JÖJJÖN SZENTATYA, VÁRJUK!

Még meg sem száradt a festék a vatikáni Államtitkárság levelén, máris elkezdődtek a károgások szerte Erdélyországban.

Az összetartó magyar szokása szerint, a vallásszabadság jegyében, a vérmes nemzetféltés és román-utálat ködébe burkolózva, attól elvakítva néhány embernek semmi sem jó, az sem, ha a római pápa Erdélybe látogat, és az sem, ha épp a csíksomlyói kegyhelyet keresi fel… Mert hát ’miért sárga, kék és piros’, ’miért menjünk együtt’…, miért nincs összecsapva a csíksomlyói búcsúval, ugye megint a ’csentenárt akarja ezzel legitimizálni’…, miért nem hagyja, hogy az erdélyi katolikusság is nemzeti egyház legyen, mint a kínai, meg ehhez hasonlók.

Pedig már közgazdász szakemberek is kiszámították, hogy egy olimpia rendezése, vagy egy világbajnokság szervezése mennyire előmozdítja a nemzetgazdaságot, a társadalmi kohéziót, micsoda többlet energiákat szabadít fel, mennyire összekovácsolhat egy országot, egy nemzetet. Hát akkor, amikor Jézus Krisztus földi helytartója, a római pápa látogat el személyesen, ahová még sosem járt. S ha arra gondolunk, hetente hány államfő, püspöki kar hívja meg őt hazájába, akkor döbbenünk rá: a lassú víz partot mos, Isten a mi imánkat is meghallgatta. Ezeréves ittlétünket, az apostoli királyságot egy római pápa a helyszínen áldja meg és szentesíti, ezzel mintegy evangéliumi távlatba helyezve és küldetésében is lelkesítve.
Még államfők is ritkán teszik nálunk tiszteletüket, hát akkor hogy ne értékelődne fel, amikor  a Vatikán államfője, Szent Péter  utóda tisztel meg bennünket. Micsoda lelki erőmű, micsoda felhajtó erő lehet és lesz is, ha nyitott szívvel, imádságos izgalommal, fegyelmezetten és örömmel állunk ill. megyünk elébe.

Nem ellenőrzésbe jön, nem azért kell készülnünk fogadására, hogy a szebbik arcunkat mutassuk. Inkább azért kell ünneplőbe öltöztessük magunkat, mint közösséget, mint Isten katolikus és magyar népét, mert általa a Szentlélek új kincsekkel akar megajándékozni. Többletenergiákat, rejtett tartalékokat akar felszabadítani, melyekkel életszagúbb, örömtelibb, termékenyebb lesz egyéni és társadalmi életünk egyaránt. A Szentatya jelenléte azt akarja kihozni belőlünk, amitől érdemeseb embernek, kereszténynek lenni, ami átíveli a különbözőségeket, átölei az egymásnak feszülőket,  ami Jézus egyetemes szeretetére utal. Hiszen a mennyországban is együtt leszünk: zsidók és arabok, magyarok és románok, fehérek és színesbőrúek egyaránt…

A kilencvenes évek elején  a Castel Gandolfói nyaralóból épp felszálló, az azóta szentté avatott II. János Pál pápa  helikopterét csak megmegpillantottam, néhány évre rá Benedek pápa épp a Vatikánvárost hagyta el autókonvojával, amikor  közelről megláttam fehér pápai öltözékét egy közeli utcasarokról. Évfolyamtársaimmal pedig huszadik szentelésünket köszöntük meg Istennek Ferenc pápa közelében, de néhány széksor elválasztott tőle a szerdai általános kihallgatáson. Teréz anyával életemben kétszer is szemközt ülhettem és beszélgethettem, – Roger testvérrel és Jean Vanier-el is –, ráadásul utóbbival épp Csíksomlyón.

Milyen  csodálatosa az Úr kegyelme: Most Ferenc pápa személyében a Szentatya jön el hozzánk, értünk, hogy velünk imádkozzék, megerősítsen kisebbségi, keresztény sorsunkban. Isten ilyen szelíd, de erőteljes jelekkel üzen, hogy úgy a legjobb, ahogy ő akarja. S ő azt akarja, hogy életünk legyen, és bőségben legyen.

Ft. Sebestyén Péter