BALKÁN – Földrajzi félsziget vagy kulturális térség? NYUGAT vagy KELET? És a Székelyföld?

 

Elsőnek északon a mára már teljesen medve-mentes Pireneusok által határolt Ibéria található  (legmagasabb csúcsa pont a hegylánc közepén található: a 3.404 méter magas Pico de Aneto – odaát már Franciaország van), mondhatjuk akár Délnyugat-Európának is, bár ezt a kifejezést senki sem használja. A félsziget nyugati részén területe és népessége szerint is egy Magyarország nagyságú ország: Portugália – fővárosa Lisszabon, ott található, hol a Tejo, mely spanyol földön eredve északkelet-délnyugat irányba át nem szeli az országot, az Atlanti-óceánba nem ömlik. A félszigetet azonban mégiscsak területe és népessége szerint is egy nagy ország (s egyszersmind Európán belül egy elég nagy hatalom is), Spanyolország uralja – fővárosa Madrid, a félsziget közepén helyezkedik el.

 

Mindkét ország a reneszánszkori nagy földrajzi felfedezések nyomán világhatalom volt, de nyelvük ma is világnyelv, Latin-Amerikában mindenképp. Mindkét ország adott világszínvonalú művészeket, most nem sorolom őket, hisz nem lexikont lapozok, még kevésbé tankönyvet – ezeket a világhírű művészeket a magyar wikipédián is megtaláljuk az adott országok címszavainál, itt most legyen elég kedvenc drámaíróim felemlítése: kapásból mondom Vega, Calderón, Lorca neveit. De ne feledkezzünk meg a Portói Teatro Nacional São Joãoról sem, mely Európa egyik legjobb színháza, lévén, hogy az Európai Színházi Únió tagja.    

 

A félsziget déli csücskénél találjuk az Afrikától, és egyben az Atlanti-óceánt a Földközi-tengertől is elválasztó, tengerszorosról elnevezett, a többségében spanyolok által lakott, ám a nemrégi népszavazásokon britnek maradt gyarmatot: Gibraltárt, a katonai támaszponttal – ezzel ellentétben északkeleten, a Pireneusokban, Andorrát találjuk – ez egy katalán városállam (társhercegség). A tengerszoroson a fantasztikum iránt rajongók hidat álmodoznak, de az itt uralkodó természeti adottságok miatt a híd létének túl nagy lenne a kockázata. 

 

Spanyolország és Franciaország óceáni határvidékénél Bilbao-Vitoria-San Sebastián vidékén az autonóm Baszkföldet találjuk – az ETA terrorista szervezet 6 évvel ezelőtt még robbantgatott ott. A félsziget északkeleti partvidékén pedig, Barcelona (metropolisz – több mint egymillió lakosú város) központtal, szintén az autonóm Katalóniát találjuk…

 

A következő oldalon északon az Alpok által határolt, csizma alakú Appennini-félsziget található, melyen mind területében, mind népessége szerint szintén egy nagy ország (és egyszersmind Európán belül egy elég nagy hatalom) terül el: Olaszország – fővárosa a félsziget közepén, a hasonló nevű hegylánc délnyugati oldalán, az északról eredő Tevere-folyó mentén található: Róma, de további metropoliszai: északnyugaton a Verdi-operák ősbemutatójáról híres Teatro alla Scala di Milánó és a vitatott Krisztus-lepelről elhíresült Torinó, délnyugaton pedig nem is a Vezúv, mint vulkán, hanem sokkal inkább a megoldatlan szemétügyéről elhíresült Nápoly, bár legtöbbünknek sokkal inkább a nápolyi szelet nevű édesség jut eszünkbe. Az ország területén két enklávé is található: északkeleten a szintén olasz nyelvű San Marino városállam (közigazgatási formája szerint a világ egyik legrégebbi köztársasága), Róma egyik kerületeként pedig az egész katolikus civilizációt (is) meghatározó latin nyelvű pápai állam (a világ legkisebb országa), a Vatikán (a több mint hétmilliárd lakosú Földünkön a kereszténység az iszlám mellett az egyik legnagyobb világvallás: több mint egymilliárd hívőt számlál), s bár itt ez a hivatalos nyelv, mégis nehezen képzelhető el, hogy a hivatalnokok a hétköznapokban egymás között tényleg ezt a nyelvet beszélnék… 

 

Fenti érvelési technikám alapján itt is csak kedvenc drámaíróim említem meg – kapásból: Machiavelli, Goldoni, Gozzi, Pirandello (aki irodalmi Nobel-díjat is kapott – szerintem megérdemelten). De ne feledkezzünk meg a Piccolo Teatro della Città di Milánóról, de a Teatro di Romáról sem, hisz Európa legjobb színházai között találjuk, lévén, hogy az Európai Színházi Únió tagjai.    

 

A félsziget északi határának a wikipédia a Pó-folyót adja meg. Nos, én a vonalzót a térképre helyeztem,  a félsziget két északi pontja közé, azaz Genova és Velence közé. És nem a Pót adta ki ez a képzeletbeli egyenes, sőt, e folyót átlósan metszte! De ha e félszigetnek valóban a földrajzi határát keresnők északon, megengedném azt is, hogy Ibériához hasonlóan itt is egy hegységet nevezzünk meg: az Alpokat – a síparadicsom legmagasabb csúcsa északnyugaton, a francia határnál található 4.8o7 méter magas Mont Blanc-csúcs (a francia megnevezés szó szerint „fehér hegy”-et jelentene). És sokat nem is tévednők! Ez esetben a túl szigorú matematikusi vonalzóm Genova és Velence közötti képzeletbeli egyenese helyett az Alpok kifele dagadó, azaz domború félköríve zárja közre északon Olaszországot: nyugatra Franciaország, északra a németek, több kisebb országra felosztva (Svájc, Ausztria), keletre Szlovénia. A hegységen keresztül pedig sok hosszú alagút, ezek közül a közútiak szinte mindegyike alagúttüzen is átesett már… Tanulság? – Utazzunk villamosított vasúton, az áruforgalmat lebonyolító teherautók is á lá RO-LA, mert ezek biztonságosabbnak tűnnek, hisz ezeken egyelőre még nem volt egy alagúttűz sem!!!

 

A félsziget északkeleti részén, az osztrák határ vidékén, valahol az Alpok délkeleti részén találjuk a többségében németek által lakott dél-tiroli autonómiát – Bolzano vidékén. Na ez is milyen érdekes: az Alpoktól délre németek laknak! Ha másról nem, akkor Tania Cagnotto világhírű műugrónőjéről biztos hogy ismerős, hisz hosszú győzködés után végül nemrég aktfotómodellkedett a világ legrangosabb férfi magazinjának, az olasz Playboy 2013 áprilisi számának!!! 

 

A harmadik oldalon végül ott találjuk a Balkánt! Területét tekintve ez a félsziget is nagyjából ugyanakkora, mint előbbi kettő, hisz a térképész a léptéken nem változtatott, s egy A4-es oldalra ez is elfért. Nos, bár ez a félsziget se nem nagyobb, se nem kisebb előbb említett kettőnél, mégsem egy nagy nemzetállam határozza meg a területét, mint Ibéria esetén Spanyolország (s, na jó: kicsit Portugália is), vagy az Appennini-félsziget esetén Olaszország, mert területet és népességet is tekintve sok kis ország található rajta.

 

A Balkán-félsziget alakja, előbbi kettőtől eltérően, „V”-betű-szerű, melynek legészakibb pontját a két, felfele nyíló-szélesedő ágát, előbbi félszigetünkhöz – az Alpokhoz hasonlóan, szintén egy kifele dagadó – domború félkörívként elhelyezkedő hegység, a Tátra zárja le – legmagasabb pontja a 2.655 méter magas Gerlachfalvi-csúcs.

 

Szeretem ám én is Samuel P. Huntington érvelési technikáját (én nem egyszerűen csak egy kiváló kultúrfilozófusnak tartom), magam is a XX. század elejét venném alapul e térségben uralkodó jelenlegi gondok okainak a keresésében, hisz ebből nőtt ki a mi jelenünk: előbb Nagy-Magyarország, aztán kicsit később, ennek felbomlása után, nem túl hosszú ideig, Nagy-Románia is. Valamikor, nem is olyan régen tehát, ez a két szomszédos ország elég nagy volt a Balkánon – egy olyan múltban, melyet nem képes még ma sem elhomályosítani a romantika szertefoszló ábrándvilága, s melyet még ma sem lehet olyan egyszerűen a történelem-tankönyvek lapjaira tuszkolni, mint rég elfeledett és túlhaladott múltat! 

 

A Balkán nemcsak egyszerűen egy földrajzi félsziget, hanem (kulturális, geopolitikai) térség is: a rajta fekvő sok kis ország közös történelemmel rendelkezik. Északra a törökök is csak a Tátráig merészkedtek el, s az Osztrák-Magyar Monarhia is csak eddig terjedt ki. A törökök például (és többnyire más birodalmi törekvésekre is érvényes volt ez) sem északabbra, Krakkó irányába, sem nyugatabbra, Prága, Bécs (Dévény), Velence irányába, sem keletebbre, Lviv (Verecke), Odessza irányába nem terjeszkedtek tovább. Túl nagy – túl nehéz dolog volt nekik átkelni a hegyeken… 

 

Huntington is ezt az 1900-as osztrák-magyar birodalmi szempontot használja A civilizációk összecsapása c. 1996-os, korszakalkotó könyvében, mely máig meghatározza e különböző országokból bár, de hasonló történelmi múlttal rendelkező térség jelenét: görögök, rómaiak, Bizánc, törökök, osztrák-magyarok, nácik, szovjetek, most meg az észak-amerikai, euro-atlanti, nyugati civilizáció. 

 

Huntington érvelési technikája mellett azonban szeretem az iskolai födrajzi atlaszom térkép-lapjára a Balkán-félsziget két északi csücske közé helyezni a vonalzóm, s ez a képzeletbeli egyenes a 46-fokos északi szélességi körvonalat követve, sőt azt valahol „félúton” metszve is, Trieszt és Odessza között Szlovéniát (fővárosa: Ljubljana) és Magyarországot (Budapest) nem, de Horvátországot (Zágráb), Szerbiát (Belgrád) igen, érdekes módon a Bánságot (központja: Temesvár), Olténiát (Krajova), Munténiát (Bukarest), Dobrudzsát (Konstanca), Budzséákot (a Besszarábia és a Fekete-tenger közötti régiónak nincs magyar megfelelője) igen, de Kőrösvidéket (Nagyvárad), Erdélyt (Kolozsvár), Székelyföldet (Marosvásárhely), Moldvát (Jászvásár), Besszarábiát (Kisinyov), Gagauziát (Komrat) már nem foglalja magába ez a képzeletbeli, túl szigorú matematikai egyenes. Érdekes. Ám a geográfusok hajthatatlanok, és nem fogadják el földrajzi határként a képzeletbeli egyenest. 

 

A geográfus geográfiai határt keres, és a wikipédia szerint ez a Balkán-félsziget esetén északon a Száva – Duna folyók. – Ha jól megnézzük, ez a „V”-alakú Balkán-félsziget ez utóbbi esetben úgy nézne ki, mint egy gombóc nélküli vigyorgó fagylaltostya. De ahogy az Ibériai-, Appennini-félszigetek esetén a vonalzó mellett félkörívként kiterjeszkedő hegyeket határoztunk meg, úgy a Balkánon is adódik Trieszt – Odessza között az Alpok-Tátra-Dnyeszter-folyó. Keleti határként szándékosan nem a Kárpátok-hegységet írtam, hanem a Tátra-hegység közelében eredő, és Odesszától nem messze délnyugatra a Fekete-tengerbe ömlő, a néhai Nagy-Románia keleti határát jelentő Dnyeszter-folyót.  

 

A Balkán-félsziget déli csücske a görög Peloponnészoszi-félsziget. Északnyugaton Trieszt városa, ahol az Alpokból eredő, az olasz-szlovén határ mentén folyó Isonzó ömlik az Adriai-tengerbe, délnyugaton  Olaszország  és Görögország között a Jón-tenger.   

 

A Balkán-félsziget délkeleti határa Görögország és Törökország között az Égei-tenger, mely jelen pillanatban kőolaj-földgáz témában konfliktusos vidék. Mivel mindkét ország NATO-tag, ezen jellegű problémáit is egymás között és békés, diplomáciai úton kell(ene) megoldja. Aztán a Dardanellák-tengerszoros, majd a Márvány-tenger, Mikes Kelemen száműzetésének helyszínével, Rodostóval, végül a Boszporusz, mely Európát Ázsiától választja el, s melyen át két közúti függőhíd is ível – a tengerszoros alatti metróalagút átadását jövőre tervezik. A Balkán-félsziget északkeleti határa a Dnyeszter-folyó torkolatáig a Fekete-tenger.

 

Nos, ha előbbi két dél-európai félsziget (szinte) színtiszta latinos nyelvű és katolikus vallású, addig a Balkánon nemcsak két világ, de egyenesen három civilizáció találkozik – ütközik össze, és egymástól nem is határolhatók el oly élesen – sokkal inkább egymásbamosódnak: nyugati katolicizmus, keleti ortodoxia, közel-keleti iszlám. 

 

Az én Trieszt – Odessza közötti „vonalzós Balkánom” muzulmán országai: Bosznia (fővárosa Szarajevó); Albánia (Tirana) és Koszovó (Prishtina), no meg határvidékeik – ez utóbbi tisztázatlan státusú régió: nemrég Szerbiához tartozott, ám albánok lakják ezt az albán határhoz simuló vídéket: az önként kikiáltott függetlenségét nem minden állam ismerte el; no meg természetesen Törökország európai része, de találunk muzulmán foltokat Dobrudzsában, s Bulgária román határvidékén elterülő, valamikor Nagy-Románia részét képező Kvadriláteren belül is éppúgy, mint Bulgária és Görögország határvidékén is. Ezek a tengerszerű muzulmán szigetek arra engednek következtetni, hogy a Balkánon valamikor régen egységes tömbként összefüggő muzulmán-hit volt az uralkodó, gondoljunk csak az évszázadokkal ezelőtt itt jelenlévő török uralomra, ha nem másra, akkor a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiájára: Mohácsra. Magyarország területén maradtak is ez időkből üres mecsetek, közfürdők, várak, lásd: Buda, Eger, Pécs, Szigetvár eseteit, no meg Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem c. eposzát, ill. Gárdonyi Géza Egri csillagok c. regényét – helyük valóban a magyar irodalom-tankönyv gyöngyszemei között van. 

 

Az én Trieszt – Odessza közötti „vonalzós Balkánom” keleti, ortodox, cirill-betűs országai: Szerbia (fővárosa Belgrád), Montenegró (Podgorica), Macedónia (Szkopje), Románia (Bukarest) előbb említett déli régiói, Bulgária (Szófia), Görögország (fővárosa Athén, de az országon belül ott találjuk az Athosz-hegységi autonóm kolostor-köztársaságot). – Érdekes módon azonban Románia például, bár keleti-ortodox, mégsem cirill-betűs, hanem latin, azaz dél-európai ország… 

 

A Balkán ezen keleti-ortodox országainak európai úniós csatlakozását, nevezetesen a posztkommunista Romániáét és Bulgáriáét Huntigton érvrendszere nyomán jómagam is Brüsszel egyik legnagyobb politikai tévedésének tartom (bár az EU elhamarkodott léptei csak a NATO Fekete-tenger irányába történő keleti terjeszkedését követik), mely döntés mögött a piaci terjeszkedés rablógazdasági érvei (az euró bevezetése a posztkommunista kelet-európai kis országok gazdaságának gyengüléséhez, elszegényedéshez és munkanélküliséghez vezetett, mint a német birodalmi-álkapitalista törekvések valamiféle posztmodern Gestapo-reminiszcenciája a XXI. századi fejlődés nevében: pénznemük az új és hatásos fegyver a kis országok elnyomására, kirablására, majd elpusztítására (a nagy hal fölfalja a kicsi halakat?!…) saját jóléti? – dúsgazdag!!! szintjük tartására egy olyan szellemiekben is fejlett, civilizált világban, melyben bőségesen jutna mindenből mindenkinek (mert mit látni városaink szélén lévő globalizált nagy áruházainkban? – minden nap zárás után az el nem adott termékeiket hajítják a kukákba, miközben a szemétdombon kotorásznak a szegény emberek, s mindezt csak azért, mert „nem tudják” – sokkal helyesebben mondva nem akarják féláron eladni, még a saját alkalmazottaiknak sem adják oda, még a rászorulók között sem osztják szét humanitárius megfontolásokból, mert az már „veszteséget” jelentene számukra, s másnap reggel úgyis jön a friss áru, s azt kell a polcokra kipakolni, ők csak a pénzt látják szemük előtt, a minél több pénzt, az embereket már nem látják… pontosabban mondva nem akarják látni…) – hogy mi jó lenne abban, hogy Németország saját szomszédos kis országait megnyomorítsa, nem igazán tudni – de hát erről szól nemzeti drámánk, a Bánk bán is, nem mellesleg két nemzeti ünnepünk is a szabadságharcról szól: március 15 és október 23) egy káoszban leledző ország irányába erősebbnek bizonyultak (az iskolai földrajzatlaszok 1 : 5 milliós felbontású térképoldalain Románia és Bulgária ugyanazon az oldalon szerepel, mint ahogy a brüsszeli politikusok is egy lapon kezelik e két országot, s a multinacionális cégek marketingje is ez alapján működik: bármely vásárolt terméken a feliratozás kétnyelvű: román és bolgár), s állításom a 2007-es csatlakozásuk után eltelt tíz év visszafejlődött valósága is visszaigazolja: e két ország Európa rémévé vált, nemcsak cigánybűnözőikkel való elárasztása által, hanem mint az EU alapértékeit sem teljesítő országok: sem működőképes demokrácia, sem egészséges kapitalizmus nem mondható el ezen országokról, sok esetben a jogállamiság kérdése is megkérdőjelezhetővé válik, a hatalmon lévő politikai elitet pedig a legutolsó sorban érdekli az európai integráció – számukra ideológiai kérdések nincsenek (földrajzilag Románia amúgyis Európa része), legrosszabb esetben is csak pénzügyi kényszerek (EU-i, NVA-i, VB-i), de még azokat sem veszik igazán komolyan: az ország jövőjének egyre durvább eladósodását egy végtelenségig tartó jövőbe tolják ki Eugéne Ionesco abszurd színháza nyomán szabadon. – De ha durvábban is fogalmaznók, akkor sem tévednénk túl sokat: míg az ország szabad szemmel láthatóan fejlődött az elmúlt 27 év alatt, addig az államapparátus berendezkedése ugyanaz a korrupt, nepotista, bürokrata, ultranacionalista, szeku-manipulált, az egészséges jogállamiságba, demokráciába és piacgazdaságba minduntalan bele-beleavatkozó, több esetben azt lebénító maradt, mint amilyen az 1980-as évek végén volt, legtöbb esetben ugyanazokkal a bőrüket átmentett emberekkel, sőt, bizonyos értelemben még Bulgáriánál is mélyebb szintre süllyedve… Románia számára Európa nem jelent már szinte semmi mást, mint egy szépen lobogó zászlót, melyet a vörös zászló helyébe tehetnek ki.  

 

(Románia identitászavarának aligha lehet célpontja az ország területén több mint 1 millió 237 ezer magyar üldöztetése, melynek több mint fele él a Székelyföldön, minden településen többséget alkotva. Sajnos Románia 1989 óta nem a nyugati fejlődés irányát választotta, de az 1989 előtti időszakokra való degeneráció irányába haladt: EU minden mutatója szerint az utolsók utolsója lett, még a legnyugatiasabb, legliberálisabb, legkapitalistább, legpatriotikusabb román politikai elit is nagy élvezettel veri szét a saját országát, és még mindig van mit szétverjen, még mélyebb és mélyebb rétegekre süllyedjen, amikor a restitutio in integrum vallási, nyelvi diszkrimináció alapján történő lenullázását, vagy a korrupcióra elmenő nagy milliárdokat látjuk szinte nap mint nap, büntetlenül, és akkor az 1989-es rendszerváltás, az 199o-es „fekete március”, meg a bányászjárások máig titkos eseményeinek tisztázásáról még nem is beszéltünk. Románia Európa számára már nem jelent szinte semmi mást, mint magasra lövellő híg fost, melyet minden diplomata kerül, s mely még legjobb esetben is csak szarrá formálódhat! Romániában ugyanis csak a bűnözők élhetnek jól: minél nagyobbak, annál jobban! Polgármesterektől kezdve el egész a csúcsukon lévő korrupt, immunitásban szenvedő (örvendő) államelnökkel. A bűnözők: a hazug, tolvaj, gyilkos gazemberek, űzérek, politikusok, korruptak, oligarhák, szekusok, maffiózók. Büntetelenül. A becsületes emberek nincs mit Romániában keressenek. Őket csak átverik, meg nem fizetik, meglopják, hülyévé teszik, kiröhögik, s lehetnek bármily nagy szakemberek. Csak a székembereké a jólét. Már maguk a románok is menekülnek saját Romániájukból. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy maguk a románok is szégyellik saját nemzeti identitásukat felvállalni, s már nem csak Nyugaton, ahol bűnözőknek nézik, és nem véletlenül… De Romániának még a jogállamisága is megkérdőjelezhető, s hogy ezt a nagyhatalmak miért nem tették mindmáig meg, csakis üzleti érdekeikkel magyarázható.)

 

Érthető, hogy Erdély magyarsága miatt vették fel Romániát is a NATO-ba és az EU-ba. Az azóta eltelt időszak azonban nem hozta be a várt előrejelzést: Erdélynek nem sikerült a maga nyugatias színvonalára emelnie Havasalföldet és Moldvát, sőt ellenkezőleg: eme utóbbi kettő húzta le a maga alacsonyrendű, keleti, ortodox szintjére Erdélyt. Szállóigévé váltak az olyan román katonadalok, mint: „Meghalunk! Harcolunk! Erdélyt nem adjuk fel! Erdélyt! Moldvát! És Havasalföldet!”, meg a: „Mi románok vagyunk, mi románok vagyunk, mi itt örök időktől fogva urak vagyunk…”, no meg: „a Dnyesztertől a Tiszáig/ a magyarok vegyék a bőröndejeiket…” 

 

A nyugati politikai elit ugyanis az optimista verziót vette figyelembe… 

 

Szerény véleményem szerint az Európai Únió egyik legfontosabb feladata az esztelen Fekete-tenger irányába történt keleti terjeszkedés helyett sokkal inkább a belső megerősödése kellett volna – kellene legyen – erre egyre inkább égető szüksége lenne, hisz egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy még létrejöttének alapjai is kezdenek egyre inkább ingoványossá válni, bizonyítja ezt a közelmúltban egyre inkább felbukkanó tragikus jelenségei: katonai szempontból zéró (mondjuk ez az én szememben egy jó dolog, hisz Európát amúgy is kis területű országok alkotják – és a világatlaszt nézve még a legnagyobb Németország is az) – ezt a funkciót a NATO látja el; az egységes szabályok a kicsikre igen, a nagyokra már nem érvényesek (a kétirányú kölcsönösség elvét az egyirányú kiszipolyozás vette át) – az üzleti alapú párbeszéd, alku, megegyezés helyét szép lassan, észrevétlenül átveszi az erősebb nagyok parancsa, bár engedni igazából ők engedhetnének leginkább; éles ellentét figyelhető meg Nyugat és Kelet, Észak és Dél között (Izland, Norvégia köszöni szépen jól megvan EU nélkül is); külpolitikája zéró; problémák esetén mindenki  a saját hazájának érdekeit védi (protekcionizmus, vámok és határőrzés visszaállítása); a nemrégi gazdasági válság nyomán csődbement – csődbevitt kis országoknak elegük lett az EU-ból; az északi, erősebb pénznemmel rendelkező országoknak pedig veszteséges lenne az eurózónához való csatlakozás… Európai Egyesült Államok? – Egy soha meg nem valósulható utópia!

 

A Balkán-térség nyugati határai viszont Olaszország, Ausztria, közöttük meg a dél-tiroli autonómia, továbbá Csehország. Északon a posztkommunista Kelet-Európa legnagyobb országa (terület-népesség-hatalom szempontjából is), Lengyelország határolja. Keleten pedig szintén egy nagy ország határolja, jelenleg eléggé problémás, Ukrajna, egészen pontosabban a már említett Dnyeszter-folyó. Problémás térség ez, Ukrajna magyarok által is lakott Kárpátaljával (Ungvár, Munkács, Huszt vidékén mintegy 15o.ooo-en vallják magukat magyarnak), kissé keletebbre pedig a románok által is lakott Bukovinával (Csernyivci a központja) – a kettős állampolgárságot Ukrajna nem ismeri el (aminthogy sajnos az EU-tag Szlovákia sem) – mindkét előbb említett régiót az Orosz Duma szélsőséges képviselője, Zsirinovszkij Ukrajnától az adott szomszédos országokhoz csatoltatná –  történelmileg – vissza (mert a jelenlegi  népesedési arányok szerint itt is ukránok élnek többségben, noha elszórtan bizonyos belső helységekben nem feltétlen ők alkotják a többséget), aztán továbbhaladva délkelet irányába ott van még a románok által lakott félkommunista-féloroszbarát Besszarábia (Kisinyov a fővárosa), melynek Ukrajnához simuló keleti sávja a románok-ukránok-oroszok által kábé egy-egyharmadnyi arányban lakott, orosz függetlenségét kikiáltott, ám senki által el nem ismert Transznisztria (Tiraszpol a központja). És végül ott van még Budzséák is, ahol ukránok (4o%), bolgárok (2o%), oroszok (2o%), románok (12%), gagauzok (4%) vegyesen, ki itt-ki ott alkotván rendkívül tarka-barka többséget, élnek. Budzséák Moldva Köztársaságtól (fővárosa Kisinyov) délkeletre, a Fekete-tengerig elterülő, vegyes lakosságú, valamikor a XX. század I. felében Nagy-Romániához tartozott régió (északkeleten a Dnyeszter folyó, délnyugaton Románia határolja), magyar megfelelője nincs. Komrat központtal pedig Besszarábia délnyugati része Gagauziaként autonómia.

 

Zsirinovszkij „túlzott kiszólása” azonban a valóságban nem realizálható, hisz Kárpátalján, Bukovinában is ukránok laknak többségben. Kárpátalján csupán 12%-os a magyarság részaránya, tehát még autonómiát sem tudnának kérni, mint például Ausztria – Olaszország között ahogy ez egyébként a németek által többségében lakott Dél-Tirolban (Bolzano) van. Visszacsatolni Magyarországhoz pedig kész utópia, hisz a demográfiai adatok ilyetén megváltoztatásával a jelenleg 99%-ban magyarok által lakott Magyarország nem lenne mit kezdjen annyi kárpátaljai ukránnal (3-4 új megyével), hisz csak nem toloncolhatja ki őket, vissza a szomszédos Ukrajnába! (És mindezen ténymegállapítás, árnyaltabban ugyan, de érvényes a románok által 19%-nyi arányban lakott ukrajnai Bukovina—Románia esetében is.) Hisz az elmúlt fél évszázadban láthattuk, hogy Csiáo erőszakos módszerei sem tudták a romániai magyarság számát jelentősen csökkenteni… Ettől függetlenül a közelmúltbeli (trianoni) Nagy-Magyarország romantikus eszméje, mint túlfűtött érzelmi töltet, továbbra is ott fog maradni minden magyar ember fejében, hisz a nagyság egyszersmind erőt is jelent, látjuk ezt a férfi testépítők esetén éppúgy, mint a darwini állatvilágban… 

 

Konkrét településekre lebontva, földrajzi terület szerint ezek a népesedési arányok elvétett foltszerűségükben, sőt, távol az anyaország határvidékétől akár pontszerűen is jelentkezhetnek, csak úgy, egymagukban, mint sok kis „városállam-enklávék lehetőségei” – akárha szeplők az arcon, tehát az uralkodó jelenlegi ukrán (és hajdani orosz) többségi lakosság szerinti újabb (demográfiai) határvonalak itt sem rajzolhatók meg: a közelmúltbeli idők folyamán a nemzetállam-eszmeiségű központi politikák erőszakos nyomulása miatt a hajdani többségi lakosság egynemű tömbszerűsége megtört, széttöredezett, és végül finomvegyes lett itt minden, akár a lecsó meg a zakuszka… – De még jó, hogy van alternatíva: a kisebbségi sorsba önhibáján kívül, történelmi okokból került, magáramaradt, mindenki által elhagyatott közösségek a szegénység, a nyomor, az elcigányosodás, a szemétdomb elől elmenekülhet, mint vert kutya, s áttelepedhet a szomszédos anyaországba: kinek bejön, kinek nem – elképesztő történetek vannak e témában is a sikeresebb, s az elszomorítóbb végkifejletekről is!

 

El lehet-e képzelni a munkanélküliségnél nagyobb tragédiát?

 

E Tátráig kiterjesztett Balkán-félszigeten, mely emígyen már Balkán-térségnek nevezendő, a legnagyobb ország mind területében, mind népessége szerint Románia (mely egyáltalán nem nevezhető nagyhatalomnak, sőt igazából hatalomnak sem – ezt csak a posztkommunista Lengyelország volt képes megcsinálni magának), északkeleti fekvése is nagyon kedvezett geopolitikai szempontból a NATO-nak a tengerparti konstancai bázisával a nemrégi közel-keleti harcterek miatt, újabban pedig az ukrajnai zűrök miatt lehet hasznos a földrajzi fekvése, konkrétan a többségében oroszok által lakott, korábban széleskörű autonómiát élvező Krím-félsziget Oroszországhoz való csatolása – és az esetleges további orosz többségű, az ukrán fővárost, Kievet is átszelő Dnyeper-folyótól keletre lévő ukrajnai területek orosz szakadár törekvései. De geopolitikai előnyeit a NATO révén egy-két évtizeddel korábban Magyarország is kihasználta, a délnyugati részén fekvő taszári bázis által Jugoszlávia nem vérmentes felbomlása miatt. 

 

Problémát jelent még az orosz gáztól való téli függés is, hisz a Balkán még semmilyen szempontból nem olyan fejlett, mint Nyugat-Európa, ahol olyan nagyhatalmak vannak, mint például Anglia, Franciaország, Németország, hogy ezt az ügyet (is) könnyedebben kezelhesse, lenyomva ezt a kínzó függést alternatív energiaforrásaival, hisz a mi esetünkben a belföldi gázfogyasztás több mint fele az oroszoktól jön, bár, ha jól megnézzük, Anglia Európa legészaknyugatibb országa, területe akkora, mint Európa legdélkeletibb országáé, a Romániáé, mégis Angliának háromszor több lakosa van… Aztán ez a gáz-ügy meg problémás lehet a Kígyók-szigete körüli közelmúltbeli ukrajnai cirkusz miatt is, nemkevésbé az amerikaiak által kiaknázásra kész, ám a Greenpeace és a helyi lakosság által (valószínüleg orosz hátszéllel) széles körben és nagyon erősen elutasított palagáz esetei is. – Palagáz esete tehát, mely terén Lengyelországban például a fejlemények más irányba haladnak…

 

Amint előbb említettem, itt is érvényes, talán túlságosan is véresen, Huntington korszakalkotó könyve, A civilizációk összecsapása című: bár ő a XX. század eleji Osztrák-Magyar Monarhia utolsó éveihez köti érvrendszerét, alaptétele az azóta eltelt demográfiai változásokon túl (lásd a világháborúk után újrarajzolt országhatárokon belül a többségi vallás és nemzet teljes országterületre való kiterjedése a kényszerűen ottmaradt szomszédos, idegen vallások-nemzetek elsorvasztására) is érvényes maradt: szerinte a többségében katolikus országok a nyugati, az ortodoxok pedig a keleti világ meghatározói (én kaján vigyorral szoktam mondani, hogy mindkettő keresztény), a határfelületeken pedig konfliktusos régiók találhatók, mint például a Székelyföld, melynek központjában, Marosvásárhelyen, a kisebbségi magyarság fekete márciusi pogromnak volt szenvedő alanya rögtön a kelet-európai kommunista diktatúrák bukása után. Még jó, hogy nem fajult el a helyzet Jugó szintjére!

 

De a Romániában többségében magyarok által lakott Székelyföld esete nem hasonlítható össze a Koszovóéval, mert Székelyföldnek nincs határa Magyarországgal, mint Koszovónak ahogyan van Albániával! Ugyanakkor Székelyföld esete nem hasonlítható össze a Transznisztriáéval sem, mert a többségében oroszok által lakott Transznisztriát keleten Ukrajna, nyugaton a románok által többségében lakott Besszarábia határolja, míg Székelyföldet minden oldalról Románia zárja közre, hisz Románia területén helyezkedik el, s ez a Székelyföld ráadásul Románia közepén található, ahogy mondani szokták, egyenesen az ország „szívében”, úgy is lehetne rá tekinteni, mint egy enklávéra, mint egy szigetre, és ezáltal a többséget alkotó nemzetrész felől nyomuló asszimilációs törekvések a széleiről már jól ki is kezdték – a székelyföldi magyarságot a szélekről támadják leginkább ezek a pusztító törekvések: a hivatali köztisztségviselésekből való kizárás, a munkaerőpiacról való mellőzés, a vegyes házasságok. Ezek egyenes következményei a nagyobb arányú munkanélküliség, elszegényesedés, elcigányosodás, gyerekvállalás elmaradása, az anyaországba történő nagyobb mértékű kivándorlás… Természetesen igaz, hogy ez a magárahagyatott kis közösség megpróbál önszerveződni, de az elmúlt 27 évben az RMDSZ szavazótáborának évről-évre történő csökkenése világosan bizonyítja, hogy a tartós, széles körű jólétet képtelen önmagának létrehozni; ami elérhető, az egy szűk elit, a felső tízezer megerősödése…   

 

Székelyföld esete viszont nem hasonlítható össze a függetlenségéért harcoló Katalóniáéval sem, hisz a katalán az nem egy spanyol nyelvjárás (mint a magyar esetében a székely), ahogy szinte az egész világ tévesen tudja! A katalán az egy külön nyelv, melyet 1o millió ember beszél (mint egy egész Magyarország) – külön nyelv tehát, mint a portugál, spanyol, francia, olasz, román – a latin nyelvcsaládhoz tartozik! Lenne külön országuk, a Barcelona fővárosú Katalónia, mely a történelem során (s ezt az egész világ megint egyáltalán nem tudja) igenis VOLT független ország, méghozzá több évszázadon át, a Szent István-i Magyaroszág korában! Most is van saját kormányuk, parlamentjük (jelenleg feloszlatva), államelnökük (lehet, hogy már csak volt, Carles Puigdemont személyében), bizonyos fokú autonómiájuk (csak a rendőrség, s az adózás van még Madrid kezébe). Természetesen mint Spanyolország leggazdagabb országrésze, több adót fizet be Madridnak, mint amennyit visszakap… Turistaparadicsomként (akár a tengerparti Costa Bravat nézzük, akár a Pireneusok síparadicsomait) az árak jóval alacsonyabbak, mint bármely nyugat-európai országban – ezért állandóan nyüzsögnek ott mindenféle turisták a világ minden tájáról: megfizethető, normális árak vannak, koldus nincs egy se, és sehol nem fogadnak el semmiféle „borpénzt”…  

 

2o14 november 9.-én egy illegális népszavazáson Katalónia 7,5 milliós lakosságából csupán 1,8 millió fő szavazott Katalónia függetlensége mellett. Tehát még a negyede sem! Akkor mit akarnak? Még a legfrissebb felmérések szerint sem változott túlságosan e népszavazás óta a katalánok álláspontja…

 

Katalónia. Mitől is lenne világhírű? Ki ne ismerné a Seat autómárkát? Hát az FC Barcelonat, a nemzetközi labdarúgás egyik legmeghatározóbb egyesületét? A barcelonai Lliure Színház a kontinens legjobb színházait tömörítő Európai Színházi Únió alapító-tagja volt. Jelenleg Romániából a Tompa Gábor-vezette Kolozsvári Állami Magyar Színház és az Alexandru Darie-igazgatta bukaresti Bulandra tag – Magyarországról jelenleg nincs tagszínház (noha a budapesti Katona József Színház alapítótag volt – csak közben legyengült és kilépett). A Lliure néhány éve éppen nem tag, mert kicsit legyengült, s kilépett… Néhány évvel ezelőtt rendezett ott Tompa Gábor is, aki meg is tanulta a nyelvüket (egy színházi előadás három hónap alatt készül el, utána pedig egy évet van műsoron)! Különben ha katalán művészet, akkor Gaudí barcelonai építészete, mint UNESCO-világörökség védelme alatt (noha a Sagrada Familiát eredeti tervei szerint továbbra is építik, azért nap mint nap kívül-belül látogatható) – épp most olvasom a magyar wikipédián az életrajzát, s nézegetem a google keresője által kidobott fényképeket az épületeiről… 

 

Miró, Dalí, Picasso a XX. század világhírű avantgárd festőóriásai – bár Picasso csak köthető Katalóniához, ugyanis de facto ő nem volt még csak katalán származású sem, de tizenéves korában Barcelonában élt, mivel apja ott volt rajztanár és kevésbé sikeres festő is – a gyerek Picasso viszont tanult a barcelonai akadémián is, és akkoriban ott egy fin de siecle-szerű művészcsoportosuláshoz is tartozott, majd 1936-ban, akkorra már világhírű festőként Barcelonában rajongói kiállítást szerveztek számára. Barcelonában ma is megtaláljuk a Picasso Múzeumot! Tehát Miró, Dalí, Picasso – nem csak pusztán egyszerűen festők – köztéri alkotásaik is csodálhatók szerte egész Európában és a nagyvilágban…

 

Isaac Albeniz zenéit sem igen hallani mifelénk, noha – többek között – 1878-ban Budapesten példaképétől, Liszt Ferenctől is tanult zongorázni… Kevésbé játszák Pau Casals zeneszerző műveit is mifelénk, noha többször is járt gordonkázni együttesével Magyarországon, a Nyugat közölt ezekről kritikákat, Czigány Dezső festőművész több portrét is készített róla, s Tóth Árpád egyik versét is megihlette… 

 

Persze Csiáo kommunista diktatúrája még ennél durvább eszközöket is használt a romániai magyarok elnyomására, úgymint az erdélyi magyarok ősromán területekre való munkahelyi kihelyezése, munkatáborok a Duna-deltában, a transzfogarasi út-, ill. a Csatorna-építésnél, ősromán területekről származó lakosok erdélyi városokba történő betelepítése az ipar fellendítése, ill. a demográfiai arányok megváltoztatása érdekében, a Szekuritáté üldöztetései-hurcoltatásai… 

 

Székelyföldön pedig nincsenek autonómia-párti terrorista szervezetek, paramilitáris szervezetek, ilyetén fegyveres erők, mint Baszkföldön az ETA, vagy Észak-Írországban az IRA volt. Az RMDSZ nemrégi, (közigazgatási + gazdasági-fejlesztési [tőrténelmi]) eurorégióra vonatkozó sikeres aláírásgyűjtését pedig a hivatalosságok egyszerűen bedarálták a laskavágón, noha a régió lakosainak messzemenő többsége (Eugéne Ionesco abszurd színháza nyomán szabadon – még maguk az itt lakó románok liberálisabb-intelektuálisabb-nyugatiasabb, kisebb része is) még ennél is többet, azaz egyenesen autonómiát szeretne. Hovatovább kapott az alkalmon a bukaresti hatalom, s minden székelyföldi intézmény központját Brassóba helyezte: vasutak, országutak, pénzügy, posta, villanyszolgáltaó központjai mind brassói székhelyűek – a székelyföldi gazdasági fejlesztési régióközpont paradox módon maradt Gyulafehérváron… De a székelyföldi autonómiától jobban félnek Bukarestben, mint a székelyek Bukaresttől, mert akkor félő, hogy az ország más régiói is autonómiát szeretnének… S a rémálom: az ország szétesése lenne, mert ezek az autonóm területek, a Csiáo-eszmeiségű nacionalista szeku rémforgatókönyve szerint, a Krím-félszigethez hasonlóan, a szomszédos országokhoz csatlakoznának. Pedig nem is olyan rég, a székelyföldi autonómiát, valamikor a XX. század II. felében, Csiáó még megengedte (igaz, szovjet felsőbb utasításra – parancsra, és ahogy a szovjet katonák kivonultak Romániából, az autonómiát is azonnal lenullázta, és az 1956-os forradalom utóhatásaival egybeötvözve keményen elkezdte a romániai magyarok üldözését, mely folyamat az 1989-es rendszerváltás és 2oo7-es európai csatlakozás után is mindmáig egyre hisztériásabb abszurdumokkal zavartalanul tart) – Románia euroregionalizációjának egyre égetőbb kérdése pedig pont a székelyföldi eurórégió (a jelenlegi, mindhárom, természetesen többségében RMDSZ által uralt, Kovászna, Hargita és Maros megye magyarok által többségében lakott keleti fele) létrehozásának a veszélyessége miatt tolódik egyre távolibb közeljövőkbe… 

 

A székelyföldi autonómia azonban ellenkezik Románia Alkotmányának első cikkelyével, mely kimondja a román nemzetállam szuverén, független, egységes és oszthatatlan voltát. (az 1918-as gyulafehérvári erdélyi magyar autonómia-nyilatkozatot az azt követő román kormány azonnal lenullázta) Ennek értelmében mindenféle székelyföldi autonómiatörekvés, lett légyen akár etnikai alapú eurórégióról is szó, román nemzetbiztonsági kérdésnek minősül, s ennek következtében mindenféle magyar nemzeti identitást kifejező szimbólum tiltandó, a zászlóktól kezdve a címerekig, himnuszéneklésig, le akár a mindennapok szintjén a közintézményekben a nyelvhasználatig is, hisz Romániában a hivatalos nyelv a román – csak a román.

 

A magyar nemzet határai Trianon óta azonban nem esnek egybe Magyarország jelenlegi országhatáraival!

Ki az a nagyokos, aki azt mondta, hogy háború nélkül nem módosíthatók az országhatárok? – Hát ha csak Kelet-Európa elmúlt 27 évét nézem: háború nélkül felbomlott a Szovjetúnió, meglett Észtország, Lettország, Litvánia, Moldva, Ukrajna, Fehéroroszország, aztán háború nélkül szétesett Csehszlovákia, meglett Csehország és Szlovákia, aztán leomlott a berlini fal, egyesült a két Németország, és felbomlott Jugoszlávia, igaz, hogy közülük csak Szlovénia úszta meg háború nélkül…

És akkor mi az, hogy a magyar nemzet határai nem esnek egybe Magyarország országhatáraival? Nem egyedi az eset! Tessék megnézni Észak-Írországot – egyesülni akar Írországgal, de már mióta! Tessék megnézni Skóciát! Függetlenséget akar! Katalónia szintén függetlenséget akar, akárcsak Baszkföld. Spanyolország minduntalan be akarja kebelezni Gibraltárt. Mint ahogy Franciaország is Belgiumot, Luxemburgot és Monacot is. És nem a szélsőségesek, hanem a mindenkori hatalmon lévő kormány a széles körű francia néprétegek által támogatva. Főleg a közelmúltbéli adóparadicsomi botrányok után! Németország is egyesülhetne Ausztriával, Svájccal, Liechtensteinnal, Olaszország is bekebelezhetné San Marinot, Máltát… Románia is minduntalan egyesülni akar Moldvával… Nekem már ne mondja senki sem, hogy ez csak a Jobbik erőfeszítése, mikor a nagy nyugat-európai hatalmak is ezt csinálják…

Vagy ott a másik megoldás, Franciaország is, Magyarország is ezt csinálja: adjunk állampolgárságot határon túliaink számára, ezzel vonzzuk be őket az anyaországba. 

A román koránynak sokkal inkább hálásnak kellene lennie, hogy az 1989-es rendszerváltás óta a magyar kormány annyi pénzt szán a határon túli – erdélyi magyarokra, ami Romániának is jó, mintsem újabb magyar honfoglalásként, revizionista törekvésként fogni fel! Hisz az erdélyi magyarok száma Trianon óta évről évre csak fogy, jelenleg pedig már csak demográfiai szempontok miatt is abszurdum lenne Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása, amikor többségében románok lakják, magyarok csak a Székelyföldön, és Partium Szatmárnémeti – Zilah – Nagyvárad háromszögének vidékén vannak t&o