Márton Áron vs. Viszkis
Kell bizonyos szintű merészség, amikor egymás mellé, illetőleg egymással szembeállítja az ember ezt a két személyiséget. A Viszkis törpe, igencsak gyarló. A Boldog Emlékezetű Püspök pedig mindannyiunk feletti, nagy idők, nagy tanúja. A két emberben annyi a közös, hogy mindketten majdhogynem általánosan ismertek a Kárpát-medencében, s mind a ketten Csíkból származnak. A többit pedig hagyjuk. Ezek nem összehangolható szférák.

Közönséges médiafogyasztóként – ha akarom, ha nem – hosszú évek óta követem a Viszkis rabló, Ambrus Attila életútját, aki sokak szemében egyfajta Robin Hood vagy Rózsa Sándor volt a kilencvenes években. Ahogy játszadozott, cselezett a hatóságokkal, fel-felbukkanva, ismét eltűnve, fogdából megszökve, mondhatni szimpatikus volt a közmagyarnak, aki akkortájt (is) elég gyatra körülmények között és szabadságában a szegénységtől megkötve élt. Sokan talán elfogadták a „módszerét”, s azzal a filozófiával, hogy „ne kérdezz senkit, honnan van az első millió”, úgy viszonyultak hozzá, hogy feloldozták, hiszen abban a vadkapitalista korszakban, amikor dívott a látens szabadrablás, az ügyesebbje annál sokkal többet vitt haza illetéktelenül, mint Ambrus Attila. Aztán jól követhető volt, ahogyan a börtönévek alatt kinyílt a rabló személyisége, s szép lassan megváltozott. Szorgalmas birkaként tudott viselkedni, ahogy mi is, s megtért a normalitás aklába. A viszkis, szabadulása után képessé vált a beilleszkedésre, kétkezi munka segítségével keresi a kenyerét. Hála legyen a Jóistennek, sikerült elvegyülnie a nép között.

 
Magamtól, csak úgy nem gondoltam soha a visszavonult rablóra egy percig sem, soha nem járt az eszemben, de a sajtó, s annak is a piacorientált, a bulvárosabb része, hiszen hír kell, pletyka, sóder, amelynek nyökögés-szüneteiben és üresen maradt oldalain magas a reklámérték, megint gondoskodott a hírverésről. Akkor figyeltem fel a Viszkis-témára ismét, amikor olvastam, hogy egyes források szerint 750 millió, más híresztelések szerint 1,1 milliárd forintot kíván a magyarországi Filmalap az Ambrus életéről szóló játékfilmre fordítani. Nem tudtam hitelt érdemlően megállapítani, hogy a két összegből melyik a helytálló, de jelentős megszerzett keret fog rendelkezésére állni Antal Nimród rendezőnek 2017-ben a Viszkis-filmre. Ez 3,5, illetőleg 4,5 millió eurós összeg. Talán a Viszkis rabló korában sem lopott ennyit, úgyhogy a haszon immár biztos, a jogdíjakkal és a járulékos egyebekkel messzemenően jól jár. Talán majd a cserépkészítést is abba lehet majd hagynia, s békés, boldog, anyagilag kiegyensúlyozott lesz a további élete.
 
Erre megint azt mondom, hogy egye fene, leülte a büntetését, megszenvedett érte. Övé a figura. Talán megérdemli a jólétet is.
 
Csakhogy Márton Áronról is film készül. Most ez is közös bennük.

Három-négy éve látom-hallom, hogy közakadozásból, kisebb-nagyobb kulturális akciók bevételéből igyekeznek előteremteni azt a jelentős összeget, amely a nagyívű játékfilmhez kell. Ha jól emlékszem 1,5-2 millió eurós költségvetést terveztek, hiszen tömegjelenetek kellenek, korhű öltözék, hitelesen beállított, berendezett környezet, ami mind-mind pénzigényes, még akkor is, ha nem kívánnak olyan sztárokat bevonni, akiknek magas a világpiaci ára. Magam is voltam pár ilyen rendezvényen, írtam itt-ott a Márton Áron-film tervéről, s népszerűsítettem azt.

Bevallom, nem ismerek olyan színművészt, akire rá tudnám bízni a püspök alakjának megformálását.

A rabló szerepére – állítólag – azonban már van ember. Az más… A bűn és bűnnel fogant arcunk sokkal közelebb van hozzánk. Márton Áron alakját csak hozzá mérhető művész formálhatja, s az élők között nem mutatkozik számomra megfelelő egy sem. 

Nyilvánvaló, hogy ez nem az én feladatom, csak a hitelesség miatt tünődtem el ezen. Biztos, hogy valamilyen szinten zajlanak már a munkálatok, forgatják is a produkciót.

Valaki azt mondta a múltkor, hogy a film készítői igencsak kínlódnak, s egyálatlán nem biztos, hogy jó úton járnak, mert biztosra kell menni, s nem lehet olcsó, sima magyar góbéskodással túlesni rajta, mint az Ábel-filmeken, mert azok is félrementek, mint anno az Emberek a havason, holott akkor még tudott valóban népi lenni az csonkaországi is, ha akart…

Hol az Áron püspökhöz mérhető színész? A vágy, a hiúság, a szerepálom nem elég a feladathoz. Még a tehetség sem. Ide hit kell. S még valami többlet, amit nehéz megfogalmazni.

Engem ebben a pillanatban az értékorientáltság izgat. Az irányvesztés bosszant, hogy a művészvilág is azonnal a bűnre mozdul, ha pénz kell egy dologhoz, amelyből akár haszon is termelődhet.

Egyébként nem hiszem el, hogy az összmagyar piacon a Viszkis filmje visszahozná a ráköltött egymilliárdot! Odakint a világban pedig annyi a mocsok, hogy a magyar kosz ott nem is látszik.

 A Márton Áron-film költségének nem kell megtérülnie. Már az élet nagy és igaz mozijában megtérült egyszer. Hiszen ajándék volt, hogy élt. A mozifilm már csak egyfajta továbbéltetése lenne. Nagy szégyen, hogy maga a filmszakma java nem jött le a téma végett, csak úgy magától, hogy segítsen. Egyébként nem is kell. A székelyek kebeléből született a püspök. Kigyöngyözte e maroknyi nép. Hozzáadja, hozzáadjuk a többit, s a hitet is. Akik meg közönnyel és kalmárként viseltetnek, ők nem tudják, mit cselekszenek.

Simó Márton