Ervin atya életút-stációi

 

Aztán bekövetkezett 1956. Erdélyben is felerősödött a szervezkedés, miközben feszült figyelemmel hallgatták éjjel-nappal a rádión a magyar forradalom és szabadságharc eseményeit. Itt hallotta élő egyenes adásban Mindszenty József bíboros, hercegprímás híressé vált november 3-i rádiós beszédét is Ervin atya.

Képzelt forradalom, avagy Osztrák-Magyar Románia. Zágoni Balázs dokumentumfilmje (Fórum Film-Sapientia EMTE produkció, 2005, 40′).
 

 

„Valaki egy évvel később eldicsekedte, hogy itt is lehetett volna valami” – szokta mondta Ervin atya. A szervezkedés a Securitate tudomására jutott, és P. Ferencz Ervint 1957. december 4-én, államellenes szervezkedésért, a Kereszténydemokrata Dolgozók Pártjának titkos szervezéséért letartóztatták, majd kilenc hónapos vizsgálati fogságot követően az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc Romániába importálásának vádjával, a hírhedt Szoboszlay-perben Temesváron, több társával együtt halálra ítélték. Tízüket ki is végezték, Ervin atya büntetését végül életfogytiglani kényszermunkára változtatták: Aradon, Jilaván, Galacon, Botosani-ban és Szamosújvárt raboskodott. 1963 őszén a Luciu-Girgeni-i munkatáborba került, ahonnan 1964. augusztus 2-án közkegyelemmel szabadult.

 

Ervin atyának a keresztény alapokon nyugvó társadalmi béke gondolatát tartalmazó és a jövőbeli közjót szolgáló írását annak idején elkobozták, de éppen a Securitatenak köszönhetően a szöveg fennmaradt. Azóta magyar nyelven nyomtatásban is megjelent. Ervin atya ezzel kapcsolatban mindig elmondja: hosszú életének megkoronázását jelenti, hogy a kereszténydemokrácia gondolatát mára már közéleti rangra emelték.

 

Szabadulása után a magyarországi Battonyától három kilométerre levő Tornya plébániáján szolgált 12 esztendőn át. 1976-ban ferences templomigazgató Kolozsvárott. 1980. november 5-én újra letartóztatták „rózsafüzérekkel való üzérkedés vádjával” és közbűntényesként két évre ítélték.

Ezekre az időkre így emlékezett vissza P. Ferencz Ervin egy vele készült interjúban: „A pincében gyártottam éjszakákon keresztül rózsafüzért. Az egész ország hozzám járt, mert sehol az égvilágon nem lehetett kapni. Egy évig folyt a per, hiába próbált a püspök kimenteni, nem lehetett. Már a Securitatén megmondták előre, mennyire fognak ítélni. A magyar írók s a magyar politikusok mind fölemelték a szavukat mellettem, de hiába. Bekerültem a szamosújvári, onnan elkerültem a bukaresti börtönbe. Egyszer jött két ezredes egy Volgával értem. Gondoltam, most szabadulok, visznek haza, díszkapu vár Kolozsváron. Erre bevittek a szeku országos központjába. Ez olyan volt, mint Budapesten az Andrássy út 60. Sok minden következett ott, levetkőztetés, meg minden, nem akarom elmondani. Kérdeztem tőlük a kihallgatáson, hogy talán a rózsafüzér veszedelmesebb, mint az atombomba? Azt mondták, hagyjunk békét a rózsafüzérnek, halálra van ítélve kémkedésért. Na, gondoltam, ennek a fele se tréfa, de nem tudtam elképzelni, mi lehet. Kértem az Úristent, világosítson meg, hogyan tudnék védekezni. Kilencedik napon eszembe jutott, mit vélhettek ők kémkedésnek. Ellenőrizték, amit mondtam, mindent igazoltak, három nap múlva szabad voltam, mehettem vissza a bukaresti börtönbe. Akkor már hatvanéves elmúltam, el kellett volna engedjenek, de a börtön igazgatója nem merte alkalmazni rám a törvényt, visszaküldött a börtönszigetre. Ott betettek a legszörnyűbb helyre, a kivégzendők közé. Az ottani parancsnok egy öreg főtörzsőrmester volt, ráismertem. Ő mentette meg az életemet  1957-ben egy másik börtönben, amikor olyan beteg voltam, hogy már-már búcsúztattak. Akkor bedobott volt néhány tablettát a cellámba… Mikor most utóbb megkérdezte, miért vagyok ott, azt válaszoltam, azért, hogy a 25 évvel korábbi jóságát meg tudjam köszönni. Olyan jelentést írt rólam, hogy egy hét múlva már Somlyón voltam – éppen augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján. Akkor lettem végleg szabad – 1982-t írtunk.”

 

Szabadulása után Marosvásárhelyen, Désen, Déván, majd újra Désen teljesítette papi szolgálatát.

 

Désen volt, 1989-ben Ceausescu bukásakor. Erre a pillanatra így emlékezett: „Mikor elindult a tüntetés, Böjte Csaba, aki akkor káplánom volt – titkos ferences novíciusként -, meghúzta a harangot. Az egyik atya kétségbeesve rohant hozzám, hogy sem az ortodoxoknál, sem a reformátusoknál nem harangoztak, csak nálunk, ebből baj lesz. Na, gondoltam, én úgy megpofozom ezt a fiatal legényt, de úgy…Hát kérem, nem pofoztam meg, mert jólesett. Estére már tudtam, hogy Ceausescu megbukott, azért nem pofoztam meg, ha nem, megpofoztam volna. Ez a Csaba beállt a tüntetők közé, s akkor a világi fekete ruháját átváltoztatta a barna csuhájára. Mikor a térre értek, a munkások a nagy lelkesedésben feltaszították a városháza erkélyére, hogy beszéljen. De akkor ő még nem tudott jól románul – most már jól tud -, hát elkezdte a Tatal nostrut, a Miatyánkot. S akkor a rendőrök térdre mind. Ilyet még nem látott a szocializmus. Utána kérte, hogy akik tudnának magyarul, azokkal mondjuk el magyarul is. Erre az egész nép elmondta magyarul is. Hosszú idő után első eset volt, hogy nyilvánosan elhangzott ez az imádság.”

 

Azóta is hallatszik, s talán egyre hangosabban a magyar Miatyánk. Böjte Csaba árvaházaiban, több száz gyermek ajkáról csendül fel újra és újra, nap, mint nap… „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved! Jöjjön el a Te országod! Legyen meg a Te akaratod!”

 

De legyen meg! – mondhatnánk bátran, sietve hozzátéve persze: kérjük, bár meg nem érdemeljük, hogy amint a Mennyben, úgy a Földön is.

 

A mindennapi kenyérről és a sok munkáról is gondoskodott az égi Atya, hiszen 1997-2013-ig – szülőfalujában – a gyergyószárhegyi ferences kolostor házfőnöke és a ferences templom igazgatója volt P. Ferencz Ervin.

 

Ervin atya bárhol volt, papi teendői mellett számos más tevékenységet is folytatott – így volt ez Gyergyószárhegyen is. A kommunista diktatúra 1989-ben történt bukása után harcolt az elkobzott vagyonok visszaszerzéséért, és nem csak harcolt, vissza is szerezte a kolostorhoz tartozó birtokokat, erdőket. Kájoni Akadémia Alapítványt hozott létre, nyugati segítséggel modernizálta a helyi orvosi rendelőt, kulturális rendezvényeket szervezett, renováltatta a ferencesekhez tartozó épületeket. Felújította a gyergyószárhegyi ferences templomot és a hozzá tartozó kriptát, kiépítette a könyvtárat, fenyőerdőt ültetett a kolostor mellé, gyümölcsöst telepített, sóbarlangot létesített. Közben – természetesen – papi teendőit is végezte. Lelkigyakorlatokat, missziókat vállalt, és fogadta a hozzá fordulókat, zarándokokat.

 

Szülőfalujában, Gyergyószárhegyen élhette meg P. Ferencz Ervin atya, hogy 52 esztendő után, 2010-ben a kolozsvári táblabíróság felmentette az 1958-as Szoboszlay-per 57 elítéltjét, elismerte ártatlanságukat, és ezzel a kommunizmus idején elindított pert teljes egészében semmissé nyilvánították.

 

Életútjának elismeréseként 2006. október 23-án a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikereszjét, 2011. március 14-én a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át.

 

„Az első állampolgárságomat az édesanyámtól, a másodikat háromhetesen a nagyhatalmaktól, a harmadikat az anyaországtól kaptam” – mondta P. Ferencz Ervin, amikor 2012. decemberében, 92 esztendős korában ismét magyar állampolgár lett.

2013. augusztus 1-jétől Csíksomlyón teljesíti papi szolgálatát. (Ahol élete utolsó szakaszáig – leszámítva az utóbbi két hetet, amikor betegeskedett – végezte áldásos mukáját. A Szerk.)

Szolgabarát – találkozások Ferencz Ervin erdély ferences szerzetessel (Dunatáj Alapítvány, 2009, 55′)
 

 
Ha nem indul a videó vagy nem találja ezen a helyen, megtekintheti a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség  honlapján.
 

 

Mikor Gyergyószárhegyen jártunk társaimmal, évről-évre a Kájoni János Gyermekotthon étkezőjében faggattuk Ervin atyát életéről, a történelemről, hiszen számunkra Ő maga az élő történelem. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány intézményeként üzemelő árvaházban késő estékbe nyúló beszélgetések voltak ezek. Eredetileg adományokat vittünk, mégis mindig úgy jöttünk el, hogy mi kaptunk. Csergő Hajnival és Jóskával a Gyermekotthon vezetőivel való beszélgetéseket, az ott élő gyermekek szeretetét és Ervin atyát kaptuk ajándékba. Ervin atyát, aki mindig mesélt nekünk. Nem csak az életéről, de Bartis Ferenc szárhegyi íróról, költőről, akinek És mégis élünk című versét kívülről szavalta, még ma is fülemben csengnek a szavak… Mesélt a Lázár-kastély történetéről, s arról, hogy itt nőtt fel Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, valamint szó esett Kájoni János ferences pap, író, híres zeneszerző, orgonaépítő, nyomdaalapító, a szárhegyi kolostor egyik építőjéről is, és még hosszan sorolhatnám.

 

P. Ferencz Ervin élete szenvedésben és lelkiekben gazdag életút, mégis hitét, reményét és humorát soha nem vesztette el. Egyik kedvenc történetem tőle, mikor ezt mesélte: Egy születésnapi kis összejövetelen voltam, ahol az egyik paptársunkat köszöntöttük. Az egyik atya köszöntve a másikat, mondta a 90 éves atyának, hogy „Isten éltessen sokáig és adjon neked még jó 10 évet” – mire én felkiáltottam – mondta Ervin atya: „Na, na! A Gondviselést nem lehet csak úgy korlátozni!”

 

Ez a mondat, azóta is szívemben él.

Tanúságtevő életéért, Krisztusért és az Ő egyházáért, Erdélyért és az erdélyi népért vállalt áldozatos munkájáért, P. Ferencz B. Ervin ferences szerzetest a Mindszenty Társaság, Mindszenty Emlékéremben részesítette.
 

Böjte Csaba testvér írja 

Utolsó találkozásunkkor mondta Ervin atya, hogy egész nyáron edzett, napi egy órát sétált kint a szabadban, hogy legyen ereje elmenni egy budapesti konferenciára, hogy ott kivégzett társai szabadságszeretéről, emberségéről tanúságot tegyen. Sajnos, az indulása előtti napokban egy szerencsétlen lépés számításait keresztbe húzta, elesett és megütötte a gerincét, s így ágynak esett. Számomra végtelenül megható volt, ahogy erről az utolsó tervéről beszélt, s főleg az, ahogyan tudomásul vette Isten szent akaratát. – Tudod – mondta a maga sajátos derűjével -, engem már a fizikai világ nem foglalkoztat, láttam én már háborút, békét, kommunizmust, demokráciát, mindent láttam, engem már nem a fizika, hanem a metafizika érdekel.

 

Összeállításunk Frigyesy Ágnes és Bágya Rita írásai és fotográfiái felhasználásával, azok aktualizálásával készült.

Élő Székelyföld Munkacsoport