A mai napon – 2018. október 31-én – kereken száz éve annak, hogy életének 58. évében meggyilkolták Tisza Istvánt, a Magyar Királyság 19. miniszterelnökét. Teljes nevén: Szegedi és Borosjenői Gróf Tisza István Imre Lajos Pál Pesten született 1861. április 22-én.Magyar politikus, miniszterelnök, az MTA tagja.
Nevéhez kapcsolódó két legismertebb esemény az Osztrák–Magyar Monarchia háborúba lépése második miniszterelnöksége idején és az ellene elkövetett gyilkosság az őszirózsás forradalom utolsó napján, 1918. október 31-én.
Politikusként az osztrák-magyar dualista rendszer (a monarchia) fenntartásának híve és az akkoriban elterjedt „liberális-konzervatív konszenzus” képviselője volt.
Tisza István egyszerre volt meggyőződéses híve a joguralomnak, a parlamentarizmusnak és az alkotmányosságnak, ugyanakkor az arisztokrácia és a dzsentri vezető szerepének, s a korlátozott szavazati jog fenntartásának, mert úgy vélte, ez utóbbiak révén maradhat csak fenn a nemzeti kisebbségekkel szemben a magyar szupremácia, a hagyományos társadalmi rend és kultúra.
Az EST helyszíni tudósítása Tisza utolsó perceiről
(Helyszíni riport – tévé nélkül, szavakban.
A kor első számú bűnügyi riporterének cikke- M.S.)
Gróf Tisza Istvánt tegnap este három katona agyonlőtte. A végzet, a melyet konok makacssággal hívott ki mindig maga. ellen, beteljesedett rajta. Nagy tehetségét és férfias elszántságát, hajthatatlan következetességgel rossz célokra használta.
Felfogása, programja, egész gondolatvilága idegen volt nekünk, s majdnem mindig a legkíméletlenebb hangon ostoroztuk elfogultságait, egyoldalúságát és azt a megdühösödött konzervativizmust, a melyel minden modern eszme elől elzárkózott. De tragikus halála mégis megrendít. Keményen és férfiasán halt meg, ugy, a hogy egész életében harcolt. Lehetetlen mély emberi részvét nélkül állani ravatala előtt. Meggyilkolták, és erre a gyilkosságra nem volt szüksége az emberi jogok diadalmas forradalmának. Az ő legnagyobb bünhödése éppen az lett volna, ha saját szemeivel nézhette volna végig sorozatos tévédésének következményeit: a forradalmi révén újjászülető független, magyar népállam nagyszerű kibontakozását.
Ebben a házban történt a merénylet
Délután félhat óra volt… Nyolc fegyveres katona berontott gróf Tisza István Hermina-ut 35. számú villájába. Benyomták a kaput, betörték a lakáshoz vezető ajtót, egy katona megállott a kis előszobában, s készállásba tartotta fegyverét. Másik kettő az ajtó előtt állott őrt, a többiek lementek a villa souterrain helyiségébe, ahol a Tisza őrizetére kivezényelt nyolc csendőr tartózkodott. Bugyi Antalné, Tisza szakácsnője csak annyit látott, hogy a katonák súgtak valamit a csendőröknek, mire ezek otthagyva fegyvereiket, gyorsan eltávoztak. Rettenetes és drámailag fejlődő percek következtek. Tisza inasa, Dömötöri László, akit a forradalom izgalmai rendkívül megviseltek, ijedten jelentette gazdájának, hogy ismét katonák vannak itt (már délelőtt is ott jártak gyanús katonák). Tisza kissé, ingerülten ezt felelte: – Ne féljetek, s ne gyertek folyton a nyakamra.
Néhány másodperc múlva újabb három katona puskával a kezében rontott be az előszobába és egyenesen bementek a hallba. Rögtön megpillantották Tisza lstvánt, aki a hallból nyíló szalon szélén a zongoránál állott. Jobboldalt tőle a felesége, baloldalt pedig Almássy Denise grófnő, Almássy Dénes leánya tartózkodott. A három katona készállásban tartott fegyverrel nyugodtan lépdelt előre, s megállott a hallt és szalont elválasztó küszöbtől másfél méternyire. Közben Tisza is előre jött feleségétől és Almássy grófnőtől kisérve.
Tisza komoran állott meg a katonák előtt.
Tisza komoran állott meg a katonák előtt.
Az egyik katona parancsoló hangon igy szólt:
– A nők menjenek el!
– A nők menjenek el!
Tisza Istvánné:
– Én nem megyek el innen!
– Én nem megyek el innen!
Almássy Denise:
– Én sem megyek.
Az egyik katona észrevette, hogy Tisza Istvánnak revolver van a kézében. Ezt kérdezte tőle:
– Mi van a kezében?
– Én sem megyek.
Az egyik katona észrevette, hogy Tisza Istvánnak revolver van a kézében. Ezt kérdezte tőle:
– Mi van a kezében?
Tisza:
Fegyver, hisz az önök kezeben is puska van.
A katona:
– Tegye le!
Fegyver, hisz az önök kezeben is puska van.
A katona:
– Tegye le!
Tisza:
– Tegyék le önök is a puskát.
A katona:
– Azonnal tegye le!
Tisza ekkor a szalonban elterülő szőnyegre dobta revolverét. Most már védtelenül állott a merénylők előtt. A katonák vezetője ekkor a következő szavakat intézte Tiszához:
– Tudja maga azt, hogy maga miatt nyolc éve szolgálok? Tudja maga azt, hogy maga okozta ezt a háborút, s hogy maga miatt sok millió ember pusztult el? Tudja maga, hogy ez gazemberség?
Tisza:
– Tudom hogy sok millió ember elpusztult, ezt én is fájlalom, de ennek nem vagyok én az oka.
A katona:
– A nők menjenek el!
Tisza Istvánné testével meg akarta védeni férjét, Tisza azonban eléje lépett s ugyanekkor Almássy Denise grófnő ráborult gróf Tisza vállára.
Ebben a pillanatban a következő kemény szavak hangzottak el a katona részéről:
– Most pedig elkövetkezett a leszámolás órája…
És a három katona elsütötte fegyverét. Két golyó Tisza hasába furodott, a harmadik testének felsőrészébe. Az egyik lövés golyója horzsolta Almássy Denise grófnőt a jobb füle mellett és a két szeme közötti orrfön és súlyos sebet ejtett rajta.
A katonák eltávoztak.
Tisza István összerogyott. Ekkor még eszméleténél volt s a következő szavakat mondotta:
– Meglőttek.., jaj… végem van… ennek így kellett lennie…
Telefonoztak a mentőkért, Fenesi Sándor inas elszaladt a Bethesdába orvosért, de mire ez odajött, Tisza István öt percig tartó szenvedés után meghalt. Holttestét bevitték a hálószobába, levetkőztették, s fehér lepedővel takarták le tetemét. Felesége ágya mellé ült s az urát mereven bámulta.
– Tegyék le önök is a puskát.
A katona:
– Azonnal tegye le!
Tisza ekkor a szalonban elterülő szőnyegre dobta revolverét. Most már védtelenül állott a merénylők előtt. A katonák vezetője ekkor a következő szavakat intézte Tiszához:
– Tudja maga azt, hogy maga miatt nyolc éve szolgálok? Tudja maga azt, hogy maga okozta ezt a háborút, s hogy maga miatt sok millió ember pusztult el? Tudja maga, hogy ez gazemberség?
Tisza:
– Tudom hogy sok millió ember elpusztult, ezt én is fájlalom, de ennek nem vagyok én az oka.
A katona:
– A nők menjenek el!
Tisza Istvánné testével meg akarta védeni férjét, Tisza azonban eléje lépett s ugyanekkor Almássy Denise grófnő ráborult gróf Tisza vállára.
Ebben a pillanatban a következő kemény szavak hangzottak el a katona részéről:
– Most pedig elkövetkezett a leszámolás órája…
És a három katona elsütötte fegyverét. Két golyó Tisza hasába furodott, a harmadik testének felsőrészébe. Az egyik lövés golyója horzsolta Almássy Denise grófnőt a jobb füle mellett és a két szeme közötti orrfön és súlyos sebet ejtett rajta.
A katonák eltávoztak.
Tisza István összerogyott. Ekkor még eszméleténél volt s a következő szavakat mondotta:
– Meglőttek.., jaj… végem van… ennek így kellett lennie…
Telefonoztak a mentőkért, Fenesi Sándor inas elszaladt a Bethesdába orvosért, de mire ez odajött, Tisza István öt percig tartó szenvedés után meghalt. Holttestét bevitték a hálószobába, levetkőztették, s fehér lepedővel takarták le tetemét. Felesége ágya mellé ült s az urát mereven bámulta.
Tisza István egykori dolgozószobája
A rendőrség részéről Szentkirályi Béla fökapitányhelyettes, Katona kapitány és Hazslinszky rendőrorvos jelent meg a helyszínén.
Szentkirályi a halottasszobába lép.
Tiszáné még mindig ott ül ura ágyánál.
Mikor megpillantja Szentkirályát, összecsapja kezét s igy szól hozzá:
– Igaza volt!
Szentkirályi ugyanis egy héttel ezelőtt már ott járt a villában, amikor ki kellett hallgatnia Tiszát Lékai János merénylete ügyében, akkor Szentkirályi Tiszáné jelenlétében ezt mondotta a grófnak:
– Miért nem utazik el a kegyelmes ur, hiszen nincs szükség most itt a kegyelmes urra, s higyje el, jó tanácsot adok akkor, amikor azt mondom, hogy hagyja el a fővárost.
A rendőrorvos megvizsgálta a holttestet.
Hazslinszky, aki talán már harminc év óta teljesít rendőrorvosi szolgálatot, még soha olyan hatalmas mellkast és olyan izmos karokat nem látott, mint a milyen Tisza Istváné.
Tisza István krétafehér arccal feküdt halottaságyán.
Belső elvérzése volt, rendkívül sok vért vesztett, a vér fel is fröccsent a hall tapétáira, a nagy vérveszteség okozta a halványságot.
Még a rendőri bizottság előtt megjelent a halottasházban egy hadnagy, aki Linder Béla hadügyminiszter megbízásából az új kormány részvétét fejezte ki Tisza rokonának, dr. báró Radvánszky Bélának. A kondoleáló nem sablonos választ kapott:
– Ezt nem köszönjük meg!
Mikor a rendőri bizottság távozóban volt, a közben odaérkezett Sándor János, Tisza sógora, arra kérte Szentkirályit, hogy a villa őrizetére rendeljen ki több rendőrt.
A főkapitányhelyettes az egykori belügyminiszternek a következőket válaszolta:
– Kedves kegyelmes uram, rendőrünk nincsen, nem adhatok, de egyet itt hagyok.
Ezután kioktatta az 1524. számú rendőrt, hogy hogyan kell viselkednie esetleges zavargókkal szemben.
Sándor János fájdalmasan jegyezte meg, hogy nagyobb csapás már nem érheti a családot.
Az Est munkatársa beszélgetett dr. báró Radvánszky Bélával, aki kérdéseinkre a következőket mondotta el:
– Az, hogy Tisza sejtette volna ezt a véget, kissé erős állitás. de mindenesetre gondolt rá. Kértük is, hogy ne tartózkodjék a villában, hiszen az egész város tudja, hogy ő itt lakik. Arra kértem, hogy a forradalom napjaira jöjjön hozzám lakni, de Tisza visszautasította ezt az ajánlatot a következő szavakkal:
– Nem bujkálok.
– Mi gondoltunk arra, hogy a baj, a csapás elkerülhetetlen lesz, de nem hittük, hogy a délutáni órákban következik be, hanem azt, hogy éjjel fogják Tiszát megtámadni.
Szentkirályi a halottasszobába lép.
Tiszáné még mindig ott ül ura ágyánál.
Mikor megpillantja Szentkirályát, összecsapja kezét s igy szól hozzá:
– Igaza volt!
Szentkirályi ugyanis egy héttel ezelőtt már ott járt a villában, amikor ki kellett hallgatnia Tiszát Lékai János merénylete ügyében, akkor Szentkirályi Tiszáné jelenlétében ezt mondotta a grófnak:
– Miért nem utazik el a kegyelmes ur, hiszen nincs szükség most itt a kegyelmes urra, s higyje el, jó tanácsot adok akkor, amikor azt mondom, hogy hagyja el a fővárost.
A rendőrorvos megvizsgálta a holttestet.
Hazslinszky, aki talán már harminc év óta teljesít rendőrorvosi szolgálatot, még soha olyan hatalmas mellkast és olyan izmos karokat nem látott, mint a milyen Tisza Istváné.
Tisza István krétafehér arccal feküdt halottaságyán.
Belső elvérzése volt, rendkívül sok vért vesztett, a vér fel is fröccsent a hall tapétáira, a nagy vérveszteség okozta a halványságot.
Még a rendőri bizottság előtt megjelent a halottasházban egy hadnagy, aki Linder Béla hadügyminiszter megbízásából az új kormány részvétét fejezte ki Tisza rokonának, dr. báró Radvánszky Bélának. A kondoleáló nem sablonos választ kapott:
– Ezt nem köszönjük meg!
Mikor a rendőri bizottság távozóban volt, a közben odaérkezett Sándor János, Tisza sógora, arra kérte Szentkirályit, hogy a villa őrizetére rendeljen ki több rendőrt.
A főkapitányhelyettes az egykori belügyminiszternek a következőket válaszolta:
– Kedves kegyelmes uram, rendőrünk nincsen, nem adhatok, de egyet itt hagyok.
Ezután kioktatta az 1524. számú rendőrt, hogy hogyan kell viselkednie esetleges zavargókkal szemben.
Sándor János fájdalmasan jegyezte meg, hogy nagyobb csapás már nem érheti a családot.
Az Est munkatársa beszélgetett dr. báró Radvánszky Bélával, aki kérdéseinkre a következőket mondotta el:
– Az, hogy Tisza sejtette volna ezt a véget, kissé erős állitás. de mindenesetre gondolt rá. Kértük is, hogy ne tartózkodjék a villában, hiszen az egész város tudja, hogy ő itt lakik. Arra kértem, hogy a forradalom napjaira jöjjön hozzám lakni, de Tisza visszautasította ezt az ajánlatot a következő szavakkal:
– Nem bujkálok.
– Mi gondoltunk arra, hogy a baj, a csapás elkerülhetetlen lesz, de nem hittük, hogy a délutáni órákban következik be, hanem azt, hogy éjjel fogják Tiszát megtámadni.
Tarján Vilmos
Tisza István halála
P. S.
Külön figyelmet érdemel Tarján Vilmos, a cikk szerzője, akit majd egy későbbi írásban szeretnék részletesen bemutatni.
Külön figyelmet érdemel Tarján Vilmos, a cikk szerzője, akit majd egy későbbi írásban szeretnék részletesen bemutatni.
A Kislexikon ezt írja róla:
Tarján Vilmos (Bp., 1881. márc. 25. – Bp., 1947. nov. 1.): újságíró, színházigazgató. 1903-tól a Magyarság, majd a Friss Újság, később a Magyar Hírlap, 1910-től Az Est munkatársa. 1907-ben kabarétársulatot szervezett, amellyel a délvidéki városokat járta. A rendőrségi riport egyik legsikeresebb művelője a magyar sajtóban. Az I. világháborúban haditudósítóként működött és a hadiszállításokról írt feltűnést keltő leleplező cikkeket. Sokáig igazgatója volt az Otthon Írók és Hírlapírók Körének. 1920-ban megvált az újságírástól, a New York Kávéház Rt. igazgatója lett. 1924-ben egy ideig a Royal Orfeum, majd a Fővárosi Operettszínház igazgatója is volt. Főbb művei: Pesti éjszaka (Bp., 1940); Riporteri titkaimat nem viszem sírba (Bp., 1943).
Mészáros Sunyó Sándor