Németh Zsolt szerint a migránsválság által megnyitott legújabb korszakban sokkal nehezebb lesz a kisebbségi érdekérvényesítés, mint korábban volt.
Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke erről a Hitünkből értékek következnek című könyvének bemutatóján beszélt csütörtökön Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében.
A kétkötetes mű Németh Zsolt 2002-2014 közötti írásait, beszédeit tartalmazza, előszavában Orbán Viktor miniszterelnök méltatta Németh Zsolt hozzájárulását a magyar nemzetpolitikához.
A könyvbemutatón Németh Zsolt az „Európát maga alá temető migrációs őrület”, az intolerancia európai megerősödése, és az „erdélyi magyarság elnyomására felhasznált” terrorizmusellenes harcról említést téve állapította meg, hogy az új külpolitikai helyzetben nehezebb lesz a kisebbségi érdekérvényesítés.
A könyv címét magyarázva elmondta, lelkész édesapja magatartásmintája ma is mérce számára, és hozzátette: a könyvnek evangelizációs küldetést is szánt a politikán belül.
Martonyi János volt külügyminiszter arra a vitára utalva, hogy érték- vagy érdekelvűnek kell-e lennie a magyar külpolitikának, Németh Zsoltnak azt a gondolatát idézte, hogy az értékeknek koordinátarendszert kell adniuk az érdekek érvényesítéséhez. A volt miniszter elmondta: ha Magyarország gazdasági, katonai nagyhatalom lenne, akkor nem föltétlenül lenne szüksége az értékelvű külpolitikára, de a jelenlegi helyzetében csakis az értékekre hivatkozva tud érvelni a határon túli magyar közösségek autonómiaigénye mellett. Martonyi János szerint Németh Zsolt értékei nem változtak a hosszú együttműködésük során.
Tőkés László európai parlamenti képviselő úgy vélte, hívő emberekre lenne szükség a közéletben, akik hitbeli meggyőződéssel vállalják társadalmi szerepüket. „Aki nem hisz, nem is cselekszik. Még a legjobb focicsapat is vereséget szenved, ha nem a győzelem hitével lép pályára” – vélte. Meglátása szerint Németh Zsolt „túltesz minden politizáló papon, és prédikáló politikuson”, személyét a hitből fakadó jótettek hitelesítik.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke Németh Zsolt érdemének tartotta, hogy néhány korábban vitatott kérdés lekerült a napirendről Magyarországon. „Ma már nem kérdés, hogy kell-e támogatni a határon túli magyarságot, nem kérdés, hogy kell-e állampolgárságot adni a határon túliaknak” – jegyezte meg Brenzovics László.
A címképen Németh Zsolt Demeter Szilárd, író-politológus társaságában Tusványoson – ÉSZM-fotó.