Olyan ez az ország, ahol a politikum kikéri, kiköveteli magának, hogy egy pillanatra se feledkezzenek meg arról az állampolgárok, hogy a közpénzen üzemeltetett kétkamarás parlament és a kormány mire képes.
Egy meg nem választott miniszterelnök és többször átszabott, toldozott-foltozott kormány után, egy parlament és államelnök által kinevezett, csak átmenetinek tudott, ügyvezető miniszterelnök ül a nyakunkon.
Ez a szakértőinek mondott és minden tetszetős EU-hájjal megkent grémium – bár tagadja – szívesen maradna még egy ideig funkcióban. Vannak olyan nagy projektek, amelyeket szívesen vállalnának és vinnének jobb híján végig az illető hölgyek és urak. Nem ipari beruházásokról, nem a túlburjánzott bürokrácia megnyirbálásról, nem az IT-szektor bővítéséről, nem a mezőgazdaság presztizsének javításáról, mégcsak nem is autósztrádák építéséről van szó, hanem az 1918-as országbővítés százéves évfordulójáról, a Moldovai Köztársasággal való egyesülés hangoztatásáról és a közigazgatási átrendezés esetleges kivitelezéséről.
A számunkra megalázó román területgyarapítás és a soha be nem teljesített gyulafehérvári ígéretek négy generáció múltán is fájdalmat okoznak minden határon belül és kívül élő normális magyarnak.
Tudjuk, jól látjuk, hogy a többnemzetiségű ország lebontása folyamatos. Német helyett jobb a romanizált roma. Magyar helyett jobb a magyar származású román állampolgár.
Szász eredetű elnöke van ugyan az államnak, amelyben élünk, de Iohannis olyan elöljáró, aki tökéletesen illeszkedik a mioritikus tájhoz.
Teljesen természetes lenne, hogyha Románia olyan (fejlesztési és kulturális) régiókra osztanák, amelyek tükröznek egyfajta folyamatosságot és hagyományt. de ezt nem teszik, mert úgy tűnik, hogy a profi politikumnak nem érdeke, hiszen a jogok és területek normális rendezése után okafogyottá válna a nagy kormányzati közreműködés és fontoskodás a szálak összegabalyításában és a folyamatos maszatolásban.
Még szerencse, hogy a három erdélyi magyar pártból kettő választási szövetségre lépett, s a harmadik – a legkisebb, de annál vérmesebb – megígérte, hogy nem fog sok vizet zavarni. Bár ez megtörténne, hogy parlamenti képviseletünk átléphesse az 5%-ot, azt a lélektani küszöböt, amely körül oly sokszor lebegtünk az utóbbi években, s amelytől annyira tartottunk, hisz ettől függött mindig a parlamenti frakció létrejötte.
Válságos helyzetben erősödik az összetartás
Hogy az RMDSZ-MPP alkotta tandem 5% fölé tornássza magát, az most is elképzelhető.
Vannak olyan rosszul időzített botrányai az ügyvezető kormányzatnak, mint a marosvásárhelyi iskolaügy, amely még rátesz egy lapáttal azokra a jogsértésekre, amelynek elszenvedői vagyunk. Gyakorlatilag minden kulcspozícióban levő magyar vezetőt – megyei tanácslnököt, megyeszékhely- és megyei jogú város polgármesterét – meggyanúsítottak. Tette ezt egy olyan nyomozóügyészség, amely ugyanakkor – amellett, hogy pár nagykutyát lecsukatott – futni és tisztségben hagyott olyan ronán állampolgárságú, a román nemzeti többséghez tartozó bűnözőket, akiknek régóta rácsok mögött a helye. Az ilyen hatósági túlkapások, mint most a marosvásárhelyi, vagy a sepsiszentgyörgyi Mikó-ügy, a székely szimbólumok és a magyar nyelv használata ellen indított eljárássorozat – végső soron – azt is szolgálják, hogy a romániai magyarok észbekapjanak és megnövekedjék bennük a szavazási hajlandóság.
és felszentelése – egyházi és világi, civil és katonai egyetértésben,
ahogy illik (Forrás: www.svnews.ro)
Elképzelhető, hogy a magyar szavazók az átlagosnál aktivabbak lesznek december 11-én. Elképzelhető az is, hogy a jelenlegi parlamenti képviseletünk arányaiban megmarad, de – több mint valószínű, hogy – az RMDSZ-MPP színekben bejutó honatyáknak fel kell készülniük az ellenzékben való politizálásra. Nincsen a jelenlegi román politikai palettán olyan számottevő erő, amely úgy képes jelentékeny szerephez jutni, hogy visszavesz a nemzeti retorikából.
Csak a nacionalizmus képes mozgósítani a román választókat
Úgy kell a nemzeti érzelem ebben a pillanatban, mint a levegő.
Az európai gondolatnak, a szolidaritásnak, a mulitkultinak most nincs helye és esélye Romániában.
Arra való tekintettel, hogy mintegy 3,9 millió állampolgár az utóbbi években elhagyta az országot, számolni kell egy helyben maradt, kevésbé kulturált és idősebb réteggel, amelynek jelentős része nyugdíjas, aki úgy szocializálódott, hogy fenntartotta folyamatos függőségi állapotát a minden szinten gondoskodó állammal; a másik jelentékeny erővel bíró szavazógépezet pedig maga az állami szektor apparátusaiban dolgozók népes csoportja, akiket a költségvetésből fizetnek.
Romániában – az életvitlszerűen idehaza élő, önmagukról gondoskodni képes (kis)vállalkozók és szuverén, ténylegesen produktív munkát végzők és szabad értelmiségiként gondolkodók és cselekvők szűk tábora – nagyjából 1 millió fő, amely – ha van is benne hajlandóság az állam oszlopainak lebontására – egymagában nem képes a változtatásra.
A mindenkori román vezetés elkövette azt a hibát, amelyet ráadásul tudatosan és akadémiai szinteken is vállalt, hogy a nemzeti értékeket torz tükörbe helyezve, önös érdekek mentén sugározta vissza a felnövekvő nemzedékek tudatába.
Hazugság nélkül ez az állapot nem tartható fenn. A túlfűtött nemzeti retorika ebben a kontextusban létszükséglet, s a folytonosan láttatott magyar ellenségkép így némiképp hiteles a manipulált médiából és a művi „szakirodalomból” táplálkozó átlagnak.
(Forrás: www.svnews.ro)
Hogy üdvözítő-e az ellenzéki politizálás, azt láthattuk a 90-es évek elején. Nem volt irígylésre méltó helyzet, az egy helyben való toporgás jellemzte azt a korszakot.
Utána következett egy elég hosszas kormánypárti szerepvállalás. Volt haladás: két lépést előre, egyet hátra. Aztán egyet előre, s hármat vissza. Voltak bizonyos eredmények, de azok csak Románia EU-csatlakozása pillanatáig hatották meg a Dambovita-partján élő politikai garnitúrát. 2008 óta – bár az RMDSZ-t a politikai tehetetlenség a kormányok közelében tartotta – gyakorlatilag mindent lebontatott, amit Brüsszel a belpolitika tárgykörében, a megtartott állami szuverenitás keretein belülre rendelt.
Menet közben kiderült, hogy az Európai Unió a maga területén, Schengen erről, s túl, a régi tagállamok körén belül sem képes kezelni bizonyos problémákat, és a brexit óta a tartósnak vélt szerkezet maga is roskadozik.
Van-e kiút a romániai magyarság számára?
Tulajdonképpen nincsen megoldás. Vagy csak a távoli jövőben. Ez a harc nem lesz a végső.
Akkor van létjogosultsága a politikai és a közéleti küzdelemnek, ha megvan hozzá a kellő hangerő.
Hátha a kórus most egyazon harmóniában szólal meg…
egy 2016 márciusában tartott marosvásárhelyi ünnepségen – a háttérben
az elkobzott zászlórudak láthatók (Fotó: www.maszol.ro)
Egyébként olyan a politikai élet, mint az ígéretes sztriptízbárok, ahol a biztonsági őr azt mondja az ajtóban, hogy odabent minden lehetséges. A begerjedt férfiú csak holmi fedetlen kebleket lát, ha lát, s a nagy csillogás után a placcon találja magát éjféltájt, ahol helyben, az utcasarkon is hozzájuthat az áruhoz. Nincsen semmi talmi fénye a maradék pénzen vett valaminek, de csak olyan is, nincs öröm benne, s másnap az ember már erősen szégyelli, de menni kell, tovább, tagadva a bűnös vágyat, hiszen tulajdonképpen szerelemmel kéne megszerezni azt a csodás valamit.
Csodák márpedig vannak. Itt is, ott is. Szerelem is van. Csak hinni kell benne.
Romániában minden lehetséges.
(Folyt. köv. december 11. után!)
Simó Márton/ Élő Székelyföld Munkacsoport