Nem terveztünk idén világ körüli útra menni, abból indultunk ki, hogy itthon is vannak jó helyek, ahol a reumát, s egyéb nyavajáinkat tudjuk kezeltetni. Ott van például Nádasszék, alig ismerik, keveset tudunk róla, pedig egy szeretnivaló hely, s csodákat tesz a kénes-sós vízű medencéje az emberi szervezettel. Legalább is ezt mondják, akik megmártóztak már a vízében. Mindjárt be is határolja egyik ismerősöm, aki szerint Nádasszék Hajdúszoboszló mellett van, a határ közelében. Többször is átutazott rajta, meséli büszkén.
Összecsomagoltunk és lerohantunk Kirulyfürdő csodálatos völgyében lakó komámékhoz, hogy a kurát minél hamarabb elkezdhessük. Imádni való hely, csak meg kell szokni, hogy itt nincs fészbuk, lájk és térerő, ha telefonálni akarsz, akkor a legközelebbi domb tetejére kell felkapaszkodni. Pontosan ilyen környezet kell a gyógyuláshoz, s a mennyei gyógyvíz. Hiába piszkálom a készüléket, tényleg, azt írja, nincs szolgáltatás.
Elindulunk hát a nejemmel a kúra helyszínére. Előbb egy útmenti kocsmában az Asszonyboszontóban kötünk ki, ahol feltankolunk. A mesebeli táj adva, valahol Lövéte közelében lehettünk, sehol egy eligazító tábla, amikor egyszer csak elénk tárúl Nádasszék. Tessék, mondja egy ismertelen hang.
Olyan amilyenről álmodozunk évek óta, egy tenyérnyi mesés zöld sziget, kedves és bájos. Közelébb menve egy fedett famedencét találunk, melynek fekete levében üldögél tizenvalahány ember gyógyulásra várva. A víz helyben melegitve egy fáskazánnal. Beköszönünk, elcsendesednek, felmérnek, majd beindul a szokásos zsongás. Az emberek jönnek és mennek. Senki nem beszél a betegségéről, inkább a víz jótékony hatását dicsérik. Hogy hány kúrát kell venni, mennyit kell a vízben ülni, hogy mit mondott Tóth doktor. Szóval, olyan információ dömpinggel látnak el, hogy semmiről nem tudsz lemaradni. Az ismerős történetek, miszerint minden beteg, aki ebben a vízben áztatta magát egy idő után a sétapálcát is messzire dobja.
Egy zetelaki néni éppen azt meséli, hogy volt már mindenhol, még a természetgyógyászoknál is, ahol egymás kezét fogva körben álltak, de az istennek sem érezte a küldött energiát, pedig fizetett érte. Ekkor ajánlotta valaki ezt a gyógyvízet. Egy kúra után a Nádasszéki víz úgy megbolygatta, hogy azt hitte világvége lesz, de utána egy pár napra újra tudott kapálni, s nem fájt már a dereka. Csak kapkodjuk a fejünket az asszonnyal és derülünk a jó történeteken, miközben áztatjuk fáradt testünket a fekete színű feredőben.
Ülünk a vízben kérlek szépen, jut eszembe Módos Jóska barátom vicces nótája. Mindenki jóizűen beszélget, társalog, nem szólnak a telefonok, minden a vízről szól. Mesés német rendszámú terepjárón érkezik kitántorgott hazánkfia, ő is arról álmodik, akárcsak a többiek, hogy a kúra után a reumájának kámpec. Egyenlőség, testvériség. A reuma nem ismer határokat.
Én is előjövök a történetemmel, hogy az első fürdő vétele után az asszonynak úgy ellazultak karizmai, hogy azóta egyfolytában integet nekem, hogy menjünk vásárolni. A férfitársak mosolyognak. Délután pihenünk, várjuk, hogy megbolygasson a kúra. Gyorsan elalszunk.
Másnap folytatjuk, így megy ez egy héten keresztül, naponta kétszer ülünk a medencében. Minden nap más történeteket mesélnek, régi ismerősökkel találkozunk, mert Nádasszék egy külön világ. Egy hétig élveztük vendégszeretetét, (10 kúra összesen), abban a reményben, hogy elhessegeti majd a testi nyavajákat, egy időre. Ahogy mondta a lövétei néni: hinni kell benne, s akkor jó lesz! S még valami, hűtőmágnest nem árulnak!
Balázs Árpád