Hallom már a székelyek is félnek a székelyektől. Vagy attól, vajon mit mond a nagy testvér… Behúzzák fülüket nyakukba és Virág elvtárs árnyékába, hadd ne kerüljön veszélybe ez a mesterséges békében halódó párhuzamos társadalom…
Legalábbis ezt tükrözi a minapi bejelentés, mely szerint hogy, hogy nem, a helyi érdekvédelmi szervezet kihátrál a székely felvonulásból.
Az egyik főnök nem mert ideköltözni, miután elődei szétverték a tagságot, s magára hagyták a vásárhelyi magyarságot, a másik meg úgy tűnik eltáposodott, polkorrekté vált. Nehogy sértsük a közrendet, nehogy kihúzzuk a gyufát, sőt ’uram bocsá, ahogy a főispán sugallta: aztán csendben legyünk! Eloroznánk a negyvennyolcas megemlékezések előjogát. Három szobor, háromféle időpont. Mert a tizedikei felvonulás elvinné a negyvennyolcas tömeg langját, fílingjét. Learatná helyettük a babért.
Ugyan már, uraim! Normálisak önök? Hogy a ládás Lázárok ettől még inkább vérszemet kapjanak? Mert, ha félni kezdünk, sportnyelven szólva még inkább magunkra rántjuk az ellenfelet… A vásárhelyi magyarság, meg csak forrjon, fogyjon, és fuldokoljon a maga keserű levében. S akkor csodálozunk, hogy ekkora az elkeseredettség, a kilátástalanság, a gyökérvesztés, a menekülési hajlam.
Hol vannak az eszmények? Vannak még nagy célok, nagy ideálok, példaképek? Minek van ma motivációs ereje? Mi lelkesíti önöket? A pénz, a hatalom, a helyezkedés? Csak megúszni, sunnyogni, mindenáron pacifistának, levél nélkülinek, hajlékony nádszálnak maradni? A volt nagyvezérek is levitézlettek, kihasználták, majd magára hagyták a vásárhelyi magyarságot. A katolikus iskolával, a szobrokkal, a kétnyelvű utcatáblákkal, az egynyelvű piaci feliratokkal együtt…
Süllyedő hajó lett Vásárhely. Nem végvár, amit meg kell menteni, nehogy elessék Székelyföld. Inkább tájba kell simulni, ki kell egyezni a hatalmasokkal. Ahogyan egy prsebiter a szekuval kollaboráló tiszteletesének mondta –, aki azt állította, hogy Dániel is az oroszlánok barlangjában vala… – „csak Dániel nem nyala vala”…
Ez mindennek az alja. Amikor már nem lehet összefogásról sem beszélni. Amikor már az ún. „szövetség” is fél az autonómiától. Sőt most már a székelyektől is. Pedig belőle áll a tagságuk. Pedig a székelyek most is a legszaporábbak az erdélyi magyarságon belül. Pedig a székelyek tartják a lelket a szó lenemesebb és átvitt értelmében – a vásárhelyiekben is. Pedig a székelyek lakták be annak idején, és mentették meg határait Vásárhelynek is. Pedig a székelyek valának azok, akik fenntartották és hírnevet szereztek a vásárhelyieknek is…
És azért ígérget az úgynevezett szövetség az egyházaknak is minden évben tömérdek pályázati pénzt, hogy: küldjék már el a híveiket a templomozás után szavazni.
No, de rájuk?
Már bocsánatot kérek…