekelyfold.ro/wp-content/uploads/2021/12/512_bethlen09.jpg)
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány a marosillyei Veres-bástya tulajdonosaként, minden nyáron megnyitja az érdeklődők előtt a Bethlen Gábor tiszteletére és örök emlékezetére nevet viselő kiállítást.
Hogy valóban ebben az épületben született-e Bethlen Gábor, azt már nehéz lesz kinyomozni, egyes történészek szerint nem valószínű, hogy egy bástyában jött volna a világra, akkor, amikor a várnak egy központi része is volt, amely a lakóház szerepét töltötte be.
Az viszont tény, hogy Bethlen Gábor édesapja, Bethlen Farkas, a végvári csatában aratott győzedelmes sikereiért Báthory István fejedelemtől ajándékba kapta ezeket a birtokokat, és 1576-ban feleségével oda költözött. Ő építette a négybástyás várat – ez a fennmaradt ajtókereten is olvasható – és itt, a marosillyei várban született meg két fia.
Azok érvelése is elfogadható, akik úgy gondolják, hogy azért lakhatott a család a Veres-bástyában, mert a várkapitányhoz méltó lak csak később készült el. Viszont Bethlen Farkas korai halála után a fejedelem a stratégiai fontosságú vár tulajdonjogát felfüggesztette, mert Gábor és István még gyerekek voltak.
1614-ben került a vár ténylegesen a Bethlen Gábor tulajdonába, aki trónra lépése után öccsére hagyta.
Az 1670-es években már megkezdődött a vár lerombolása, azért kezdték el bontani, mert bizonytalanná vált, hogy be tudja-e tölteni végvári szerepét, és nem akarták, hogy a törökök elfoglalják.
![](http://archivum.eloszekelyfold.ro/wp-content/uploads/2021/12/bethlen11.jpg)
A XVIII. század végétől aztán sorra lebontották a régi vár még megmaradt részeit, míg csak egyetlen bástya maradt.
Ezt a bástyát is államosították 1948-ban. A Veres-bástyában fogorvosi rendelő, illetve nőgyógyászat működött a szocializmus éveiben.
A rendszerváltás után, az utolsó tulajdonosok dédunokája igényelte vissza az ingatlant, amelyet megvásárlásra ajánlott Böjte Csaba ferences szerzetesnek.
![](http://archivum.eloszekelyfold.ro/wp-content/uploads/2021/12/bethlen07.jpg)
A Csaba testvér által működtetett Szent Ferenc Alapítvány támogatók segítségével nagy gonddal újította fel a műemléképületet, ahol állandó kiállítást és konferenciatermet is berendeztek. Az odalátogatóknak az alapítvány ügyes növendékei mutatják be a múzeumot. Évente több mint 3000 látogató fordul meg a Veres-bástyában, az érdeklődők száma folyamatosan gyarapszik.
A műemléképület június 15. és szeptember 15. között nyitva van, máskor előre kell egyeztetni a ház vezetőjével, Varga Csabával (telefon: (+4)0726-489697, vagy marosillye@gmail.com villámposta-címen).
A Dél-Erdélyben járóknak érdemes megpihenni Marosillyén, néhány pillanatra évszázadokat tekerni vissza az idő kerekén, visszatérni Bethlen Gáborhoz, ahhoz a fejedelemhez, akinek nevéhez fűződik „Erdély aranykora”, és akinek életében fontos helyszín volt a Veres-bástya.
Képek és szöveg forrása: www.tajgazda.hu
Élő Székelyföld Munkacsoport