Szerző: admin

Alapításának tizenötödik évfordulóját ünnepelte az Irodalmi Jelen folyóirat kedden este a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A lap tulajdonos-főszerkesztője az évforduló kapcsán az MTI-nek elmondta: az irodalomban a minőség az egyedüli hatalom. Böszörményi Zoltán szerint a lap fennállása óta megőrizte higgadtságát, egyensúlyát és politikai pártatlanságát, ami annak köszönhető, hogy egzisztenciálisan független tudott maradni. 

A Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle október 5. és 9. között zajlik párhuzamosan Kolozsváron, Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Nagyszebenben, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Besztercén, Zilahon és Szatmárnémetiben. Az aradi programra pedig egy héttel később, október 13–14-én kerül sor.

A Maros megyei törvényszék jogerős ítéletben törölte el azt az ötezer lejes (kb. 1100 euró) bírságot, amelyet Csibi Attila Zoltánra, Erdőszentgyörgy polgármesterére rótt ki Maros megye prefektusa, amiért nem távolította el a székely és a magyar zászlót a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi székházáról. Az ítéletről az RMDSZ helyi elnöki tisztségét is betöltő polgármester ügyvédje, Menyhárt Gabriella Éva számolt be egy az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben.

Amint a közlemény felidézi, Csibi Attila Zoltánt 2015 január 21-én bírságolta meg a román kormány Maros megyei megbízottja, amiért nem távolította el a kifogásolt zászlókat a település főterén álló, egyházi tulajdonban levő épületről.

Az első fokon eljáró segesvári bíróság elutasította a bírságolási jegyzőkönyv érvénytelenítését, a Maros megyei törvényszék azonban elfogadta a fellebbezésben megfogalmazott érveket.

„A románok által lakott magyarországi településeken a magyar és a román zászló egymás mellett lobog anélkül, hogy sértené az ott élő magyarokat és anélkül, hogy mindenféle etnikai zaklatásnak volnának kitéve az ott élő románok. Úgy gondolom, hogy ez a példa a követendő példa Románia számára is, erkölcsi, emberi és törvényes szempontból is” – áll az ügyvéd közleményében. A 2002-ben várossá nyilvánított, ötezer lakosú Erdőszentgyörgyön a lakosság 75 százaléka vallotta magát magyarnak a legutóbbi népszámláláson.

A településen született és nevelkedett Rhédey Klaudia, a brit uralkodói család erdélyi felmenője, II. Erzsébet királynő ükanyja. A tér, amelyen az RMDSZ székháza áll, az ő nevét viseli.

Címképünk a www.e-nepujsag.ro portálról származik.
Forrás: MTI

Élő Székelyföld Munkacsoport

Elfogadta a Többközpontú Románia 2035 című, a következő két évtizedre szóló területfejlesztési stratégiát a bukaresti szakértői kormány szerdán.

Az ideiglenes kormány ezzel a döntésével, illetve a koncepció kidolgozására fordított anyagi és szellemi erőforrásokkal bebizonyította, hogy ismételten képes félrevezető és fölösleges stratégiák megalkotására.

Számos elkezdett beruházás esetében – takarékosságra hivatkozva – befagyasztotta további pénzek folyósítását, miközben teljes mellszélességgel asszisztál ahhoz az ártalmas folyamathoz, amelyben szinten tartja az országban fontos gazdasági és demográfiai tényezőként jelen levő magyarság elleni intézkedések foganatosítását.  

A kabinet közleménye szerint – írja az MTI – a törvénytervezet a közlekedési, környezetvédelmi, mezőgazdasági, oktatási, egészségügyi és egyéb ágazati politikákat hangolja össze oly módon, hogy Romániában az európai infrastruktúrába szervesen illeszkedő, az ország egyenletes fejlődését segítő kisebb-nagyobb regionális központok hálózata alakuljon ki.

A stratégia rövid távú (3 év) célkitűzései között szerepel az energiahálózatok európai integrációs tervének kidolgozása és annak a legalább száz községnek a kijelölése, amelyek – a városok mellett – fejlesztési pólusokká válhatnak.

Középtávon (7 év) a stratégia egyebek mellett két-két új átkelőt irányoz elő a Dunán (Bulgária felé) és a Prut folyón (Moldova felé), kerékpárutat és a gátrendszer fejlesztését a Duna mentén, és legalább négy európai szinten is versenyképes metropolisz-övezet kialakítását az ország nagyvárosai körül.

Hosszútávon (10 év felett) a stratégia egyebek mellett két, az ország területét észak-dél és kelet-nyugat irányban teljes egészében átszelő autópálya megépítésével, egy új Tisza-híddal (Máramarosszigetnél), és legalább egy, a Kárpátokat átszelő gyorsvasúttal számol.

A regionális fejlesztési és közigazgatási minisztérium augusztusban állt elő a stratégia tervezetével, amely élénk vitát és még több értetlenséget váltott ki a politikai pártok körében. A decemberi parlamenti választások megnyerésére legesélyesebb, jelenleg is a legnagyobb frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) azt kifogásolta: miért készít két évtizedre szóló stratégiákat egy olyan szakértői kormány, amelynek mandátuma – átmeneti megoldásként – mindössze egy évre szól.

A Románia Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a stratégia tervezetében szereplő faluösszevonási elképzelés ellen tiltakozott, amely szerinte nem más mint a kommunista „szisztematizálásnak” – Nicolae Ceasescu diktátor falurombolási tervének – folytatása.

Az augusztusban közvitára bocsátott tervezet ugyanis a lakosságszám, oktatási és egészségügyi intézmények szerint rangsorolná a településeket, és ösztönözné a jelentős népességfogyást elszenvedett közigazgatási egységek szomszédaikkal való önkéntes egyesülését, ha pedig ez 2025-ig nem történik meg „kormányzati kezdeményezésre” vonnák össze a településeket.

A kormány egyelőre nem tette közzé a stratégia szerdán elfogadott végleges változat, de törvénytervezetről lévén szó, hatályba lépéshez azt a parlamentnek is meg kell még szavaznia.

Forrás: MTI

Élő Székelyföld Munkacsoport

A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum megfogalmazott célja, hogy a lokális értékek tudatosításán túlmenően, egy tágabb kulturális horizontot is megnyisson a látogatóközönség számára. Ezen kitűzött cél által vezérelve, olyan közösségi térként képzelve el működését, amely keretében rálátás nyílik a magyarság közös kulturális értékeire.

Az új kiállítással lehetőséget kíván teremteni arra, hogy a székelyföldi közönség megismerkedjen az anyaország egyik kiemelt értékével: a Hungarikum, a Magyar Örökség, s az Európai Kulturális Örökség részeként számon tartott Herendi Porcelánmanufaktúra remekműveivel.

Miben lehet példaképünk Nyárády Erazmus Gyula botanikus? címmel tart előadást dr- Macalik Kunigunda biológus, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója, az Ember és Természet Kollégium 7. évadának első meghívottja, 2016. október 12-én, szerdán, 18.00 órától a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékházban.

A Székelyudvarhelyen tartott restaurátor konferenciákhoz minden alkalommal tartozik tanulmányút is, amelyen a résztvevő szakemberek közösen járnak be történelmi helyeket.

A konferencián jelenlevő kutatók és múzeumi szakemberek idén folytatták a Szászföld értékeinek felfedezését.

Erre az utazásra október 6-án került sor, illetve október 7-én, pénteken ellátogattak székelyföldi helyszínekre is, a két Homoród-mentén, Erdővidéken, Háromszéken és néhány alcsíki településen tekintettek meg olyan templomokat, amelyekben már restaurált, vagy felújításra, konzerválásra váró  falfestmények találhatók.

A XVII. Erdélyi Magyar Restaurátor Továbbképző Konferencia munkálata október 3. és 7. között zajlottak.

Az Élő Székelyföld Munkacsoport a szászföldi programon vett részt.

ÍRÁSUNK FOLYAMATOSAN FRISSÜL!

A programban Darlac, Somogyom, Küküllőkörös, Szászivánfalva és Nemes evangélikus erődtemplomai, Szelindek várának és evangélikus templomának, Vízakna református templomának és szecessziós fürdőjének meglátogatása szerepelt. Annak ellenére, hogy egyórás késéssel kelt útra a csoport – a 7.30-as indulás csak terv maradt -, egy-két kivételt leszámítva, nagyjából sikerült a kitűzött célpontokat elérni, s közben plusz-információkat is szolgáltattak a körülmények.

Kilenc székben éltek egykor a szászok

Szászföldből soha nem lehet eléggé felkészült az ember.

A szászok által egykor lakott terület jóval nagyobb a Székelyföldnél – hajdanán kilenc székbe szerveződött -, s nem egyetlen tömbben, hanem szétszórtan, magyar, székely és román lakosságú közösségek által benépesített területek közé ékelődött.

Nemcsak a nagy területi kiterjedtség miatt kellene nagyon kellene figyelni a Szászföld kultúrájára, hanem azért is, mert építészeti, művészettörténti és néprajzi értékeit tekintve sokkalta gazdagabb, mint Erdély más régiói.

A szász sokoldalúságot és gazdagságot mi sosem ismertük és becsültük eléggé.

A történelem során a szászok bezárkóztak városaik falai mögé, falvaik pedig erős közösségekként gentikailag majdnem teljesen elkülönültek a magyaroktól, és a párhuzamos létezés során – hosszú nemzedékeken át – inkább a románokkal építették ki gazdasági kapcsolataikat.

A magyar királyság és az erdélyi fejedelemség hanyatlását követően, úgy a románok, mint a szászok, Bécsben keresték a maguk igazát, gazdasági és társadalmi életüket tartósan a miénktől eltérő konjunktúra határozta meg.

A létezett kapcsolatok azonban mégiscsak sok mindenre alkalmasak voltak: máig hatóan érzékelhető – ha Udvarhely környezetében a közelben közelben elhelyezkedő két Homoród közti települések népi építészetét figyeljük – a közvetlen hatás, amely évszázadok múltán is kiválóan megmutatkozik; városaink egykori céhes élete, a rendezett tanácsú városok egykori önkormányzatai ugyancsak szászos mintákat követtek; szakrális építkezéseink is német mintákat, európai stílusirányzatokat öltöttek magukra az idők során, amely által Erdély Közép-Kelet-Európa fontos végvárává, pontosabban a nyugat-európai kultúrkör legkeletibb tartományává válhatott. És ezt a közös örökséget nyugodt lelkiismerettel vállalhatjuk ma is. 

A meglátogatott települések a mai Szeben megye északi peremén, (az egykori Kis- és Nagy-Küküllő megyék határvonala mentén) Medgyes és Kiskapus környékén helyezkednek el.

A szász lakosság kivándorlása innen a múlt század második felében kezdődött, majd az 1989-es rendszerváltozást követően be is fejeződött. A többségben élő románság vezetői, a felelőtlen és homogén nemzetállamot éptó román hatalom – úgy a létezett szocialista vezetés, mint az azt követő új-ás áldemokrácia korában – tudatosan és sikeresen árusította ki, bontotta le innen azt az etnikumot, amely színvomalas kultúrát és élénk, sokoldalú gazdaságot épített.

Létezik ugyan egy „esemény utáni” projektsorozat, amely Európai Uniós pénzből próbálja konzerválni és népszerűsíteni a parlagon heverő értékeket, de az annyit sem ér, mint halottnak a csók. Vagy még annyit sem.

A Transilvania Card program keretében hivatalosan és szerveztten látogatni is lehet 50 szász erődtemplomot, de mindez nem túl sikeres, nem túl látványos, s nem is túl eredményes. Lehet, hogy a statisztikák akár több tízezer, vagy akár százezer látogatót emlegetnek, de itt már alig-alig észlelhető a lényeg. Helyenként vannak ugyan nyelveket is beszélő templomszolgák (kulcsőrzők), akik adnak prospektusokat az odalátogatóknak, el-elmondják röviden, hogy mire érdemes figyelni, ezen túl azonban csak annyit tudunk meg, hogy márpedig szászok nincsenek, eseleg ketten-hárman, akik nagyon öregek, és havonta-kéthavonta tartanak számukra egy-egy istentiszteletet, ha tartanak egyáltalán.

Az állam és az EU is hitvány gazda

Ami nagyon rossz és árnyékot vet az erediteg jószándékú kezdeményezésre – a mi térfelünkről -, hogy sehol nem közlik a települések magyar nevét – mintha az ezer éves magyar államiságnak ilyesfajta nyoma nem létezne (!) – és a kétnyelvű – románul és angolul írott – prospektusokon nincsen német szöveg, és nem szerepelnek a települések német nevei sem. (Ugyan minek? A biserica fortificata/ fortified church látogatója úgyis csak pár percet, maximum fél órát tartózkodik egy-egy helyszínen!) Leglább a program keretében kiadott térképeken ott vannak, s néhol a települések bejáratainál is felbukkanak két- esetleg háromnyelvű községnévtáblák is.    

Kifejezetten negatívum, hogy a létezett szász kultúra romjaira a románok ráépítik azt a saját-legendáriumot, amely az időben visszafelé ható hazugságok által megmételyezi a jövőt is. Ugyanakkor szinte sehol nem látni szász tájházat.

Azok a jellegzetes és értékes épületek, amelyek egykor a szászok igen fejlett közösségi életét szolgálták – gazdaköri előadásokat, vasárnapi iskolát, kórus- és fúvóspróbát tartottak bennük fiataloknak és felnőtteknek egyaránt – ma üresen tátonganak a templomok szomszédságában. A rozsdásodó vascsövekre kibigyesztett transzparanseken pedig ott virítanak a sokmilliós számjegyek, a hivalkodóan hatalmas összegek ábrái, amelyeket egy-egy objektumra elkötöttek az állam és az EU forrásaiból.

Ezek mind-mind olyan jelenségek, amelyeket másutt és korábban is láttunk.

Túl mindezeken, itt sem, de másutt sem tudnak bánni az épített örökséggel oly módon, hogy tudatosan védjék a települések összképét. Ami olcsó és mulandó divatos anyag létezik a kereskedelemben, az mind beépül a falakba, felkerül a házak látható arcára.

Többször is beszélgettünk erről a jelenségről székelyföldi vezetőkkel, építészekkel és művészettörténészekkel, de mindig arra a következtetésre jutottunk, hogy ilyen téren esztétikai képzés soha nem történt. Romániában nem hangoztatják eléggé azt, hogy mi lenne az érték. Az emberek többsége, aki ma épít vagy felújít, különböző prospektusokból és televíziós reklámokból táplálkozik. Az a torz elképzelés él a lelkekben, hogy körbe kell szigetelni minden egyes házat és termopán ablakokkal kell ellátni a hajlékokat. A kültéri színhasználat pedig – enyhén szólva – bármilyen lehet, csak szokványos nem. Állítólag sokkal praktikusabb a mélyzöld, a püspöklila és a piros.

AZ ÚT ÁLLOMÁSAI

A település Erzsébetvárostól (Elisabethstadt/ Dumbraveni) 10 kilométerre helyezkedik el. Első okleveles említése 1317-ből való. 1332-ben már önálló plébánia. Léstyán Ferenc szerint „mai templomát megelőzte egy, a 13. és a 14. század fordulóján épült korábbi. 

) A falfestményeken azonosították még: Utolsó vacsora, 4 evangélista, vértanúk, Dávid, Salamon, Krisztus, Szt. István és Szt. László, angyalok, szerzetes, ördög. A szentélyben Jézus szenvedésének jelenetei. Megmaradt a szentségfülke is. Az oromzatos homlokzat közepén díszes csúcsíves kapuzat áll, melynek fejezeteit levéldíszek, szőlőfürtök ékesítik. A kapu feletti fiatornyocskákkal díszített koronázó részen vakmérműves párkányt képeztek ki. (…) A kapuzat fölött Krisztus, Mária és Szt. János között. Valamikor várfal vette körül. Középkori katolikus lakói a reformáció idején lutheránusok lesznek, a templommal együtt. A XVIII. században lutheránus anyaegyház.”

A lutherános templomot a szászok kitelepedését követően egy ideig a görögkeletiek használták – feltehetően csak a új templomuk építése idején -, ma már használaton kívüli. Magyarul is beszélő férfi nyitotta ki.

A hívek nélküli darlaci lutheránus templomot még nem újították fel. Szomszédságában – bal oldalon – református és – jobb oldalon – római katolikus templom található.

Somogyom – Schmigen – Şmig

ÍRÁSUNK FOLYAMATOSAN FRISSÜL!

Nemes – Nimesch – Nemşa

Medgyestől délkeletre, mintegy 11 kilométerre fekszik, tőle nyugatra községközpontja, Szászmuzsna (Mosna, Meschen) található, délre Szászalmád (Almen, Alma Vii) található. Első írásos említése 1359-ből való, evangélikus temploma 1400-ban épült. Az erődítményt 1500 körül kezdték építeni. 1824-ben evangélikus közösségi ház épült a szomszédságába. Többszőr újították, tornyát 1869-ben építették.

A helyiek a zsoltárostábla mellett nézhették hosszú nemzedékeken át 
kivégzett papjuk arcképét – Stephan Ludwig Roth esete
nem vetett jó fényt a szász-magyar kapcsolatokra
(Simó Márton felvétele)

Itt szolgált Stephan Ludwig Roth (1796-1849) evangélikus lelkész, aki negyvenéves korában tanári pályafutását a lelkészi munkára cserélte, 1837-től tíz éven át Nemes, majd 1847-től haláláig a szomszédos Szászmuzsna evangélikus papjaként tevékenykedett. A művelt és széles látókörű Roth gondodásmódja messze meghaladta korának törekvéseit, Erdély jövőjét – igen helyesen – svájci mintára, kantonok rendszereként képzelte el, ahol a köznapi használatban levő nyelvek egyenrangúan érvényesülhetnek a közigazgatásban. 1848-ban Erdély unióját támogatta, ám hamarosan szembefordult a magyarokkal, de még ekkor is békéltető bizottságot vezetett a szász nemzetgyűlés megbízásából (1848. októbere), ugyanakkor Puchner, acsászári csapatok parancsnoka Medgyes és környéke kormánybiztosává nevezte ki, amely minőségben kivégeztette a lázadó románok nemzeti mozgalmának két vezetőjét. A sors iróniája, hogy Kossuth főkormánybiztosa, Csány László elrendelte a lázadó szászok vezetőinek letartóztatását és elítélését. Bem pedig időközben amnesztiát hirdetett. A bonyolult helyzetben – amikor a magyarok, a románok és a szászok egyaránt próbálták érvényesíteni akaratukat – éppen egy középen álló, tulajdonképpen mérsékelt és békés megoldásra törekvő, az egyetlen járható utat képviselő esett a törvényesség áldozatául.

Szelindek – Stolzenburg – Slimnic

Ezidáig nem volt szerencsén sem a várhoz, sem a településhez. Mindig csak átrohantunk rajta, akár jövet, akár menet. Most azonban nem Szeben volt az úticél.

A vár felé csalogató reklámtábla

A település a Medgyes és Szeben között haladő országút mentén fekszik, Nagyszebentől északra,16 kilométernyi távolságban. Neve szláv eredetű. Történeti névalakjai: Stolchumbercht (1282), Stolczenberg (1302), Zelenduk (1341), Stolcumberg (1342), Stolczenburg (1409), Nagyzelyndek (1500), Zelendek (1514 és Stoltzvár (1569). Román neve ugyancsak szlávból való, ezt Murádin László egy ‘szilvás’ értelmű délszláv szóból magyarázza. Német nevének jelentése szószerinti fordításban ‘büszke vár’. A helységnévrendezéskor (1909-ben) már megállapították számára a Büszkevár nevet, de a Belügyminisztérium felülbírálta a döntést, így megtartotta nevét.

Az országút szintjétől mintegy 50 m magasságban helyzkedik el a vár, viszonylag könnyen
megközelíthető; a középkor folyamán két alkalommal is megvédte a falu lakosságát

Szelindek Szebenszéki szász szabadfalu volt. 1658-ban a törökök, 1668-ban a tatárok dúlták föl, de a várba felhúzódó lakosság épségben megmenekült. 1733–34-ben landlerek (karintiai kriptoprotestánsok) települtek be, de többségük a század második felében elköltözött. 1755-ben 153 szász és 84 román, 1820-ban 305 szász és 234 román adóköteles családfő lakta. Görög katolikus egyháza 1805-ben jött létre. A románok az 1850-es években kerültek többségbe a lakosságon belül. 

 

Mind a szászok, mind a románok földműveléssel foglalkoztak, de nem minden románnak volt saját földje, és általában kisebb birtokkal rendelkeztek. A szászok mintájára a románok is négy Nachbarschaftot, ‘szomszédságot’ alkottak. A zárt utcafrontos falukép csak a 19. században alakult ki.
 

 

A kilátás fölöttébb pazar
 

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején Bem csapatai itt többször megütköztek Puchner seregével1849. január 24-én, majd 31-én is. A túlerőben levő osztrákok komoly veszteségeket okoztak a honvédeknek.

 

1876-ban Szeben vármegye Nagyszebeni járásához csatolták.

Jobb géppel, igazi optikával és szaktudással még szebb naplementét lehetett volna a várból
fényképezni, de nekünk ennyivel kellett megelégednünk; a látvány emléke
azonban kárpótolhat (Simó Márton felvétele) 

1900-ban 2929 lakosából 1549 volt román és 1341 német anyanyelvű; 1342 evangélikus, 1057 ortodox és 490 görög katolikus vallású. 2002-ben 2541 lakosából 2480 román és 29 német nemzetiségű, 2433 ortodox, 56 baptista és 29 evangélikus vallású volt.
 

 A romos vár mai alaprajza

Kazinczynak volt egy kellemetlen emléke Szelindeken: „… a nápész fogadós (franciául niais) a maga Hans Michel képével könnyen bánt velünk; kimondá, hogy neki semmije sincs s ment. Szekereink táskái nem voltak üresek s a fogadós ebédje nélkül is elleheténk, de a nap olvasztó hevében kiküldénk cselédinket aludttejért. Elindulék magam is, mert ez elég ürügy vala, beszédbe eredni velök, megtekinteni udvaraikat, architecturájokat, bútorjaikat. Koldulgatásomhoz egy tehetős gazdánál fogtam; annak gyaníttatá legalább a csinos ház s a cifra ablakrostély. […] A durcás szász laconicus feleletére méltóztatott s ámbár szólásom, öltözetem s beretvált ajakam nem mutatá neki, hogy társa nem vagyok, rám sem néze. Úgy hittem, szomorúságban van háza s továbbmentem. Így bána velem a második, a harmadik, a negyedik, az ötödik” (In: Erdélyi levelek. I. kötet. Kolozsvár, 1844.) Nekünk nem volt lehetőségünk kipróbálni a helyi vendéglátást – itt ellentétben más helységekkel mutatkozott egy-két nívósabb étterem -, de a hely rejtegetett egy másik titkot is, amelyet utólagosan próbálok most kideríteni.

Az 1849-es év januárjában Bem seregéhez itt csatlakozó Petőfi Sándor a helyi evangélikus paplakban tanyázott. Feltételezhető, hogy az egyébként nem éppen barátságos szászok (lásd fentebb Stefan Ludwig Roth esetét!) ezidőtájt lavíroztak a kétfajta forradalmi megmozdulás – a magyar szabadságharc és császár által támogatott ‘ellenforradalmi’ erők – között, de annyi biztos, hogy 1949 januárjában ebben az épületben székelt Bem főhadiszállása, úgyhogy a költőnek nem kellett különösebben keresnie a helyi lelkész kegyeit, s a kosztért-kvártélyért sem kellett fizetnie. Pár nap múlva, február 4-én, a közeli Vízaknán ütköztek meg aztán a császári erőkkel, s szenvedtek annyira súlyos veszteséget, hogy az ott elesett katonákat, mintegy 300 honvéd holttestét egy közeli sóaknában temették el. Az 1896-ban állított emlékművet 1920 után elpusztították, mint ahogyan több 1848-as emlékhelyet is a környéken. Bemnek aztán február 9-én, Piskinél sikerül nagy áldozatokkal megfordítani a hadiszerncsét. Ezt a vészterhes korszakot Cseres Tibor dolgozta fel Vízaknai csaták című regényében.

A Petőfi-emléktáblát  2007. november 6-án helyezték el 
(Simó Márton felvétele)

A parókia utca felőli oldalán ott a Petőfi szállásolását idéző emléktábla. Látszólag senkit sem zavar. Ugyanakkor azonban látni azt is, hogy valaha volt még egy másik tábla is ezen a falon.

Nincsen UNESCO-védelem alatt ez az emlékhely, mint Kolozsváron a Mátyás király szobra, ahol történelmi tényt képeznek a korábbi bronztáblát tartó csavarok kanonizált furatai, de a falban itt is talátható négy lyuk, alatta a koszorúkat tartó kampókkal, amelyeken egyetlen kis, nemzeti szalaggal átkötött szárazkoszorú árválkodott ottjártunkkor.

A Bem-táblát javítják? Feltételezhetően; akkor szokott ez történni,
amikor a békés járókelők összetörik… (Simó Márton felvétele)

Kiderítettük, hogy a Petőfi-emléktáblával egyidőben Bem Józsefnek is készült egy ugyanakkora – román, angol, lengyel, magyar nyelvű -, de az valami okból kifolyólag eltűnt a helyéről.

Valaha így nézett ki a parókia fala a két emléktáblával – az archív fotó a 
szovegkovacs.blog.hu honlapról származik

Közös múltunk ápolásának eme bizonyítékai élvezhetnek azért némi „diplomáciai védelmet” is, hiszen a helyi hatalom képviselői mellett a Romániába akreditált akkori magyar és a lengyel nagykövet, az egyházak és civilek jelenlétében avatta fel ezt az emlékhelyet.
 

 

Egyébként a vár gondnoka szokva lehetett a turistákkal, meglehetősen szívélyes volt. Kiderült, hogy a templom kulcsai is ő őrzi. Egyházközség már nincsen, de a templomot időnként látogatják a turisták és lelkes civilek próbálkoznak azzal is, hogy feltámasszák a szászok kulturális értékeit.
 

A késő gótikus templom szentélye a 15., hajója a 16. században épült. Tornya nincsen.

AMI MOST KIMARADT

Vízakna szecessziós fürdőjét és református templomát templomát már nem tudtuk meglátogatni. Egyrészt a tiszteletes nem került elő, bár több alkalommal hívta szervezőnk, másrészt pedig az idő is erősen eltelt. A végén, legalább háromórás késést összegyűjtve, fél tíz tájban fordultunk vissza a Székelyföld irányába.

Rengeteg élménnyel, vizuális tapasztalattal, felidézett olvasmányélménnyel, felfrissített történelmi adatok birtokában, többszáz fotóval gazdagabban, éjféltájt értünk haza Udvarhelyre.

Közönséges szlindek a Brehmsből –
ezidáig még nem derült ki a kutya
és Szelindek közti kapcsolat

Jövő ilyenkor egy újabb komferencia keretében forgolódhatunk majd ezeken a tájakon. Talán oda is eljuthatunk, ahová most nem már nem maradt időnk. Ki tudja? Talán egyéni utak során is gyarapodhat a tudásunk, hiszen bármikor megállhatunk, ha Nagyszeben felé tartunk, menet vagy jövet. Akár Szelindeken is, hogy megtudjuk, ott vannak-e még a Kazinczyt negligáló bakszászok ivadékai, s azt is, hogy az idők során kitanulták-e az igazi vendéglátás fortélyait…

Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport

A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont minden év őszén szakmai továbbképzést szervez a megyében tevékenykedő tájházas szakembereknek.

A képzés tulajdonképpen nem más, mint egy körút, amelyen megszemlélhetik, hogy a különböző vidékeken milyen módon, milyen formában őrzik a tárgyi és szellemi örökséget, s kik azok az elhivatott helyi vezetők, értelmiségiek, civilek, akik ezt a fontos munkát végzik.

A találkozó lehetőség ismerkedésre és tájékozódásra is.

Hasonló jellegű képzések és találkozók máskor, máshol is vannak, a tájházasok ismerik egymást, de mindig van valami újdonság, vannak, megmutatkoznak olyan ötletek és módszerek, amelyeket folytatni és alkalmazni lehet másutt is.

Az október 7-én, pénteken tartott program során a tájházasok meglátogatták a Csíki Székely Múzeum szabadtéri kiállítását, majd fogadta őket Csíkszentkirály polgármestere, aki rövid előadásban ismertette a községben zajló értékmentést és értékre való nevelést, ezt követően Gáll Mária a Művelődési Ház udvarán található régi házakat, a fotógyűjteményt mutatta be, a résztvevők megtekinthették Fábián Kornélia tájházas dokumentumfilmjét. A programot közös ebéd, majd kötetlen beszélgetés zárta.

A filmben megszólal a máréfalvi Kovács Piroska tanárnő is,
akinek munkásságát pár évvel ezelőtt Europa Nostra díjjal ismerték el
(Archív fotó – Farkas Antal felvétele)