Több mint bizonyos, hogy sok pozitívum származik majd abból, hogy Székelyzsomboron ma már kis emlékmúzeum őrzi a falu jeles szülöttének emlékét. Idegenforgalmi szempontból is jót tesz majd a településnek a Nyirő-kultusz erősödése. Ideje, hogy az írót a kánon visszahelyezze az őt megillető helyre. Ez év nyarán került sor annak a lakatlan épületnek a felújítására, amely egykor római katolikus felekezeti iskolaként és tanítói lakásként szolgált.
Itt volt iskolaigazgató Nyirő Mihály, az író édesapja, itt látta meg a napvilágot Nyirő József is. A helyi Avilai Nagy Szent Teréz templomban ministrált kisgyerek korában Nyirő, s talán itt érezte meg először a tanulás iránti vágyat, az elhivatottságot is, hiszen szemináriumot végzett, teológiából doktorált, s 1912 és 1919 között hittantanárként, illetve lelkipásztorként dolgozott.
Ugyanekkor újították fel a plébánia épületét is, amelyben jelenleg nem lakik pap hiszen Székelyzsombort Tamás Huba plébános oldallagosan látja el Homoródkarácsonyfalváról.
Az 1892-ben emelt épületet Bogos Ernő csíkszeredai építész tervei alapján újították fel a Miniszterelnöki Hivatal, Orbán Viktor személyes keretéből és a Nemzetstratégiai Intézet (NSKI) segítségével. Itt könyvtárszobát és vendéglátóhelyet alakítottak. Ugyanakkor felújították a plébániaépületet is, ahol Patakfalvi-Nagy József és felesége két saját és négy rájuk bízott gyermek nevelését végzi a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, Böjte Csaba testvér rendszere keretében.
Ily módon a két ingatlan visszakerült a székelység és az összmagyar kultúra szolgálatába. Két fontos objektum ismét a javunkra működik. Turisták számára is egyre érdekesebb lehet ez a hely, hiszen személyes tárgyakat is sikerült szerezni, illetve olyan korhű bútorzatot, amelyhez hasonló az egykori tanítói lakban is lehetett.
.jpg)
Nyirő Józsefről ma írni és szót ejteni felelősséget jelent. Egyrészt azért, mert nemzedékek nőttek úgy fel, hogy írásait nem olvashatták. Másrészt azért, mert az utóbbi évtizedekben egy újabb, de lassan immár majdnem két generáció nőtt úgy fel, hogy az íróról és művéről vajmi keveset tudva, hol ilyen, hol olyan, de mindenképp tendenciózusan megfogalmazott állításokat volt kénytelen meghallgatni és elviselni, s úgy viseltetni, hogy maga is elfogadja e kánont.
A második világháborút követő időkben, amikor a kisebb veszedelem után a nagyobb következett, s a felszobadítók tankjain érkezett meg az újabb zsarnok, törvényszerű volt, hogy a jobboldalinak tartott írót úgy elhallgaták, mintha az általa nyújtott alkotói teljesítmény fölösleges és értéktelen lett volna. Műveit bevonták a közgyűjteményekből, a tankönyvek még csak említést sem tettek róla, s a merészebb irodalomtanárok is csak elrettentő példaként említették a nevét.
A mi családunkban – némi személyes érintettség okán is – a létezett szocializmus évtizedeiben azonban mindvégig kötelező olvasmány volt a Madéfalvi veszedelem. Jómagam úgy ötödik-hatodikos koromban kerültem közelebbi kapcsolatba ezzel a könyvvel, közvetlenül az indiánregények és a Jókai-regények után, vagy inkább azokkal párhuzamosan.
Azt mondták a felnőttek, hogy Nyirővel óvatosan kell bánni, s nehogy arra vetemedjem, hogy aztán szorgos és túlteljesítő diákként a nyári olvasmányélményekről szóló beszámolóban leírjam a tartalmi kivonatát. Így Nyirő Józsefről olvasmámynaplót nem írtam.
(A Nyirő József felújított szülőházának avatóünnepségén tartott beszéd szerkesztett és rövidített változata. Elhangzott 2016. július 23-án, Székelyzsomboron.)
Készült a Bethlen Gábor Alap támogatásával.
.jpg)
Szabó Károly felvételei.
Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport