A ZeneSzó beszélgető sorozat következő meghívottja Selmeczi György Erkel-díjas érdemes művész, zeneszerző, operarendező, karmester, egyetemi tanár.
Az est vendégével Jakabffy Tamás beszélget komponistai munkásságáról, zene és irodalom kapcsolatáról, elkötelezettségről, a zene érthetőségéről – és sok egyébről – 2017. március 22-én, szerdán 18.00 órától a Györkös Mányi Albert Emlékházban .
(A szervezők felhívják a figyelmet, hogy áprilistól kezdődően este fél 7 órára hirdetik meg az események nagy részét! Kérik, kísérjék fokozott figyelemmel a meghirdetett időpontokat! A változtatás okairól ITT tájékoztatják az Emlékház közönségét!)
Selmeczi György (1952) Kolozsváron született. Anyja Selmeczi Marcella zenepedagógus. Zenei tanulmányait már ötéves korában elkezdte, tanárai Tulogdy Sarolta, Guttmann Mihály, Szalay Miklós és Vermesy Péter voltak. 1971-ben nyert felvételt a bukaresti Zeneművészeti Főiskolára, ahol Halmos György és Oláh Tibor voltak a mesterei. 1975-ben Budapesten folytatta tanulmányait: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, Kadosa Pálnál tanult. 1976-tól 1977-ig Párizsban Pierre Boulez, majd 1979-ben – szintén Párizsban – Daniel Charles irányításával dolgozott. Közben, 1974-től 1975-ig a kolozsvári Állami Magyar Színházban helyezkedett el karmesterkét és zeneszerzőként, miközben számos rádió- és televíziófelvételt készített.
1976-ban Miskolcra költözött, ahol a Zeneakadémia miskolci tanárképző intézetében tanított. Megalakította és vezette a Miskolci Új Zenei Műhelyt, és a Miskolci Nemzeti Színház zeneigazgatója volt. Emellett még a budapesti 25. Színház zeneigazgatói posztját is betöltötte.
www.emke.ro
Képek: Fidelio.hu
Élő Székleyföld Munkacsoport