![Farsangfarka Alsósófalván](http://archivum.eloszekelyfold.ro/wp-content/uploads/2021/12/85_farsangtemetes.jpg)
Alsósófalván idén is kétnaposra tervezik a farsangzáró mulatságok sorozatát. A nyolcvanas években ugyan – felsőbb tiltásra – kimaradt a farsangtemetés szokása, de a rendszerváltozás után azonnal újrakezdték a helyi hagyományőrzők. Ma már idegenforgalmi látványosság, amelyről az esztendő folyamán máskor is beszélnek. Hang- és videofelvételek sokasága őrzi az elmúlt évtizedek alatt elkövetett bolondozásokat, amelyekben idősek és fiatalok, pedagógusok, nyugdíjasok, óvodások, diákok, iskolakerülők, elszármazottak, helyben lakók és vendégek egyaránt részt vettek. A szervezők idén is azzal a szándékkal hirdetik meg a programokat, hogy az emlékek mozija ugyancsak színes lehessen, hogy a sokoldalúság, a hagyományokhoz való ragaszkodás mellett – esetleg annak ellenében is –, újabb tartalmakkal bővülve még emlékezetesebb maradhasson.
Húshagyókedden, 2016. február 9-én, 18.00 órától kezdődően a Kultúrotthonban gálaműsort tartanak, amelyen fellép a Pipacsok Néptáncegyüttes (Székelykeresztúr), a Cickom Néptánccsoport és az Erzsébetkórus (Székelyszenterzsébet), a Fonó Hagyományőrző Csoport és a Gyermekláncfű Néptáncsoport (Alsósófalva); ezt követően, körülbelül 21.00 órától maszkurabált hirdetnek.
Hamvazószerdán, 2016. február 10-én, délelőtt 10.00 órától falujárással egybekötött Farsangtemetést tartanak; 14.00 órakor a falu központjában pedig – Illés elégetésével – búcsúznak el az idei farsangtól.
Mindenkit sok szeretettel várnak!
Élő Székelyföld Munkacsoport/ Simó Márton