A gyermek és a polgári jogok - FRISSÍTVE!

Várható volt, hogy a pillanatnyilag regnáló román vezetés az ellene zajló titltakozóhullám elleni fellépés során külön figyelmet fordít a gyermektüntetőkre. Azaz a szülőkre, akik magukkal vitték karonülő, esetleg nagyobb csemetéiket a terekre. Volt, van, és ezután is lesz olyan civil megmozdulás, amelyen ismét kiemelt szerep jut a kiskorúaknak. Ilyen tüntetést épp a mai napra, szombatra hirdettek meg Bukarestbe, valamint a nagyob városokba, amelyekben – immár három hete – folyamatosan élénk maradt a demonstrálási hajlam.

Érdekes, de mégsem furcsa, hogy míg Iohannis elnök üdvözölte ezt a kezdeményezést, addig a különböző kormányhivatalok – civil szervezetekre és magánemberek be- vagy feljelentéseire hivatkozva – büntetéseket és bírósági eljárásokat helyeztek kilátásba.

Nyilvánvaló, hogy a hatalmi ágak szétváltak az országban, mást képvisel az elnök, mást a kormány, és megint mást a minisztereket állító két párt. Olyan személyek ülnek a különböző magas hivatalokban, akiket a terek népe – köztük az „áldozatként” kivitt gyermekek szülei is – szívesebben látna sokkal alacsonyabb funkciókban – saját mesterségük gyakorlása közben, ha van nekik olyan -, illetve akár rácsok mögött is, ahová az akcióművész elképzeli őket a kolozsvári Fellegváron álló kereszt talapzatára fújt „panteonban”.

Ha kell, Romániában mindenre van paragrafus. Ha kell, másfajta megvilágítást lehet alkalmazni, s akkor bizonyos törvénycikkelyek teljesen elveszítik a hatásukat, mintha nem is léteznének.

A mostani polgári engedetlenségi mozgalomnak már vannak eredményei. Visszavonták az ominózus sürgősségi kormányrendeletet. A kormány azonban továbbra is a helyén van. Sőt: erősen ott van. Elemzők azt mondják, hogy figyelni kell, hiszen a kényelmes többséget élvező koalíció bármit visszacsempészhet következő programjaiba és törvénytervezeteibe, s azokat simán át is viheti az alsó-és felsőházon egyaránt…

És emlegetni kezdtek már bizonyos büntetési tételeket is; jó vastag, 5 és 15 ezer lejes kvantumokat – nyilván a hatalom oldaláról érkezik a „beárazás”, ahol szokványosan banálisak ezek az összegek -, a rekord éppenséggel 150 ezer lej. (Érdemes utána számolni: ez 34 ezer euró, amiből egy kisebb városban háromszobás lakást, vidéken pedig családi házat, birtokot lehet vásárolni; nagyjából ennyibe kerül egy 2016-os kiadású négykerék-meghajtású Grand Cherokee Jeep is.) Ezt a tetemes bírságot Odobesti (Vrancea megyei) város (szociáldemokrata) polgármestere helyezte kilátásba; bírósági úton kérne 150 ezer lej értékben erkölcsi kártérítést az egyetlen helyi tüntetőtől, aki megsértette a gyülekezési törvényt, amikor egymagában tiltakozott. Az újságok viszont azt írják, hogy ez egyfajta bosszú is lehet, hiszen a fiatalember korábban feljelentette a korrupcióellenes ügyészségnél (DNA) a polgármestert, s a közösségi oldalakon is megosztott bizonyos véleményeket.

Hogy hasznos-e az, ha gyermekeinket kivisszük a térre? Mindenképp, hiszen úgy járunk el, mint azok a migránsok, akik ott vannak folyton a határátkelőknél, a drótkerítéseknél, Európa partjainál, és valakiknek a gyermekeit emelve a magasba, egyre közelednek. Látható, hogy folyamatosan visszaélnek az erkölccsel, a humánummal, a toleranciával, mert Európa és a keresztény világ ettől nagyon meghatódik.

Teljesen normális, ha velünk vannak a kisdedek. Baj nem érheti őket, hiszen mi, a szülők is ott vagyunk. Legfennebb a hatóságok jelentenek némi veszélyt, azok a hatóságok, amelyeknek feladatai közé tartozik a mi védelmünk és a migránsok dédelgetése egyaránt.

FRISSÍTVE!

Gyermek- és felnőttszakasz

A fővárosba meghirdetett szombati tüntetést annak rendje-módja szerint megtartották a gyerekes szülők. Nem történt rendbontás. Feltételezhető, hogy a leendő felnőttek jogai sem sérültek különösebben. Annak ellenére, hogy az eseményt meghirdető közösségi portálokon jelentős számban jelentkeztek be a kisgyerekes szülők, a megjelenési hajlandóság alatta maradt a várakozásoknak. Más nagyvárosokban is voltak hasonló – ám nem túl jelentős – megmozdulások, amelyek ugyancsak tartalmaztak aszfaltra való firkálást, rollerezést és galambetetést is, de ezek a polgári engedetlenségi akciók 16.00 óra előtt mindenik helyszínen véget értek.

Az esti órákban – a mostani tiltakozási hullám 19. napján – felnőttek számára is szerveztek tüntetést Bukarestben. Ezalkalommal mintegy 500 főre becsülték a megjelenteket. A felvonulás hangos volt, közös énekléssel, füttykoncerttel és darázskürtök használatával járt együtt.
A bukaresti Victoria téren – szombat este; ez a tömeg azonban
nagyobbnak tűnik a félezres lélekszámnál
– Fotó: Realitatea.net


A kormánypártiak is utcára vonultak

Több ezren gyűltek össze szombaton Piteşti-en a Szociáldemokrata Párt (PSD) által szervezett tüntetésre, hogy kifejezzék a Grindeanu-kormány iránti szimpátiájukat. A résztvevők román és európai uniós zászlókat lobogtattak, és olyan feliratokat tartottak a kezükben, mint például „Az én szavazatom számít”, „El a kezekkel a kormánytól”, „Iohannis, legyél minden román elnöke”. A megmozduláson Piteşti és a környező települések lakói, valamint szociáldemokrata politikusok vettek részt.

A PSD Argeş megyei szervezete korábban bejelentette: tüntetést szervez szombaton a Grindeanu-kormány mellett. „Románia minden románé, nem szabad megosztani politikai vitákkal vagy véleménykülönbségekkel. A december 11-én kapott szavazatok milliói arra köteleznek minket, hogy gyakorlatba ültessük a kormányprogramot” – olvasható az Agerpres jelentésében.

Címkép: Realitatea.net

Élő Székelyföld Munkacsoport/ Simó Márton