Pakulár, kutya, pillepalack, mioritikus Székelyföld

Miközben folyton az foglalkoztat, hogy miként lehetne egy élhetőbb Székelyföldet létrehozni és építeni, majdhogynem minden héten letaglóz a kétely is. Lehetetlen dolog ez a vállalkozás, mert olyan falakba ütközöm, amelyek meghaladják a korlátaimat, s lehetetlen a sérülésmentes továbbhaladás.

Nemcsak az egyéni boldogulásom, hanem a cél is elveszni látszik olykor ebben a nagy törekvésben.

Úgy látszik, hogy az ellenerők, a zavarótényezők folyton felsorakoznak ellenem, ellenünk, mert amikor valami kis pozitívum megvalósulni látszik, azonnal széthull atomokra, illetve még kisebb része(cské)kre, s ember legyen a talpán, aki a törmelékkupacban megtalálja a szükséges alkatrészeket vagy téglákat, amelyből ismételten újjáépíthető a székely-egész élet-legója…

(A közelmúltban sikeres konferenciát tarthattam az Élő Székelyföld Munkacsoport és egyesület néhány aktivistája segítségével a legkülönbözőbb szakterületeken tevékenykedő kutatókkal, civilekkel, önkormányzati vezetőkkel, s főleg építészekkel, hogy milyen esélyei vannak a hagyományos népi építészetnek kies régiónkban. Abban a pillanatban minden szépnek és jónak mutatkozott. Csakhogy következtek/következnek a hétköznapok, amikor újabb cselekedeteknek kellene jönniük. Új kapcsolatok is alakultak, amelyeknek működniük kellene… Reménykedem azért most is titkon, hogy ezek a csatlakozási pontok megmaradnak és erősödnek a közeljövőben.)

Most azonban a dolgoknak egy másik vonatkozása izgat.

Járom egyik-másik székelyföldi település határát. Örömmel vegyes viszolygás fog el. Szidunk valakiket, akik telehányják a patakmedreket bádog- és pillepalackokkal, illetőleg gondosan becsomagolt és valamilyen szállítóeszközzel – utánfutóval, szekérrel, személygépkocsival – közelítve meg a helyszínt, a természet ölébe hányják a civilizálatlanság mocskait. Még az a jámbor atyafi, rokon, ismerős, unokatestvér is ezt teszi – kicsiben –, amikor letekeri a gépkocsi ablakát és egy utánozhatatlanul autentikus, talán Ázsiából vagy az Etelközből származó lezser mozdulattal, csak úgy, kiveti rajta valamelyik multinacionális cég reklámhordozóval elegyes, egyszeri csomagolóanyagát… Tényleg eldobható az a pillepalack vagy mi a fene… „A körmit kellene letörni annak, aki azt a sok mocskot idehordja…” – mondja kitartóan, mint imamalomban, ki tudja hányadszor, hiszen tisztában van azzal, hogy azok a visszaeső szemetelők nem Új Zélandról, s nem a Kárpátokon túlról érkeznek, de azért a látszat és a hiteltelenség kedvéért illik morgolódni.

Aztán, amikor kiszállunk a gépkocsiból a mioritikussá züllesztett székely tájban, vagy kilenc cseppet sem mioritikus, hanem példányonként másfélakkora, a Kaukázusból csempészett/ szalasztott félvadállat jelzi, hogy Szent György-nap után járunk, s megkezdődött a legeltetések időszaka… A frissen és többnyire feketén alkalmazott pakulár röhög rajtunk vagy ötven méternyire odébb húzódva, s megnyugtat, hogy nem marnak az ebek. Számára az a tény, hogy szívathat, olyasféle öröm, mint társkeresőn a – már-már kielégülést nyújtó – találat, amely azt jelzi, hogy elképzelhető a légyott. Nyilván sejti, hogy ilyesmi inkább Szent Mihály-napja után eshet meg vele, ha… minden esszejön, de addig még sok víz lefolyik Vargyason, Maroson, Olton, Küküllőkön és Feketeügyön. – Me-hó-me! Hí elé! Me-hó-me! – halljuk a tudat mélyéről frissen előbukkant ősi terelőszavakat… Egyéb esemény sivár életében nem is történik aznap, esetleg a főnök kimegy az esztenára, aki visz majd egy flakony sört este az olcsóbbikból… Valahogy megússzuk, ostorral és bottal csapunk a kutyák közé, s azok vinnyogva eloldalognak.

Fegyver van az eszterengahajtók kezében. Ami legalább annyira veszélyes, mint az online terjedő mocsok és az agresszió… Mint a butaság. Mint a kapzsiság. És minden esztenánál tucatnyi eb, aki egyúttal kvázi az idegenforgalom ügynöke is. És megannyi székely patron – a gyengébbek kedvéért kiskapitalista tulaj – , aki euróban számol, haszonban, támogatásban, s úgy, hogy a házi rabszolgának, a börtönből szalasztott vagy félnormás szolgának, kisbojtárnak a lehető legkevesebb éhbér jusson…