A pénteki napon Boston környékén élő magyarokkal találkoztunk, aztán kézműves gyermekekkel, akik a posztindusztriális korszakban fedezik fel az alkotó kéz használatában rejlő örömet.
Olyan családias együttlét következett vendéglátóinkkal, amely óhatatlanul eszünkbe juttatta a karácsonyt és a távolban hagyott otthonainkat.
Közeleg az amerikai tartózkodás vége.
2016. 12. 2., péntek
(Boskola)
Felvonták a magyar zászlót a kis cserkészek. Ezzel kezdődött a magyarságtudat nevelés. Megható volt a címeres zászló mellett állni, és érezni a közösséget. És érezni innen Bostonból hogy mennyire magunkra vagyunk. Milyen kis nemzet vagyunk. És ezekkel a tényekkel együtt mennyire fontos, hogy milyen vezetőink vannak, mert elsősorban csak magunkra számíthatunk.
Aztán visszajöttünk Concordba, és részt vettünk az egyházközség 46. karácsonyi kézműves vásárán. Negyven önkéntes szervezte meg, ezt a minden évben egyszer megtartott vásárt, és kézműveskedést. Az alapgondolat az, hogy a gyerekek jönnek a szülőkkel, és tevékenykednek. A ‘kicsi kutya a nagytól tanul’ elven barkácsolnak madáretetőt, festenek, ragasztanak, hajtogatnak, nemezelnek, bőrre betűket nyomtatnak és kulcstartókat készítenek. Ezek a karácsonyi ajándékaik. Mivel többnyire gazdag családok, akik megengedhetnének maguknak drága ajándékokat, a gyerekeket arra ösztönzik, hogy ők maguk készítsenek ajándékot. A fogyasztói társadalomban egy új perspektívát kínálnak. Befizettek 15 dollárt gyerekenként, ebből vették meg a kellékeket. Mintegy150 gyermek vett részt szüleikkel együtt. Nagyszerű volt látni, hogy a legkisebbek mászkáltak, a legnagyobbak pedig fúrtak, faragtak, kopácsoltak.
Tódor Csaba