Tegnap taxival érkeztem haza. Alig ülök be a hátsó ülésre, hátranéz a gépkocsivezető fiatalember, és mosolyogva üdvözöl. Mintha ezer éve ismernénk egymást. Örvendek a fogadtatásnak. A legtöbb taxisról jó véleményem van, igyekeznek udvariasnak lenni, és még egy két kedves szavuk is van az utashoz. Araszolgatunk Szombatfalva irányába, váltunk néhány szót a közlekedésről, az időjárásról. Eltelik néhány perc, és megérkeztünk a portámhoz.
Lehet, hogy maga nem ismer, de én igen, mondja a taxis a kapuban. Tudja honnan, az A Fal című tévés vetélkedőből. Most már én is értem. Volt A Fal játék, a néhai Ati-Beta Televízióban, amit maga vezetett, s én minden este megnéztem. Amikor kezdődött A Fal, hagytuk abba az udvaron a játékot, és mentünk tévét nézni… Rég volt, teszem hozzá, vagy harminc három éve. Azóta már tévé sincs Udvarhelyen. Pedig valamikor kettő is volt, aztán valakiket nagyon zavart. Milyen lelkes indulás volt, és milyen csapat. Helyi műsorok… S mennyi minden. Nem is jó emlegetni, mert az embernek elcsavarodik a szíve, hogy valakik miként verték szét a munkánkat.
Vissza A Falhoz! Nem féltem az élő telefonos játéktól, hiszen volt valamelyes népszínházas rutinom. Volt a csütörtöki Telekirakó, és a vasárnap esti Mozi, vagyis két élő telefonos játék a helyi vidéki stúdióban.. Az első adást Zenglitzky Zoltán barátom irányította, több főpróbát is tartottunk. Nagy örömömre Imecs Zsuzsa a napokban egy eddig ismeretlen fényképet ajándékozott, amit nem ismertem. Nem is tudtam róla.
Szóval A Fal a mai napig él az akkori gyermekek emlékezetében, mert hazai volt, saját termék. Sokan emlegetik ma is a falat, és lám nem feledtek el engem sem. Így lettem én az évek során Kábel Árpi, amikor a kábelekkel behálóztuk a lakótelepeket és helyi műsort készítettünk tiszta ingyen mindannyiunk örömére Bálint Jóska barátom nagyszobájából. Aztán „falas bácsi” az Ati Beta tévénél. Istenem, hogy szalad az idő velünk!
BALÁZS ÁRPÁD