Pénteken a székelyudvarhelyi zsidó közösség szenvedéseire emlékezünk. Ennek apropóján írom a következő sorokat.
Ha jól tudom, 1992-ben találkoztunk először Schwächter Ernő bácsival, aki maga is udvarhelyi származású volt, a bukaresti magyar adás egykori szerkesztője, azzal a kéréssel keresett meg engem és Zenglitzky Zoltán barátomat, hogy készítsünk dokumentumfilmet az udvarhelyi zsidó emlékekről. El is készült akkor a film, bemutattuk az akkor kiválóan működő helyi televízióban, de hogy hol lehet, maradt-e belőle kópia, azt már nem tudom megmondani. Ernő bácsi forrásértékű munkája azonban olvasható az OSZK archívumában.
Akkor még láthattam a Tompa László utcában az egykori imaházat a rácsozott tornáccal, ahol a nők ültek, a padokat, melyen a férfiak neve szerepelt egy kis rézlemezbe vésve. Az imatekercseket Segesvárra vitték, majd eltűnt az épület is.
.jpg)
Ernő bácsi könyvet írt. és a temetőkertek rendezésével foglalkozott, mert kettő is van belőle, a régi a Rókavárosban, a másik a református temető mellett – sőt megemlékezést is szervezett. A könyvéből kaptam egy dedikált példányt, odaadtam olvasásra valakinek, aki a mai napig nem hozta vissza.
Sajnos, Ernő bácsit sem láttam azóta, s annak már huszonvalahány éve. Kevés a valószínűsége, hogy életben lenne.
Nem adta arcát a filmhez, de mesélt Stein Gyurika édesanyja, az Orbán Balázs utcából, felidézte a háború szörnyűségeit, és megmutatta a tetovált lágerszámot a kezén. Most ennyi jutott az eszembe.
Az első fotót Ernő bácsi készítette rólunk. A második a megemlékezésről való, amelyet belvárosi temetőben tartottunk.
Balázs Árpád