Na, de vágjunk a közepébe.
A minap azon töprengtem, miként szüremkedtek be mindennap használt nyelvünkbe, a közbeszédbe, a köztudatba, az eredetileg csak szűk körben, városi fiatalok szlengjében divatos angol, vagy egyéb kifejezések. Annyira, hogy már saját jelentéstartalommal is bírnak, mondhati könnyedén beágyazódtak a felnőttek gondolkodásmódjába, beszédstílusába is. Lásd a bulvárlapok szókincsét, a média felkapott szókészletét.
Itt vannak kezdésnek a mémek.
Az eredetileg a Richard Dawkins híres/hírhedt evolúciós elméletében szárnyra kapott szó a génekhez hasonló szerepet játszik. Mint egy eleve adott, beprogramozott, átörökíthető és átörtökítendő „anyag”, csak, mint mondja. Dawkins, nem csupán az emberi biológiára alkalmazható, hanem az egész kultúrára.
Szokásaink, művészetünk is valamiképp egyfajta ilyen szelekciós elv szerint működik. Ahogyan a vírusok adják a parancsot: Másolj le! Ez a „fertőzés kultúrája”.
A mém tehát azt jelenti: másolat, utánzás, hogy az értékesnek vélt szokást, divatot minden nemzedék átörökíthesse. Tudományos elmélet, sőt szakterület is született belőle, amit mematikának hívnak.
Németh Gábor író-szerkesztő és Sebők Zoltán esszéista egy rádiós beszélgetéssorozatban is méltatta, melyből aztán a Kalligram Könyvkiadónak köszönhetően egy nagyszerű könyv is született: A mémek titokzatos élete címmel.
Ebben a könyvben a szerzők hosszasan tárgyalják a mémek okozta fertőzés, vagy élősködés kultúráját, ilyen nézőpontból fókuszálva a mi korunkra is.
A mematika szerint a vírushoz hasonlóan a gondolatnak sincs önálló élete, nem tud fertőzni, csak akkor, ha van, aki befogadja, s így továbbadja. Kitágítva a gének hasonlatát és a fertőzés értelmét/értelmezését, ráhúzhatjuk az élet minden területére. Mindenre, amit az ember alkot, alakít, művel. Mondhatnánk, egy bolond százat csinál. Erre alapoznak a reklámok, erre játszik rá a divat. Mi vagyunk a gondolat éltetői. A tyúkot nem önmagáért, hanem a tojás szempontjából kell nézni. A tyúk azért van, hogy tojjon, adja tovább a tojást. Nem beszélünk alkotásról, teremtésről, új érték létrehozásáról, hanem csak mémekről. Mémek vagyunk, akik másolják a régi korok mintáját.
Mém az, ami másolható, és másolandó. Ha megfefel egy csoport vagy egyén elvárásainak, s van kellő ereje, nyilvánossága, hogy azt népszerűsítse. Erre nagyon jó felület a világháló. Internetes mémnek nevezik azokat a divatos és humoros képeket, rajzokat, szólásokat, melyek avirtuális hálón tűnnek fel, tematizálják a közbeszédet, a nap vicceként, beszólásaként, netán, mint „képtelen kép” tűnnek fel, hogy aztán hamar feledésbe is merüljenek.
Egy ideig fetisizáljuk a legújabb cuccokat, divatokat (legyen az árucikk, menő szlogen), bálványistenként meredünk rá, utánozzuk a divatot, hogy korszerűek maradjunk, de gyakorlatilag csak a túlélésre játszunk. A mém meg fertőz és élősködik…
Mert a mémek kultúrája nem más, mint az eldobhatóság kultúrája…
Amióta a 60-as évektől kezdődően berobbant az amerikai-angol kultúrkörbe, számos jelentésátalakuláson ment keresztül. Első hallásra egy másnapos, alvatlan, üveges tekintetű, önmagának árnyéka-ember képe társul hozzá, aki csak úgy „néz ki a fejéből”, de nem érzékeli a valóságot. Ha azonban a kifejezés történetét vizsgáljuk, kiderül, hogy egy afrikai eredetű vallási hiedelem áll a hátterében.
.jpg)
A zombik nem barátságosak. Mint öntudatlan ösztönlények, emberfeletti emberek, az élők lelkére vadásznak, szívják vérünket és agyunkat, valójában a középkori fekete mágia frissített változatai, akiktől félünk is, de akiket minduntalan mi kísértünk azáltal, hogy képben, hangban, szóban, testfestésben előhívjuk a fantázia világából. Egyfajta pótcselekvés termékei, akik bizarr beavatási szertartásokkal kapcsolatba is kerülhetnek velünk, meghökkentenek és borzalmat keltenek, ugyanakkor beteges képzelgésünkben mintegy előremenekülünk, noha tudjuk, hogy képesek elpusztítani minket.
Jó lenne, ha nem játszanánk a bennünk és körülöttünk megbújó rosszal, ne élvezzük a fekete humort, mert ráfizetünk.
A trollok eredetileg a skandináv mondavilág figurái. Amolyan emberszerű, természetfeletti lények, akik nem túl barátságosak, és az emberektől távol élnek. Külsejük kifejezetten csúf, nagy az orruk, a fülük, agresszívak, a „gonosz oldalon állnak”. Erősek és primitívek, mi több: emberevők. Okkal kell tartani tőlük. Görbe háttal barangolnak az erdőben, a vad természetben,megbújnaka fák, a gyökerek, a bokrok mögé, barlangokban tanyáznak.
A trollok elkerülik a napfényt, nehogy kővé váljanak, de a villámoktól is tartanak, mert azok széttörik őket. Állítólag azért tűntek el Skandináviából, mert nem bírták az állandó harangozást. Az északi népek nem kedvelik a trollokkal való találkozást. Aki nem hisz bennük, még annak is tanácsos jó viszonyt ápolni velük, és kellő távolságot tartani tőlük. Ezért nem illik őket provokálni. Karácsony táján ezért tesznek ki a ház elé egy tál kását, hogy szerencséjük legyen, és a trollok elkerüljék őket. Norvég földrajzi megnevezésekben, szuvenírjeikben gyakran visszaköszönnek a trollok.
Az internetes „trollkodás” azonban nem norvég eredetű. Valójában angol közvetítéssel került a köztudatba. A trolling jelentése: értelmetlen dolgot csinál, provokál, gonoszkodik –, és azt a személyt jelöli, aki szándékosan vitát szít egy beszélgetésben, elrugaszkodva a témától, szétrobbantva a közösséget.
Vizsgálták már lélekgyógyászok is ezt a jelenséget, és arra jutottak, hogy aki trollkodik, az valószínű, saját lelki és egyéb természetű hiányait próbálja álnév mögé bújva kompenzálni, bármibe beleköt, csakhogy zavart keltsen.
Mit tehetünk ellene? Ahogy a neten is kering a jelszó: Ne etesd a trollt! Vagyis nem kell táptalajt kínálni hergelő szándékának.
Hadd idézzem néhány kommentelőideillő megjegyzéseit is a közösségi hálóról: „Aki a trollokat bántja, az
Hiszen e„fene nagy” szabadelvűségben az ördögöt játszótársként kezeljük, negéden és viccesen provokáljuk. Eladjuk neki lekünket, méltóságunkat, isteni énünket. Cserébe a bóvliért, a giccsért. Észre sem vesszük, hogy ő játszik velünk. Majmot csinál belőlünk.
Miközben Isten egy magasztos kalandra hív. A vele való találkozásra. Ha az ő partnerei, családtagjai lehetünk, akkor ne adjuk alább. Legyünk igényesek. Becsüljük többre hitünket, kultúránkat, emberi és hitbeli tartásunkat az ördög útszéli ajánlatainál.
Álljunk ellen a provokációknak. Ne hagyjuk, hogy holmi övön aluli késztetések vezéreljenek, álságos okoskodások megtévesszenek, talmi csillogások lidércfényei elvakítsanak.
Ne az alvilág tetszését keressük, hanem lépjünk feljebb Isten közelségébe. Ahol igazi önmagunk lehetünk.
Sebestyén Péter