Dilemmák

A Némaság című film – az egyik jövő évi Oscar-esélyes produkció – komoly törésvonalak mentén vezeti a nézőt. Most derült ki, hogy Scorsese miért dolgozott rajta huszonnyolc évig. Ritka érzés, hogy a mozit templomnak érezzük, de aki ebbe a három órás kalandba bemerészkedik, az nem tudja kivonni magát a film hatása alól.

Martin Scorsese egy újságírónak azt is nyilatkozta:„Az ötletek jönnek-mennek, de ahogy öregszünk, a bennünk felmerülő kérdések még több kérdést vetnek fel. Ez az, ami igazán foglalkoztat. A filmkészítés, a barátaim és a családom a legfontosabbak az életemben, de ennél sokkal többről szól a létezésünk (…) Ami igazán érdekel, az az elvilágiasodás kérdése. Ugyan miért taszítanánk el magunktól azt, amitől gazdagabbá válhatna az életünk? Ez számomra ezeknek a lelki, természetfölötti folyamatoknak egyfajta megbecsülése, illetve keresése. A Némaságban is ez vonzott…”

Mi inkább a kényelmesebb, kockázatmentes megoldásokat részesítjük előnyben. Kíváncsiak is vagyunk, de le is lépnénk, amikor húzóssá válik a helyzet, kívül is maradnánk a piszkos munkából, de azért mégis izgatna a dolog: mennyire feszíthető a húr… Szabadnak is lenni, elköteleződni mégse. Kinyitottuk a szabadság ollóját szinte teljesen, annyira, hogy a pengék már nem is érzékelik egymást. Közben óvnánk is jogainkat, megszerzett szabadalmainkat már törvényerőre emelnénk, vágyainkból jogot formálnánk, de azért féltjük ezt a gyenge, törékeny önállóságot, szabadságvívmányt is, szinte mindennel, s mindenkivel szemben. 

Istentől is elvitatnánk, nehezen térdelünk meg előtte is.
 

Inkább kritizálunk, okoskodunk, megkérdőjelezünk, pofázunk és feleselünk, nagy lett az arcunk…, pöffeszkedik az egónk, hogy: „nehogy má”, „pont én, pont most?”…’Méghogy bárki belegázolhat az én szabad döntésembe, elképzelésembe?…Hogyan merészel?’ És még mi csodálkozunk, hogy: ilyenkor miért néma Isten? Hol marad? Miért engedi meg?

Nem csoda, hogy végképp elbizonytalanodunk. Annyi az opció, az alternatíva, az a-b-c-terv, annyi inger, infó, hogy már semmi sem biztos. Nem lehet csapást vágni az egyre burjánzó lehetőségek buja aljnövényzetében. Már nem is a jó és a rossz, az igaz és a hamis között akarunk dönteni, hanem a rossz és a még rosszabb, az alig és a kevésbé rossz között, melyek szintúgy vonzóak és sikerrel kecsegetnek…

És a folytonos alkalmazkodásban, idomulásban lassan feladom magam.

De akkor hol marad a hitem-gerincem? Hol maradnak az elvek? Hol vannak az értékek, amelyek mozgatnak, amelyekért még valaha lelkesedtem?

Holott a szabadság lehetősége, hogy: dönthetek. Felelősséggel, örömmel, szabadon. Kényszer nélkül. Nem csak valami ellen, valaki ellenében, hanem valamiért. A felismert jóért. Választhatom a jót is, ami előre visz. Kreatívvá tesz, ösztökél, sarkall. A békém, a nyugalmam, a hitem érdekében. Szeretetből. Ebben nem lehetnék sikeres?

Nem lenne édesebb ilyen kompromisszumot kötni?

Nem a pénz, a megfélemlítés, a lájkolók többsége által indítványozzon, nem a megfelelési kényszertől hajtson, hanem a felismert és belátott, engem meghaladó nagyobb JÓ. Ő az indíték. Ő indít, Ővonz. Itt van bensőmben, sóhajaimban, megérzéseimben, tiszta sugallataiban, önzetlen gesztusaimban, a gyermeki énemben. A szenvedésben is ott van. Azonosul velem.

Hallgatok-e rá? Ha ezekre rezonálok: Őt választom, Neki válaszolok, máris mellette mellette döntöttem.

Megtörhetik a testet, megbomolhat az idegrendszer, ellentmondásba kerülhetek önmagammal, barátaimmal, eddigi életmódommal-felfogásommal, darabokra törhetnek illúzióim, szétszedhetik érvelésemet, megcsappanhatnak a lájkolóim, lemerülhet a telefonom, nem lennék uniós szabvány, de akkor is… Olyan tettekre kényszeríthetnek – pisztollyal a halántékomon -, amelyekre önszántamból sosem lennék képes, de a hitet nem törhetik meg bennem. A kegyelmet csak én zúzhatom szét bűneimmel, árulásommal. Más emberi, vagy sátáni erő, beleegyezésem nélkül nem képes tönkretenni bennem az istenarcot.
 

A filmbeli – és annak idején valóságos – jezsuiták borzasztó kínokat álltak ki a japán inkvizíció ideje alatt. Voltak, akik meghasonlottak, feladták, De a többségnek köszönhetően ma is él a Krisztus-hit Japánban. 

 

Százasával készülnek a házasságra a keleti vallásokat ápoló jegyespárok, és világszínvonalú egyetemeket tartanak fenn ma is a szerzetesek. Azóta az is kiderült, nem konkvisztádorok. Nem az európai nagyhatalmak előretolt helyőrségei voltak. Nem hódítani mentek, hanem „csak” vitték az örömhírt.

Mert nem Péter tagadása a lényeg, hanem bűnbánó sírása a kakaskukorékolás nyomán. Az a jézusi tekintet, amely szemébe fúródott nagypéntek hajnalán. Az mentette meg őt. Ezért ugrott a vízbe  a Tibériásnál Húsvét után. Még János előtt látni akarta az Urat. Pedig János fiatalabb volt. Vagy épp azért?

Sebestyén Péter

Némaság/ Silence – játékfilm (2016),  rendező: Martin Scorsese, szereplők: Andrew Garfield, Liam Neeson, Adam Driver, Ciarán Hinds, Tadanobu Asano, Ryo Kase, Shinya Tsukamoto; forgatókönyv: Martin Scorsese, Jay Coks; operatőr: Rodrigo Prieto. 

A filmről

A 17. század derekán két portugál szerzetes érkezik a távoli és titokzatos Japánba, hogy Isten igéjét terjesszék a helyi lakosság között és megtalálják mentorukat, Cristóvao Ferreirát (Liam Neeson), akiről az a hír járja, hogy kínzás hatására megtagadta hitét. Az ifjú jezsuita, Sebastiao Rodrigues (Andrew Garfield) és társa, Francisco Garrpe (Adam Driver) a szamurájok kegyetlen és egzotikus világával találja szemben magát, ahol egészen más szabályok érvényesek, mint a keresztény Európában. Rodriguest megrendítik a látottak, háborgó lelke válaszokat követel Istentől. Miközben megpróbálja kideríteni, mi történt Ferreirával, olyan megpróbáltatásokban lesz része, amely nem csak sziklaszilárdnak vélt hitét, de az életét is veszélybe sodorja.