Esős idők járnak, nemrég volt Szolokma faluban az utolsó nagy áradás. Az Orbán Balázs után Benedek Elek által is közzétett népmondából ismerjük főleg ezt a Maros megyéhez, Makfalva községhez tartozó mintegy 300 lakost számláló települést, amely néprajzilag a Sóvidékhez tartozik. Most lehetőségünk nyílt közelebbről is megismerni, mert meghívót kaptunk a Sóvidék Népviseletben II. nevet viselő rendezvényre, amelyet a Nemzetstratégiai Kutató Intézettel karöltve az Élő Székelyföld Egyesület szervezett.
Kövezett, makadámúton kapaszkodik velünk a busz Makfalva után, fel a Szolokma patak völgyében, buja növényzet, az út fölé hajló fák zöld alagútján keresztül oda, ahol hidakkal nyergeli a patakot a falu, egy régi rendtartó székely falu. Az iskolához vivő hídon van a szilvapálinkás regisztrációs központ, ahol mindjárt nyakunkba akasztják a nevünket viselő kitűzőt, és ettől kezdve mi is az ünnepség részévé válunk, a népviselet-találkozó csodás hangulata sodor magával. Ismerkedünk a hely szellemével, a faluval, amelyet először 1567-ben említ fennmaradt írásos emlék.
Félreeső volta miatt inkább belterjes gazdálkodás, életvitel jellemezte a települést. Szarvasmarha, lótenyésztés, gyümölcs és növénytermesztés. Önellátó kézművesség. Gondosan kialakított porták vallanak a régi jómódról, sajnos itt is nagymértékű az elöregedés, elköltözés távoli településekre vagy a gyöngyvirágos temetőbe. Szép az itteni emberek lelke, szép, mint a környező dombok és mezők virágai, mint a székelyruha, amit, ma már egyre ritkábban, ünnepi alkalmakkor viselnek. Színek és nevető, vidám arcok adtak itt találkát egymásnak, ezen a viselet-találkozón. Minden olajozottan halad a mindenes, Simó Márton, az élő Székelyföld Munkacsoport elnöke tervei szerint.
A több mint száz – majd menet közben is gyarapodó – népviseletbe öltözött személy színes felvonulása, a viselet-viselkedés bölcs normáit sugárzó istentiszteleti prédikációk (székelymellény a lelkészi palást alatt!), fényképkészítés, – mintegy bizonyítandó, hogy ekkor és ekkor épp itt voltunk -, változatos program a művelődési házban.
.jpg)
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, a találkozó fővédnöke nyitotta meg a délutáni programot, és az ősök, elődök képeiből összehozott állandó képkiállítást. Családja életéből vett példákkal illusztrálta, milyen megtartó erejük van a hagyományoknak. Kodály Zoltántól is idézve mutatott rá a rendezvény lényegére: „Addig él egy nép, míg hagyományait nem dobja el, sőt a megváltozott körülmények között újra használja őket.” A következő programpontok mind ezt a célt szolgálták: a népi hagyományok éltetését, áthagyományozását különböző régiók néptáncainak színvonalas bemutatásával, népdalénekléssel, népdaltanulással, tánctanulással, táncházzal. Igen értékes és élményszerű volt a résztvevő, meghívott környékbeli csoportok népi viseletének bemutatása, amelyből kiderült, a viselet egy személy önazonosságának fontos eleme, az együvé tartozás hathatós kifejezője. Megmutatták magukat fejkendők, vállkendők, kalapok, sapkák, ingek szoknyafélék, felsőruhák, lábbelik. Csipkés szélű zsebkendőbe varrt szerelmi üzenet. Ezerráncú csizma, ezerarcú népviselet. Farba vágott szoknya. Átszíjas női cipő. Kultúraváltás, a viselet átváltozásai.
És amiről a színpadon nem esett szó: megfigyelhettük a ma szokásos haj-, bajusz- és szakállviseletet is. Megérthettük, hogy ez a viselet maga a szabályozott rend. Egyes községek, falvak kialakították az idő folyamán a csak rájuk jellemző stílust, viseletet, így a sóvidékieket, siklódiakat, például, egyből meg lehet ismerni távolról is. Az ásványkincséről elnevezett régiót íme, a népviselete teszi közismertté. A népviseletben még ma is a ruha teszi az embert, mutatja, ki hova való, milyen életkorú, esetleg milyen a családi állapota. Az önazonosság kifejezője, benne felragyog az ember, a lélek. Nemcsak nyelvében, viseletében is él a nemzet.
Az együttlét hangulata az utolsó, táncos, együtt táncoló mozzanattal érte el a fortissimót. Látom, a főszervező Simó Marcit is befűzte egy takaros menyecske, hogy ropjanak. Táncolnak szép, komoly arccal, vidám duhajsággal. Ni, amott egy szoknya fellangallik!
Nehéz volt kiválni a vidám forgatagból. Szolokma, a falu, és mi is, bizonyára még sokáig fogjuk emlegetni ezt a nyár eleji kedv- és vidámságáradást. Csak mi tudjuk, hogy egy napig Viseletország fővárosa volt ez a falu, megmaradnak bennünk, áradnak emlékeinkben az itt látott viseletek, táncfigurák, dalok, dallamok, arcok. Mert a viselet elsősorban maga az ember, a személy, amely viseli, a viselkedése. Tartást ad, kihangsúlyozza a női vagy férfi lényeget. Megfigyelhettük a szép változásait és állandóságát a viseletben. Vagy a lakáskultúrában, az életmódban. Talán trükköket is tanultunk ahhoz, hogy ezután hogyan illesszük be életünkbe, öltözködésünkbe a népviselet egyes elemeit. Alkalmi viseletként, például, egy szép női vagy férfimellényt, inget. A siklódi vizitke, női kiskabát a legmodernebb női darabokkal is felvenné a versenyt! Dáriusok vagyunk: népi viseletünk értéke királyok kincsével, császárok vagyonával ér fel!
Egy történet, amit itt tanultam egy frissen kötött ismeretség által: Hajdan Kecseti Kis Kálmán volt a székelyek képviselője a magyar parlamentben. Mindig székely viseletben jelent meg az üléseken, még akkor is, ha azt egyes képviselőtársai kifogásolták. Csak egyszer történt meg, hogy polgári ruhában jelent meg. Az a soros ülést vezető képviselő szóvá is tette, hogy ő még hiányzik Hintót fogadott, hazavágtatott, és hamarosan megjelent most már önazonosságának teljes pompájában képviselte népét.
Hazafelé a buszban a Fodor Béla vezette udvarhelyi női népdalcsoport viszi a prímet, zendülnek a szebbnél szebb népdalok. A hulló almák megállnak a levegőben egy pillanatra, csak a pálpataki almáról és almafáról szóló népdal szárnyal egyre magasabban. Úgy énekeljük egymás után a dalokat, mintha bizonyítani akarnók a Sütő András-i szentenciát: „Mi hamarabb kifogyunk az árnyékvilágból, mint nótakészletünk, ez a száraz helyre épített fegyvertár”. Még visszacseng fülemben: Találkozzunk újra 2019 nyarán, Siklódon!
Simó Márton felvételei