A győztes

A fanyalgók, a szabadkőművesek, az ellenérdekeltek is megmozgattak minden követ, jobban mondva fészbukos lehetőséget, de ez az internetes játék „csakazértis” kitapintotta az erdélyi magyarok lelkiállapotának pulzusát. A vége felé a meseszeretők is felébredtek, már-már úgy tűnt, megszorongatják a nagy püspököt, de az utolsó pillanatig nem lehetett kétség, ki viszi el a népszerűségi trófeát. Márton Áron győzött.

Nem pusztán népszerűségi verseny volt ez. Nem „csillagszületik”, sem „ikszfaktor”. Bár játéknak indult, heves véleménylavinát indított el, almát körtével kellett összehasonlítani, egyesek szerint egyenesen méltatlan megmérettetésnek tűnt, a játékot mégis illik komolyan venni. Valóban nem említhetők egy napon/lapon a jelöltek: Tamási Áron, Kós Károly, Bethlen Gábor, Bolyai János vagy Kőrösi Csoma Sándor. Az „ideológiailag” be nem kerültekről – Wass Albertről, Nyírő Józsefről– nem is beszélve.

Erdély egén sok csillag ragyog. Hála Istennek. De azért Márton Áron hozzájuk képest más súlycsoport. Más szintet üt meg. Lám, a népszerűségi index, kritérium mögött a legfontosabb, a legértékesebb szempont, mint kiderült: a hiteles Isten-és emberszeretet. Ezt a tétet viszi, aki ebben kitartott, aki erre rátette az életét, aki közösségi szolgálatát ezen eszmények szolgálatába állította. Mert a csillagok is a Naptól kapják a fényüket.

A kattintásos szavazatok arról árulkodnak, hogy a nagy püspök életpéldája, tartása ott él a szívekben. Nemcsak a székelyekében. De az övékben aztán mindenképp. Az emberkatedrális máig ható alakja beleoltotta az emberek lelkébe, emlékezetébe mindazt, ami számunkra a legfontosabb ebben az életben: hitünk és nemzettudatunk. Ez ad tartást, egészséges önismeretet, önbizalmat, küldetéstudatot. Ehhez érdemes viszonyítani minden mást. Azt hiszem, a boldoggáavatás folyamatában jól jött ez a játék, és mint valami „csoda”, ez is felér egy imameghallgatással. Hiszen a sokszínű Erdélyben, mint láttuk, sokkal esélyesebbek indultak az első helyért. Még a kommentesek is legyintettek rá eleinte: á, ez csak egy egyházi ember, most felkapott a kultusza, de ugyan már, vannak híresebb, nagyobb, nemzetközi léptékkel mérhetőbb magyarjaink is nála. De lám, az istenadta nép tudatában, mindenféle zavaró és  bomlasztó tényező ellenéreezek sem lettek népszerűbbek, mint Márton Áron. Vajon mi lehet e titok nyitja?

Talán az, hogy Márton Áron a kortársunk. Az erdélyi társadalomban sok tízezer szemtanú él még, akiket ő bérmált, akik személyesen találkoztak vele, akik nem (csak) másodkézből ismerték és tapasztalták kisugárzását. Akikben egy életre nyomott hagyott egy szava, egy pillantása, gerinces kiállása, mint valami élő vértanúság bátorító jelképe. Aki helyettük, értük, a nevükben tartotta a hátát, vitte bőrét a vásárra. Akik számára maga volt a felmagasztosult Jó Pásztor, aki előttük megy és védi őket.

Márton Áront személyes életútja hitelesíti. Ez az aranyfedezet. Benne nem csalódtak a kortársak sem. Elvhűsége, következetessége, hajlíthatatlan elkötelezettsége ma is fogódzó, amire támaszkodni lehet. Ő sosem ünnepeltette magát, sosem kereste mások kegyeit. Ebben a lájkversenyben is Isten Lelke emelte őt piedesztálra. Nem játszott sosem a túlélésre, sem hátsó kiskapukat nem keresett, nem megélhetési vezető volt, nem akart hamar kihátrálni, amikor húzóssá vált a helyzet. Elég csak fellapoznunk a Securitáte irattárából előkerült vallatásokat… Sem Gheorghiu-Dej, sem Ceauşescu mézes-mázas hízelgései nem hatották meg, amikor krisztusi elvekről, egyházáról, népéről volt szó. Amikor a későbbi hírhedt pártfőtitkár Bukarestbe hivatta az egyházi vezetőket, próbált békülékeny hangnemet megütni velük is. Állítólag azzal próbálta puhítani a püspököt is, hogy „dehát én is az Olt partján születtem…” Mire a püspök így válaszolt: „Igen, de én egy kicsit följebb…”