Az Élő Székelyföld Füzetek sorozatának következő lapszáma a Kányád községhez tartozó Székelydálya településsel kíván foglalkozni. Munkatársaink felvették a kapcsolatot a falu pedagógusaival, a helyi közbirtokossággal, illetve olyan elszármazottakkal, akik szívükön viselik falujuk sorsát és gyűjtik az ide kötődő dokumentumokat.
Székelydálya ma nincsen ugyan a legjobb helyzetben, hiszen eléggé elnéptelenedett az utóbbi évtizedekben – a rendszerváltozás sem töltötte be a reményeket -, de ma a település mégis mozdulni látszik a holtpontról. Van elemi iskolája, óvodája. Az intézményeknek otthont adó épületeket az utóbbi években felújították, akárcsak a közbirtokosság székházát is, ahol különböző rendezvényeket tudnak tartani, s civilizált körülmények között, nyaranta akár 35-40 fős gyermekcsoportok is üdültethetők lennének, ha elkészülnének oda a tervezett szálláshelyek. Mindez még semmi. Kevés a boldogsághoz. A pusztuló építészeti értékek, a letűnni látszó vidéki életforma ettől még nem marad meg. A majd’ hétszáz éves templom sem újul meg egyik évről a másikra csak úgy, hiszen az állam és az egyházi hatóság egyaránt bábásködik fölötte.
.jpg)
Arról is beszélnek a helyiek, hogy hamarosan új aszfaltút készül, TIR-es, kamionok számára alkalmas műút, amelyen az országúti lobbi és az EU-s akarat halad majd Brassó és Belső-Erdély iránt. Nem biztos, hogy ezek a parasztházak, a táj megbírja majd a forgalmat. De azé a hely, aki benépesíti, s ha nem, akkor népek országútjává változik minden. Nem messze Dályától két – legalább ennyire értékes – szász erődtemplom tornya omlott le az elmúlt hetekben. Nem is volt olyan nagy a közfelháborodás. Szászokkal jöttek egykor az államelnök ősei, talán maguk is helyeztek el pár téglát a falakba, de az nálunk ma már nem jelent semmit. Nem olyan időket élünk.
Élő Székelyföld MUnkacsoport/ Simó Márton