Kilencszáz hektárnyi megújított erdő

Több mint 3,6 millió csemetét ültetett idén tavasszal a tizenöt székelyföldi magánerdészet által kezelt erdőterületeken.

Az erdészetek erdei iskola program kínálatait kihasználva a csemeteültetéshez több civil szervezet és iskola is csatlakozott a régióból, az önkéntesek száma 1800. A csemeteültetéshozadéka 900 hektárnyi megújított erdő.

A fenntartható erdőgazdálkodás, mint cél, elképzelhetetlen az ökológiai sokféleség nélkül, így nyolc fafajta került ültetésre erdeinkbe, a 3 688 900 csemetének nagyrésze lucfenyő, kisebb mennyiségben kocsánytalan tölgy, bükk,hegyi juhar, jegenyefenyő, magaskőris, kislevelű hárs és vadcseresznye. A gondosan összeválogatott fafajták erdeink sokszínűségét, élőhelyeit és stabilitását hivatottak biztosítani. Ezt a 3.688.900 darab csemetét sok millió, előző években elültetett csemetével együtt a nyár folyamán az erdészek, nem kis anyagi ráfordítással, ápolják, védik és karbantartják, gondolva a jelen és jövő nemzedékre.

Az elültetett csemeték mellett az erdészek szakértelmét dicséri a természetes úton magfák segítségével megújított erdőterület is, ami nagyobb a mesterségesen felújított (elültetett) területnél. A természetes úton megújított erdőterületek segítenek a biológiai sokféleség megőrzésében nagyban hozzájárulnak az erdők klímaváltozással szembeni stabilitásának biztosításához, így a fenntartható erdőgazdálkodás részei.

Úgy tartja a kínai közmondás, amivel a félévtizedes szövetségünk is egyetért, hogy “A  legjobb időpont afaültetésre 20 évvel ezelőtt volt. A második legjobb időpont ma van.”  Az idei csemeteültetési idényben ennek tükrében cselekedtünk, melynek hozadékát unokáink is megtapasztalhatják majd, addig pedig puszta létükkel is élhetőbbé teszik Székelyföld környezetét, környezetünket.


Kádár Tibor-Sándor,
 okleveles erdőmérnök,
a Székelyföldi Magánerdészetek Egyesületének közönségkapcsolati sajtóreferense