A Csíkszeredában megjelenő Székelyföld folyóirat alapító főszerkesztője, a ma már nyugdíjas Ferenczes István költő, esszéíró, publicista hosszas kutatás eredményeként bebizonyította, hogy Tudor Arghezi (1880-1967) anyai ágon Szentegyházáról, pontosabban a mai város részét képező Szentkeresztbányáról származott.
Ferenczes István Arghezi/Ergézi című tanulmánya kétnyelvű kötetben látott napvilágot a közelmúltban. A könyv bemutatójára pénteken, február 5-én, 17.00 órától kezdődően kerül sor Csíkszeredában a Kájoni János Megyei Könyvtárban. Az íróval Lövétei Lázár László költő, a Székelyföld főszerkesztője beszélget.
A történet kezdete 1962-re nyúlik vissza, amikor az agg román költőt Kányádi Sándor kereste fel bukaresti otthonában, hogy megajándékozza versei frissen megjelent magyar nyelvű fordításával. Arghezi nem beszélt ugyan magyarul, de értett, s meglelpően tisztán ejtette ki a Kis-Homoród menti falvak nevét: Oklánd, Karácsonyfalva, Homoródalmás, Lövéte, Szentkeresztbánya. A Ion N. Teodorescu néven anyakönyvezett Arghezi az 1890-es években többször is megfordult ezen a vidéken, hiszen nagyszüleihez vitték haza, s akkor ezeknek a helyeknek és településeknek csak magyar nevük volt.
Az édesanya személyét homály fedte. A ködösítéshez maga Arghezi is hozzájárult, hiszen a családban élő „nénit”, „nevelőnőt”, „szakácsnőt” soha nem nevezte mások előtt édesanyjának. Az Arghezi-szakértők, a monográfusok sem tudták egyértelműen kideríteni, hogy ki lehetett, s a család közelében élt-e a hányatott sorsú édesanya. A kutatók brassói születésűnek, németnek, vélték Arghezi Rozaliát, hiszen az szimpatikusnak és „felsőbbrendűnek” tűnt számukra, ám katolikus vallásáról könnyen rájöhettek volna, hogy szász nem lehetetett, mégcsak Brassó környéki csángó sem, hiszen azokban a falvakban az őslakosság mindmáig evangélikus. A szálak Szentegyházára vezettek. Ferenczes a családfát tovább bogozta, minden lehetséges forrást felkutatott, úgy hogy a tévedés kizárt. A Székelyföld 2015/1-es számában megjelent Arghezi-kutatás nagy sikert aratott magyar és romány irodalmi berkekben. Elkészült a munka román fordítása is.
A költő – áttételesen, s rejtetten – mégiscsak vállalta identitását, s mélységes tiszteletét az édesanyja iránt azzal bizonyította, hogy kissé átírt változatban, de mindvégig költői névként használta az anyai részről hozott nevet. Más dolog, hogy erről soha nem beszélt. Ilyen volt. Egyébként életének még vannak más furcsa és nehezen érthető vagy megmagyarázható szegmentumai is.
Simó Márton