Műemlékek közt Dél-Erdélyben – Őraljaboldogfalván (6.)

A Hátszegi-medencében ma már erősen elszórványosodott a magyarság. Csak foltokban találni az egykor viszonylag erős közösségek nyomait.

Őraljaboldogfalván – archaikusan és hosszabban: Őraljaboldogasszonyfalva – (románul: Sântămăria-Orlea) a református templomra, a Kendeffy- és a Nopcsa-családok kastélyaira voltunk kíváncsiak.

A jobb időket is látott református templom – ahogy haladunk Hátszeg és Vajdahunyad felé – az országút jobb oldalán, a Kendeffy-család kastélya pedig véle átellenben, bal oldalon tűnik fel. Viszonylag könnyű odatalálni.

Szacsal ugyanehhez a községhez tartozik, de az ottani Nopcsa-kastély pár kilométerrel odébb lett volna. Annak meglátogatását attól tettük függővé, hogy a községközpontban mennyire boldogulunk… 

Nehéz bejutni ezekbe az objektumokba 

A helyzet kísértetiesen hasonlít azokra a próbálkozásokra, mint amikor szász templomok kulcsait keressük Dél-Erdélyben egy-egy megváltozott népességű településen. Jó esetben van még néhány család, akik valamilyen szinten gondozzák templomaikat, de igen gyakran árvák ezek a hajlékok…

Pár hónappal ezelőtt beszélgettünk Stefan Cosoroaba tiszteletessel, nagyszebeni evangélikus püspökhelyettessel egy műemlékvédelmi és idegenforgalmi jellegű konferencián, aki szomorúan nyilatkozta, hogy tizenötezer szászra 800 ingatlan jut Erdélyben. Könyű kiszámolni, hogy 19 hittársuk kénytelen fenntartani egy-egy épületet, de – mivel jellemző,  hogy városokon népesebbek a gyülekezeteik – egyáltalán nem ritka, hogy 10-15 filiát szolgál ki egy-egy lelkészük, aki csak nagyritkán képes körbejárni a körzetét és eléggé hiányos lehet a hitélet ezekben a kiürült gyülekezetekben. Alig néhány szász maradt a valaha erős községekben…

Van olyan útikönyvünk, amely megadja a kulcsokat őrző emberek címét és telefonszámát. A szász templomok esetében ez az út nagyjából járható, de magyar vonatkozású helyekhez nem találtunk megfelelő tájékoztatót.

A szászok olyan turista-térképeket készítenek, amelyeken románul és németül írják ki a települések nevét; a románok főként a saját objektumaikat jelzik, románul, nyilván, mert első és felsőbb, amiről azt tartják, hogy csak az övék (Számos kolostor, a két Sarmisegetuza stb.); és készülnek magyar térképek is, három nyelven, de azok fölöttébb hiányosak. Talán a Google-térkép a legkorrektebb, mintha világszinten áttörés történt volna, s áthidalódnak azok az akadályok, amelyeket a különböző nemzetiségű Erdélyek közé mi, az ittlakók építettünk. 

Ráadásul a magyarok itt általában minimum két felekezethez: a reformátushoz és a római katolikushoz tartoznak. Ilyen vonatkozásban a szórvány is tovább osztható, hogy még kisebb legyen a szórvány szórványa.

A Kendeffy-kastélyről kiderítettük, hogy most éppen eladó. Hatalmas kutyák jöttek mentek a kertjében, s egyáltalán nem látszott barátságosnak a hely.

Amennyiben befektetők lettünk volna, biztos, hogy felleljük a szükséges információkat, és minden bizonnyal bejutunk.

Valamilyen egészségügyi intézmény működött itt korában, majd gyerektábor, aztán történt egy kísérlet kastélyszállóvá történő átalakítására vonatkozóan is, de ez a program megfeneklett…

Az örökösök visszakapták az épületet és a körötte levő néhány hektár kiterjedésű parkot, de nincsenek arra felkészülve, hogy hasznosítsák, így eladásra kínálják. Több tízezer hektárnyi erdő is tartozott az uradalomhoz, de azt nem adták vissza. Az erdők jelentős része beolvadt a Retyezát Nemzeti Parkba, s ott megmarad, legalább kiemelt védettséget élvez e fűrészüzemekkel teleletűzdelt országban.

A református templomnál szerencsével jártunk

Volt némi információnk arra vonatkozóan, hogy a templom mögötti háznál megtaláljuk a kulcsot.

Be is csengettünk, s hamarosan egy igen készséges úriember jött elénk. Nicu Giredea nyugalmazott katonatiszt, az önkéntes gondnok.

Együtt mentünk be a jól látható román kori stílusjegyeket őrző templomba. A faluról 1300-ból maradtak fenn irásos dokumentumok, de a templomépítést az 1270-1280 közötti évtizedre datálják. Feltételezhetően román és magyar anyanyelvű lakossága volt, és kezdetben a katolikusok használták. 1442-ben Hunyadi János familiáriusa, a pestyéni András a kegyúr, majd 1447-ben a Kendeffyek elődei kapják meg. 1453-ban a dévai, 1506-ban a vajdahunyadi várhoz tartozik. 1555-ben már létezett az itteni református gyülekezet, amelyet az elmagyarosodott egykori kenéz-nemzetség, a Kendeffy-család tartott fenn. Külön érdekessége ennek a gyülekezetnek, hogy román nyelvű református zsoltárfordítások maradtak fenn itt, egyike volt azoknak az egyházközségeknek, ahol román reformátusok is éltek.

A békés együttlélésre, a hitéletre, és az oktatásra is kiterjedő magyar-román kapcsolat bizonyítéka, hogy magyar és román nyelven szerveztek elemi iskolai képzést, amely a 17- és a 18. század folyamán, egészen 1860-ig fennmaradt. Ha megvan a helyi szervezőerő, s nem szól bele a politikai elit, mindig békésen élnek az emberek és prosperálnak saját és közös hagyományaik révén. 1852-tól a görög katolikus nyitanak román oktatási nyelvű iskolát, református elemi 1885 és 1948 között működott, majd állami fenntartású a magyar oktatás, amely 1960-ban vonult ki a faluból.

Túl gyakran nem emlegetik manapság, de 1784-ben és 1848-ban itt erősen egymásnak rontott a magyar és a román lakosság, és többnyire az osztrákok által felcukkolt románok viselkedtek galád módon, a magyar kisnemesi családok és az arisztokraták is sokat szenvedtek ezen a környéken.

Legalább három réteg freskó található a belső falakon. A legkorábbi a 14. századból való, amely a betegeket ápoló Árpádházi Szent Erzsébetet ábrázolja, illetve maradt fenn egy töredék a Szent Pál halálát ábrázoló falképből is. Ekkor katolikusok használták az őraljaboldogfalvi templomot. A bizánci stílusú freskókat – feltételezhetően – egy havasalföldi mester készíthette a 15. században, mível akkor a görögkeletiek kerültek túlsúlyba. A rítus azonban 1484-ben ismét megváltozott, erre utal Holyczer Márton gyulafehérvári kanonok bevésése.

A református gyülekezet 1555-től létezik Őraljaboldogfalván. Az 1562 és 1591 közötti cirill betűs karcolások arra engednek következtetni, hogy románok és magyarok közösen használták. 1591 után már csak római betűs feljegyzéseket, karcolásokat találunk a falakon, amelyeket 1642-ben meszeltek le a reformátusok, és így javarészt a freskók feledésbe is merültek.

A Műemlékek Országos Tanácsa az 1870-es években táratta fel, majd Möller István vezetésével zajlott le itt, magyar állami pénzből egy szakszerű felújítás. Azóta komolyabb javítás, restaurálás nem történt.

Nea Nicu meséli, hogy az 1980-as évek közepén, amikor még aktív katonatisztként dolgozott – akkor is itt lakott a templom mögötti házban – sikerült elérnie, hogy „kölcsönadjanak” számára egy századnyi sorkatonát, akikkel aztán néhány nap alatt annyira feljavították a tetőzetet, hogy az a mai napig szolgál.

Hasonlóan elárvult a parókia is. Víz és villany van a telken. Itt néha magyarországi, Erdély más vidékeiről érkező diákok és turistacsoportok szállnak meg, de eléggé ritkán, pedig bázistáborként használható lenne, hiszen innen indulva be lehet járni a környéket. Igen gazdag a történelmi múltra emlékeztető látnivalók sora, de a természeti környezet is gyönyörű a környező hegyekben.

Giredea úr almodni is mer

Úgy véli, hogy mivel itt van a környék legrégebbi temploma, s ha már megvan a felekezetek közt annak közös használatának kultúrája, vagy legalábbis az emléke, akkor azt fel lehetne újítani… Esketőhelyként lehetne hasznosítani, ahol felekezetre való tekintet nélkül fogadhatnának örök hűséget egymásnak az ifjú párok. Ily módon akár híres és keresett objektummá válhatna. Így megfelelően, ökumenikus jelleggel felújíthatnák a templomot, s talán akkor jobban figyelne rá a fenntartó, az erdélyi református egyház, a politikum, s talán a román és a magyar kormány is szánna egy komolyabb összeget a javításra és a karbantartásra.

Őraljaboldogfalván ma két református lélek él.

Az istentiszteletek a sátoros ünnepekre és az úrvacsorai, illetve a temetési alkalmakra korlátozódnak. Nem a templomban, hanem az egyik háznál tartják a szertartásokat.

Vass Erika, a Szentendrei Néprajzi Múzeum munkatársa végzett itt kutatásokat 2007-2011 között, az általa közölt tanulmány adataira támaszkodtunk az utazás során. 2009-ben 6 reformátust talált a faluban, de a presbitérium már akkor sem működött.

Bódis Miklós tiszteletes, aki Hátszegről látja el a környéken levő szórványgyülekezeteket, elmondta, hogy az utóbbi öt évben eltemette hívei kétharmadát. Ez idő alatt szűntek is meg gyülekezetek a vidéken, s az őrljaboldogfalvi pedig az utolsó órájában jár. A római katolikus egyházközséget nem vizsgáltuk most, de az élő lelkek száma hasonló lehet…

Napról-napra, óráról-órára romlik a helyzet.

A régi és az új Európa találkozása

Valamikor stílus- és szellemi irányzatok forrásvidéke volt Európa.

A Kárpát-medence és Lisszabon, az Edinbourgh és Palermo közötti térben születtek meg azok gondolatok, azok a formák, amelyek meghatározták az itt élő keresztények életét; innen áramlott szerte a nagyvilágba a szellem világossága. Nyilvánvaló, hogy volt ebben némi (kultúr) imperializmus és felsőbbrendűségi érzés, de megannyi érték is ugyanakkor…

Kérdés az, hogy az erősen amerikanizálódó, a piacgazdaság szabályai iránt nyitott Európai Unió, túl a konténerházakon, a bevásárlóközpontokon, túl az acélból, betonból, üvegből komponált stílustalan, ideiglenesnek és hevenyészettnek mutatkozó építményeken, képes lesz-e olyan gondolatiságot felmutatni, amely némi jövőképet is felvillant? Vagy maradunk a konzumidiotizmus szintjén?

Erős bennünk a tétely…

Nem látszanak az erővonalak, csak annyi mutatkozik igen markánsan, hogy a pillanatnak és a fogyasztói kultúrának vetnek alá mindent…

Nem jó az irány. Vagy valakik úgy látják, hogy ez a helyes? Kik ők? Felelős emberek vagy kufárok?

A szerző felvételei.

Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport