A jeles népzenekutató lesz a rendezvénysorozat következő meghívottja, amelyre 2016. február 17-én, szerdán, 18.00 órától kerül sor a Györkös Mányi Albert Emlékházban (Kolozsvár, Republicii/Majális u. 5.). Az est folyamán Horváth Zoltán beszélget a kiváló zenetudóssal.
Dr. Almási István Kolozsvárott végezte a középiskolát, majd 1956-ban a Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán zenetanári oklevelet szerzett. Ezt követően a kolozsvári folklórintézet munkatársa lett, amelynek munkájában Jagamas János mellett már diákként részt vett. Cikkei a Korunk, Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, Művelődés, Revista de Etnografie și Folclor hasábjain jelentek meg. Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen és Kolozsvárott, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen népzenét oktatott. Népzenegyűjtőként több mint száz helységben mintegy 5000 dallamot gyűjtött, az addigi kutatások által le nem fedett területeken: Érmellék, a Szilágyság, a Lápos mente, Aranyosszék, a Nyárádmente, a Kis-Küküllő és a Maros köze, a Homoródmente és Háromszék. Elméleti munkáiban a dallamrendszerezés és a népzenei kölcsönhatások kérdéseivel, illetve a népzenegyűjtés módszertanával foglalkozott. Elkötelezetten tevékenykedik az egyházi éneklés területén: fiatal korában a Kétágú templom kántora volt, majd éveken át vezette a Farkas utcai református templom dalárdáját. Jelenleg a Romániai református egyházi zsinat zenei bizottságának tagja. 2005 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja. A Magyar Néprajzi Társaság levelező tagja. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Magyar Kodály Társaság és a Kriza János Néprajzi Társaság tagja.
A belépés ingyenes. Minden érdeklődőt sok szeretettel várnak!
EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház
Kolozsvár, 400015 str. Republicii/Majális u. 5.
Telefon/fax: +40 264 598102 (13:00-17:00)
emkegyorkoshaz@yahoo.com
www.emke.ro