A románok második világháborúból való kiugrása után a szovjet és a román hadsereg fokozatosan kiszorította a német-magyar csapatokat a Székelyföld területéről.
1944 szeptember második felében, illetőleg októberében, miután a félkatonai Maniu-gárdák vérengzésekkel egybekötött fosztogatásokkal lehetetlenítették el az életet, az első demokratikus választásokig a szovjet hadsereg saját hatáskörbe vonta a megszállt területek közigazgatását.
Ebben az időszakban – az 1944 októbere és 1945 márciusa közötti fél esztendőben – szovjet parancsnoka volt Székelyudvarhelynek, egy bizonyos Makarov alezredes, aki a rendfenntartás mellett ez idő alatt mindennemű adminisztrációs feladatot is ellátott.
Makarovról két történetet is hallottam, egyik vidám, a másik szomorú. Mind kettő ebben az átmeneti időben történt.
Az udvarhelyi színjátszók a János vitézt vitték színre, amelynek egyik jelenetben huszárok jönnek be a színre a magyar zászlóval. Ehhez azonban engedély kellett Makarov elvtárstól.
Fel is ment a küldöttség a városházára engedélyt kérni a szovjet helytartótól. Egy oroszul tudó tolmács – vélhetően idősebb ember, aki az első világháborút követően orosz fogságban tölthetetett hosszabb időt, ahol önhibáján kívül sajátíthatta el a nyelvet – előadta a színjátszók óhaját.
Makarov végigpásztázta szemével az előtte sorakozó műkedvelő színészeket, kedvesen bólogatott, majd a tintatartóba mártotta pennáját. Egy mozdulattal kihúzta a kérésen szereplő római egyest, és odaírta, hogy ‘dvá’, vagyis kettő. Ily módon két magyar nemzeti zászlóval vonulhattak be a huszárok a színpadra.
A másik történet szomorúbb.
Szombatfalván, az Ugron-kúriával szemben lévő telken találhatók az 1944 őszén Udvarhely környékén elesett szovjet katonák síremlékei.
Azt mesélik, azok közül néhányan elesettet korábban a központi parkban temettek el. Ugyanis az orosz katonák a városba érkezve azt hitték, nekik itt mindent szabad. Egyre másra fogdosták össze a lányokat, asszonyokat az utcán, és csúfot űztek belőlük. Az a szóbeszéd járja, hogy Makarov megelégelte a katonák garázdálkodását, és maga ítélkezett a bűnösök felett, a statáriális állapotban állítólag saját fegyverével lőtte le az erőszakoskodókat.
Képeink illusztrációk. A felvételek bármelyik erdélyi vagy magyarországi városban készülhettek volna.