Bizonyára sokakban felvetődik a kérdés, hogy immár túl a vitatott kormányrendelet visszavonásán, mi az oka annak, hogy Románia nagyvárosaiban még mindig az utcán vannak az emberek?
Pontosabban: valakik még most is tüntetnek… Nyilván, nem olyan intenzitással, mint korábban, de a tiltakozási hullám most is tart. Kedden este Bukarestben, a Victoriei téren mintegy 2000 – más források szerint párszáz -, Kolozsváron 500, néhány jelentősebb egyetemi városban pedig mindössze néhány tucatnyi, de mindenütt 100 főnél szerényebb volt a tiltakozók száma. Incidensekről nem szóltak a hirügynökségi jelentések.
Több mint két hete tart a tiltakozási hullám, s továbbra a kormány lemondását, a szociáldemokrata-liberális vezetés távozását követelik.
Székelyföldön azonban véget érni látszik a tüntetés-sorozat, amely egyetlen alkalommal sem volt túlságosan jelentékeny, talán Marosvásárhelyen voltak pár esetben nagyobb megmozdulások, de tudni kell, hogy ezeket jobbára román civilek és magánemberek szervezték. Amennyiben a magyarajkúak is megjelentek, nem fogalmazhattak meg saját kéréseket, a transzparensek szerint beolvadtak a nemzeti tégelybe az akció során. Úgy látszott, hogy a magasan iskolázott, viszonylag fiatal, öntevékeny, jómódú és urbánus jellegű vállalkozásokhoz kötődő személyek és csoportok voltak a hangadók.
Lehetne akár nemzetiségi alapon is tiltakozásokat megfogalmazni, mert gyakori az ellenünk irányúló jogfosztás, de saját kisebbségi, polgári-vállalkozói középosztályunk ebben a mozgalomban nem is nagyon kereste, de nem is nagyon találhatta volna meg a maga helyét. Illetve csak a románajkú társaikkal közös platformon, amelynek semmi köze a vidékhez, a szociális problémákhoz. Ezek az emberek nemzetközi szinten, a vállalkozási szabadság és a transznacionalitás globális erőterében képzelik el magukat…
Úgy tűnik azonban, hogy a honi magyar plitikai elit is megcsömörlött a tavalyi technokráciától és az utóbbi két hónaptól, amely során a szociálliberális vezetés elsősorban önmaga igazolására és utólagos felmentésére törekedett, ehhez szeretett volna törvényi hátteret biztosítani. Dolgozni szeretne – most épp ezzel a kormánnyal – és asszisztálni bizonyos számunkra is elfogadható helyzetekhez, hiszen ezt teszi – több vesebb sikerrel – mindjárt huszonhét esztendeje.
A magyarországi sajtóorgánumok hozták ugyan az eseményekről a beszámolókat, de igen kevés esetben próbálkoztak és voltak képesek arra, hogy elemezzék is a helyzetet. A jobboldal höbörgött, az egyszerű szócséplés és a gyűlöletkeltés szintjénél általában nem jutott tovább – jól látszott, hogy az illetők nem ismerik behatóan a helyzetet, s a sztereotip szövegek kocsmaszintű szajkózásán túl képtelenek bármire is. Ebbe a csomagba időnként belekerült a létezett egyetlen székely sör körüli hercehurca… Baló György azonban, a mélységesen megvetett RTL Klub csatornán egy éjféli beszélgetésben – 2017. február 11., közép európai idő szerint 00:40′-től, fél órán át – szóra bírt két jeles személyiséget, akik valóban tisztában vannak a helyzettel, Tamás Gáspár Miklós filozófus, egyetemi tanár és Keszthelyi András politikai elemző beszélgetett ROMÁNIA – MI VAN A FELSZÍN ALATT? címmel.
Elvonatkoztatva attól, hogy a hajdani SZDSZ-hez és az MSZP-hez közeálló személyiségek nem tartoznak a mostani magyar vezetés holdudvarához – s talán épp ezért! -, sokkal tisztábban látnak, sőt, talán még nálunknál, erdélyi magyaroknál is sarkasabban fogalmaznak.
A helyzet egyáltalán nem jogosít fel remminemű reménykedésre.
Ebben a mozgalomban, de a kormányoldalon és az ellenzék körében sem került elő az a nacionalista kártya, amely 1918. december 2. óta érvényben és lenulláz majdnem minden olyan törekvést, amely számára teljesen természetes volt a saját irredentizmus folyamatában, de a bekebelezett kisebbségeknek már nem jár soha a gyulafehérvári banzáj utáni időkben. Szóval: van tennivaló bőven… A helyzet rossz, de – mást nem mondhatunk – mégsem reménytelen. Ez van. Amit megszoktunk.
A címkép Cristian Nistor/ Agerpres felvétele.
Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport