ORBÁN JÓZSEF, A KIRÁLYI SZOBRÁSZ

A királyi udvar szobrásza volt, de ott hagyta keze nyomát sok romániai középületen is. Többek között a székelyudvarhelyi művelődési ház is őrzi tulipános díszítő munkáit, amely nagyban meghatározza az épület szépségét és hangulatát. Orbán József 1895-en született Bágyban, majd édesanyjával Jásfalvára került, ahol nevelőapja György Lőrinc lett, aki tisztességesen viselte gondját. Már kisgyerekkorában nagyon szeretett agyagból különböző figurákat formálni. A szomszéd Jakab Albert ezt meglátta, és rögtön Hargita Nándor a Kő- és Agyagipari Szakiskola igazgatója figyelmébe ajánlotta, aki azonnal felvette az iskolába. Mindvégig ösztöndíjas tanuló volt. A Kő- és Agyagipari Szakiskola elvégzése után (1912) minden vágya az volt, hogy szobrász legyen belőle, és Budapesten folytassa tanulmányait.

Magyar útlevéllel a zsebén először Brailára került, de nemsokára onnan Bukarestbe, mivel meghallotta, hogy a román királyi udvarban mintázó szobrászokat keresnek. Itt Wilhelm Dietz keze alatt dolgozott több külföldi szobrásszal együtt.

Az első világháború őt is hazasodorta, előbb Budapesten próbált szerencsét, nem sok sikerrel, később a MÁV-nál lett alkalmazott. Besorozták katonának 1915 nyarán, de hamarosan fogságba esik Doberdónál, és Olaszországba folytathatja a kőfaragást, mint hadifogoly. Öt év után tér haza, de már nem érvényes a magyar útlevél, itthon román világ lett. 1921-ben újra Bukarestben próbál szerencsét, ahol örömmel alkalmazzák mintázónak a székely fiút. 1928 nyarán újból hazatér szülőföldjére, ahol saját kontójára Kányádban iskolát, Székelyszentlászlón iskolát épít. Pár év múltán kénytelen visszamenni újra Bukarestbe, hogy banki kölcsönét törleszteni tudja. A bécsi döntést követően hazajön, birtokot vásárol, házat épít, és gazdálkodni kezd. Hívják Budapestre, Berlinbe, de ő marad Kányádban. A háború után belép a kommunista pártba, de ennek ellenére is felkerül a kuláklistára és kiveszi részét a meghurcoltatásokból. Maradhatna bármelyik nagyvárosban, de inkább vállalja az ingázást.
 

Ott van a bukaresti Román Opera épületének díszítésénél (1952), ahol harminc ember dolgozik a keze alatt, kitüntetést nem kaphat, mert idei is elkíséri kulák-múltja. 1957-ben a székelyudvarhelyi Művelődési Ház díszítésével bízzák meg. Hatvankét évesen is nagyszerűen oldja meg a nagyteremben, a színpad fölött a székelyfonó megmintázását, ahol Haáz F. Rezső rajztanár volt a segítségére.
 

Angyalok

1958-59-ben a Brassói Athéne színházat dekorálja, közben befejezi a Viktória városban és a Dicsőszentmártban az üzemi étkezdék díszítését. Majd jött a nagydisznódi színház épülete és a Csíkszeredai Művelődési Ház szépítése.

Feleségével hatvannégy évet élt boldog házasságban. Sokfelé csábították, de a szülőföld mindig hazahívta, nem tudott elszakadni innen.

Olyan gazdag kincset hagyott ránk, hogy több tiszteletet és megbecsülést érdemelne. A falu, Kányád hamar megfeledkezett róla, nevét ma már ritkán emlegetik. A falu honlapján is hiába keresem nevét, nem találom.

Amikor a bukaresti Diadalív (Arcul de Triumf) alatt masíroznak a katonák, nem árt tudni, attól is olyan szép, hogy a székely Orbán Jóska is ott hagyta annak idején a keze nyomát. Korának ünnepelt, megbecsült szobrásza egész életében azért dolgozott, hogy szebb legyen a környezet, amelyben élünk. Sokat dolgozott a Regátban, de keresetét mindig haza hozta és megmaradt székelynek.

Balázs Árpád