Vasárnap, a kora esti órákban tartották a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban Kallós Zoltán Indulj el egy úton… című kiállításának záróünnepségét. Az ilyen finiszázsnak nevezett programok arra is jók, hogy a programok létrehozói még egyszer summázhassák, összefoglalhassák mindazt, amit üzenni szerettek volna a látogatóknak.
A Kallós-életművet dióhéjban bemutató anyag egyfajta rövid foglalata mindannak, amit a jeles néprajztudós és gyűjtő hosszú pályafutása alatt felhalmozott és atadott a következő nemzedékeknek.
Dr. Bereczki Ibolya, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (SzNM) főigazgató-helyettese vállalta azt a szép feladatot, hogy még egyszer körbevezesse a jelenlévőket az alagsori termeken, és rávilágítson olyan tartalmakra, amelyek ezidáig talán elkerülték sokak figyelmét.
Nyilvánvaló az a hármasság, amelyet Kallós Zoltán mindvégig követett: népdalokat, népballadákat gyűjtött, de oly módon, hogy mindig használta a rögzítéskor a legkorszerűbb technikai eszközöket – a magnetofon különböző változatait, majd a fényképezőgépet és a kamerát is -, arra is törekedett, hogy azokat a tárgyakat is gyűjtse, amelyek a Moldvában, a Gyimesekben, a Nádas-mentén, a Mezőségen, illetőleg Kalotaszeg falvaiban adatközlőit körülvették. Így jött létre a 11 ezer hangfelvételt tartalmazó archívum, a 15 ezer tárgyat tartalmazó néprajzi gyűjtemény a családi kúriában, de ugyanekkor legalább ennyire jelentős az a rendgeteg fotó, amelyet maga készített, illetve azok a néprajzos kollégák, fotóművészek, akik segítették a munkában.
Nagyon fontos, hogy a néprajzkutató személyes hatásának köszönhető, hogy úgy Erdélyben, mint Magyarországon, illetve más szomszédos országok területén levő magyar néprajzi tájegységeket is a népzene, a néptánc felé fordulhatott az érdeklődés az 1970-es évek eleje óta és létrejött a táncházmozgalom, amely urbánus és falusi környezetekben működve segített a hagyományok népszerűsítésében, azok visszatanulásában.
Kallós Zoltán egymaga képvisel egy nemzeti fontosságú intézményt
Tulajdonképpen Ő MAGA AZ INTÉZMÉNY, hiszen elvégezte azt a munkát, amelyet az előtte élő kutatók – Kriza János, Benedek Elek, Sebesi Jób óta – nem végeztek el, s azokat a zenei értékeket is feltárta, átadta az utókornak, amelyet Kodály és Bartók nem gyűjthetett egybe. Egymaga nagyobb archívumot hozott létre, mint pályatársai együttvéve.
amely munkáját segítette
Talán Nagy László (1925-1978) költő rajongó szavaival lehet leginkább kifejezni, hogy mit ér, mire jó Kallós Zoltán munkája: „Hét éjszaka már csak a káprázatoknak élek. Kápolnavirágok, mennybe vitt lányok, befalazott nők meg bagolyasszonykák szorítanak. Most Fekete Ren Katák, Fehér Lászlók, Márton Szép Ilonák sorsa az enyém (…), mert éjszaka már olvasom a Balladák Könyvét. (…) Ez a férfi egymaga több balladát jegyzett le, mint az előtte járók együttesen. Többet, mint a szorgalmas elődök másfél századon át. És az övéi éppoly gyönyörűek szövegükben és dallamukban (…), dicséret szóljon az emberről, aki aranyvesszőt ad, s igazi kincseket. Pedig lakása sincs, semmije sincs. Ezért minden az övé. Ilyen ember a legjobb őrködő, virrasztónak a leghűbb. Éjszakára felszáll a vonatra. Vonat a szállása. Utazik a kiszemelt énekesekhez Kallós Zoltán. S mire a sebek is megvirradnak, megjelenik. Énekre nyitja a lepecsételt szájakat is. Viszi a megörökítő magnószalagot Gergely Maglóhoz, Deák Ilonához, Szép Székely Marihoz. Hét éjszaka már csak a káprázatnak élek. (Élet és Irodalom, 1971. október 23.)
A kiállítástól nem búcsúzik a Székelyföld
Ezt az anyagot nem kerek évfordulóra szánták, tavalyelőtt köszöntötték Szentendrén az akkor 89 éves Kallós Zoltánt, aztán Sepsiszentgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban, majd Udvarhelyen állították ki. A következő állomás, még idén, 2017 őszén, Csíkszereda lesz, ahol a Csíki Székely Múzeumnak otthont adó Mikó-várban lehet megtekinteni, egy olyan térben, amely mindenképp méltó környezetet tud biztosítani Kallós szellemiségének.
Kallós Zoltán Kossuth-nagydíjas néprajztudós, a Nemzet Művésze a napokban töltötte 91. életévét. Ma is aktív, figyelemmel kíséri, követi a világ eseményeit, alakítja maga is, jó irányba tereli a magyar nép önismeretének szellemiségét és önbecsülésünk hordozóelemeit, hogy azokat magunkban viselve, teljes értékkel élhessünk.
A szerző felvételei a kiállítás záróünnepségén készültek.
Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport